Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-08 / 132. szám
14 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2019. JUNIUS 8. www.ujszo.com Habsburg Károly: Legfőképpen európainak vallom magam Az utolsó osztrák-magyar császár és király, IV. Károly unokájaként Habsburg Károly úgy látja, boldoggá avatott nagyapja azért nem mondott le, mert azzal Isten akaratát bírálta volna. A család ötvenhét éves feje az édesapjára, Habsburg Ottó trónörökösre úgy emlékezik, mint a legmeggyőződésesebb európaira, aki kiállt a keresztény értékek mellett. Károly az egység politikájában hisz, és nagyon büszke három gyerekére - mondta lapunknak adott exkluzív bécsi interjújában. Nagyapja, IV. Károly több mint száz éve, 1918. november 11- én függesztette fel osztrák császári, majd 13-án magyar királyi jogkörének gyakorlását Ha akkor a lemondást választja, a későbbiekben nem formálhatott volna igényt a viszszatérésre - így vélekedik a legtöbb történész. Igazuk van? Az, hogy többé ne legyen uralkodó, fel sem merült benne, mivel az volt a véleménye, hogy uralkodni annyi, mint eleget tenni egy kötelezettségnek, beteljesíteni egy funkciót, amit alapvetően Isten adott neki. Mélyen hívő katolikusként úgy látta, ha lemondott volna a trónról, azzal Isten akaratát bírálta volna, hiszen ha nem is a középkori módon, de úgy tartotta, Isten kegyelméből lett a Monarchia vezetője. Ugyanakkor a politikai államügyekben való részvételről lemondott, de a titulusról és a funkcióról soha. A nagyanyám (Bourbon-Pármai Zita osztrák császárné, magyar királyné - M. M.) a kilencvenedik születésnapját követően is ugyanazt a megközelítését adta a problémának: úgy tartotta, ha egy kolostorban él Svájcban, vagy ha bármi mást tesz a világ bármely pontján, továbbra is van egy titulusa, amelyről nem mond le. A nagyszüleim számára fel sem merült az, hogy egy uralkodó lemondhat. Kizárólag a politikai szerepvállalástól lehetett elzárkózni, 1918 novemberében ezen ügyek gyakorlásától vonult vissza a nagyapám. Lát reális esélyt abban az elképzelésben, hogy a nagyapja később folytathatta volna a regnálását? Nem különösebben szeretem a „mi lett volna, ha” jellegű kérdésfelvetéseket. Ez a szemlélet nem profeszszionális, az alternatíva mint olyan pedig kizárólag spekuláció. Említhetnék olyan meg nem valósult eseményeket, amelyek könnyűvé tehették volna számára a visszatérést, és hozhatnék olyan példákat is, amelyek akadályoztathatták volna abban, hogy újra elfoglalja a trónját. De ez az egész nagyon bonyolult, mivel a spekulációt sok esetben az egyén saját vágyai terelik egy bizonyos irányba, ennélfogva kiszolgáltatott az érzelmi háttérnek. IV. Károly számtalan, a béke megteremtését szolgáló tárgyalást folytatott az első világháborúban, ezek közül egyik sem volt sikeres. Számos történész gyenge politikusnak látja, akin azt kérik számon, hogy a békefelhívások helyett cselekednie kellett volna. Egyetért az ilyen vélekedéssel? A béketörekvései valóban sikertelenek voltak, ettől függetlenül realisztikusan kell látni és láttatni a személyét, a célkitűzéseit. Számomra egyetlen valóban fontos történelmi munka létezik róla, ezt Untergang oder Rettung der Donaumonarchie? címmel a boldoggá avatási eljárás során írta Elisabeth Kovács bécsi professzor, aki ebben a történelemtudományi műben visszatekint a karakterére, valamint mindarra, amit tett és mindarra, amit elmulasztott. Ha végigolvassa ezt a könyvet, látni fogja: egyértelműen nem volt gyenge ember. A probléma az, hogy a háború közepén tették ki egy nagy feladatnak, miközben nagy propaganda dolgozott ellene. Leginkább a németek mocskolták be, nem ok nélkül, hiszen velük szemben kiváltképpen gyanakodó volt. Egyébként a világháború összes hadviselő fele ki akarta ütni a nyeregből, sőt, miután a háborúnak vége lett, a propaganda üzenete nem tűnt el, ragadósnak bizonyult. A lakosság hinni kezdett abban, hogy a negatív kampány valóságból fakad. Azt hiszem, erre a nagyanyám esete a tipikus példa, ugyanis rá szinte mindenki szeretett ellenségként hivatkozni. Ujjal mutogattak rá, mint németre. Ha kellett, mint franciára. Ha úgy kívánta a politika, mint olaszra. Holott valamennyi rágalom érdekholt volt, hiszen a valóság annyi, hogy a nagyanyám a francia Bourbonok olasz ágának toszkániai szülötte volt, aki lánykorában sok időt töltött családja alsó-ausztriai nyári rezidenciájában, valamint egy bajorországi leányneveidében is. Ugyanakkor osztrák császárné volt, de erről azok, akik a rossz hírét keltették, kegyesen elfeledkeztek. Ma ez nevetségesnek hat, pedig nem is olyan régen így működött. Másrészről, ha IV. Károlyra, a valós személyre kívánunk tekinteni, jószerivel a boldoggá avatás keretrendszerében született munkákra kell hagyatkoznunk, legfőképpen azért, mert azok a legkomolyabb róla szóló írások Kovács magnum opusa azért fontos, mert minden boldoggá avatási procedúrának vannak különböző területeket képviselő szakértői, és ő volt a Vatikán által megbízott történész, aki a történelmi keretet alkotta meg az éveket felölelő eljárásban. Ferenc pápa többször fogadta a Károly király imaliga a népek békéjéért nevű szervezet nemzetközi delegációit; a szentté avatás mellett érvelők úgy látják, a 2004-ben, II. János Pál pápa által végrehajtott boldoggá avatás után hamarosan megtörténhet a király kanonizációja is. Fontosnak tartja a szentté avatást? Igen, a kanonizáció olyasmi, amit nagyon szeretnék, ha minél előbb megvalósulna. Létezik az imaliga, emellett van egy szervezet, amely a szentté avatási eljárásban működik közre, bennük bízom, de nem hiszem, hogy a család feladata lenne törődni az eljárással, mármint az általános szinten kívül. Szerintem jobb, ha az érzelmi körön kívül állók végzik el ezt a feladatot. Nem is mondhatok el egyeden titkot sem, mivel magam sem tudok egyet sem a szentté avatással kapcsolatban. Mégis érdekelne, van-e tudomása bármiféle csodáról, amely a nagyapja személyéhez, a földi maradványaihoz, a madeirái sírjához kötődik? Tudja, kell lennie valamiféle, a kanonizálandó személyhez fűződő csodának ahhoz, hogy valakit szentté nyilvánítson a római katolikus egyház. Manapság ennek nagyon jól bizonyított, orvosi csodának kell lennie, a nagyapám ügyében pedig néhány éppen bizonyítás alatt áll. Miként vélekedik arról, hogy sokan tapasztaladannak látták IV. Károlyt? És tény, ami tény: huszonkilenc évesen úgy lett az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, hogy arra az azt megelőző két évet leszámítva nem számíthatott. Amikor az ember Ferenc Ferdinándra, a korábbi trónörökösre tekint, azt látja, hogy volt egy olyan titkársága, amely a császár, Ferenc József jóváhagyásával tulajdonképpen árnyékkormányként működött. Ilyesmire Károlynak nem volt módja, hiszen huszonhét évesen lett a trón várományosa. Sokan utólagosan a szemére vetik, hogy nem kapott trónörökösi neveltetést, ami természetesen tényszerű, de az édesanyja, Mária Jozefa körültekintő oktatási rendszert írt elő neki, amely egyebek mellett az angol nyelv elsajátítását, a hitbéli ismeretekben történő alapos elmélyülést is jelentette. Egyébként Károlynak egészen jó kapcsolata volt Ferenc Ferdinánddal, így tudta azt is, hogy mik azok a politikai törekvések, amelyeknek kidolgozásán akkoriban dolgozott. Ennélfogva logikus volt, hogy addig, amíg Ferenc Ferdinánd élt, Károlyt olyasvalakiként használták, aki nagyon közel van a trónhoz, de lényegében csak reprezentációs feladatokkal bízták meg. Alapvetően katonai reprezentációról beszélünk: számtalan seregszemlén, hadszíntérbejáráson vett rész - ez a feladatkör rengeteg utazással járt. Tehát az államügyekkel csak érintőlegesen ismertették meg... Pontosan, az államügyekkel értelemszerűen nem igazán vagy csak érintőlegesen kellett foglalkoznia. Nem szabad másfelől elfelejtenünk azt, hogy jogot tanult, az államügyeket illetően rendkívüli műveltségre tett szert. Viszont amikor Ferenc Ferdinándot megölték Szarajevóban, egyből kitört a háború, így azonnal új szerepe lett: ahelyett, hogy felépíthette volna a kabinetjét vagy bármi mást, adott szituációkra kellett viharos gyorsasággal reagálnia. Többen úgy látják, az olasz fronton harcoló osztrák-magyar csapatoknak felhatalmazást adott a mustárgáz bevetésére, de valójában nem tudta megtenni azt, hogy betiltsa a vegyi fegyverek használatát. Ugyanakkor relatív korai stádiumban felismerte, hogy az, ahogyan a háború akkoriban zajlott, a háborúkhoz képest is kártékony volt. Tisztán látta azt, hogy a győzelmi esélyeknek lőttek onnantól kezdve, hogy az USA hadba lépett. Direkt konfrontációt kezdett a német vezetőkkel, akik azt sulykolták, hogy megnyerik a háborút, de a nagyapám azt mondta, ezek csak nagy szavak, a dolog nem így működik. És volt-e tapasztalata? Abszolút tapasztalata volt, viszont nem volt lehetősége arra, hogy megvalósítsa az elképzeléseit, hiszen nem állt összeszokott, őt teljes jogú döntéshozóként elismerő minisztertanács a háta mögött, mint más világháborús vezetőknek. 1918. október 16-án Károly nyilatkozatot tett, amelyben meghirdette Ausztria átalakítását nemzetállamok szövetségi államává, de ez alól kitételt jelentett a magyar, a horvát, a szlovák és a román nemzet. Ez volt a válasza Woodrow Wilson tizennégy pontjára, de maga az amerikai elnök is megkésett lépésnek találta. Modem politikus vagy megkésett gondolkodó az, aki autonómiát kínál egy ilyen szituációban? Az autonómianyilatkozat megkésett intézkedés volt, de ez volt Károly számára az első lehetőség arra, hogy meglépje ezt. Az osztrák-magyar államszervezet a németekkel állt szövetségben - sokkal nagyobb haderejük volt, mint nekünk, és az sem disputa tárgya, hogy sokkal több érdemes dolgot hajtottak végre a hadseregükkel, mint mi, hiszen Károly egyből a trónra kerülésekor átvette a hadsereg főparancsnokságát és leváltotta a vezérkari főnököt, így nem volt lojális, begyakorlott vezérkar mögötte. Másfelől a német haderő számtalan hülyeséget is végrehajtott, elég csak a korlátlan tengeralattjáró-háborút említeni, ami háborúba vezette az Egyesült Államokat. Károly pedig tudta, hogy nem tud katonailag elszakadni a németektől, az osztrák-magyar gárdával nem tud túlnőni a német haderőn - ezek felismerése vezetett ehhez az abszolút nagyon kései döntéshez. Azt mondja, ez „abszolút nagyon kései” döntés volt. Más jelzővel is tudná illetni az ország átalakítását célzó nyilatkozatot? Igen, kétségbeesettnek. Károly felismerte, hogy a központi hatalmaknak nem volt tartalékuk, egy bizonyos ponton éhséggel kellett szembenézniük, mások viszont kizárólag a térképek alapján döntöttek. Az utolsó osztrák császár és magyar király belső harcairól, törekvéseiről a naplójából is bizonyosságot nyerhetünk. Hol őtzik manapság ezt a naplót? Rengeteg dolgot nem tudok, mégsem hiszem, hogy írt volna naplót. De az biztos, hogy sokat írt, feljegyzésként. Viszont ezek az iratok nincsenek nálam, az egyedüli eshetőség az, hogy a bécsi Nemzeti Levéltár történelmi részlegében (Haus-, Hof- und Staatsarchiv) őrzik őket. Pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy a család tervezi-e a megjelentetését. Erről csak az intézmény, amely őrzi, tudna érdemben nyilatkozni. Mi nem foglalkoztunk ezzel. Édesapja, Habsburg Ottó volt az utolsó osztrák-magyar trónörökös, aki trónigényéről 1961- ben mondott le. A kontinenst egyesíteni kívánó mozgalomnak, a Páneurópai Uniónak 1936- tól haláláig tagja volt (elnöke is volt a szervezetnek), a Bajor Keresztényszociális Unió mandátumával pedig az Európai Parlament képviselőjeként tevékenykedett. Gazdag élete végéig aktív és elkötelezett európai maradt. Mi az édesapa öröksége a legidősebb fiúgyermek számára? Valószínűleg a legmeggyőződésesebb európai volt, aki valaha élt a
