Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-05 / 129. szám

Az oroszlányi bányászmúzeum játszótérformájában Ógyallán - az interaktív játszópark az első a sorban. Az Interreg V-A határon átnyúló pályázatnak köszönhetően hamarosan további nyolc telepü­lésen (Érsekújvár, Komárom, Gúta,Vágsellye, Dél-Komárom, Tata, Kisbér, Oroszlány) épül hasonló. A közel 2,9 millió euró összértékű, Cultplay elnevezésű pályázatotaPonsDanubiiEGTC (Európai Te­rületi Együttműködési Csoportosulás) dolgozta ki. A projekt különlegessége, hogy a tematikus parkoka másik országban található egy-egy kulturális örökséget, várat, malmot, hidat formálnak. A ját­szótereket digitális eszközökkel is ellátják majd, és egy mobil alkalmazás segítségével az érdeklődők részletes tájékoztatást kaphatnak az adott építmény számára modellként szolgáló kulturális örök­ségről csakúgy, mint a projektben résztvevő településeken elkészülő tematikus parkokról. Sajnálatos, hogy a park házirendje egyelőre csak szlovák nyelven olvasható, ígéretek szerint nyárra készül­nek el a háromnyelvű szlovák-magyar-angol tájékoztatótáblák. (V Krasznica Melitta felvételei) Szálloda lesz az Aranyhordóból Az Aranyhordó a város egyik legszebb szecessziós épülete (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Június 7. (péntek) Komárom-17.00: Elsők-a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola iparművészeti szakos diákjainak kiállítása a Kultúrpalota (Duna Menti Mú­zeum) kiállítótermében. Június 7-8. (péntek-szombat) Komárom-FigurNépzenei Tanfolyam - népzenei kurzus Molnár László és zenekara re­pertoárjából (Alsókálosa). Pén­tek-16.00: oktatás a Zichy­­pontban; 20.30: táncház a Bo­rozóban, muzsikálnak a tanfo­lyam oktatói és résztvevői. Szombat-9.00: oktatás; 13.00: A Vály-völgy helye a gömöri magyar hagyományos hangsze­res zenei kultúrában - Agócs Gergely előadása a Zichy­­pontban, 14.00: oktatás. Dél-Komárom —11. Hon-nap - Duna Menti Hagyományőrző Ünnep az Igmándi erődben, Péntek -18.00: megnyitó, kiál­lítások; 20.00: Egyéb veszély­koncert; 21.30: Deák Bili Gyula­koncert. Szombat-9.30: kiállí­tások, rendőrkutyás bemutató, mesejáték, baranta-, lovasíjász-, solymász-, betyár-bemutató; kézműves-foglalkozások gyere­keknek, népi játszóház, fegyver- és ruházati bemutató, katonai toborzó; 17.30: Kassai Lajos lovasíj ász-bemutató; 20.00: Historica-koncert; 21.30: Isme­rős Arcok-koncert. V. KRASZNICA MELITTA Harmadik nekifutásra sikerült eladnia a városnak a Lehár-épületet vagy más néven az Aranyhordót. Adunaszerdahelyi székhelyű DS Property részvénytársaság 564 ezer euróért vette meg a patinás ingatlant. Tavaly két versenytárgyalás is eredménytelenül zárult, egyik alka­lommal sem volt érdeklődő az épü­let iránt. Első alkalommal 600 ezer, másodszor és harmadszor a hivata­losan felbecsült érték, azaz 559 ezer euró volt a kikiáltási ár. A mostani nyertes erre kínált rá 5 ezer eurót. A testületi ülésen Keszegh Béla (füg­getlen) polgármester közölte: az új tulajdonos szállodát akar kialakítani az épületben. Korábban ugyanis olyan aggályok merültek fel a vá­rosban, hogy esetleg kaszinó lehet ott. Nem hivatalos értesülésünk sze­rint a DS Property cég Világi Oszkár nagyvállalkozó, a Slovnaft vezér­­igazgatójának érdekeltségi körébe tartozik. Imrich Tomasek, a rész­vénytársaság elnökségének elnöke egyelőre nem kívánta részletezni az ingatlannal kapcsolatos terveiket. A szecessziós épület a Selye Já­nos Egyetem és a város közti ingatlancsere-megegyezés alapján 2017-ben került a város tulajdonába. Az előző választási ciklusban ko­moly vitákat gerjesztett a testület­ben, hogy mi legyen a Lehár-épület sorsa, eladja vagy bérbe adja-e a vá­ros. Az eladást ellenzők azzal érvel­tek, hogy nem kellene elkótyave­tyélni a város vagyonát, az ellenzők viszont a Klapka téri volt egészség­­ügyi központot hozták fel intő pél­dának, ami a város tulajdonában van, évek óta üresen áll, állaga pedig egyre romlik. Félő volt, hogy az Aranyhordó is erre - a sorsra jut, ugyanis a felújítása milliós nagy­ságrendű tétel, amire a városnak nincs pénze Ezért nevezte sikernek Andruskó Imre, hogy harmadik ne­kifutásra végre elkelt az ingatlan, és remélhetőleg hamarosan visszanye­ri régi pompáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom