Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-12 / 135. szám

KÖZÉLET www.ujszo.com | 2019. június 12. Már a parlament előtt az adómentes alap emelése ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Parlament elé kerül a Híd javaslata, amelyben növelnék az adómentes alapot. A megyei önkormányzatokat tömörítö SK8 csoport elutasítja a törvénymódosító tervezetet, a Híd nyitott a tárgyalásra. A megyék azt kifogásolják, hogy nem egyeztettek velük a módosítás­ról, és mivel képviselői javaslatként terjesztették be, a Híd a tárcaközi egyeztetést is megkerülte. Ezt Jozef Viskupic, Nagyszombat megye és az SK8 elnöke jelentette ki. „Kategori­kusan elutasítjuk a javaslatot, amíg nem tárgyalnak velünk arról, hogyan lehetne pótolni ezt a kiesést” - ma­gyarázta Viskupic. Sárközy Irén, a Híd parlamenti képviselője lapunk­nak elmondta, hogy saját számítása­ik alapján nem akkora összegről van szó, amely veszélyeztetné a megyék működését. „Mielőtt benyújtottuk volna a javaslatot, tárgyaltunk a vá­rosok és falvak képviselőivel, őket ez nagyobb mértékben érinti. Jövő hé­ten pedig Pozsony polgármesterével és a képviselőkkel is találkozunk. Folyamatosan tárgyalunk, ha a ja­vaslatot első olvasatban megszavaz­za a parlament, azon még szeptem­berig módosíthatunk” - magyarázta Sárközy. Hozzátette, a képviselői ja­vaslatok első fázisban nem kerülnek tárcaközi egyeztetésre, de ha a par-Sárközy Irén (Híd) szerint, ha a parlament első olvasatban elfogadja a javas­latot, azon még szeptemberig változtathatnak (TASR-felvétei) lament megszavazza, a megyék is hozzászólhatnak. A magánszemélyek jövedelem­­adójának 30 százalékát a megyei, 70 százalékát a helyi önkormányzatok kapják. A Híd a jövedelem adómen­tes alapjának emelését javasolja. Ez jelenleg a létminimum 19,2-szere, a jövedelem ekkora része után nem kell adót fizetni. A párt ezt a létmi­nimum 21-szeresére emelné. A szá­mítások szerint összesen 149 millió euró adóbevételtől esnének el az ön­­kormányzatok az adócsökkentés miatt. Sárközy szerint a megyék jö­vedelme sokkal magasabb száza­lékarányban növekszik, mint az em­berek jövedelme, hisz ha az embe­rek bevétele növekszik, akkor a me­gyéké is. (szh, TASR) I 3 RÖVIDEN Galko lehet Nicholsonová utódja Pozsony. Az SaS EubomírGal­­kót jelöli a parlament alelnöki posztjára Lucia Duris Nicholso­nová helyett, aki mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson és az SaS EP- képviselője lesz Brüsszelben. Az SaS országos tanácsa hétfőn döntött Galko jelöléséről. „Kö­szönöm a bizalmat, ha a parla­ment megszavazza a kinevezé­semet, felelősségteljesen és alá­zattal fogom ellátni a parlament alelnökének feladatait” -jelen­tette ki Galko. Jelölését lapzár­tánkig az OEaNO, a Sme rodina és a Híd is támogatta. Erik Tomás, a Smer képviselője kije­lentette, hogy a párt garantáltan nem fogja megszavazni. (TASR) Előkerült a Maliban elrabolt Kosík Pozsony. Múlt héten adott magáról életjelet Eubos Kosík volt titkos­­szolgálati ügynök, akit januárban raboltak el Maliban a lakásából. , Jól vagyok, és élek” - közölte a Sme napilap újságíróival Kosík, akit a lap értesülései szerint a helyi rendőrség speciális egységei ra­bolhatták el. A Sme napilap szerint nem kizárt, az elrablás hátterében a szlovák hatóságok lehettek, mivel Szlovákia hónapokon át próbálja elérni a nálunk váltóhamisításért jogerősen elítélt férfi kiadatását, mindeddig eredménytelenül. Kosík saját bevallása szerint részt vett ifj. Michal Kováé elrablásában 1995- ben, az utóbbi években többször kijelentette, hogy hajlandó tanús­kodni az elrablással, valamint a szlovák titkosszolgálathoz köthető, egyéb ügyekkel összefüggésben. Kosíkot két évvel ezelőtt tartóztat­ták le Maliban. A mali hatóságok tavaly novemberben szabadlábra helyezték őt. (dp) Fico nyár végéig elköltözne Pozsony. Őszig elköltözik a Bo­­naperte épületkomplexumban levő lakásából Robert Fico, a Smer el­nöke. A lakást, amely Ladislav Bastemák tulajdona, Fico azután kénytelen elhagyni, hogy csődel­járást hirdettek a vállalkozó ma­gántulajdona ellen. A volt minisz­terelnök nemrég egy új ságírói kér-. désre elmondta, olyan személytől fog lakást venni vagy bérelni, aki­nek tiszta a háttere. „Akárhányszor találok egy lakást, ami érdekelne, a média mindig talál mögötte egy bűnözőt. Nem hagyom, hogy fo­gást találjanak rajtam” - mondta Fico. (TASR) Többen rosszul lettek a hőség miatt Pozsony. Tegnap 74-szer riasztot­ták a mentőket a hőség okozta rosszullétek miatt. „A legtöbb, 15 eset a Besztercebányai kerületben történt, a legkevesebb - három - a Pozsonyiban” - közölte Alena Krcová, a mentőszolgálat szóvi­vője. (nar, TASR) A Hableány négy áldozatát még keresik ÖSSZEFOGLALÓ Tegnap hajnalban kezdték meg a két héttel ezelőtti hajóbalesetben elsüllyedt Hableány sétahajó kimentését. A roncsot sikerült problémák nélkül kiemelni és a felszínre hozni a benne rekedt négy áldozattal együtt. Budapest. A kiemelést eddig a magas vízállás és a Duna gyors sod­rása nehezítette, de tegnap reggel megkezdődhetett a hajóroncs ki­mentése, amely több fázisban zaj­lott. Az előkészületek során a búvá­rok hevedereket vezettek át a Hab­leány alatt, ezek segítségével kezdte meg a Clark Adám úszódaru a ki­emelést. Mivel a hajó orral felfelé állt a víz alatt, legelőször a parancsnoki híd vált láthatóvá, ahol valószínűleg a kapitány holttestét találták meg. Közben a vizet folyamatosan szi­vattyúzták a hajótestből, így segitve a búvárok munkáját. Fél kilencig négy ember holtteste került elő a roncsból, köztük vélhetően a hat­éves kislányé is, aki anyjával és nagyszüleivel utazott a Hableányon. A balesetet egyikük sem élte túl. Négy embert azonban továbbra is keresnek, ezért a rendőrség megkét­szerezte a kutatásban résztvevők számát, amely a Duna teljes déli sza­kaszán zajlik, de az sem kizárható, hogy lehetnek még holttestek a ha­jótestben, ugyanis a hátsó részben rengeteg hordalék halmozódott fel. A kiemelt roncson jól kivehető az A roncsot a csepeli kikötőbe szállították ütközés helye: a Viking szinte átgá­zolt a Hableányon, a rajta lévő sérü­lés formája megegyezik a Viking Sigyn orrának formájával. A roncsot a csepeli kikötőbe szállítják, ott pe­dig a Budapesti Rendőr­főkapitányság hajózási, nautikái és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlé­tében szemlének veti alá a járművet - mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Viking visszatért Közben a balesetben részt vevő szállodahajó Visegrádon áll. A bal­esetet követően új kapitánnyal hagyta el Magyarországot, azóta azonban újabb utasokkal a fedélze­tén tért vissza. Sajtóértesülések sze­rint a rendőrség ismét helyszíni szemlét tartott, az ott lévő tudósítá­sok alapján azonban már nem lát­hatóak rajta a két héttel ezelőtti bal­eset nyomai. A tragédia május 29-én este tör­tént a Margit híd közelében, ahol a Viking Sigyn szállodahajó maga alá gyűrte a Hableány sétahajót. Az utóbbin 33 dél-koreai turista és a magyar személyzet két tagja tartóz­kodott. A balesetet heten élték túl, hét holtestet még aznap kiemeltek a víz­ből. A többi 21 személyt eltűntnek nyilvánították, keresésüket a Duna teljes szakaszára kiteijesztették. A roncs kiemeléséig még nyolc holt­testet kerestek a hatóságok. A balesetről több videófelvétel is előkerült, amelyen jól látszik, hogy a jóval nagyobb szállodahajó leta­rolja a kisebb Hableányt, amely ez­után hét másodperc alatt elsüllyedt. Az előzési kísérlethez, amelyet a Viking elkezdett, előbb engedélyt kellett volna kérni az előtte haladó kisebb hajótól, ám ez nagy valószínűséggel nem történt meg. Tolnay Zoltán hajóskapitány, aki szintén szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején, a közmédiának megerősítette, hogy a baleset után senki sem adott le vészjelzést. A hét túlélőt az épp környéken lévő hajók mentették ki, mire a hatóságok a helyszínre érkeztek, már csak holt­testeket tudtak kihúzni a vízből. A kapitány nem beszél Az ügyben a Viking ukrán állam­polgárságú kapitánya ellen indult eljárás halálos tömegszerencsét­lenséget okozó vízi közlekedés ve­szélyeztetése miatt. Egyelőre azonban még nem tett vallomást az ügyben. A hatóságok munkáját ne­hezíti, hogy a kapitány az eset után adatokat törölt a telefonjáról. Egy áprilisi, Hollandiában történt bal­esettel kapcsolatosan is felmerült az ukrán kapitány neve. Akkor a Vi­king Idun egy tankerrel ütközött, de még nem tisztázott, hogy ő vezette­­e a hajót. (index, hvg, szh)

Next

/
Oldalképek
Tartalom