Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-08 / 132. szám

Julia, Yulissa és Kenya fatörzsből kivájt csónakkal a Rio Escondidón A nicaraguai San Mariano kis iskolájában. A hátizsákkal Greyven, mellette Julia és Yulissa. Tanítás után. Pennsylvaniai lányok limonádét árulnak. Hagyományőrző gyerekek a magyarországi Simonpusztán, a Nemzeti Lovaskultúra Központ és az újonnan felépített huszár-katonai lovagló­­pálya avatásán 2019. május 25-én. Amíg visszajövök az iskolából... Erdély, Nagyszeben Jammu, India (Fotók: TASR/AP, Checkeins, MDR/Maximus Film, MTI) Gyereksorsok, mindennapok A gyerekek helyzete a konfliktusos terüle­teken a legrosszabb. 420 millió gyerek él ilyen régióban, ahol a legmagasabb a gyerekkori halan­dóság, nagy a fejletlen gyerekek ará­nya, és növekszik azon gyermekek száma, akik nem járnak iskolába, akik nyomorognak, betegek, éhe­sek - olvashattuk nemrég a Save the Children gyerekvédelmi szerve­zet jelentésében. Csaknem 31 millió olyan gye­rek van a világon, akiket elűztek a szülőföldjükről, közülük sokan táborokban tengetik életüket, vagy elvesznek a nagyvárosok dzsungeleiben. Rengeteg gyereket túl korán kényszerítenek házasság­ba, másoknak játszás, tanulás he­lyett dolgozniuk kell. Afganisztán­ban több százezer gyerek súlyosan alultáplált, csakúgy, mint Szíriában, Jemenben és Szudánban. A harci cselekmények naponta követelnek áldozatokat, halottakat és sebe­sülteket. Az UNICEF tudomása szerint 2013 és 2017 között a kor­mánytól fiiggeden nigériai milíciák legalább 3500 gyermeket „soroz­tak be” maguknak, hogy a Boko Haram ellen harcoljanak. Közülük sokan fél lábon, fél karral tértek haza falujukba. Tudnak-e még örülni, nevetni vagy sírni ezek a gyerekek, akiket az elhúzódó, állandósuló harcok, öldöklések fosztanak meg a gyerek­kortól? Valószínűleg teljesen eltom­pultak, érzelemre képtelenek. Többször is levetítette a Spectrum TV a Veszélyes utakon az iskolába című nagyszerű dokumentumfilm­sorozatot, amely bizonyára sokakat a képernyő elé szegezett. Olyan gyerekeket kerestek fel a film ké­szítői, akik félreeső helyeken, ösz­­szeeszkábált viskókban élnek, távol a civilizációtól, nem egy saroknyira az iskolától. Ők nem szállhatnak fel trolira, buszra, nem szállítják őket autóval különböző érdekkörökre, hanem veszélyes utakon több órát gyalogolva, mászva, kúszva, evezve, mostoha időjárási körülmények kö­zött jutnak el az iskolába. Szüleik a jobb jövő reményében küldik őket mindennap a veszélyes utakra. A sorozat Peru, Kenya, Nepál, Orosz­ország, a Fülöp-szigetek és sok már állam hihetedenül szép, de veszélyes vidékein kíséri el a gyerekeket az is­kolába. Legélénkebben a nicaraguai kisiskolások élnek az emlékezetem­ben: egy kisfiú, all éves Greyven, akit édesanyja „csak a kígyókra vi­gyázz!” intelemmel bocsát minden reggel útjára, valamint a három kis­lány, Julia, Yulissa és Kenya. Ok egy fatörzsből kivájt kicsit lyukas csó­nakkal vágnak neki minden reggel V ... órákig kell gyalogolnia az erdőben, a „kígyók földjén” át... a széles Rio Escondidónak. A két idősebbik lány evez, a kicsi, ötéves valami edényfélével meri ki a csó­nakba becsurgó vizet. Vigyázniuk kellett, nehogy a nyakukba essen egy kígyó a parti lakról, és minden erejüket be kell verniük, amikor az árral szemben eveznek, vagy ki akarnak kötni. Greyven anyját és kistestvérét hagy­ja hátra otthon, amikor kora reggel nekivág az őserdőnek. Távol lakik a folyótól, órákig kell gyalogolnia az erdőben, a „kígyók földjén” át, amelyet a csörgő- és a rettegett óri­áskígyók uralnak. A mindennapos út a San Marianó-i kis falusi isko­lába zuhogó esőben, máskor 35 fokos párás hőségben számunkra elképzelheteden kaland. Csodá­latosak és tudadanul bátrak ezek a kisdiákok, akik nevetve ölelik át anyjukat, ha hazaérnek, örülnek, ha idejük marad játszásra, és sírni is tudnak, ha a hangyák megtámad­ják a tízóraijukat. Nálunk, a nagy civilizációban telje­sen természetes, hogy gyermekeink iskolába járnak, hogy van mit en­niük, hogy szép ruhába öltöztetjük őket, kísérgetjük, óvjuk, féltjük gyermekeinket. Dehogy enged­nénk őket egyedül a város mögötti erdőbe, nemhogy egy dzsungelbe. Visszük tengerhez, hegyekbe ki­rándulni, tündérmeséket olvasunk nekik, megvesszük a kívánt játékot. És ez így van jól. Csak meg kelle­ne tanítanunk őket hálásnak lenni, örülni annak is, ami már természe­tes számukra - mondjuk az iskolá­nak is. Összeállításunkban olyan fotókat mutatunk, amelyek a gyerekek mindennapjairól mesélnek. Been­gednek bennünket a távoli vidé­kekre, kultúrákba is, a gyermekek világába. Urban Gabriella Kambodzsai kisfiú indul iskolába a Mekongon úszó faházikóból

Next

/
Oldalképek
Tartalom