Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-29 / 123. szám
www.ujszo.com | 2019. május 29. INTERJÚ 117 Egy férfi is lehet feminista Mészáros András szerint a feminista férfi egyenrangú partnerként kezeli a társát, nem szolgaként FEKETE MAGDOLNA A feminizmushoz kapcsolódó tóveszmók egyike, hogy csak a nőket érinti, csak a nők foglalkoznak vele, ós csak a nők javát szolgálja. Sok tévhittel ellentétben azonban nem a férfiak ellen irányul, és nem egy matriarchális társadalmat kíván létrehozni, így akármilyen furcsán hangozzék is, léteznek férfi feministák. Mészáros András, a pozsonyi Comenius Egyetem filozófus-professzora is ezen csekély tábort erősíti. Hogyan és mikor került kapcsolatba a feminizmussal? A legelső dolog, ami rádöbbentett arra, hogy a férfi-nő viszonyról érdemes elgondolkodni, az az egyszerű családi élmény volt, hogy gyerekkorunkban az édesapánk szinte mindig építkezéseken dolgozott. Hétfőn elment otthonról, és csak péntek este jött haza, így lényegében az egész hetet az édesanyánkkal töltöttük. Hárman voltunk testvérek, három fiú, akiket nem volt könnyű kordában tartani, plusz a háztartást vezetni, és még munkába is járni mellette. Akkor gondolkodtam el rajta először, hogy nem lehet olyan egyszerű dolog nőnek lenni. A következő élményem az volt, amikor 1989. november 17-én egy barátom születésnapján fogadást kötöttem, hogy írok egy tanulmányt a szerelemről, mely 1990 tavaszán meg is jelent a Filozófia című szakfolyóiratban. A legnagyobb megdöbbenésemre a legelső és rendkívül pozitív reakció egy feministától és neves szlovák írónőtől, Jana Juránovától származott, akinek tetszett, hogy ez az írás a férfit és a nőt egyenrangú félként kezeli. Később pedig kapcsolatba kerültem a szlovák feministákkal, bekerültem a társaságukba, megismerkedtem az Aspekt című lapjukkal, valamint a konferenciájukra is ellátogattam, én voltam köztük a férfi, aki feminista. 1993-ban kezdtem tanítani a magyar nyelv és irodalom tanszéken, ahol az irodalomtudomány kurzuson belül a feminista irodalomtudományt előadva még inkább belátást nyertem a dologba. Mondhatni, rá voltam kényszerítve arra, hogy elolvassak bizonyos dolgokat, és az elmélet szintjén is megértsem mindazt, amit megéltem. 11 évvel ezelőtt pedig találkoztam egy nővel, akiről már a megismerkedésünkkor is tudtam, hogy kőkemény feminista, és akivel jelenleg is élettársi viszonyban élek. Mit jelent férfiként feministának lenni? Alapvető félreértés, hogy feminista csak nő lehet. A hagyományos felfogás szerint a nő másképpen látja a világot, mint a férfi, más a világképe, máshogyan gondolkodik, és azzal a klasszikus logikával nem is rendelkezik, amivel a férfiak igen. A feminista filozófia fogalmazta meg azt, hogy valójában nem arról van szó, hogy ez valamilyen biológiailag adott más nézőpont, hanem arról, hogy az ember hogyan szituálódik, tehát milyen szituációkból ismeri meg a világot. Ha egy nő hagyományos férfitársadalomban, elnyomott helyzetben él, akkor abból Mészáros András (Fekete Nándor felvétele) az elnyomott helyzetből látja saját magát és a világot is. Az, hogy férfiként feminista vagyok, azt jelenti, hogy belátom, az emberi társadalmakban van egy nagyon sajátságos munkamegosztás, amelyen belül a nők sajnos hátrányos helyzetben vannak. Leegyszerűsítve az egészet: egyetértek a feministák azon frappáns mondásával, mely szerint „A nő is ember”, ami ugyebár azt jelenti, annak ellenére, hogy a nő nemileg különbözik, egyenrangúnak kellene tekintenünk a férfival. Hogyan szokott tudomást szerezni a környezete arról, hogy ön . férfi létére feminista? Mondanék egy nem is olyan távoli példát, a szlovákiai köztársaságielnök-választás első fordulójában történt esetet. Faluban lakom, A cikk a pozsonyi magyar tanszék és az Új Szó szerkesztősége lyiittműködésében jött létre. ahol kevesen jöttek el szavazni. A választási bizottságnak tehát volt elég szabadideje, így beszélgetésbe elegyedtem velük. Amikor kiderült, hogy nőre szavazok, az egyik férfi tag poénkodni próbált, és elmondott nekem egy, a nők őszinteségét megkérdőjelező viccet. Mire visszakérdeztem: „Elnézést, uram, de elmondaná ugyanezeket a dolgokat az édesanyj áról is?” Erre pár perc csend után bocsánatot kért azért, hogy rosszul fejezte ki magát, a „nő” kifejezést ugyanis a „feleség” szóval helyettesítené inkább az elhangzott viccben. „És ez most mennyivel jobb?”, tettem fel értetlenül a kérdést. Ettől a témától aztán eljutottunk odáig, hogy elmeséltem nekik: bár férfi vagyok, ugyanúgy takarítok, főzök, mosok, vasalok otthon én is. A viccet mondó úriember erre védekezni kezdett, hogy ő is szokott segíteni a feleségének a házimunkában, csak van egy határ, amit már nem lép át. Erre elmagyaráztam neki, hogy én nem segítek. Ez nem segítség. Egy együttélés során vannak feladatok, munkák, problémák, gondok, amiket meg kell oldani. Nincs olyan, hogy férfimunka, női munka, sem olyan, hogy férfiprobléma, női probléma, mivel ezek közös problémák. Vagy negyedórán át beszélgettünk erről, és elmondtam neki, ez nem azt jelenti, hogy papucs vagyok, hanem azt, hogy azt a másikat nem szolgaként kezelem, hanem partnerként tekintek rá. Azt pedig nem tudom elképzelni, hogy a partnerem alacsonyabb rendű legyen, mint én. Egy partner mellettem áll, nem pe'dig mögöttem. Általában milyenek erre a reakciók? Ez a különböző rétegektől függ. Másképp reagál rá például a szomszéd falu katolikus papja, valamint azok a rétegek, ahol eleve a „macsó mentalitás” működik, és másként egy másik réteg, amiben szeretek mozogni, és amiben a szakmámból kifolyólag többé-kevésbé mozgok is. Ezek filozófusok és irodalmárok, akik általában nem kérdőjelezik meg az egyenlőséget, mivel számukra ez egyértelmű és logikus. A társaság nagy része egyébként férfi, mégis olyan csoport ez, amiben az élettársam is imád mozogni, mivel ezen a helyen egyszerűen feloldódik a különbség, ezekben a pillanatokban az ember neme nem téma többé. Hiszen az, hogy egy személy nő-e vagy férfi, csupán a biológiai nemisége. Ezen kívül viszont miben különbözünk egymástól? Mindannyian ugyanúgy emberi lények vagyunk. Hallott már negatív véleményeket a feminizmussal kapcsolatban nőktől is? Az ember azt hinné, a nők biztosan pozitívan állnak a dologhoz. De a válasz érdekes módon az, hogy nem. Ezen nagyon meg szoktam lepődni. Sok nő szinte visszautasítja a lehetőséget, hogy egyenrangú lehessen a férfival. Hogy a szavazás példájánál maradunk, vegyük azt, hogy nagy számban voksoltak nők is olyan jelöltekre, akik kimondottan fasiszta jellegű nézeteket vallanak, ami ugyebár mindig is nőelnyomó rendszer volt. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogyan lehetséges ez? Ezeknek a nőknek talán hiányzik a gondolkodásukból a saját létezésük felfogása, a vágy, hogy kitörjenek az őket lealacsonyító társadalomból? Vagy egyszerűen a neveltetés, a beletörődöttség és a megszokás váltja ki ezt a fajta hozzáállást bennük? Számomra ez mindig is nagy dilemma volt. Persze ugyanúgy érthetetlen egyes férfiak hozzáállása is, csupán arról van szó, hogy még inkább meglepő, vannak, akik nem veszik észre nőként sem, mekkora jelentősége van ennek. Ebből is látszik, hogy sokszor talán nem is a nemtől függ, ki hogyan viszonyul a feminizmushoz, hanem köze lehet ennek az egésznek ahhoz is, hogy leginkább az olyanok fogékonyabbak az efféle témák iránt, akikbe talán valamivel több tolerancia szorult, mint más emberekbe, tehát akik a másságot, a tényleg bármilyen fajta másságot el tudják fogadni. Ön szerint honnan ered az a téveszme, hogy a feminizmus a nőket a férfiak fölé akarja emelni? Ha valaki vagy valakik, ebben az esetben a férfiak, hatalmon vannak évszázadokon, sőt évezredeken keresztül (főként az európai társadalmakról lévén szó), majd két és fél, illetve háromezer év után a nők rádöbbennek saját helyzetükre, és kikövetelik a helyüket a világban, akkor az uralkodó réteg onnantól fogva veszélyeztetve érzi magát. Pedig ha belegondolunk, nem sok értelme van így érezni, hiszen nem egyedül a hatalom osztódik meg ezáltal, hanem megosztódnak a különböző feladatok is, amelyeket a nők is átvesznek, megkönnyítve a mi dolgunkat is, és ennek inkább örülnünk kellene. A másik dolog pedig, ami emögött állhat, az, hogy később létrejönnek különféle ideológiák, amelyek felfújják az egészet, és olyan funkciókat tulajdonítanak a feminizmusnak, amelyek nem igazán fedik a valóságot. Persze a feminizmusnak is vannak vadhajtásai, amelyek szintén közrejátszhatnak negatív megítélésében, és amelyekkel én sem értek igazán egyet. Ilyen például az, hogy ne nyissam ki az ajtót egy nő előtt, mert az megalázó rá nézve, holott ez számomra inkább a tisztelet jele. Én így tisztelem meg a nőt, ami pont az ellentéte a megalázásnak. De ha igaz lenne, hogy a feminizmus a nőket akarja felsőbbrendűvé emelni nálunk, férfiaknál, akkor ma már a nők lennének többségben a vezetői pozíciókban, mégsem így van. Akkor a nők kapnák ugyanazért a munkáért a magasabb fizetést, mégsem kapják. Akkor a nők dolgoznának kevesebbet, mégsem ez a helyzet. Mindez azért is érdekes, mert általában minden társadalomban több a nő, mint a férfi, mégis, sok esetben kisebbségként vannak kezelve. Akkor milyen hatalomátvételről is beszélünk pontosan? A feminizmus célja csupán annyi, hogy a nemek egymás mellett, ne pedig alá-fölé rendeltségi viszonyban álljanak a társadalmi ranglétrán, valamint hogy megbélyegzés nélkül és ugyanolyan esélyekkel induljanak az élet minden területén.
