Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-20 / 167. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ 2019. JULIUS 20. ERDEKESSEG 17 Fekete modelljeikről kaptak új címet a mesterművek Fekete modelljeikről kaptak új címet Manet, Picasso és Cezanne mesterművei egy párizsi kiállításon. A Fekete modellek - Gericault-tól Matisse-ig című tárlat kurátorai azonosították azokat a fekete modelleket, akiknek korábban nem hangzott el a neve a művekkel kapcsolatban. Az alkotások keletkezésekor ugyanis a fekete modelleket csupán egy rassz típusainak tekintették - számolt be róla a BBC News. Manet Olympia című festménye 1863-ban készült, és egy ágyon fekvő kurtizánt ábrázol. A párizsi kiállításon azonban a mű a Laure címet kapta az után a modell után, aki szolgálóként jelenik meg a fekvő alak mögött állva. A kép eredeti címét és a tárlat többi alkotásának eredeti címét is feltüntetik, de csak az új cím alatt, a második sorban. Az amerikai Denise Murrell, a Musée d’Orsay-ban látható kiállítás egyik kurátora elmondta: az volt a cél, hogy bemutassák, a párizsi modern művészet születésében fontos szerepet játszottak a feketék. Akkor is, ha a művészettörténetből kihagyták őket, nem beszéltek róluk, identitásukat elintézték azzal, hogy „néger nőként” vagy „mulatt nőként” hivatkoztak rájuk. A tárlaton szerepel Marie- Guillemine Benoist Portrait of a Negress (Egy néger nő portréja) című festménye is, amely most a Portrait of Madeleine (Madeleine portréja) címet kapta. A kép 1788 Theodore Géricault Medúza tutaja i Marie-Guillemine Benoist Egy néger nő portréja (Fotók: Wikipedia) után készült, miután a francia forradalom elsöpörte a rabszolgaságot, de még az előtt, hogy 1802-ben Napóleon visszaállította volna. Murrell megjegyezte, hogy több mint 200 évig senki sem kutatott az után, hogy ki volt a modell. Pedig a korszak legnagyszerűbb mesterművein jelentek meg ezek a fekete modellek. Theodore Géricault Medúza tutaja című festményén három hajótörött tengerész modellje is fekete volt. A festő kedvenc modellje pedig, aki egy művészetszerető haiti férfi, Joseph volt, hősies pózban áll a tutajon. A kiállítás, amelyen Delacroix, Gauguin és Bonnard művei is megtekinthetők, július 21-ig látogatható az Orsay múzeumban. (MTI) Középkori diplomások „közösségi hálója M in tégy 60 ezer középkori diplomás életútjából készített adatbázist egy német és svájci kutatócsoport, feltérképezve a korabeli tanult emberek kapcsolati hálóját is. Több mint tíz éve gyűjti és digitalizálja a Berni Egyetem és a német giesseni Justus Liebig Egyetem kutatócsoportja a középkor tanult embereinek életútadatait. A Német Akadémiai Adattár (RAG) nevű projekt nemcsak az egyes diplomásokat vizsgálta, hanem az egész értelmiségi társadalmat feltérképezte - idézte a Berni Egyetem közleménye Rainer Schwingest, a munka svájci vezetőjét. Ezzel - mintha a Linkedln szakmai közösségi portál középkori előképét dolgozták volna ki - azonnal láthatóvá vált a személyes kapcsolatok egész hálózata, ami akkoriban ugyanúgy meghatározta a karrierlehetőségeket, mint ma, és olyan meghatározó személyiségekre is hatással volt, mint Erasmus vagy Luther Márton. A projekt részeként elkészült nyilvános online adatbank megmutatja, hogy ki melyik egyetemre járt, utazásai során kivel találkozott, honnan kaphatott inspirációt. A kutatók azt a nagyjából 60 ezer embert követték életútján, aki 1250 és 1550 között valamelyik európai egyetemen diplomát szerzett. Az adatbankban a felhasználó a diplomásokat származási helyük, szakirányuk vagy egyetemeik alapján is csoportosíthatja, utazásaikat térképen ábrázolhatja, kapcsolati hálójukat is megjelenítheti - olvasható a közleményben. w Nőket akkoriban nem vehettek fel az egyetemek. Az adatbank a mai Svájc területén élő fiatal férfiak - köztük Kálvin János - életútját is felöleli, ők ugyan nagyrészt más országokban tanultak, hiszen az első svájci egyetem 1460-ban létesült Bázelben. Nőket nem vehettek fel az egyetemek. (MTI) Luther Márton és Kálvin János életútját is tartalmazza a középkori diplomások adatbázisa (Fotók: galleryhistoricalfigures.com) Kos (III. 21—IV. 20.) Ebben az időszakban érik be eddigi munkájának a gyümölcse, s elérkezett karrierjének a csúcsához. Végre kiélvezheti a valódi élet minden percét, s emellett sikert sikerre halmoz. Ha továbbra is kitart elképzelései mellett, bevételei egyre nagyobbak lehetnek. Rák (VI. 22.—VII. 22.) Karrierje felfelé ível, és egészségügyi gondjai is megoldódni látszanak. Sőt hamarosan eljön annak az ideje, hogy megkapja a jól megérdemelt előléptetését. Szomorú dolog is történhet önnel, mégpedig egy szakítás vagy válás formájában. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ez az időszak számos lehetőséget biztosít önnek, hogy anyagilag gyarapodhasson. Remek üzleteket sikerül kötnie, mivel mindig megfontoltan és körültekintően fektet be. Ezt a jó szokását tartsa meg, nehogy egy pillanatra is lankadjon a figyelme. Bak (XII. 22.-I. 20.) Az ország elhagyásán gondolkodik, s ez optimizmussal tölti el. Most a magánéletére összpontosít, ami nem zárja ki a házasság lehetőségét. Remek időszak a hosszú utazásokra, de valójában egy új otthon megteremtését tervezi új barátokkal, új kihívásokkal. Bika (IV. 21.-V. 21.) Néhány remek lehetőséget kaphat arra, hogy szakmai státuszát megerősítse. Ha eddig szingli volt, hamarosan komoly párkapcsolata lehet, sőt akár családalapításra is sor kerülhet. Sőt, nem várt pénzhez juthat örökség vagy egy jól menő üzlet formájában. r-. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) ' Nemsokára önre köszönthet az igaz szerelem, és az ingatlanpiac is a lehető legkedvezőbben alakul az ön számára. De nem kell a munkát túlzásba vinni, nehogy munkamániája egészsége rovására menjen. Az eddigi kemény munkának a gyümölcse is beérik. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Népszerűsége egyre növekszik, ezáltal sikeres is lesz szinte minden téren, s ebből kifolyólag a későbbiekben már nem lesznek anyagi gondjai sem. Álmai valóra válhatnak, legyen szó karrierjéről vagy magánéletéről. Sőt, egy nagyobb pénzösszeg is ütheti a markát. Vízöntő (I. 21.-H. 19.) Számos megvalósítani való dolgot könyvelhet el, főleg anyagi téren, de elképzelhető, hogy a családja is bővül, mely egyre nagyobb szerepet játszik az életében. Egyre közkedveltebb a társaságban, s a hivatása is fontossá válhat, de életében az első helyen a szerettei vannak! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ez az időszak sok pozitív tapasztalatot és sikert hozhat önnek. Elképzelhető, hogy sikerül egy lakást vennie. Munkahelyén remekül alakulnak a dolgai, s egészségi problémái is megoldódnak. Számos anyagi juttatásban, elismerésben lesz része. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Tele van energiával, s ez nagy segítségére van abban, hogy bár apró lépésekkel, de elinduljon a változás útján. Amint megteszi az első lépést, tapasztalni fogja a felszabadító étzést. Haladjon lassabban, nehogy eltúlozza a dolgokat, de maximális erőbedobással. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ez lehet akár az öröm, a kikapcsolódás időszaka sok utazással, szórakozással, sőt még egy esküvő is elképzelhető most az életében. Remek partner válik önből, mivel közkedveltsége egyre ível felfelé, és anyagi téren is sikeresnek mondhatja magát. Halak (II. 20.-IIL 20.) Sikerre és kollégái, főnökei elismerésére számíthat. Ideális időszak ez nagy utazásokra és továbbképzésre. Nem kell idegenkednie az új dolgoktól, mert általuk közelebb kerülhet álmai, vágyai megvalósításához. Számos anyagi elégtételben lehet része. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3