Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-23 / 169. szám

„Boldog lennék, ha még tíz évig kapitány lehetnék" 10-11. oldal 2019. július 23., kedd, XV. évfolyam, 28. szám Algériára új aranykor köszönthet Kevesen gondolták a 2019-es Afrika-kupa kezdete előtt, hogy Algériáé lehet az aranyérem A beharangozó írásunk­ban is úgy fogalmaz­tunk, a tornának nincsen egyértelmű esélyese, de amikor sor­ra vettük az általunk legjobbaknak vélt csapatokat, akkor is csak a cím­védő Kamerun, a házigazda Egyip­tom, az örök elődöntős Ghána, a trónkövetelő Marokkó és Szenegál került szóba. Aztán a pályán min­den borult. A nyolcaddöntőben ki­esett az addig hibádan Egyiptom és Marokkó mellett Kamerun, illetve Ghána, a nyolc között elbúcsúzott Elefántcsontpart. Az elődöntőben Szenegál hosszabbítás után egy öngóllal verte Tunéziát, Algéria pedig Ríjad Mahrez 95. percben (!) szerzett góljával 2-1-re győzte le Nigériát. A bronzmeccset aztán a nigériaiak, a döntőt az algériaiak nyerték meg 1-0-ra. Az észak-afrikai válogatott azért nem a teljes ismeredenségből lépett elő, hiszen több nagyobb korszakot is fel tud mutatni története során. Az 1962-es függetlenné válás után alig húsz év elég volt ahhoz, hogy komoly erőt mutasson a labdarú­gásban, ebben pedig elévülheteden érdeme volt Mahieddine Kalefnek, aki 1980-ban Affika-kupa-döntőst faragott a csapatból, de ő volt a kapitány az 1982-es vb-szereplés, illetve az 1984-es Afrika-kupa­­bronzérem idején is. Aranykor után visszaesés A már említett spanyolországi vi­lágbajnokság idején egyértelműen látszott, hogy a kisebb államok érdekérvényesítési és sportpoli­tikája milyen gyerekcipőben jár. Ugyan a felek állítják, 1982-ben nem volt semmilyen megegyezés az NSZK—Ausztria csoportmér­kőzésen, az összecsapás előtt tudni lehetett, hogy ha a németek nyer­nek, továbbjutnak, és ha három­nál több góllal nyernek, Ausztria is kiesik. Mi ad isten, az NSZK 1-0-s győzelmet aratott, Horst Hrubesch all. percben betalált, majd 79 percen át szemérmetle­nül csalták a futballt kapura lö­vés nélkül. A kigolyózott Algéria (amely 2-1-re verte az NSZK-t, 3-2-re Chilét, de 2-0-ra kikapott Ausztriától) óvott, mindhiába - a mérkőzés pedig a „gijoni szégyen” Hullottak a kapitányok Nem múlt el edzőváltás nélkül az idei Afrika-kupa, a legnagyobb áldozat Clarence Seedorf, a címvédő Kamerun szövetségi kapitánya volt, akit segítőjével, Patrick Kluiverttel együtt menesztett a szövetség, miután a válogatott 3-2-re kikapott Nigériától a legjobb 16 között. Seedorf 2018 augusz-Algéria a tornát meggyőző teljesítménnyel, a döntőt viszont minimálfutballal nyerte meg (Fotó: TASR/AP) » Az Afrika-kupa All Star-csapata Rais M'Bolhi (Algéria) - Jasszin Meriah (Tunézia), Kalidou Koulibaly (Szenegál), Youssouf Sabaly (Szenegál), Lamine Gassama (Szenegál), Idrissa Gueye (Szenegál), Adlene Guedioura (Algéria), Ismaél Bennacer (Algéria), Sadio Mané (Szenegál), Odion Ighalo (Nigéria), Rijad Mahrez (Algéria). tusában írt alá, összesen 12 meccsen ült a kispadon, de mindössze négyet nyert meg (Malawi, a Comore-szigetek, Zambia és Bissau-Guinea ellen). Távozott a marokkói kapitány, Hervé Renard is.Az 50 éves francia szakvezető 2016 febru­árja óta irányította a váloga­tottat. Vezetésével Marokkó a FIFA világranglistáján a 81. helyről a 47. pozícióba ugrott előre, két Afrika-kupa mellett néven maradt meg a köztudatban. A csapat még ott volt az 1986-os vé­ben (de nem nyert meccset), 1988- ban a harmadik, 1990-ben pedig Abdelhamid Kermali irányításával első lett az afrikai kontinenstornán. Ezt szép lassú hanyatlás követte, 1994-től kezdve 14 éven a rettegett válogatottból egy középszerű csapat lett, amely 2006-ban és 2008-ban már az Afrika-kupára sem tudta magát kvalifikálni. Belmadi: közellenségből hős A visszaesésnek Rabah Saadane ötödik kapitánysága vetett véget, a veterán szakember 2007-ben vette át a csapatot újra, vezeté­sével egy afrikai negyedik hely és egy vb-kvalifikáció lett a ju­talom. Aztán a bosnyák Vahid Halilhodzic 2014-ben már az egyenes kieséses szakaszig jutott, ám 2014-es távozását követően hét szakvezető próbálta megtalál­ni a megoldást - ez végül Djamel Belmadinak sikerült. A jelenleg 43 éves szakember húsz­szoros válogatottként olyan klu­húsz év után a világbajnok­ságon is részt vehetett tavaly. Helyi lapértesülések szerint az egyik utód Vahid Halilhodzic lehet, rajta kívül még a korábbi marokkói csillag, Musztapha Hadzsi, az ifjúsági válogatottat vezető Dzsamal Szellami, illetve az FUS Rabat edzője, Walid Regragui lehet a befutó. A gyenge eredmények miatt lapátra került Javier Aguirre (Egyiptom), Emmanuel Amunike (Tanzánia), Ricardo Az algériai válogatott kerete Kapusok: Raisz M'Bolhi (el-Etifaq, szaúdi), Azzedine Dúkhá (al-Raed, szaúdi), Alexandre Oukidja (Metz, francia) Védők: Aissza Mandi (Betis, spanyol), Mehdi Zeffane (Rennes, francia), Ramy Bensebaini (Rennes, francia), Rafik Halisz (Moreirense, portugál), Mehdi Tahrat (Lens, francia), Djamel Benlamri (al-Sabab, szaúdi), Juszef Atal (Nice, francia), Mohamed Faresz (SPAL, olasz) Középpályások: Ismaél Bennacer (Empoli, olasz), Mehdi Abeid (Dijon, francia), Szofiane Feguli (Galatasaray, török), Adlene Guedioura (Nottingham Forest, angol), Hicham Boudaoui (Paradou AC, algériai) Csatárok: Adam Unasz (Napoli, olasz), Rijad Mahrez (Manchester City, angol), Iszlám Szlimani (Fenerbahce, török), Jaszin Brahimi (Porto, portugál), Bagdad Bunedzsah (al-Szadd, katari), Juszef Belaili (Esperance Tunis, tunéziai), Andy Delort (Montpellier, francia) bókban futballozott, mint a PSG, a Marseille, a Southampton vagy kölcsönben az akkor még kevésbé acélos Manchester City, edzőként pedig Katarban dolgozott, kevés sikerrel. 2018. augusztus 2-án még­is őt választotta hazája szövetségi a válogatott élére, ő pedig élt a le­hetőséggel. Igaz, ha a szurkolókon múlik, akkor már a selejtezők során Mannetti (Namíbia), Sébastien Desabre (Uganda) és Paul Put (Guinea), míg Florent Ibenge, a Kongói Demoktarikus Köztársa­ság szakvezetője maga kérte a felmentését, de azt a szövetség egyelőre nem fogadta el. Érdekesség, hogy az Afrika-ku­­pán összesen hatodszor, 1998 óta pedig először fordult elő, hogy a két döntőst hazai edző irányította, az algériaiak Djamel Belmadi, a tunéziaiakat pedig Aliou Cissé. hátsón billentik: a csapat ugyan megnyerte a csoportját, de Gambi­­ával két 1-1-et játszott, Beninben pedig ki is kapott. Ezek után jött az Afrika-kupa, ahol minden mérkőzését megnyerte (a negyeddöntőben Elefántcsoport­ban ellen tizenegyesekkel), és 13-2- es gólkülönbséggel (azaz kiváló védekezéssel), de ha kellett, gólerős támadójátékkal a legkiegyensúlyo­zó ttabbnak is bizonyult. Kiváló futball gyenge döntővel A sajtó egyedül a döntőbeli teljesít­mény miatt ostorozta a győztest, a Guardian feltette a kérdést, hogy a torna legjobb csapata miért nehe­zítette meg a saját helyzetét azzal, hogy mindössze tíz percet futballo­zott, majd inkább a biztosra ment és ráült az eredményre? „Az a legbosszantóbb az egészben, hogy a döntőt leszámítva Algéria kiváló futballt mutatott be, tech­nikailag is topon volt, vitathatatla­nul a legjobb bajnok azóta, hogy 2006 és 2010 között Egyiptom triplázni tudott. A döntő első tíz perce, meg a csoportmérkőzésen aratott ugyancsak 1-0-s győzelem a bizonyítéka annak, hogy valószí­nűleg a csapat egy nyílt csatát is viszonylag kényelmesen megnyert volna. Talán éppen a győzelem utáni vágy és a 29 év várakozás keveréke hozta ezt a visszafogott­ságot” - írta a lap, amely ugyanak­kor hozzátette, a jelenlegi keretet látva azért van esélye annak, hogy Algéria nem áll meg egy sikernél, hanem stabilizálva a helyét az él­vonalban hosszú ideig a kontinens meghatározó csapata marad. És hogy miért a sok kritika? Al­géria a döntőben úgy győzött Szenegál ellen (a csoportkor után másodszor), hogy az egész mérkő­zésen egy kapura lövése volt: a 2. percben a katari al-Szadd csatára, Bagdad Bunedzsah 18 méteres lövése megpattant Salif Sanén, és a tehetetlen Alfred Gomis kapus mellett a kapuba hullott. Szenegál az első félidőben M’Baye Niang távoli lövése révén veszélyeztetett, majd a 61. percben egy kezezés miatt megítélt büntető okozott eufóriát a szurkolóknak, de a ka­meruni játékvezető, Sidi Alioum egy kis videózás után megvál­toztatta a döntését. Aztán még M’Baye Niang és Youssouf Sabaly is próbálkozott, de az eredmény nem változott, Algéria 1990 után másodszor nyerte meg a tornát. Ha nincs jó szakácsod, nem lesz jó az ételed A hosszú távú sikerekben kulcssze­rep hárulhat Belmadira, aki takti­kailag mindenkit felülmúlt. Olyan keretet rakott össze, hogy az uni­verzális játékosokból könnyedén lehetett meccs közben is formáci­ót váltani (általában a 4-3-3 és a 4—4-2 váltakozott), amelyben elöl Juszef Belaili és Rijad Mahrez, hátul Aissza Mandi és Djamel Benlamri nagyszerű játéka döntő jelentőség­gel bírt. A Nottingham Forest középpá­lyása, Adlene Guédioura szerint mmmnmm A harmadik helyért T unézia—N igéría 0-1 (0-1) © 3. Ighalo Döntő Szenegál-Algéria 0-1 (0-1) © 2. Bounedjah a fejlődés egyértelműen Belmadi érdeme. „Igazán jól ismeri a játé­kosokat, tényleg tudja, mit akar, és ami a legjobb: azt is tudja, hogyan adhatja át ezt a játékosoknak. Ez fontos, mert ha nincs jó szakácsod, nem lesz jó az ételed. Korábban hiába voltak kiváló játékosaink, ha nem volt egyben a csapat.” Pincési László

Next

/
Oldalképek
Tartalom