Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-22 / 117. szám
www.ujszo.com I 2019. május 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A szélsőjobb bukása Ausztriában Extrém sikerek MÓZES SZABOLCS Kiderült, mi van a nemzeti populisták álarca mögött DUDÁS TAMÁS R itkán látható politikai botránynak vagyunk tanúi. Pénteken atombombaként robbant az osztrák politikában az a videó, melynek főszereplői az Osztrák Szabadságpárt vezető politikusai. Egy bekamerázott ibizai villában Heinz- Christian Strache pártelnök és bizalmasa, Johann Gudenus gátlások nélkül beszélt a magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó fiatal nőnek illegális kampánypénzekről és nagyvonalú állami megbízásokról, melyekkel meg tudnák hálálni az anyagi és mediális segítséget a parlamenti választás előtti kampányban. Szinte azonnal nyilvánvaló volt, hogy a videófelvétel az osztrák kormánykoalíció végét jelenti. Heinz- Christian Strache alkancellár ugyan próbálta menteni a helyzetet szombati gyors lemondásával, de Sebastian Kurz kancellár számára a Szabadságpárt már vállalhatatlanná vált. Vasárnapra meg is született a döntés az előrehozott választásról, amit szeptemberben tartanak. A drámából azonban hétfőre is jutott: Kurz bejelentette, hogy javasolni fogja a Szabadságpárt által jelölt Herbert Kickl belügyminiszer leváltását. Ez ahhoz vezetett, hogy a Szabadságpárt az összes miniszterét visszahívta a kormányból. Az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt eközben bizalmatlansági indítvánnyal akaija megbuktatni a kancellárt, és szakértői kormány felállítását javasolja szeptemberig. Sebastian Kurz 2017-ben kockázatos döntést hozott, amikor az európai menekültválságból profitáló jobboldali populista Osztrák Szabadságpártot választotta koaliciós partnernek. A távozó Strache pártja azok közé a jobboldali populista pártok közé tartozik, melyek támogatottsága jelentősen nőtt az elmúlt években. Az Európában gombaként szaporodó populista pártok egyik közös vonása, hogy magukat morálisan a korrupt, tradicionális politikai elit ellenpontjának, a nép egyetlen igazi képviselőjének kiáltják ki. Nem meglepő, hogy emiatt a fövonalas konzervatív politikai pártok szinte soha nem működnek együtt a jobboldali populistákkal. Sebastian Kurz azonban úgy döntött, hogy a kormánykoalícióba bevonva megpróbálja civilizálni az Osztrák Szabadságpártot, és olyan kulcsfontosságú miniszteri tárcákat engedett át neki, mint a külügy, a belügy vagy védelmi tárca. A mostani fejleményeket látva nyugodtan kimondhatjuk, ez a terv teljes csődöt mondott. Sőt, ezzel bizonytalanná vált Sebastian Kurz politikai jövője is, ugyanis Ausztriában jelenleg csak három releváns politikai párt van, és a Strache-botrány miatt jelenleg nehezen elképzelhető a Néppárt és a Szabadságpárt újabb koalíciója. Nem tudni, ki készítette a videófelvételt, de nemcsak Ausztria, hanem egész Európa számára fontos, hogy sikerült lerántani Strache álarcát. A populisták ugyan sokat és nagy átéléssel beszélnek nemzetről és nemzeti érdekekről, de a videó világosan megmutatja, hogy a hatalomért folytatott küzdelemben akár orosz oligarchák pénzétől és befolyásától sem riadnának vissza. Fontos, hogy ez a videó még az európai parlamenti választás előtt nyilvánosságra került, ugyanis a szavazók egyre nagyobb része kerül a jobboldali populista pártok bűvkörébe. Matteo Salvini, Marine Le Pen, Geert Wilders és társaik arra készülnek, hogy meghatározó erővé váljanak az Európai Parlamentben, miközben több forrásból is szivárognak információk arról, hogy ezeket a pártokat a Kreml is szeretné felhasználni stratégiai céljainak elérése. Strache bukása talán képes meggyőzni a még bizonytalan európai szavazók egy részét arról, hogy a populista pártok álarca mögött gyakran egy kevésbé szimpatikus belső rejtőzik. Strache és Orbán. A magyar kormányfő sokat remélt ettől a szövetségtől. (TASR/AP-felvétel) A kritikátlan szerelmesek és az utálkozó szélsőségesek erősödését hozhatja az EP-választás. És újabb tragikusan alacsony részvételt. Akárcsak egy nemzetközi gyorsból elkapott jelenet a falusi vasúti átjárónál, olyan a szlovákiai EP-választás. Mintha egy biciklinek dőlő alakot látnánk elesni, egy piros, hm, talán narancsszínű overallos fazont...? 160-nál elmosódik a kép, a következő állomáson úgyis át kell szállni, készítjük a motyót. Márciusban még az államfőválasztási kampány finisében voltunk, zajlanak a hazai tüntetőjogi, politikai és más események, és már most mindenki a 2020-as nagybetűs választásra gondol. Új pártokjönnek, koalíciók, össze(nem)fogások. Nem is akkora csoda, hogy Szlovákia rendre sereghajtó az EP-választás részvételi arányában. Novemberben polgármestert és helyi képviselőket választottunk, márciusban elnököt, két fordulóban, és nyomban itt az újabb meccs. Aminek tétjét definiálni is irtó nehéz. 14 képviselőt küld az ország a bő 700 fős parlamentbe, miközben a kulcskérdésekben nem is az EP, hanem a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács kezében a döntés joga. Mindezek a strukturális problémák jussanak eszünkbe akkor, amikor március 25-e után elkezdjük ostorozni a szlovenszkói választópolgárokat az ismét katasztrofálisan alacsony részvétel miatt! Amiben természetesen a pártok felelőssége is tetten érhető. Őket mentve tegyük hozzá: másfél hónap alatt reménytelen hatékony kampányt vinni, pláne ennyire nehezen megfogható témákkal és tétekkel. Az EU identitáskeresésének eredményeként a kampányt nálunk nem a konkrét lépések és célok, hanem az unióhoz való viszony keretezte. A közhangulatot és a felmérések trendjeit látva a két győztes a két szélsőség megtestesítője lehet. Az egyik oldalon Kotleba és társasága, amely minden borzalom és kín alfájának és ómegájának láttatja az EU-t-valódi megoldást persze nem kínál. A másik oldalon pedig a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója, amely annyira kritikátlanul áll hozzá a brüsszeli kolosszus működéséhez, hogy az már a 2004-es nagy eufória idején is gyanús lett volna. Az meg különösen visszataszító, amikor a fősodratú szlovák média által körbetapsolt, másokat demagógnak címkéző tömörülés populista tartalmú - igaz, ötletesen megrendezett - videókkal szórja meg a netet. Mivel a többi párt nem nagyon tud markáns véleményt mondani az EU működéséről - általában az eurorealistának nevezett (nem szkeptikus, de nem is optimista) tengelyen mozognak —Jót még kevésbé, egy jelentős réteg egyetlen választható pártlistája a PS/Spolu lesz. Ezért feltehetően erőn felül is szerepel, hasonlóan a másik oldalon álló extrémhez, Kotlebáékhoz. A többiek pedig? A Smer listavezetőként elindítja azt a hölgyet, aki kultúrbalos elképzeléseivel a lehető legtávolabb áll a zsugorodó tábortól. Nem mellesleg az utolsó utáni pillanatban kezdtek kampányolni, mintha nem is érdekelné őket, hogy 2006 óta először érnek el 20 százalék alatti eredményt, és talán először nem nyernek meg egy választást. Utólag magyarázkodhatnak... Tipikus példa lehetne Igor Matovic aktuális különszáma. Év elején azért teszi magát pártja EP-listája élére, hogy személyes népszerűségével húzza azt, Brüsszelbe pedig úgysem megy ki. Most pedig leveteti magát a listáról, mondván, nagy a baj, nyerhetnek a fasiszták, ezért mindenki karikázza helyette a roma jelöltet, az jusson ki. De hát Matovic eddig sem akart kimenni! Ha nagy a baj, a kapitány ugrik elsőnek a mentőcsónakba? És akiket a magyar szavazók többsége választ? Sem a Híd, sem az MKP részéről nem láttunk markáns kampányt. 2004-ben az MKP 13,2 százalékot szerzett, öt éve a két párt együttvéve 12,4-et (az MKP másfélszer annyit, mint akkori támogatottsága) - ez mind az országosnál jobb magyar mozgósítás eredménye volt. Nagy kérdés, hogy a trend most legalább részben tartható-e. Pedig az alap, az alacsony országos részvétel meglesz hozzá. Csak az erős magyar mozgósítást nem látni... Nem érdekel, oldják meg! F ppen megint kiesett az E MTK az NB I-ből, amikor Bandika és Ervin rádöbbentek, hogy Európa jövője megint a kezükben van. Két zápor közt rostokoltak a Magatehetetlen Mamuthoz címzett, fenyőrönkökből épített üdülőövezeti pohárszék teraszán, és figyelték, ahogy a hegygerincekről le-leszaladó szeleburdi szélgyerekek meg-megtáncoltatják a söreik poharaikból kikikukucskáló habsipkáit. És búslakodtak. Bandika gyerekkora óta MTK-drukker, a Hungária körút neki... hogy is mondjuk... az ő Bakonya, mint Adynak volt Párizs. Stadionnyi fájdalmában most Ervin osztozott, ám közben alattomos módon próbálta ráterelni a szót a közelgő európai parlamenti választásra. Elújságolta a barátjának, hogy újabb óriásplakátokra lett figyelmes a bekötőutak mentén, a plakátok feliratai szerint pedig Európa jövője ő kezében van, meg ha meg akarjuk változtatni, vagy javítani Brüsszelt, akkor most kell kinyitni a szerszámos ládát. Hozzátette: az EZO TV- ben egy Baltazár nevű kövér, szakállas, zöld kardigános személy kijelentette, hogy aki szombaton az EP-szavazás idején, kiri-karikázás közben natúr csirkemellet tart zakója zsebében, lehunyja szemeit, és 28 másodpercig gondol valamire, az a valami a következő költségvetési ciklusban teljesülni fog. De miért pont 28? - kérdezte Bandika. Majd megtudta, azért, mert az Európai Uniónak 28 tagállama van, ezt szimbolizálja a 28 csillag a kék zászlón. Erről Bandikának ismét eszébe jutott az MTK, arról a kiesés, arról meg az, hogy az MTK-val a Haladás is kiesett, arról meg az, hogy a szombathelyi Haladás többségi tulajdonosa jelenleg az az Illés Béla, aki fénykorában szintén az MTK csatára volt. Neki is állt, hogy lekortyolja söre felét, ám oly sűrűn patakzottak a könnyei, hogy amíg Bandika kortyolt, addig a két könnypatak visszapótolta a pohár tartalmát. Ervin el is csodálkozott a mutatványon, és kezdte magát egy népmesében érezni, amelyben most itt valaki éppen megtalálta a kiihatatlan söröspoharat. Bandika is meglepődött, miután visszatette a poharat a rönkasztalra, mert bizony alig hiányzott belőle. Be is vallotta, hogy kortyolás közben azon gondolkodott, mit kívánjon a szombati kiri-karikázás közben. Azt fogja kívánni, hogy Brüsszelben hozzanak törvényt arról, hogy az MTK a 21. században már ne eshessen ki többé azNB I-ből. Ervin erre felvilágosította őt, hogy ez nem az unió hatásköre. Nem érdekel, kinek a hatásköre, oldják meg! - zárta le a vitát Bandika. Ervin ekkor dilemmájának adott hangot. Nem érti, miért van az, hogy minél kevesebb információval rendelkezik valaki egy témáról, annál könnyebben mond arról a témáról véleményt. Ezt alátámasztani látszik az a néhány eset is, amikor az utóbbi időben szakemberekkel találkozott, akik olyan sok mindent tudtak már a saját szakterületükről, hogy mindennemű kijelentéstől óvakodtak, és semmilyen kérdésre nem voltak képesek igennel vagy nemmel válaszolni, és minden választ úgy kezdtek, hogy „attól függ”, meg „ahogy vesszük”. Bandika ismét a múltjához nyúlt: még emlékszik arra, amikor az MTK- stadionban a 90-es évek legelején David Bowie lépett fel, előtte Sziámi, ám egy hirtelen áramkimaradás miatt nagy késéssel, ugyanis a stadion gondnoka hazament vacsorázni és magával vitte a transzformátor kulcsát. De megoldották. A szerző a Vasárnap munkatársa
