Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-09 / 157. szám
6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2019. július 9. lwww.ujszo.com Több időt töltenek munkával a vállalkozók Elzárták az London. Júniusban öt éve nem látott mélypontra esett vissza a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) az olajtermelése, ami azonban a kőolaj világpiaci árán egyelőre nem látszik meg. A Reuters hírügynökség felmérése szerint az OPEC júniusi termelése napi 29,60 millió hordó volt, napi 170 ezer hordóval kisebb a májusinál, és 2014 óta a legalacsonyabb. Venezuela olajtermelése a májusi napi 750 ezer hordóról 740 ezer hordóra, Iráné napi 2,2 millió hordóról 2,15 millió hordóra, Líbiáé pedig napi 1,250 millió hordóról 1,220 millió hordóra apadt. Az OPEC és az azon kívüli szövetségeseit tömörítő OPEC+ csőolajkutakat port tavaly december elején arról döntött, hogy az októberi termelést alapul véve, idén január 1- jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza kitermelését fél évig. A hat hónap június végén lejárt, és a vállalást a múlt hét közepén további kilenc hónappal meghosszabbították. A termeléscsökkenés az árakon azonban egyelőre nem érződik. Míg 2014 nyarán a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kőolaj hordójának (159 liter) a tőzsdei ára a 100 dollárt is meghaladta, tavaly nyáron ez 70 és 80 dollár között mozgott, tegnap pedig 64 dollár körüli árfolyamot mértek. (TASR, mti, mi) Pozsony. A szlovákiai dolgozók uniós összehasonlításban sem tartoznak a „munkamániások" közó - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb elemzósóből, amely szerint azonban a vállalkozók ós alkalmazottak között Európa-szerte látványos különbségek vannak. Európában a kontinens délkeleti országaiban élők töltik a legtöbb időt a munkahelyükön. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss felmérése szerint az abszolút csúcstartó Törökország, ahol a dolgozók hetente átlagosan 49 órát töltenek munkával, vagyis egy átlagos munkanapra csaknem 10 órányi munkaidő jut. Az átlagosnál jóval többet kénytelenek a munkahelyükön tölteni az olyan balkáni országok lakói is, mint például Szerbia, Eszak- Macedónia vagy Montenegró. Az uniós tagországok közül is ebből a térségből kerül ki a csúcstartó: Görögországban 44,2 órás az átlagos munkahét. A lista másik oldalán az észak-európai országok találhatók, amelyekben a heti átlagos munkaidő a 40 órát sem éri el, amit azonban ezekben az országokban bőven pótol a nagyobb munkatermelékenység. (TASR-felvétel) Az egy munkaórára jutó bruttó hazai termék (GDP) ezekben az országokban a legnagyobb. „Nem csupán az egyes országok, hanem az ágazatok és munkakörök között is látványos különbségek vannak” - nyilatkozta Eubomír Korsnák, az UniCredit Bank elemzője. Szerinte a leghosszabb heti munkaidőt a mezőgazdaságban mérték, ahol ez uniós szinten eléri a 45,8 órát. Az átlagosnál több időt töltenek a munkahelyükön azonban a szállodaiparban, étkeztetésben, építőiparban, közlekedésben és a raktározásban dolgozók is. Az Eurostat ezzel szemben a legrövidebb munkaidőt az oktatásban, a közigazgatásban, az egészségügyben és a szociális szolgáltatásoknál mérte. „Nagy általánosságban elmondható, hogy azokban az ágazatokban hosszabb a munkaidő, amelyekben több a vállalkozó. Ez utóbbiak ugyanis több időt töltenek munkával, mint az alkalmazottak. Míg az uniós vállalkozók átlagos munkahete 47, az alkalmazottaké 40,2 órás” - tette hozzá Korsnák. A legtöbb időt egyébként a belga vállalkozók töltik munkával, átlagosan heti 53 órát, a sor végén pedig a román vállalkozók találhatók, nem egész 40 órával. A közvélekedéssel ellentétben a szlovákiai dolgozók uniós összehasonlításban nem tartoznak a „munkamániások” közé. A szlovákiai dolgozókra átlagosan heti 40,2 munkaóra jut, ami csupán öt perccel kevesebb az uniós átlagnál. „A szlovákiai vállalkozók hetente átlagosan 45,5, az alkalmazottak pedig 40,4 órát töltenek munkával, így míg az előbbiek elmaradnak az uniós átlagtól, az utóbbiak többet dolgoznak ennél” - mondta Korsnák. Az uniós átlaghoz képest nincsenek nagyobb különbségek az egyes ágazatok szempontjából sem. A leghosszabb munkaidővel Szlovákiában is az építőiparban, a mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozók számolhatnak, míg a legrövidebbel az oktatásügyben, az energiaiparban és a közigazgatásban alkalmazottak. (mi, TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSA FAO: csökkenhet az élelmiszerek ára Róma. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös jelentése szerint a mezőgazdasági termékek iránti kereslet globálisan ugyan 15 százalékkal nő a következő évtizedben, közben azonban a szektor termelékenysége még ennél is jobban emelkedhet. Ezért a legfontosabb mezőgazdasági termények ára nem emelkedik ajelenlegi szint fölé, sőt, akár még csökkenhet is. A következő 10 év mezőgazdasági kereskedelmi trendjeit előrevetítő jelentést hétfőn mutatták be Rómában. Eszerint a gabonafélék iránti kereslet világszerte 150 millió tonnával nő a vizsgált időszakban; a 13 százalékos bővülés nagy része a búzának és rizsnek tudható be. A közepes jövedelmű országokban a cukor és a növényi olajok népszerűsége is megugrik, tükrözve a készételek iránti keresletet. Az egészségügyi aggodalmak miatt ugyanakkor több magas jövedelmű országban csökkenhet a vörös húsok fogyasztása. (TASR, MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Olcsóbban válthatunk török lírát Jó hír a Törökországba utazóknak, hogy hétfőn jelentősen gyengült a török líra jegyzése a dollárral szemben a török központi bank kormányzójának a szombati menesztóse miatt. Ankara. Tegnap csaknem 3%-kal gyengült a török fizetőeszköz, 5,8245 lírát ért egy dollár. Recep Tayyip Erdogan török államfő a hétvégén ugyanis menesztette a török központi bank kormányzóját, Murat Cetinkayát. Hivatalos magyarázatot nem adtak a lépésre, de az utóbbi hetekben a piacok már számoltak a lehetőséggel, hogy eltávolítják Cetinkayát, mivel az államfő és a jegybank kormányzója másként gondolkodott a gazdaságot élénkítő kamatcsökkentés időpontjával kapcsolatban. Erdogan régóta sürgeti, hogy a jegybank csökkentsen kamatot a gazdaság élénkítésére. Az elemzők a török jegybank maradék függetlenségének elvesztéseként értelmezik Cetinkaya felmentését, így a török líra sérülékeny maradhat a következő időszakban is. Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására. A török líra a tavalyi 30% után idén, az év eleje óta újabb 12%kal gyengült az amerikai-török kapcsolatok feszültségei és belpolitikai okok miatt. (MTI, tasr, mi) ALLASHIRDETES Az ú| SZÓ tudósítókat keres a Régió rovatba - a komáromi, a párkányi és a rimaszombati régióba Alapkövetelmények: / jó nyelvhelyesség és íráskészség / a régió alapos ismerete / a szlovákiai politikai rendszer ismerete / az aktuális szlovákiai belpolitikai helyzet ismerete / jó kommunikációs készség és megbízhatóság / alapvető számítógépes ismeretek, szövegszerkesztő, táblázatkezelő programok használata ✓ szlováknyelv-tudás Előnyt jelent: / újságírói tapasztalat / felsőfokú végzettség / az angol vagy a német nyelv ismerete / B típusú gépkocsivezető-jogosítvány Amit kínálunk / alapbér 700 euró bruttó / pluszjutalom a teljesítmény függvényében / munkavégzési eszközök: laptop, telefon / szolgálati utak költségeinek fedezése / rugalmas munkaidő / szakmai fejlődés / kapcsolatépítési lehetőség / felelősségteljes feladatok / a munkavégzés helye: az adott régióban - home office / étkezési támogatás gM Jelentkezni lehet: e mailben: ujSZO@ujSZO.COITI A jelentkezéshez kérjük csatolni az életrajzot és egy regionális témájú írást. Az érdeklődők jelentkezését 2019. július 20-ig várjuk.