Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-01 / 151. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2019. július 1. I 3 Szaktantermet avattak KIS PÉTER A Jedlik Ányos Közös Irányítású Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia épületének első emeletén felavatták az újonnan berendezett IT szaktantermet. rffiiflwiyja A szaktanterem a Science Láb elnevezéssel működik, és mostantól az érsekújvári tanulóifjúságot szolgálja. Érdemes volt az érsekújvári szakközépiskolának tavaly a pozsonyi székhelyű Tudományos és Technikai Információs Központ IT Akadémia programjába bekapcsolódnia. Idén ugyanis bekerültek azon 30 iskola közé, melyek az IT Akadémia partnereiként elnyerték egy Science Láb szaktanterem berendezéséhez nyújtott 28 049 eurós támogatást. Ehhez az iskola önerőből még 12 500 eurót hozzátett, hogy a szaktanteremben székek, asztalok is legyenek, a kábelezést és az egyéb kiegészítő munkákat is ebből a pénzből finanszírozták. A végeredmény pedig egy impozáns, A város általános iskoláiból érkezett pedagógusok ismerkedtek a szaktanterem lehetőségeivel (A szerző felvétele) a modem kor követelményeinek is megfelelő, igazi tudományos laboratórium lett, amit a meghívott általános iskolák képviselői és a sajtó jelenlétében Éva Kaluzáková, a pozsonyi Technikai Információs Központ menedzsere és Lénárt Péter, az iskola igazgatója avatott fel. A tanulók megismerkedhetnek itt a legújabb innovációs metodikával. Tizenöt nagy teljesítményű, 3D-s nyomdára köthető asztali PC, egy óriásképemyős interaktív tábla, 10 oszciloszkóp segíti a munkájukat. Napjainkban zajlik a negyedik tudományos forradalom, ahol a számítógépes, illetve a programozói ismeretek hatalmas jelentőséggel bírnak. Ezen ismeretek megszerzésében kiemeltjelentősége van az újonnan felavatott szaktanteremnek. Aki kimarad, lemarad, hiszen a modem munkahelyeken a kétkezi munkát egyre inkább a robotok veszik át az embertől, akire így a gépek irányítása, programozása, illetve szerelése hárul - mondta a megnyitón Kaluzáková asszony, majd egy rögtönzött tanórát tartott. Ezután a diákok vették át a terepet, az iskola informatikusa, Cucor Péter tanár úr irányításával örömmel ismerkedtek az új technológiával, próbálgatva lehetőségeit. Remélhetőleg egyre többen lesznek, akik új ismeretekre, felfedezésekre tesznek szert az újonnan átadott szaktanteremnek köszönhetően. Az új szaktantermet nemcsak a középiskola, hanem a város többi iskolájának diákja is használhatja. Hajókeresztelő a Dunán BARTALOS ÉVA A Katka mérőhajónak és a Kafka II jelölőhajónak köszönhetően biztonségosabb lesz a közlekedés a Dunén. rr.Ti Múlt héttől két új hajó segíti a közlekedést a Dunán. A Katka jelölőhajó és a Katka II mérőhajó segítségével a hajósok jobban megismerhetik a Duna útvonalait. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter és Karla Peijs, a Rajna-Dunafolyosó koordinátora keresztelte meg a két új hajót, amelyet a FAIRway Danube projekt keretében bocsátanak vízre. A program az Európai Unió Duna mente stratégiájának része. Hat uniós tagállam, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Románia és Bulgária vesz részt a projektben, amelyből Szlovákia 3,2 millió euró támogatást kapott. A támogatásból elsőként egy mérőhajót és egy jelölőhajót kapott a vízgazdálkodási vállalat. Ján Sabo, a vállalat műszaki és beruházási igazgatója közölte, hogy a mérőhajónak köszönhetően jobb minőségű adatokat és aprólékos 3D-s képeket kapnak a Duna medréről. A 25 méter hosszú és 6,5 méter széles Katka, valamint a 8,7 méter hosszú és 2,4 méter széles Katka II a Duna szlovákiai szakaszán és a közös szakaszokon közlekedik. A projekt elsődleges célja az, hogy egész évben jobb hajózási feltételeket teremtsenek a Dunán. „Gyakorlatilag zöldmezős beruházásként kezdünk, de a célunk, hogy elérjük a nemzetközi szintet” - fogalmazott az igazgató. A hajókat a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat pozsonyi fióküzeme üzemelteti. Az új hajók tesztüzeme szorosan kapcsolódik a bősi vízerőmű zsilipkamráinak modernizációjához. A150 millió euró értékű beruházás keretében három éven belül felújítják a két zsilipkamrát, ezáltal felére csökken a hajók átkelésének ideje, biztonságosabb és folyamatosabb lesz a közlekedés a Dunán. „Ezek a hajók arra szolgálnak, hogy biztonságos legyen a közlekedés a Dunán, hogy kijelöljék a lehető legjobb útvonalat. Ä Duna mindig elveszi az áldozatát, akár emberéletről, akár másról van szó” - fogalmazott Érsek Árpád közlekedési miniszter. Hozzátette, szerinte nem használjuk ki teljesen a Duna potenciálját, de a fejlesztéseknek köszönhetően ez jelentősen változhat. Hogyan kell kezelni a kikötőkben a menekülőket? A hírekben hallottam, hogy a Sea Watch 3 migránsokat szállító mentőhajó olasz területen való kikötési kérelmét elutasította az európai bíróság is. Salvini olasz belügyminiszter megtiltotta, hogy menekülteket szállító civil szervezet hajója partra szálljon olasz felségterületen, aki ezt mégis megkíséreli, annak hajóját elkobozzák, és ötvenezer euróig terjedő bírsággal sújtják. A hajó hetekkel ezelőtt mentett meg a tengerből 42 migránst Líbia partjainál, és Olaszország egyik legdélebbi szigetén, Lampedusán akar velük kikötni. Én erről az ügyről szeretnék többet megtudni. Az interneten csak véleményformáló cikkeket találok, többnyire Salvinit idéző és igazoló írásokat, engem viszont maga az ítélet és annak háttere érdekelne. A Rackete and others v Italy ügyről van szó, melyet 32969/19 számmal iktatott az Emberi Jogok Európai Bírósága. Június 21-én a hajó kapitánya, Carola Rackete és kb. negyven, a hajón rekedt nigeri, guineai, kameruni, elefántcsontparti, ghánai, Burkina Fasó-i állampolgár kérte a bíróságot a kikötés engedélyezésének elrendelésére, az életre való jogra és az embertelen, megalázó bánásmód tilalmára hivatkozva - miután az olasz bíróság megtagadta a kikötés engedélyezését. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban az előzetes intézkedés meghozatalára irányuló kérelmet elutasította. Tudni kell, hogy a bíróság nagyon ritkán, az erre irányuló kérelmek alig tíz százalékában tesz csak eleget az ilyen kérelmeknek. A Bíróság szabályzatának 39. cikke szerinti előzetes intézkedést akkor rendel el a bíróság, ha az ügy érdemi eldöntése előtt szükségesnek látja az egyezményben részes államot arra kötelezni, hogy a hozzá intézett kérelemnek átmenetileg eleget tegyen, mivel ha elmarad, súlyos veszély állna fel. A bíróság a felek által benyújtott információk alapján úgy találta, hogy a hajón levő személyek testi és lelki állapota nem válságos, így az adott pillanatban nem állt fenn elkerülhetetlen veszély és helyrehozhatatlan kár az életükre és egészségükre nézve. Emellett a bíróság kijelentette, hogy továbbra is számít arra, hogy szükség esetén Olaszország segítséget nyújt a kiszolgáltatott helyzetben levő, elsősorban idős és beteg személyeknek, összhangban az erre vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségvállalásaival. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem uniós intézmény. Nem tévesztendő össze az Európai Unió Bíróságával, mely az Európai Unió legfőbb igazságszolgáltatási szerve, és Luxemburgban székel. Az Emberi Jogok Európai VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL Bírósága az ún. strasbourgi bíróság, melyet az Emberi Jogok Európai Egyezménye által védelmezett alapvető szabadságok és emberi jogok betartásának szavatolására hoztak létre az Európa Tanács égisze alatt. Az Európa Tanácsot európai országok szélesebb köre alkotja. Jelenleg 47 tagja van, köztük pl. Törökország, Oroszország, Szerbia, Grúzia és több térségbeli ország. Az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek és sajtóközlemények megtalálhatók a https://hudoc.echr.coe.int weboldalon. Az 1950-es Emberi Jogok Európai Egyezményének magyar nyelvű szövege elérhető a https://www.echr.coe.int/ Documents/ConventionHUN.p df webhelyen. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. /mim ^ GYERE VELÜNK GOMBASZÖGRE! XSE.Ü1 INGYENES HETIJEGY A GALANT AI ^ ÉS VÁGSELLYEI JÁRÁSNAK! \jÉN .sxö° JULIUS 15. JÚLIUS 21. DP 190421