Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-08 / 183. szám
4 I RÉGIÓ 2019. augusztus 8.1 www.ujszo.com Szaporodó ragadozó madarak Pozsonyban POZSONY Sikeres a főváros és a ragadozó madarakat védő egyesület (Ochrana dravcov na Slovensku) együttműködése, idén százhetvennel több fióka repült ki a madárvédelmi övezetben kihelyezett keltetőbódékból, 204 fióka kelt ki a Sysl’ovské polia madárvédelmi területen elhelyezett száz madárlakban. A terület azért is különleges, mert Szlovákiában csak itt fészkel túzok és kékvércse. A közös madárvédelmi projekt célja a kékvércse szaporodásának elősegítése. A madárvédők májustól július végéig tíznaponta ellenőrizték a bódékat, amelyekben idén négy madárfaj fészkelt. A kékvércsén kívül vörös vércséknek, örvös galamboknak és erdei fülesbaglyoknak adtak otthont a fabódék. A legtöbb fiókát a vörös vércsék hozták világra, de három fülesbagoly-fióka, két kis örvös galamb és négy kékvércsefióka is világra jött a védett övezetben. A város honlapján olvasható közleményben rámutatnak, hogy tavaly csak kétféle madár talált otthonra a fabódékban. A madárvédők szerint azért is nőtt a madárállomány, mert elszaporodtak a mezei pockok. Ez nemcsak a bódék foglaltságán és a fiókák számán mutatkozik meg, hanem abban is, hogy idén korábban kezdődött és hosszabb volt a fészkelési időszak, mint tavaly. (béva) Sok volt a mezei pocok, ez a fiókák számán is megmutatkozik (Képarchívum) AJÁNLÓ Augusztus 8. (csütörtök) Érsekújvár -16.00: Száz év képekben. Történelmi kiállítás a szlovákiai magyarság életéről, sorsáról a Thain János Múzeumban. Augusztus 9. (péntek) Érsekújvár—20.00: Csillagszínnyári koncertsorozat a csillagvizsgáló szabadtéri színpadán. Fellép Juliána Hamranová és Erik Zigmund. Augusztus 10. (szombat) Hodos - Nemeshodosi Nagy Lakoma; 8.00—11.00: Fut a Falu Adámkáért - futóverseny; 8.00- 14.00 termelői piac; 8.00- 14.00 focikupa; 8.00- 14.00 Ki mit tud? - főzőverseny; 8.00-16.00 Gyerekzóna; 9.00- 10.00 a Csallóköz zöldségei; 10.00- 11.00 a Glamour zenekar interaktív gyerekműsora; 11.00- 12.00 a Csallóköz gyümölcsei; 11.00-19.00 Helikuffer; 12.00- 13.00 a Kuttyomfitty Társulatelőadása; 12.00-15.00 Jó ebédhez szól a nóta!; 15.00-16.30 NowEmber-koncert; 16.30-18.00 Liversing-koncert; 18.00-19.00 a Megmaradáunkért Kultúrcsoport műsora; 19.00-20.00 Gáspár Laci-koncert; 20.00-23.00 a Fortissimo Music Band koncertje; 23.00- 0.00 Pápai Joci-koncert; 0.00-1.00 a Kmet’oband koncertje; 1.00-3.00 mulatozás. Defibrillátort kaptak a városi rendőrök DUNASZERDAHELY Még hetekig nem használhatják a városi rendőrök azt az életmentő készüléket, amelyet július végén kaptak egy magánvállalattól. A defibrillátor használata előtt tanfolyamon kell részt venniük, amelyen elsajátítják a gép használatát. Az életmentő gépet Nagy László egykori rendőr, egy biztonsági magánvállalat vezetője ajándékozta a dunaszerdahelyi városi rendőröknek. Baán Róbert parancsnokhelyettes elmondta, mind a tizenhét városi rendőr részt vesz azon a tanfolyamon, amelyen kiképezik őket a műszer használatára. „Egyelőre a városi rendőrség székhelyén van a gép. Néhány héten belül elkezdődik a tanfolyam” - tájékoztatott Baán Róbert. A defibrillátort ajárőrkocsiban helyezik el, mindig a rendőröknél lesz. A parancsnokhelyettestől megtudtuk, korábban nem volt példa arra, hogy a városi rendőröknek kellett volna életet menteni, és bízik benne, hogy ezután sem kerül sor ilyen bevetésre. „Ha mégis, akkor a gép pontos instrukciókat ad az ellátásra, amíg nem érkezik meg a szakszerű segítség” - nyilatkozta Baán Róbert. (béva) Drágulnak a szolgáltatások a szabadidőközpontban Ősztől drágábbak lesznek a foglalkozások a városi szabadidőközpontban (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Az önkormányzati ávodákat, iskolaklubokat, valamint a művészeti alapiskolát és a városi szabadidőközpontot látogató gyerekek szülei szeptembertől többet fizetnek némely szolgáltatásért. A legutóbbi önkormányzati ülésen Erika Velazquézová, az iskolaügyi hivatal vezetője terjesztette be a módosító javaslatot, amelyről korábban tárgyalt az oktatásügyi bizottság, és előzetes egyeztetések folytak a nevelési és oktatási intézmények vezetőivel is. Az iskolai klubokat látogató alsó tagozatos tanulók szülei eddig havonta 7, mostantól 10 eurót fizetnek. A Tip-Top szabadidőközpontban a rendszeres foglalkozásokért a vágsellyei gyerekek szülei 2011-ben és 2012-ben még csak havi ötven centet fizettek, az összeget 2016-ban havi 2 euróra emelték, és a közeli községekből érkező gyerekek szüleitől 10 eurót kértek. Szeptembertől a vágsellyei tanulók havi 2,50 eurót, a máshonnan érkezők 10 eurót fizetnek. A szabadidőközpontban zajló egész napos rendezvényeken való részvétel 2012-ben még 5 euró volt, 2016-tól a helyi gyerekek 8, a vidékiek 12 eurót fizettek. Idén ősztől a vágsellyei tanulóktól 10, a beutazóktól 14 eurót kémek. A művészeti alapiskolát látogató növendékek az új tanévben havonta 8 eurót fizetnek, 3 euróval többet, mint tavaly. Az egyéni művészeti képzésben részt vevő tanulóktól havonta 6 eurót kémek, két euróval többet, mint a múlt tanévben. A 3 éven aluli gyerekek szülei 2011-ben havi 13 euró nevelési díjat fizettek, ugyanennyibe került a 3 éven felüliek nevelési díja is. 2016-tól változtak az árak, a 3 évnél fiatalabbak havi nevelési díja 30, az idősebb óvodásoké havi 15 euró lett. Idén szeptembertől a hároméves kort még be nem töltő gyerekek szülei havi 35 eurót fizetnek, a nagycsoportos óvodások szüleitől 20 euró nevelési díjat kér a város. A megkérdezett szülők között akadtak olyanok, akik nem tartják tragikusnak és megfizethetetlennek a nevelési díj emelését. Volt, aki úgy vélekedett, hogy emiatt nem hagyja abba gyermeke az iskolai klub és a művészeti alapiskola látogatását. Akadták azonban olyanok is, akik szerint a kömyezetszépítésre szánt pénzből inkább az óvodásokat és a kisiskolásokat kellene támogatnia a városnak. "töretlen a Pöttyös Gyíkok gyerektábor sikere Nemrég fejeződött be a nyolcadik Pöttyös Gyíkok nyári tábor Pozsonyeperjesen. Nyolc áwel ezelőtt rendezték meg először, akkor húsz gyerek vett rajta részt, idén 105-en vették birtokba a helyi futballpályát. POZSONYEPERJES A gyerekekkel reggel fél kilenctől délután négyig-fél ötig harminc felnőtt foglalkozott. A gyerektábor ötlete a Pozsonyepeijesi Polgári Társulástól származik, a kivitelezésében évente oroszlánrészt vállal Rebró Ágnes alpolgármester. „A legtöbb gyerek helyi, de sokan jönnek a környező falvakból, illetve Dunaszerdahelyről is, már elteijedt a tábor jó híre. Idén például a kilencedik osztályosok legnagyobb része jelentkezett, mert nem akarták kihagyni az utolsó lehetőséget, hogy részt vegyenek a táborban. A szülők tudják, hogy nagyon sok érdekes programot készítünk a résztvevőknek. Az utóbbi években egyre több egyetemista jelentkezik tábori animátomak, akik csoportos játékokkal foglalják le a gyerekeket, amit nagyon élveznek” - tájékoztatott az alpolgármester. Nemcsak egyetemisták, hanem a gyerekek szülei közül is többen segédkeznek az egyhetes táborban. Van itt minden. Az egyik asztalnál gyöngyöt fűznek, máshol kosarat fonnak, pólókat festenek, sakkoznak. A pálya szélén agyagozás folyik, a pályán vízipisztolycsata tombol, a fák ámyé-Vízlpisztolycsata a pályán Gitározás a fák árnyékában kában gitározni tanulhat, aki akar. Az egyhetes táborban volt már lovasiskola is, aki akart, lovagolhatott is, vagy lovas fogaton járta be a környéket. Több napra kölcsönkaptak egy szövőszéket, amin a gyerekek szőni tanulhattak. Rebró Ágnes szerint az idei sztárprogram a „színházasdi” (Somogyi Katalin felvételei) volt, a gyerekek a tévéből ismert Beugrót játszották hihetetlen fantáziával és élvezettel. Egy biztos, ottjártunkkor nem láttunk egyetlen számítógépező vagy okostelefont bütykölő gyereket sem. Mindenki teljes odaadással élvezte a mozgás és az alkotás örömét. (sk)