Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-09 / 184. szám

www.ujszo.com I 2019. augusztus 9. SPORT 123 A K2 megmászása nagy fegyvertény LENCSÉSZOLTÁN Suhajda Szilárd a magyar hegymászósport egyik legnagyobb eredményét érte el, amikor július 25-én oxigénpalack és teherhordók nélkül felért a világ legnehezebb hegyének tartott K2 8611 méter magas csúcsára. Amikor Erőss Zsolt, a legendás magyar hegymászó és társa, Kiss Péter 2013-ban ereszkedés közben meghalt a Himalája harmadik leg­magasabb hegyén, a Kancsendzön­­gán, Kollár Lajos expedícióvezető több ízben is azt nyilatkozta, hogy a magyar hegymászás a következő években valószínűleg nem számít­hat nagy sikerekre, mert nincsenek olyan kaliberű mászók, akik az el­hunyt páros helyére léphetnek, és nyolcezreseket tudnának meghódí­tani. Az idő nem őt igazolta: Klein Dávidnak és Suhajda Szilárdnak kö­szönhetően a magyar hegymászó­sport egyetlen lépésre került attól, hogy teljesítse az úgynevezett Hi­malája Koronája küldetést, azaz hogy az összes nyolcezresre feljus­son egy magyar mászó. Erőss Zsolt halálakor még három 8000 feletti csúcson nem állt ma­gyar, de 2016-ban Klein Dávid si­keresen megmászta a legveszedel­mesebbnek tartott, legnagyobb ha­lálozási rátával rendelkező Anna­purna I-et, Suhajda Szilárd pedig idén, július 25-én feljutott a techni­kailag legnagyobb kihívást jelentő K2-re, így ma már csak egyetlen csúcs hiányzik a listáról. A legnehezebb hegy A K2-t a Hegyek királyának is nevezik: magasságban elmarad ugyan a Mount Everesttől, de az alaptábortól kezdve meredek, lavi­naveszélyes szakaszok és komoly kihívást jelentő hosszú szikla- és jégfalak nehezítik az utat, így meg­mászását hegymászókörökben lé­nyegesen nagyobb teljesítménynek tartják, mint a Mount Everest tel­jesítését. Suhajda idén harmadszor futott neki a K2-nek. Legutóbb 2016-ban próbálkozott, amikor nemcsak ő, hanem az összes ott tartózkodó má­szó visszafordulni kényszerült egy hatalmas lavina miatt. Klein Dávid és Suhajda Szilárd az idei expedíciót rendkívül nagy gondossággal épí­tette fel - a már összeszokottnak számító páros különösen nagy fi­gyelmet szentelt az akklimatizáció­­nak, a hegyen pedig mindvégig jó döntéseket hozva tettek tanúbizony­ságot profizmusukról. Klein Dávid (balra) és Suhajda Szilárd a csúcsmászás után (Fotó: Facebook) Magyarok a világ nyolcezresein ► Mount Everest (8850 méter): Erőss Zsolt (2002), Jelinkó Attila (2007), Ugyan Anita (2009,2010), Neszmélyi Emil (2016), Németh Alexandra (2018) ► K2 (8611 méter): Suhajda Szilárd (2019) ► Kancsendzönga (8586 méter): Erőss Zsolt, Kiss Péter (2013) ► Lhoce (8516 méter): Erőss Zsolt, Gál László (2013) ► Makalu (8485 méter): Erőss Zsolt (2008) ► Cso-ju (8188 méter): Koncz Ákos, Straub József, Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László, Decsi István, dr. Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs (1990), Klein Dávid (2004), Ács Zoltán (2005), Baranyi Éva (2009) ► Dhaulagiri I (8167 méter): Erőss Zsolt (2006) ► Manaszlu (8163 méter): Erőss Zsolt, Barna Dániel (2009), Klein Dávid (2015), Varga Csaba (2017), Herczeg Angelika, Kerekes Éva (2018) ► Nangaparbat (8125 méter): Erőss Zsolt (1999) ► Annapurna I (8091 méter): Klein Dávid (2016) ► Hidden Peak(8068 méter): Mécs László, dr. Csizmadia Péter, Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Tarjányi István, Ugyan Anita (2007), Varga Csaba (2019) ► Broad Peak (8051 méter): Ács Zoltán, Mécs László (2000), Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (2007), Suhajda Szilárd, Varga Csaba (2014) ► Gasherbrum II (8035 méter): Erőss Zsolt, Klein Dávid, Mécs László, Nedeczky Júlia, Ugyan Anita, Ács Zoltán, Csíkos József, Csollány Katalin, Vörös László (2003), Maku László (2006), Varga Csaba (2013) ► Sisapangma (8027 méter): -Suhajda fent, Klein lent Amikor a páros a csúcsmászásra készült, a hegyen tartózkodó expe­díciók nagyja időközben feladta a próbálkozást és összecsomagolt: a teherhordók a négyes tábor környé­kén a rossz idő és a rengeteg friss hó miatt nem tudtak köteleket rögzíte­ni, így a kereskedelmi expedíciók számára a mászás túlzottan veszé­lyessé vált. A hegyen mindössze egyetlen, 19 fős nívós expedíció maradt, valamint egy-két független mászó, akik türelmesen vártak az ideális időjárási ablakra. A magyar páros július 25-re ter­vezte a csúcsmászást, de Klein Dá­vid a nagy napon egyre erősödő gyo­­morbántalmak és hányinger miatt nem tartott Szilárddal, hanem in­kább visszaereszkedett az alaptá­borba. „Ha feljebb mentem volna, súlyosbodhatott volna az állapotom, és akkor feltartottam volna Szilár­­dot. Úgy éreztem, az ő esélyeit ron­tanám, ha tovább haladnék” — ma­gyarázta a döntését. Suhajda jó állapotban, elegendő energiatartalékkal ért fel a csúcsra, ráadásul tiszta időt fogott ki. Sikere több szempontból is kiemelkedő: nem elég, hogy a legnehezebb hegyet mászta meg, de egyáltalán nem hasz­nált oxigénpalackokat, és segítsége is csak az alaptáborig volt. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egy két­személyes expedíció keretében, csakis egymásra utalva, végig egy­mást biztosítva másztak Klein Dá­viddal. Suhajda Szilárd nemcsak a saját, hanem talán a magyar hegymá­szósport legbámulatosabb teljesít­ményét tette le az asztalra. Hogy mekkora fegyvertény ez a siker, azt Klein Dávid szavai is érzékeltetik: „Visszafordultam. Korábban én négy nyolcezrest másztam meg, de mégis ezt tartom talán a legsikeresebb ex­pedíciómnak.” Az Everest következhet A K2 megmászásával egyetlen olyan nyolcezres maradt, amelynek csúcsán még nem állt magyar mászó: a Kínában található Sisapangma. A Kínában található csúcs eseté­ben félreértésre adhat okot, hogy a 8008 méter magas központi csúcsot már több magyar állampolgár is meg­mászta, de a hegy legmagasabb pont­ja hivatalosan 8027 méter, aminek el­érése mindmáig nem sikerült. Egy friss beszélgetésből viszont kiderült, a Klein Dávid és Suhajda Szilárd nevével fémjelzett Esemény­­horizont expedíciók számára most egy másik feladat élvez prioritást: oxigénpalack nélkül szeremének fel­jutni a Mount Everestre, amelynek megmászása során 2002-ben még Erőss Zsolt is segítségül hívta a sürített levegőt. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás II. LIGA, 4.lorduló - 19.00: Podbrezová-Liptovsky Mikulás (játékvezető:Presinsky). LDubnica 3 2. Petrzalka 3 3. Poprad 3 4. Banská Bystrica 3 5. Ruzomberok B 3 6. Liptovsky Mikulás 3 7. Skalica 3 8. Komámo 3 9. Slovan Bratislava B 3 10.2ilina B 3 11. Podbrezová 3 12. Trebisov 3 13. FC Kosice 3 14. Púchov 3 15. Bardejov 3 16. Samorin 3 3 0 0 9:3 9 3 0 0 10:5 9 3 0 0 7:2 9 2 0 1 11:6 6 2 0 1 8:4 6 2 0 1 4:3 6 2 0 1 4:5 6 1 1 1 5:6 4 1 0 2 4:3 3 1 0 2 7:10 3 1 0 2 3:7 3 0 2 1 6:8 2 0 1 2 5:7 1 0 1 2 3:5 1 0 1 2 2:4 1 0 0 3 1:11 0 EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, selejtező. 3. forduló, 1. mérkő­zések: NK Maribor-Rosenborg Trondheim 1:3, g: So­derlund (50., 63.), Tavares (71.), Jensen (72.); Basak­­sehir-Olimpiakosz 0:1, g.: Maszurasz (53.); FC Basel-LASK Linz 1:2, g.: Zuffi (87), ill. Trauner (51), Klauss (82); CFR Cluj-Celtic Glasgow 1:1, g.: Rondon (28), ill. Forrest (34); FC Krasznodar-FC Porto 0:1, g.: Oliveira (89). EURÚPA-LIGA, selejtező. 3. forduló, 1. mérkőzés: Slo­van Bratislava-FC Dundalk 1:0, g.: Holman (87). ■ Öttusa EURÚPA-BAJNOKSÁG, Batb - férfi váltó: 1 Nagy- Britannia (Oliver Murray, Myles Pillage) 1493 pont, 2. Ukrajna (Vlagyiszlav Ridvanszkij, Andrij Fedecsko) 1489, 3. Magyarország (Málits István, Bereczki Richárd) 1484. Női váltó: 1. Oroszország (Jekatyerina Huraszkina, Anasztaszija Petrova) 1374 pont, 2. Olaszország (Irene Prampolini, Beatrice Mercuri) 1366,3. Magyarország (Barta Luca, Réti Kamilla) 1363. ■ Sportfogadás LOTO, a 32. játékhét (szerda), I. húzás: 2.10,14.32, 39,44; pótszám: 13. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyer­tes; 2. díj: 5456,80 euró (1); 3. díj: 757,90 euró (9); 4. dl]: 17,50 euró (622) 5. dg: 13,10 euró (621), 6. díj: 4,60 euró (6110), 7. dg: 4,00 euró (8060). JACKPOT: 2 605 138,60 euró. II. húzás: 2,3,10,15, 20,34; pótszám: 6. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dg: 250 euró (14); 4. díj: 25,00 euró (607), 5. dg: 10,00 euró (749), 6. díj: 5,00 euró (7062), 7. díj: 3,00 euró (9318). JOKER-szám: 766445. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertesi 2. dg: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (113); 5. díj: 3,30 euró (1082). LOTO 5 a 35-hől: 2,3,11,12,17, NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 147,40 euró (73), 3. dg: 3,30 eu­ró (3255). KENŐ -szerda: 5,9,11,12,13,15,16,24,25,35,38, 43,45, 51, 52, 53, 58, 73, 79, 80. KENŐ Plusz-szám: 13. KENŐ JOKER - szerda: 115792. Nyeremények -1. és 2. dg: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (12), 5. dg: 2,50 euró (76), 6. díj: 0,50 euró (857). A magyar T0TÚ 32. heti 1. fordulójának nyertes tipp­­oszlopa: X, X, 2,1, X, 2,2,2,2,2,1,1,1 -X. NYERE­MÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 615 425, a 11 találatosokra 53 280, a 10 találatosokra 17 830 forintot fizetnek. GÚLTOTÚ: telitalálatos, 5 és 4 találatos szelvény sem volt. AKTUÁLIS ► Eltiltás miatt 2 hónapig nem léphet pályára a brazil labdarúgó-válogatottban Gabriel Jesus, a Manchester City támadója. Jöhet a challenge a kézilabdában A több sportágból, de legin­kább talán a teniszből ismerős challenge bevezetésére készülnek a kézilabdában. A dán TV2 oldala szerint a sza­bályokat az augusztus 27-ei dániai Szuperkupa-mérkőzésen tesztelik. Ha beválik, lehet, hogy a Nemzet­közi Kézilabda-szövetség is átveszi. A beszámoló szerint mindkét csa­pat edzője egy-egy alkalommal kér­hetne challenge-t, attól függetlenül, hogy igaza volt-e a megreklamált szituációnál vagy sem. Mindezt a mérkőzésenkénti három időkérése terhére, de ha sikeres a challenge, akkor nem veszít az időkéréseiből. A szabályalkotók megjegyzik, ha az adott tréner már kikérte mindhá­rom időkérését, akkor nem kérheti a videó visszanézését. A visszanézhető szituációk között van a rossz csere, a hatoson belüli védekezés, a megítélt büntetők, hogy egy gól gól volt-e vagy sem, a lé­péshiba, a támadóhiba, a piros lapos kiállítás, illetve a mérkőzés utolsó öt percében a kétperces kiállítások megítélése is. Ha az edzők olyan szituációban kérik ki a videózást, amikor nem le­hetne, az ellenfél szabaddobással jön. Ha egyértelmű gólhelyzetet akadályoznak meg, akkor pedig he­test kap a rivális. A Szuperkupát követően a férfi és női bajnokikon is tesztelik majd az új szabályt. A TV2 hozzáteszi, az IHF vizsgálja a dánok rendszerét, és ha az sikeresnek bizonyul, könnyen el­képzelhető, hogy a későbbiekben a világ- és Európa-bajnokságokon, valamint az olimpián is alkalmazni fogják. (nso) Kolbászokkal, krumplipürével és borsóval díszített mezt mutatott be a Be­­dale AFC nevű angol amatőr focicsapat, amelynek a helyi kolbászüzem a főszponzora. A 11. osztályban szereplő kiscsapat minden eladott mez után öt fontot ajánl fel a brit prosztatarák-ellenes alapítványnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom