Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-26 / 172. szám

www.ujszo.com I 2019. július 26. SPORT 119 Kapás világbajnok 200 pillangón Kapás Boglárka (középen) élete első vb-aranyát szerezte (MTi-feivétei) Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján, Németh Nándor pedig országos csúcsot úszott a 100 m gyors döntőjében. Kapás egyéni csúccsal, 2:06,78 perces idővel csapott célba, lehaj­rázva a két esélyesebb amerikai ver­senyzőt. Szilágyi 2:07,68 perccel zárt. A két magyar a harmadik és a ne­gyedik idővel várta a finálét, egyi­kük sem kezdett túl erősen. Az első fordulónál Szilágyi a negyedik, Ka­pás csak a nyolcadik helyen úszott, utóbbinak száz méter után jelentős hátránya volt az élen haladókkal. Az utolsó ötven méterre Kapás már ne­gyedikként fordult rá, Szilágyi az ötödik volt. Kapás csodálatos haj­rába kezdett, és óriási hátrányt le­dolgozva diadalmaskodott. „Minden úgy történt, ahogyan el­terveztem. Tudtam, hogy körülbelül egy testhosszon belül kell lennem az amerikai lányhoz képest, hogy esé­lyem legyen megfogni őt. A harma­dik ötvenen éreztem, hogy közelítek hozzá. Az utolsó huszonötnél, ő las­sult, vagy én gyorsultam, nem is tu­dom, de láttam, hogy lehet esélyem egy jó célbaérkezéssel, ami végre si­került is - idézte fel a futamot Ka­pás, aki többször is elsírta magát. -Ez az idő még tényleg nagyon lassú, de itt most versenyezni kellett, ennél több van bennem, mert keményen dolgoztam.” Kiemelte, nagyon szeretne érmet szerezni a tokiói olimpián: „Sok mindenben szeretnék még fejlődni, és ott biztosan nem lehet majd 2:06- os idővel nyerni.” Kapás a magyar úszósport 31. nagymedencés vb-aranyérmét nyerte, és ő a harmadik magyar győztes a dél-koreai vb-n: korábban Hosszú Katinka nyert 200 méter ve­gyesen, valamint Milák Kristóf vi­lágcsúccsal diadalmaskodott 200 méter pillangón. A nyílt vízi úszók között Rasovszky Kristóf győzött 5 kilométeren. A 26 éves Kapás pá­lyafutása második világbajnoki ér­mét szerezte, 2015-ben Kazanyban 1500 méter gyorson volt harmadik. A női 4x200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett a döntőben. A Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Ja­­kabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka összeállítású kvartett a délelőtti elő­futamból a hetedik idővel jutott to­vább, amivel olimpiai kvótát szer­zett. A fináléban 7:54,57 perccel lett hatodik a magyar csapat. A férfiaknál Németh Nándor volt érdekelt a 100 méter gyors döntőjé­ben. A 19 éves versenyző országos csúccsal, 48,10 másodperces idővel hatodik helyen végzett. „Örülök, mert ez most az elejétől a végéig fel volt építve, nyilván a for­dulóban van még, ott kicsit elmen­nek a többiek, de jöttem a végén, nem fogok panaszkodni. Minden para­métert betartottam, amit az edzőm mondott” - nyilatkozta Németh. A csütörtöki napon két világcsúcs is született. A férfiak között 200 mé­ter mellen az ausztrál Matthew Wil­son az elődöntőben 2:06,67 perces idővel csapott célba, ezzel beállítot­ta a japán Watanabe Ippej rekordját. A másik rekord szintén ausztrál. A női 4x200 méteres gyorsváltót az ausztrálok világcsúccsal (7:41,50) nyerték meg úgy, hogy a második helyen célba érkező amerikai staféta is jobbat úszott (7:41,87), mint a kí­naiak 2009-es cáparuhás világre­kordja (7:42,08). (MTI) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐK, 2. forduló. 1. meccs: BATE-Rosenborg 2:1, g.: Sztaszevics (5., 11- esböl), Szkavis (51.), ill. Konradsen (25.); Ferencváros- Valletta 3:1, g.: Bonello (19., öngól), Lanzafame (36., 59., az elsőt 11 -esböl) ill. Yuri (85.); CFR Cluj-Maccabi Tel Aviv 1:0, g.: Omrani (22.); Maribor-AIK Stokholm 2:1, g.: Kronaveter (6.), Ivkovic (38.), Hl. Goltom (28.); Crvena zvezda-HJK Helsinki 2:0, g.: Boakye (27), Pav­­kov (90.): Celtic Glasgow-Kalju 5:0, g.: Ajer (36.), Christie (44, 65, az elsőt 11-esböl), Griffiths (45.+3), McGregor (77.); FC Dundalk-Qarabag 1:1, g.: Hóban (78.), ill. Emreli (4.). EURÚPA-LIGA-SELEJTEZÖ, 2. forduló, 1. meccs: Slo­van Brafislava-KF Feronikeli 2:1, g.: Nono (9.), Sporar (61,11-esböl), ill. Hoti (67). ■ Vizes-vb FÉRFIVlZILABDA, elődöntők: Magyarország- Olaszország 10:12 (4:2,1:5,2:2,3:3), gólszerzők: Eche­­nique 4, Di Fulvio 3, Figari 2, Bodegas, Figlioli, Luongo 1-1, illetve Vámos, Zalánki, Angyal 2-2, Pohl, Sedlma­­yer, Manhercz, Hárai 1-1; Spanyolország-Horvátország 6:5. Az 5-8. helyért: Szerbia-Németország 17:16 - büntetők után; Ausztrália-Görögország 9:8 A 9.12. he­lyért: Japán-Dél-Afrika 15:5; Montenegró-USA 14:15. ÚSZÁS, döntök - térti 100 m gyors: 1. Caeleb Dressel (amerikai) 46,96 másodperc, 2. Kyle Chalmers (auszt­rál) 47,08,3. Vlagyiszlav Grinyev (orosz) 47,82 „6. Né­meth Nándor 48,10. Férti 200 m vegyes: 1. Szeto Daija (japán) 1:56,14 perc, 2. Jeremy Desplanches (svájci) 1:56,56,3. Chase Kalisz (amerikai) 1:56,78. Női 200 m pillangó: 1. Kapás Boglárka 2:06,78 perc, 2. Hali Flickinger (amerikai) 2:06,95,3. Katie Drabot (ame­rikai) 2:07,04, ...6. Szilágyi Liliána 2:07,68. Női 50 m hát: 1. Olivia Smoliga (amerikai) 27,33 má­sodperc, 2. Etiene Medeiros (brazil) 27,44,3. Darija Vaszkina (orosz) 27,51. Női 4x200 m gyorsváltó: 1. Ausztrália (Áriamé Titmus, Maddison Wilson, Brianna Throssell, Emma McKeon) 7:41,50 perc-világcsúcs, 2. Egyesült Államok (Simone Manuel, Katie Ledecky, Melanie Margalis, Katie Mc­Laughlin) 7:41,87, 3. Kanada (Kayla Sanchez, Taylor Ruck, Emily Overholt, Penny Oleksiak) 7:44,35, ...6. Ma­gyarország (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka) 7:54,57. -A bronzért játszhatnak a A magyar férfi vízilabda­­válogatott 12:10-re kikapott az olasz csapattól a kvangdzsui világbajnokság tegnapi elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerez olimpiai kvótát a Koreai Köztársaságban. Azt lehet mondani, hogy a magyar csapat a második negyedben veszí­tette el az elődöntőt, amelyet az ola­szok nyertek 5:l-re. A magyar vé­delem sem Echeniquét, sem pedig Di Fulviót nem tudta tartani, az előbbi három, az utóbbi pedig négy gólt lőtt a mérkőzésen. A magyar csapatban azonban Vámos, Zalánki és Angyal SAKK Rigában rendezték az idei Grand Prix-sorozat újabb versenyét. A lett fővárosban a szupemagymesterek kieséses rendszerben küzdöttek meg egymással. A fináléba az azeri Ma­­medgyarov és a francia Vachier- Lagrave jutott. Nagy izgalmak után a rájátszásban a hirtelen halál parti­ban szerezte meg a végső sikert az azeri nagymester. Nézzük a döntő egyik érdekes játsz­máját: Grünfeld-védelem Világos: Mamedgyarov - Sötét: V achier-Lagrave l.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ (Ritkább változat a Grünfeld­­védelem ellen, amelyet a lengyel nagymester Krasenkow népszerű­sített.) 7...Vd7 8.Va3 b6 9.HÍ3 Fb7 10.Fd3 0-0 11.0-0 c5 12.Ff4 (Ma­medgyarov újítása a régebben látott 12.Badl helyett.) 12...cxd4 13.cxd4 Hc6?! (13...Fxd4 talán objektívan lőtt 2-2 gólt, így nem volt igazán, aki a hátára vegye a csapatot. A mérkőzés után Märcz Tamás azt mondta: jól kezdték a találko­zót, de a második negyedben jött egy törés, ami nem volt benne a meccsben. „Zsinórban kaptunk négy gólt, ezért utána csak mentünk az ellenfél után - értékelt a kapi­tány, hozzátéve, végig küzdöttek, de amikor közel kerültek az ola­szokhoz, ők el tudtak lépni. -Egy jól játszó olasz csapat vert meg min­ket, és mi sem voltunk rosszak.” A vb-vei kapcsolatban elmondta, nem számoltak előre a kulcsember Var­ga Dénes sérülésére, aki szinte vé­gig padozott a vb-elődöntőben. jobb lett volna, de nehéz a parti je­lenlegi stádiumában megszabadulni a sötét mezőjű futótól.) 14.d5 Ha5 15.Bad Bfc8 16.h3 e6 17.d6 f6 18.e5 Fxf3 19.exf6! (Fontos közbe­iktatás, világosnak jelentős fölénye van.) 19... Fxf6 20.gxf3 e5 21.Fd2 Bxcl 22.Bxcl Bc8?23.Bxc8+Vxc8 24.Kg2 (Világosnak az anyagi egyensúly ellenére hatalmas fölénye van. A sötét huszár a5-on katasztro­fálisan áll.) 24...Fd8 25,Fe4! Ve6? 26.Vd3 Kg7 27.Fc3 Vf6 28.KH és sötét feladta. 3172. fejtörő Világos indul, és két lépésben mat­tot ad. Ellenőrzőjelzés-világos: Kb6, Vei, Ba4, Hc4, Fc8, gy.: e3, O (7 báb). Sötét: Kd5, Hb7 és h7 gy.: b3, d4, dó, e4 (7 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) magyar vízipólós fiúk „Nagyon hiányzott az ő játéka, zse­nialitása” - mondta Märcz. Angyal Dániel arról beszélt, hogy hár jól játszottak az olaszok, a 12 ka­pott gól nem fér bele egy ilyen meccsen: „Mindegyik kapott gó­lunk fáj. Ami viszont igazán fájó, az az 1:5-ös második negyedünk.” „Világbajnoki elődöntőt mindig rossz elveszíteni, de ilyen a sport, mindig van győztes és vesztes, volt, amikor mi nyertünk, most ők. A mi csapatunk is legalább annyira jó volt, mint az olasz, két remekül felkészí­tett együttes játszott. Mindkettő jól is pólózott, igyekezett a tudása maxi­mumát nyújtani, és ez olykor sikerült is. Akadtak jó egyéni teljesítmények, küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr webol­­dalra. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, li­gás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő- a3170.,a3171. és a 3173. fejtörőkkel együtt - 2019. augusztus 12. Mészáros Mihály náluk talán kicsit több. Csapatként helytálltunk, sajnos ennek nem lett jobb eredménye, mint hogy a har­madik helyért játszhassunk. Azt hi­szem, mindenki tovább tud majd lép­ni, készülnünk kell a bronzmeccsre” —értékelte a meccset Mezei Tamás, a magyar válogatott centere. A szombati bronzmérkőzésen így megismétlődik a két évvel ezelőtti margitszigeti döntő, azaz Märcz Ta­más együttese a horvátokkal talál­kozik - közép-európai idő szerint 10 órakor. A magyar csapat legköze­lebb hazai környezetben, a januári Európa-bajnokságon harcolhatja ki az ötkarikás részvételt, ott is egy kvóta talál gazdára. (MTI, nso) BERTA KITTI A Forma-l-es mezőny 38 fokos hőségbe érkezett meg a Hocken­­heimringre csütörtökön, és a káni­kula szombatig ki is tart máj d - va­sárnap azonban enyhébb körülmé­nyekre lehet számítani, ami az erő­viszonyokban is változást hozhat. Az idei szezonban a Mercedes versenygépei a nagy hőségben nem működnek tökéletesen, például az Osztrák Nagydíjon is küszködtek az autó hűtésével. Éppen ezért a hazai pályán versenyző csapat hi­ába vezeti toronymagasan a pont­versenyt, nagy rajtuk a nyomás, hogy bizonyítani tudnak-e. A szombatig tartó forróságban így nem biztos, hogy a Mercedes bizonyul a legerősebbnek, azonban a hűvösebb időjárás az ő malmukra hajthatja a vizet vasárnap. ■ Tenisz HAMBURGI FÉRFITORNA, 2. forduló: Filip Krajinovics (szerb)-Martin Klizan (szlovák) 6:7,7:5,6:1. PRÁGAI FÉRFITORNA, nyolcaddöntő: Mario Viletla Martinez (spanyol)-Balázs Attila (magyar, 9.) 6:4,6:3. ■ Sportfogadás A LOTO 30. heti (szerda) I. húzásának nyerőszámai: 5,7,24,35,46,48, pótszám: 3. Nyeremények: 1. és 2.díj: nincs nyertes; 3. dg: 876,50 euró (8 nyertes); 4. di]: 27,40 euró (419); 5. díj: 12,70 euró (661); 6. díj: 4,30 euró (7422); 7. díj: 4,30 euró (7019). JACKPOT: 2 386 324,20 euró. II. húzás -4,6,16,19,24,48, pótszám: 35. Nye­remények: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (15); 4. díj: 25 euró (542); 5. díj: 10 euró (545); 6. díj: 5 euró (4892); 7. díj: 3 euró (8707). JOKER: 186295. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. dij: 330 euró (12); 4. díj: 33 euró (102); 5. díj: 3,30 euró (1077). L0T0 5 a 35-ből: 2,15,21,24,32. Nyeremények -1. dij: nincs nyertes; 2. dij: 207,10 euró (64); 3. díj: 3,30 eu­ró (1582). KENŐ - szerda: 2,5,8,9,10,11,15,27,28,31,33,43, 45,51,53,54,62,66,67,79. KENŐ Plusz-szám: 45. KENŐ JOKER - szerda: 472117. Nyeremények -1„ 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (8); 5. díj: 2,50 eu- I ró (78); 6. dij: 0,50 euró (813). A bajnoki pontverseny éllovas csapata egyébként a névadó szponzora a hockenheimi ver­senynek, de nem csak emiatt kü­lönleges a hétvége a számukra: autóik eleje a motorsport születé­sének 125. évfordulója alkalmá­ból fehér fényezést kapott, így az orrkúpot és a fejvédőt is ünnepi megjelenésben láthatjuk a pénteki szabadedzésektől kezdve. Hasonlóan a Mercedeshez, Se­bastian Vettel is a maximumra tö­rekszik a hétvégén, főleg azok után, hogy az idei szezonban több hibát is vétett, és ezek miatt fontos pontokat veszített a bajnokságban. A német pilóta jelenleg a tabella 4. helyét foglalja el a Red Bull ver­senyzője, Max Verstappen mö­gött, és rengeteg kritikát kapott az utóbbi időben, így nagy a nyomás az ő vállán is, hogy megörvendez­tesse a hazai szurkolóit. Vettel és a Mercedes is bizonyítana

Next

/
Oldalképek
Tartalom