Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-02 / 152. szám
www.ujszo.com | 2019. július 2. KULTÚRA 113 A Monszun elsöprő lelki ereje Karlovy Vary fesztiválján bemutatták a kambodzsai születésű Hong Khaou felkavaró versenyfilmjét SZABÓ G. LÁSZLÓ Kambodzsai rendező angol színekben versenyző filmje a Monszun. Karlovy Vary fesztiválján 2014-ben már meghívott vendág volt Hong Khaou. Akkor a Remegéssel keltett feltűnést. Most második játékfilmjével került be a hivatalos programba. Friss opusának főhőse hatévesen került Vietnámból Londonba. Harminc évvel később, amikor a szülei már nem élnek, úgy dönt, meghatározatlan időre visszamegy Saigonba, felkutatni a gyökereit, tisztán látni, hova tartozik. Itt az ideje, hogy végre egyenesbe kerüljön önmagával és testi vágyaival. Kit turistaként érkezik egykori hazájába, táskájában édesanyja hamvaival. Gyermekkori barátjától tudja meg: szülei Amerikát, Ausztráliát vagy Franciaországot is választhatták volna, legtöbb sorstársuk arra menekült, nekik viszont a hűvös-ködös Anglia kellett. Kit minden információért hálás, még Hanoiba is ellátogat, hogy lélekben közelebb kerüljön családja minden tagjához. Lewis, a hozzá hasonló korú amerikai férfi New Yersey-t hagyta ott saigoni vállalkozásáért. Üzeme van, amely kiválóan prosperál. Kit és Lewis gyorsan túllépik a barátság határát. Azzal egyikük sem számol, hogy az egyszeri kaland komoly kapcsolattá növi ki magát. Lewis később tálja fel titkát, hogy apja az amerikai hadsereg katonájaként több vietnámi életét oltotta ki a hatvanas évek végén, s amikor tettei súlya alatt már az elmezavar határán járt, fejbe lőtte magát. Tengerparti szél hozza a hatalmas esőt Saigonra, tépi a fákat, elárasztja a víz az utcákat. Lelkileg valami hasonlót él meg Kit is. Szembesül élete első hat évével, szülei itt hagyott emlékeivel, és a vágyait sem titkolja tovább. Nem vietnámi képeskönyv a film, és nem is egy romantikus kalandoktól színes utazás története. Hong Khaou egészen mélyről hozza fel a gyöngyszemet. Főhősével úgy járjuk be Saigon és Hanoi utcáit, hogy közben a lehető legámyaltabb képet kapjuk az ottaniak életéről, de egy percre sem szakadunk el Kit legbelső világától. Köszönhető ez a Kőgazdag ázsiaiak és az Egy kis szívesség című filmekből ismert, malajziai születésű Henry Goldingnak is, aki nyolcéves kora óta él Angliában, és remek színészi kvalitásaival már James Bond szerepére aspirál. Lewis bőrében Parker Sawyers nyújt kiemelkedő alakítást. Váratlan vallomásával, amikor a vietnámi háborút megjárt apja tragédiáját eleveníti fel, ő is megrázó perceket szerez a nézőnek. Nem véletlenül nyúlt ehhez a témához Hong Khaou. Szüleivel annak idején a vörös khmerek elől menekült Kambodzsából a szomszédos Vietnámba. Onnan pedig tovább, Angliába, amikor Vietnámban a kommunisták kerültek hatalomra. A Monszunra készülve visszalátogatott Vietnámba, ahol gyermekkora óta nem járt. „Kit meg akarja érteni, melyik néphez, melyik kultúrához tartozik, a múltját próbálja feltérképezni, amitől a szülei megfosztották - nyilatkozta a rendező. - Később rájön, a szülei tulajdonképpen megmentették az életét. Általános nézet, hogy felül kell vizsgálni a múltat, ha a rég elszenvedett sérelmeinktől akarunk megszabadulni, mert csak így tudunk előre lépni. Csakhogy a visszalépés nem old meg semmit, legfeljebb lélekben változtat az emberen. Ma, amikor Európa a menekültválság terheivel küzd, egy ilyen filmmel, én legalábbis úgy érzem, felléphetünk a sztereotípiák ellen. Szeretném, ha a néző elgondolkozna azon, miért indulnak el a világ különböző pontjairól ezrek és ezrek, maguk mögött hagyva ott kapott életüket.” Tízperces állótaps fogadta Marko Skop rendezését, az És lön világosság!-ot. A szlovák-cseh koprodukcióban készült film elsősorban bátorságával, erős társadalombírálatával lepte meg a közönséget. A főszerepet megformáló Milan Ondríknak, aki németországi vendégmunkásként indítja a történetet, majd a karácsonyi ünnepek és bajba keveredett kamasz fia rendőrségi ügye miatt itthon marad, két magyar színésznő is gratulált nagy ívű alakításához. Kerekes Vica volt az egyik, Borbély Alexandra a másik. Martin Skop a legjobb rendezés, Milan Ondrík a legjobb férfialakítás díjára esélyes. Két fotókiállítás is várja az idei fesztivál látogatóit. Zuzana Minácová még ma, nyolcvanhét évesen is lekörözhetetlen. Színes sztárportréi a fesztiválpalota földszintjén mesélnek az elmúlt évek külföldi vendégeiről. Lollobrigidáról és Gregory Peckről, John Travoltáról és Antonio Banderasról, Klaus Maria Brandauerről és Whoopi Goldbergről, s még vagy két tucat hírességről. A másik kiállítás a hatvanéves korában, ez év januárjában leukémiában elhunyt Milos Fikejz emléke előtt tiszteleg. Az auschwitzi poklot megjárt Zuzana Minácová még ma is fotóz lapunknak, Milos Fikejz éveken át dolgozott nekünk. A kiállításon szereplő hatvanhat fekete-fehér fotója nem kis megszállottságról tanúskodik. Intim portrék című kiállításának képei egyértelműen arra utalnak: szerzőjük sohasem a vörös szőnyegen, hanem különböző élethelyzetekben, a legváratlanabb pillanatokban örökítette meg alanyait. Tim Rothot a melankólia fátyla alatt. Gregory Pecket közvetlenül a vakbélműtétje előtt, a kalapját lengetve. Ivan Passert figyelő szemekkel. Isabelle Huppert-t sötét szemüveggel betakarózva. Steve Buscemit a fényképezés intim pillanataiban. Leonardo DiCapriót csibészes mosollyal. Milos Formant szivarral a szájában. Keira Knightleyt gyanakvó tekintettel. Fikejz első fesztiválfotója 1986-ban készült, Giulietta Masina kedvességét megörökítve. Az álmélkodó Jean Renótól a magába roskadt Jacqueline Bisset-ig a fesztiválvendégek nagyjai időztek az objektívje előtt. Frantisek Vlácil, Jití Menzel, Miroslav Ondfícek beszédes arcképei mellett a botjára támaszkodó Franco Zeffirelli és a cigarettafüstöt eregető Stellán Skarsgard portréja is egyértelműen azt jelzi: Milos Fikejz bensőséges kapcsolatba került az általa megválasztott alanyaival, s ezek a képek magas színvonalon dokumentálják Karlovy Vary harmincéves múltját. A szerző a Vasárnap munkatársa Műfajok közötti falak döntögetése a forró vásárcsarnokban JUHÁSZ KATALIN Pazarul kezdődött az idei Viva Musical fesztivál, melyet 15 éve egy Franciaországból hazatért fiatal komolyzenész alapított a célbél, hogy közelebb hozza a minőségi muzsikát a tömegekhez. Pozsony. A szervezőcsapat főleg olyan produkciókat hív meg, amelyek több műfajt képviselnek. Rocksztár-népszerűségű komolyzenei szólisták, crossover előadók, egyszerre nívós és közérthető zenét prezentálok láthatóak évről évre Pozsonyban, a közönség pedig fejlődik - ezt a jegyeladások mutatják. Idejét se tudom, mikor szerveztek utoljára koncertet a Régi Vásárcsarnokban, de a lényeg, hogy a Viva Musical zöldet kapott, és ismét itt rendezhették a Jánoska Ensemble koncertjét. Ami azért is fontos, mert hazánk jelenleg egyetlen világhírűnek mondható zenei formációjának háromnegyede a csarnok szomszédságában, a Kalapos utcában cseperedett fel. Az elmúlt öt évben játszottak húszezer ember előtt a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon, a legendás New York-i Carnegie Hallban, fontos nemzetközi fesztiválokon, mégis ritka ünnep számukra Pozsonyban fellépni. Ezek a szimpatikus fiatalemberek pár év alatt jutottak a csúcsra, vagy annak közvetlen közelébe - szerintünk nemzetközi karrierjük csak most kezdődik, az idei Revolution című, Beatles-dalokat is újragondoló albummal. Kis hazánkban eddig rajtuk kívül senki másnak nem jelent meg lemeze a tekintélyes Deut-Hazánk jelenleg egyetlen világhírű zenei formációjának háromnegyede a vásárcsarnok szomszédságában, a Kalapos utcában cseperedett fel. sehe Grammophonnál, az övék ráadásul aranylemez is lett Németországban. A három Jánoska fivér, Frantisek, Roman és Ondrej Bécsben tanult zongorázni, hegedülni, olyan tanároktól, akikhez az egész világról folyamatosan jelentkeznek diákok, és maguk döntik el, kikkel óhajtanak foglalkozni. Mindhárman egy zenészcsalád hatodik nemzedékét képviselik, a génjeikben van a muzsika, totyogós koruk óta ezzel foglalkoznak. Es a sok gyakorlás, versenyzés, a szmokingos fellépések közepette egyszer csak rátaláltak a saját hangjukra. Kimondták azt, amit csak kevesen mernek: hogy a könnyűzene legnívósabb produkciói egyenértékűek a komolyzenei müvekkel, hogy Michael Jackson szerepelhet egy lapon Paganinivel, hogy a minőségi dzsessz csak egy lépésnyire van a szórakoztató zenétől, vagy hogy a tökéletes technikai tudás mellett a kreativitás és az improvizációs készség is fontos. (A kvartett negyedik tagjának, Darvas Gyulának édesapja és a nagyapja is nagybőgős volt, úgyhogy neki sem bizonyult túl nehéznek a pályaválasztás.) Az év egyik legjobb koncertjét láthattuk június 27-én. Jánoskáék talán még a vasárnap fellépő Stinget is lepipálták a forró csarnokban. (A légkondit jövőre ígéri a fenntartó, a szervezők egy-egy legyezőt tettek minden székre, hogy a nézők ne ájuljanak el). Folyamatos „szárnysuhogás” közepette hallhattuk tehát, i ahogy Monti Csárdását lazán átúsztatták a Beatles Hey Jude-jába, ahogy Bachot és Mozartot dzsesszesítették, ahogy a Let It Be-ből kamarazenét csináltak. A műfajok úgy olvadtak egymásba, mint mi a székünkre. És közben büszkék voltunk rájuk, akik saját tehetségüknek, szorgalmuknak köszönhetik mindazt, amit elértek egy kíméletlen piacon, bármiféle hátszél nélkül. isit (henry taoidingj, a Monszun tohose turistaként érkezik egykori hazájába, hogy felkutassa a gyökereit (Fotó kviff) A Jánoska Ensemble frenetikus koncertet adott (Fotó: Zdenko Hanout)
