Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-08 / 132. szám

4 I RÉGIÓ 2019. június 8.1 www.ujszo.com Holnaptól a nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok Nemcsak az ingázóknak, hanem a turistáknak is kedvezni akartak (A szerző illusztrációs felvétele) NÉMETI RÓBERT Június kilencedikétől a nyári menetrend lép érvénybe a vasúti közlekedésben. A menetrendben azokat az új járatokat is feltüntették, melyek például Kassa és Ukrajna között vagy Poprád és a lengyelországi Muszyní között közlekednek. KASSA Karolina Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője szerint az a céljuk, hogy egyszerűbbé tegyék a vasúti közlekedést és fellendítsék a turizmust a régiókban. A közlekedé­si minisztérium hat év után újrain­dítja a vonatközlekedést Bánóc (Bá­­novce nad Ondavou) és Nagykapos között. „A járatok mindenekelőtt a munkába járók és a diákok ingázását könnyítik még. A vonatokat több re­gionális járattal is összehangoljuk, ezáltal Kassára vagy Homonnára is egyszerűbben és könnyebben lehet eljutni” - tudatta lapunkkal Ducká. A Kassa-Munkács vonalon júni­ustól napi két vonatpárt indítanak útnak, de az utasok átszállhatnak a távolsági vonatokra is. „A vonatok­nak az ukrán oldalon Ogyessza, Ki­­jev, Harkov és Lviv irányába lesz csatlakozásuk, a szlovák oldalon pedig az Eperjes, Pozsony és Prága irányába tartó gyorsvonatok várják be őket. Az összeköttetés nemcsak a Nyugat-Európában dolgozók, ha­nem a turisták számára is előnyös. Mivel a vonatok áthaladnak a hatá­ron, az utasoknak számolniuk kell a határellenőrzéssel Tiszacsemyőben és Csapnál is” - mondta Ducká. A kassai Gabri Bence lapunknak már korábban is elmondta, hogy a vasúti hálózat fejlesztése nemcsak a munkába vagy iskolába járók, ha­nem a turisták szempontjából is kitűnő. „Diákként rengeteget utaz­tam ezen a vonalon Nagykaposról Kassára, de mivel évekkel ezelőtt leállították a Nagykapos-Bánóc­­járatot, más lehetőségeket kellett keresnem. Most már Kassán élek, haza többnyire autóval utazom, de ettől függetlenül nagyon jó ötletnek tartom a járatok újraindítását. A Munkács-Kassa között közlekedő vonatokat biztosan igénybe fogom venni, ugyanis már évek óta egy ukrajnai kiruccanáson töröm a fe­jem” - mondta lapunknak Gabri Bence. Michal Lukác, az Állami Vasutak (ZSR) szóvivője közölte, a nyári menetrend beindításával nemcsak a keleti országrészben indítanak új vonatokat, hanem a Pozsony és Prá­ga közötti nemzetközi, railjet kate­góriájú vonatokból is több lesz, az idegenforgalom támogatása céljából pedig a Poprád és a lengyelországi Muszyna közötti összeköttetés is gyorsabb lesz a nyári szünetben. „A járatokat ezzel egyidejűleg a Kryni­­ca és Nowy Sacz felé közlekedő vo­natokkal is összehangoljuk, így Krakkóba és vissza is közlekedhet­nek az utasok. A nyári hónapokban a Csorba (Strba)—Csorbató (Strbské Pleso) fogaskerekű vonalán is vál­tozások lesznek. Ott öt vonatpárt in­dítunk, de a tátrai villamosvasút (TEZ) Poprád és Csorbató közti já­ratait is megerősítjük, az Otátrafü­­red (Stary Smokovecj-Tátralomnic (Tatranská Lomnica) szakaszon pe­dig egy új járatot iktatunk be” - zár­ta Lukác. Turistaangyalokat keresnek Pozsonyba POZSONY A nyári hónapokban is önkén­tesek fogják navigálni a főváros­ba látogató turistákat. Jellegzetes pólójukról, amelyen a Tourist Angels felirat lesz olvasható, már messziről felismerhetők lesznek. A felirat „i” betűjét külön hangsúlyozzák, ezzel is nyoma­­tékot adva annak, hogy ők azok, akiktől információkat lehet kap­ni. A projekt is a Pozsonyi Önkén­tes Központ (BDC) és a Pozsonyi Turisztikai Tanács kezdeménye­zésére indul, és a már húsvétkor tesztelt projekt folytatásának te­kinthető, amikor a „Turistaan­gyalok” Pozsony leglátogatot­tabb helyein segítettek a turisták­nak a tájékoztatásban és az útba­igazításban. „Pozsonyba a legtöbb turista nyáron érkezik. Úgy tervezzük, hogy az önkéntesek júniustól szeptemberig minden szombaton a város idegenforgalmi neveze­tességei körül megtalálhatók lesznek” - magyarázta Michaela Bagalová, a Pozsonyi Önkéntesek Központjának munkatársa. Önkéntesnek bárki jelentkez­het, aki betöltötte 18. életévét. Ha ennél fiatalabb, szülői beleegye­zés szükséges. Természetesen előfeltétel, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, jól ismeri a fővárost, annak neveze­tességeit, a galériákat, a múzeu­mokat, a színházakat, valamint a mozikat, az éttermeket és termé­szetesen a helyi tömegközleke­dést. Feltétel az angolnyelv-tudás is. „Nagyon jó gyakorlat ez főleg azoknak, akik az idegenforgalom terén szeretnének érvényesülni, hiszen új kapcsolatokat szerez­hetnek és nem utolsósorban gya­korolják a nyelvet is” - állapította meg Bagalová. Az érdeklődők további informá­ciókat a www.dobrovolnictvoba.sk honlapon találnak. (sk, tasr) Igazgatócserék Dunaszerdahelyen DUNASZERDAHELY Május utolsó hetétől ismertek a dunaszerdahelyi szakközépisko­lák és gimnáziumok igazgatói posztjaira kiírt pályázatok ered­ményei. Három dunaszerdahelyi szak­­középiskolát, az egészségügyi, az építészeti, valamint a Vidékfej­lesztési Szakközépiskolát és a Vámbéry Ármin Gimnáziumot érintette a törvény által előírt vál­tozás. Mindhárom intézmény élére új igazgató került. A márciusig leadható pályáza­tokat május végén értékelték a megye illetékesei. Az Egészség­ügyi Szakközépiskola igazgatói posztját az eddig tanárként dol­gozó Miklós Beáta nyerte el. Az Építészeti Szakközépiskola igaz­gatója Fenes Róbert lesz, aki a nyugdíjba vonuló Homoly Éva helyét veszi át. A Vidékfejlesz­tési Szakközépiskola igazgatói posztján Szabó László marad. A Vámbéry Armin Gimnázium igazgatói posztjára ketten pályáz­tak, a regnáló igazgató Zirig Ferenc mellett helyettese, Valkai Anett is megpályázta a posztot. A megmé­rettetésben Valkai Anett bizonyult sikeresebbnek, a következő évek­ben ő irányíthatja az iskolát. (sk) Galántán augusztusban adj ák át a Kolónia-Samsung kerékpárutat Az európai uniós támogatásból épült mintegy 3,5 km hosszú útszakasz Galánta Kolónia városrészét köti össze a Samsung vállalattal. A projekt célja lehetőséget adni a régióban élőknek arra, hogy kerék­párral járhassanak munkahelyükre. Emellett természetesen rekreációs célokra is használható a bicikliút. Pe­ter Paska, a város polgármestere el­mondta, hogy 2018 novemberében kezdték el az út építését, és május végére kellett volna befejezni, de a gyakori rossz idő és a sok csapadék miatt elhúzódott a befejezés. Jelen­leg az utolsó simításokat végzik: a jelzőtáblák kihelyezését, az út mel­letti terepigazítást és a jelzések fel­festését az útburkolatra. Az ünnepé­lyes átadást a galántai vásár idejére, augusztusra tervezik, de már most is lehet közlekedni az út teljes szaka­szán. A város szélén, az amfiteátrum közelében, a Demye-patak fölött egy kis híd is készült, mely a kerékpárút része. A szabadtéri színpad mellett húzódó szakaszon a kivitelezéskor választani kellett, hogy megszüntet­nek néhány parkolóhelyet vagy egy zöldövezetet. A polgármester sze­rint egyértelmű volt, hogy a parko­lóhelyeket alakítják ki a szomszéd utcában, és azt is pozitívan értékelte, hogy több helyen a járdát és az utat is kijavították az építkezés során. Az új szakaszt összekötötték a Fő utca és a Pozsonyi út mentén végig­húzódó bicikliúttal, és további sza­kaszok megépítését tervezik Javo­­rinka, Hódi (Hody) és Nemesneboj­­sza (Nebojsa) irányában, illetve a kórház felé. A távlati tervek között szerepel az egész várost behálózó kerékpárút­rendszer kialakítása, ezért figyelik a pályázati kiírásokat, hogy minél több támogatást szerezhessenek a bicikliutak további fejlesztésére. (mtb) A hivatalos átadóra még várni kell, de az út már most is használható (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom