Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-26 / 147. szám
Az olajfaligetben uralkodó viszonyok: rendszertelen áram hozzáférés, sár, keserves higiéniai ellátás „Én erős ember vagyok, de a Moria rossz hely" - egy üzenet a Nikosz és Katerina Kacurisz által működtetett Home for Az Afganisztánból származó Asghir az UNICEF által működtetett iskolának All étteremben köszönhetően tud részben tanulni. Édesapjával most ebben a sátorban él. A börtönné változott menekülttábor Leszboszon a hivatalos adatok szerint is 5000 menedékkérő vesztegel, sokan közülük évek óta a szigeten vannak TAKÁCS DIANA A vízbe fulladt szíriai kisfiúról, Alan Kurdiról készült szívszorító fényképekkel nógy éve tele volt a sajté, s világszerte szolidaritási megnyilvánulásokat váltottak ki. Az Európai Unió viszont néhány hónappal később egyezményt kötött Törökországgal, és egyik napról a másikra menedékkérők ezrei ragadtak a görög szigeteken. De vajon mi történik ma, miután a téma lekerült a címlapokról? Kis szünetekkel immár öt napja szakad az eső a török partoktól csupán tíz kilométerre található Leszboszon, amikor a helyiek által olajfaültetvénynek nevezett nem hivatalos menekülttáborba látogatunk. Nem egyszerű mozogni így, patakokban folyó vízzel és átmenetinek látszó, összeeszkábált sátrakkal körülvéve. Egész családok élnek itt: rengeteg a nő és gyermek is. Fogadtatásunk viszont erős kontrasztban van az életkörülményekkel: az olajfaültetvény lakói közül sokan mosollyal köszöntenek - és pár szó után teára hívnak. Egy egyszerűen, ám gondosan berendezett sátorba nyerünk betekintést. Papucsok sorakoznak a bejáratnál, benn két kisgyermek viháncol, és miközben készül a tea, egy kis tálban cukorkák kerülnek elénk. A tizenöt éves Helma, négy húga, szülei és nagyanyja Afganisztán tálibok által ellenőrzött részéről menekült el, miután az életkörülmények lehetetlenné váltak a lányok számára. Helma például csupán négy osztályt végezhetett - ezután el kellett hagynia az iskolát. A család immár hónapok óta várja, hogy döntés szülessen ügyükben. Az itteni bizonytalanság mindenkire rányomja a bélyegét. Ma még hivatalos adatok szerint is 5000 menedékkérő vesztegel a szigeten - sokan közülük évek óta. Moria, a fővárostól, Mitilínitől körülbelül húszpercnyi autóútra fekvő, szögesdróttal körülvett egykori börtön a menedékkérők első — és sok esetben tartós - megállója. Ez a hivatalos menekülttábor, amely túlzsúfolt, rendszertelen itt a víz- és áramhozzáférés, szinte nem létezik orvosi segítség. Az ételért rendszeresen órákig kell sorban állni. A sár, a hideg és a reménytelen kilátások még nyomorúságosabbá teszik az ott lakók életét. A császármetszésen átesett nőket a beavatkozás után csupán négy nappal visszaszállítják a táborba. A személyre szóló havi támogatás 60-90 euró. Nők, férfiak, gyermekek laknak itt a különböző, elválasztott részeken, mondja Patric Mansour, NORCAP szakértő és a tábor egyik menedzsere. Élesen elutasítja a különböző oldalakról érkező kritikát. „Moria nem tökéletes, de mindennap azon dolgozunk, hogy javítsunk a körülményeken. Napi szinten biztosítunk emberi méltóságot” - állítja. A helyzetet csupán az ott élők és a szigeten tevékenykedő segélyszervezetek elmondása alapján tudjuk felmérni - bár Mansour szavai szerint a médiát szívesen fogadják, újságíróként nem sikerül betekintést nyernünk a táborba. Az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontiéres - MSF) nemzetközi segélyszervezet 2016-ban, a törökökkel kötött megállapodás hatályba lépése után döntött úgy, hogy munkáját nem a Moria táborban, hanem azon kívül fogja végezni. Úgy vélik, az egyezmény nagy változást hozott: Moria átutazó táborból a fogva tartás helyévé változott, amiben a szervezet nem akar közreműködni. Az úgynevezett sérülékeny menekültek - ezek főként kísérő nélküli kiskorúak, várandós nők, fogyatékos emberek, kínzás és szexuális erőszak túlélői - egy részét a szárazföldre, Athénba szállítják át, ez viszont nem feltétlenül jelenti a helyzet javulását, mivel nem létezik egy működő rendszer, amelynek segítségével követni lehetne az eseteket. Sokszor csupán áthelyezésről van szó: a támogatási rendszer nem működőképes és nem annyira egyénre szabott, mint Leszboszon. Az MSF szavai szerint előfordult, hogy a kollégák hajléktalanként látták viszont az egykori leszboszi menekülteket Athénban.
