Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-29 / 123. szám
Részletesen is értékelte az elmúlt év gazdasági eredményeit Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi termálfürdő igazgatója Háj os Zoltán polgármesterrel együtt, aki a fő és egyedüli részvényest, Dunaszerdahely várost képviselte az értékelésen. AIátogatókszáma2012 óta folyamatosan emelkedik, 2018-ban meghaladta a négyszázezret, a fürdő bevétele pedig közel félmillió euró. Amit a fő részvényes különösen örvendetesnek tartott az a tény, hogy az előző vezetéstől örökölt, több mint másfél millió eurós veszteséget sikerült teljes mértékben törleszteni, sőt több mint 150 ezer eurós nyereséggel zárták a tavalyi évet. Az igazgató hangsúlyozta, hogy ezek a pozitív számok a kiváló csapatmunka eredménye, amely csapatba nemcsak a fürdő több mint 100 alkalmazottja tartozik, hanem a főleg a nyári hónapokban besegítő további néhány száz külső partner is. A tavalyi év 12 hónapjából kilencben a fürdő látogatottsága rekordot döntött, ám a további jó eredmények érdekében nem annyira a látogatók, inkább a vendégéjszakák számának a növelése a fontos, amihez újabb szálláshelyek kialakítása is szükséges. „Köszönjük a vendégeinknek, hogy vannak” Már várja tulajdonosát. Egy kis szerencsével, 10 euróért el lehet vinni szeptemberben. (A szerző felvétele) A növekvő költségekhez egy egész évben működő fürdő anyagi stabilitására van szükség, ezért is született meg a döntés a Thermalpark főépületének a kibővítéséről, ami a jelenlegi fedett részt a háromszorosára növelné, külön teret biztosítva a gyerekek és az idősebb korosztály számára, új attrakciók, mint például hullámmedence, jacuzzi, beltéri csúszda megépítésével. Építészeti megoldásában alkalmazkodna a már meglévő modem struktúrához. Jelentős, akár 5 millió eurót elérő beruházásról van szó, de ha a Thermalpark továbbra is tartani fogja az elmúlt évek gazdasági növekedési trendjét, már 2021-ben elkezdhetik a bővítést. „Örülünk a sikereinknek, köszönjük a vendégeinknek, hogy vannak és elsősorban a helyieket és a közelieket szeretnénk arra motiválni, hogy éljenek a lehetőséggel és jöjjenek minél gyakrabban. Érthető, hogy világot szeretnénk lámi, de azért a hazairól ne feledkezzünk meg. Hiszen van az a helyzet, amikor nincs idő elmenni a Balatonra, de ide hozzánk kiugorni egy-két órára biztos jut idő.” - buzdított Somogyi Gábor. Ezért is indította a fürdő az „Élvezd a nyarat és nyerj autót” elevezésű nyereményjátékát, amely fő nyereménye egy Fiat 500X autó, de a játékban résztvevők között, hetente kisorsolnak, egy 10 belépésre érvényes, bérletet 79 euró értékben. A további nyeremények közé tartozik egy wellnesscsomag 2 fő részére 3 éjszakára, és egy felfújható kajak is. A játékban, mindenki részt vehet, aki vesz egy Thermalpark törzsvásárlói klubkártyát és azt feltölti legalább 10 euróval. Minden 10 euró számít, vagyis ahány 10 eurós feltöltés, annyi részvétel a sorsolásban. A nagy sorsolás szeptemberben lesz. (PR sk) DPI 90362