Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-25 / 171. szám
UTAZZ.UJSZO.COM ■ UTAZAS(®UJSZO.COM A míg csak térkép volt e táj nekem, anynyit tudtam, hogy az olasz csizma déli csücskében kell keresni Barit, ahova a június eleji repjegyünk szólt. Csak öt éjszakára jöttünk - nyolc személyből álló, csacsogós és nagyokat nevető lánycsapat (értsd: 40 és 65 közti lányok), és a hosszú esős időszak után szinte ki voltunk éhezve a napsütésre, a melegre, a napozóágyon való heverészésre. így nem sok csavargás fért bele ebbe a kevés időbe, de azért sikerült meglátogatnom Alberobellót, amelyről három éven át ábrándozgattam. Baritól félórás autózás után érkeztünk meg Polignano a Maré városkájába, annak San Vito negyedébe. A szállásunk a kikötőtől vagy 35 lépésnyire volt, egy csodás pálmafás, virágzó kaktuszos, sokgyíkos kertben. Itt lapul meg a két kis villa, a Villa Álba és a Villa Azuro, amely otthont adott nekünk erre a pár napra. A nagy kert végében volt egy utcaajtó... és ott lapult meg a tenger a maga végtelen kékjével. Éjszakánként imádtam a kerti zuhanyban mosakodni, mert ilyenkor a csillagos eget nézhettem mosakodás közben, és énekelhetnékem volt, annyira szabadságízük volt ezeknek a pillanatoknak! Szóval édeni környezet, és csak a mi kis csapatunké ez a parányi birodalom! Szívdobbanás volt a reakcióm a látványra, amint kiléptem a hátsó ajtón a tenger felé, ugyanis egy nagyon régi, tengerbe süllyesztett város romjai közt találtam magam. Talán a legendás görög Neapolis maradványai, amiről írásos emlék nem maradt fenn, de sok arany pénzérmét találtak a tenger mélyén és a hullámok által kisodorva a parton. Feltételezik, hogy Polignano a Maré tényleg Neapolisra épült rá. A valahai falak alacsony maradványain át lépkedve lehet kijutni a nyílt tengerre. Az Adria ilyenkor még hideg, mondták is a helyiek, hogy a május ott is olyan esős és kellemetlen volt, mint nálunk. A romok közt megrekedt sekély víz kis medenceként szolgált. Kellemesen felmelegedett a vize, én PUGLIA RÉGIÓ- derűs, kedves és színes pedig elégedetten heverésztem ott, és figyeltem az apró halak kergetőző garmadáit, a gyorsan iszkoló rákokat, ahogy menekültek előlem a romok repedéseibe. Azon töprengtem, vajon hogyan élt az az ember, akinek én most talán a hajdani ebédlője helyén áztatom magam a langyos vízben. Imádom ezt a fajta nyugalmat, főleg ha jó nagy meleggel párosul. A nyílt tengert a hideg vizével nem vállaltam be. Szállásunktól három és fél kilométerre volt Polignano a Mare, a hangulatos városka, ahova a nagy melegben nem szívesen gyalogoltunk a poros út mellett, így tuktukot hívtunk, és egy nagyon bolondos, vidám, Álba nevű fiatal nő járt értünk. Nem zavartatta magát, hogy nem értjük, amit mond, nyomta a mondanivalóját a zötykölődés alatt, és gesztikulált teátrálisan. A főúton lazán elengedte a kormányt, és nagy hévvel magyarázott teljesen felénk fordulva, hangos nevetésekkel fűszerezve a... nem tudjuk, mit. Imádtuk ezt a biológiai fegyverként ható fiatal nőt! Szállásunkhoz tartozott két viharvert retró bicikli, ketten a csapatunkból azon tekertek be esténként a városba, és ott aztán találkoztunk. A helyes városka keskeny utcái, hangulatos kis éttermei, kávéházai és apró bárjai, a macskaköves sikátorok sejtelmesen, incselkedve csalogattak. Az ember simára koptatta a köveket az évszázadok során, mi, nők hajlamosak vagyunk a könynyű nyári papucsainkban gésásan topogni, hogy a csúszást megelőzzük, de a látnivalókról ne maradjunk le, és lehessen leselkedni jobbra és balra. Nem győztem fotózni a színes erkélyajtókat, a lestrapált, antik hangulatú ablakredőnyöket, a rengeteg virágot a falakon, ablakokon, erkélyeken, lépcsőkön. Az egész város egy meredek mészkősziklára épült, így pár utcája zsákutcaként egy kilátóra vezet ki. Ott az ember leragad és csodálja ezt a szépséget, amit a természet és az ember alkotott együtt. Igazán akad itt fotogén hely bőven, például egy sziklaétterem - Grotta Palazzese -, a szírt oldalában romantikusan Utazás EXTRA 2019. Július Alberobello kis manóházai, a trullók
