Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-18 / 114. szám

Csészénként 75 dollárba kerül . a világ legdrágább kávéja 15. oldal 2019. május 18., szombat, 12. évfolyam, 20. szám ftififlin mrttffinH r T fflimmi rj A licheni Miasszonyunk-székesegyház a világ egyik legnagyobb katolikus temploma, amelyet 1994 és 2004 között építettek fel a hívek adományaiból. Előtte a szobor, amely azt a jelenetet ábrázolja, amint a megálmodója, Eugeniusz Makulski plébános szimbolikusan átnyújtja a bazilikát a helyszínre látogató II. János Pálnak. A lengyelek szent pápájának szobrát kedden fehér lepellel takarták le a szerzetesek, mert a most 91 éves Makulskit egy férfi azzal vádolta meg, hogy molesztálta, amikor kisfiúként adományt vitt az építkezéshez. Pontosabban azért, mert erről beszámolt a Csak ne mondd el senkinek című dokumentumfilm. (Fotó: Shutterstock) Rejtett kamerákkal kísérték el az áldozatokat a pedofil papokkal való szembesítésre A kkora megrázkódta­tást ritkán okoz egy dokumentumfilm, mint amilyent a pe­dofil papokról szóló film keltett a 38 milliós Lengyel­­országban, ahol hagyományosan erős a katolikus egyház, ahol a la­kosság 85 százaléka katolikusnak vallja magát, és egyharmaduk részt vesz a vasárnapi szentmiséken. A Csak ne mondd el senkinek (Tylko nie mów nikomu) című filmet, Tornász és Marek Sekielski alkotá­sát a múlt szombaton mutatták be, és azóta több mint 17 millióan néz­ték meg a YouTube videómegosztó portálon. A film ismén pedofil vádakat dol­goz fel, gyermekkorukban papok által elkövetett szexuális visszaélés áldozataivá vált embereket mutat be, akiket kamerával kísértek el a papokkal való szembesítésre. A kétórás film több drámai jelenetből áll. Rögtön az elején bemutatják Anna Misiewiczet, aki elmeséli, gyerekkorában hogyan fogdosta, majd elégítette ki magát egy pap az ő kezét használva. A ma már ag­gastyán férfit ezután fel is keresik a nyugalmazott papok otthonában, Marék Sekielski pedig a nő férjé­nek kiadva magát rejtett kamerával rögzíti az egész beszélgetést. A pap (akinek kitakarják az arcát) nem tagad, amikor Misiewicz szembesí­ti azzal, mit tette vele. Az idős férfi is megrendül, és arról beszél, hogy nem lett volna szabad ezt tennie... Sokkoló például az a pár soros, visz­­szafogott hangvételű hivatalos levél is, amelyet Chelmno püspöke írt egy doktornőnek. Az orvos azután kereste meg a főpapot, hogy ellátott egy fiatalembert az öngyilkossági kísérlete után. Amikor megkér­dezte, miért vette be a tablettákat, Marek Mielewczyk elmesélte neki, hogy évekkel korábban, kiskamasz­ként zaklatta őt a plébánosa. A püs­pök megnyugtatta az orvost, hogy a papot áthelyezi, és ha még egyszer panasz lesz rá, eltiltja a nyilvános papi tevékenységtől. A pap másik áldozata is néwel-arc­­cal nyilatkozik. Ő azonnal elmond­ta otthon, mi történt, de az anyja nem hitt neki. Akkoriban minden esetet eltitkoltak, ezért senki nem hitte, hogy ilyen előfordulhat. A fiút visszaküldték ministrálni, de ezután gyakorlatilag abbahagyta az evést. Súlyos anorexiával többször került kórházba, majdnem bele is halt, míg végül elküldték szanató­riumba, ahol gyorsan meggyógyult. Utólag ezt úgy értelmezi, hogy a szervezete elérte, amit máshogy nem sikerült: elszabadult a pap kö­zeléből. Marek Mielewczyk elmondása szerint csak nála 10 másik áldozat jelentkezett, mivel a püspöki levél után 28 évet kellett várni, hogy a papot elbocsássák. Ráadásul hiába történt ez meg 2016-ban, követ­kező évben lefilmezték papi ruhá­ban egy körmeneten, és miséket is celebrál. Vagyis a püspökök tudtak róla, hogy Andrzej Srebrzynski gye­rekeket molesztál, mégsem tettek ellene semmit, sőt újabb és újabb mit sem sejtő gyülekezetekhez küldték évtizedeken keresztül, és az elítélése után sem engedték el a kezét. A dokumentumfilm feltárja, hogy a szexuális visszaélésben bűnösnek talált pap, Darius Olejniczak szá­mára megengedték, hogy továbbra is fiatalokkal dolgozzon. Olejniczak vasárnap mondott le papi hivatásá­ról. Egy másik érintett pap az idén februárban elhunyt Franciszek Cybula volt, aki 15 éven át - 1980- tól 1995-ig - a Szolidaritás szak­­szervezet legendás alapítójának, a kommunizmus bukása után az első szabadon választott lengyel elnök­nek, Lech Walesának a lelkésze volt. „Nagyon szomorú, hogy kiderült, a lelkipásztorom, a gyóntatom ilyen aljasul viselkedett” - mondta Walesa a Polska The Times című angol nyelvű napilap szerint. „Mi vagyunk mindnyájan az egyház, imádkoznunk kellene a papokért, és a főpapoknak cselekedniük kell” - idézte a lap Walesa szavait. A 75 éves Walesa azt javasolta, hogy ve­zessenek be pszichológiai teszteket a papnak készülők számára, hogy így zárják ki a visszaéléseket. Lengyelországban, az egykori szocia­lista blokk több országához hasonló­an, a médiában időről időre felbuk­kanó ügyek ellenére úgy tartották számon, hogy miközben Nyugaton ezrével kerültek felszínre vádak, őket elkerülték a pedofil botrányok. A dókumentumfilmbeli sztorikat azonban nem a nulláról kellett fel­építeni. Áldozatok százai álltak elő, sokan névvel és arccal, megindult egy sor bírósági ügy, sőt első fokon már kártérítést is megítéltek egy ál­dozatnak. Utóbbi nem a zaklatóját, hanem a lengyel katolikus egyházat perelte be, amely idén márciusban arra kényszerült, hogy elkészítse és nyilvánosságra hozza saját belső statisztikáit. Ezek szerint 1990 és 2018 között az egyház vezetői 625 gyermek ellen elkövetett szexuális visszaélésről kaptak jelentést A film bemutatója után a lengyel katolikus egyház prímása köszöne­tét mondott az alkotóknak, Tornász és Marek Sekielski testvérpárnak a „bátorságukért”. Wojciech Po­lák érsek kijelentette: „Bocsánatot kérek mindenkitől, akit az egyház emberei részéről erőszak ért.” A kormány is kénytelen volt a film nyomán döntést hozni a kiskorúak elleni szexuális visszaélések bün­tetési tételeinek szigorításáról. Az igazságügyi tárca által kidolgozott törvénymódosítás értelmében a jövőben nem szabható ki felfüg­gesztett szabadságvesztés ilyen bűn­­cselekményekre. A nemi erőszak gyerekáldozatainak felső korhatárát 16 évre emelik, az ilyen bűncselek­mény nem évülhet el, és a jövőben 5-től 30 évig terjedő szabadságvesz­téssel sújtják. A Csak ne mondd el senkinek a május 23. és 26. közötti európai parlamenti választás miatt is kü­lönös hangsúlyt kap. A jobboldali lengyel kormány egyik legfon­tosabb támasza az egyház, a ka­tolikus hitet a nemzeti identitás kulcsfontosságú részének tekinti, míg a balliberális ellenzék szerint a katolikus egyháznak túlságosan nagy a politikai befolyása Lengyel­­országban. (444, MTI, ú) » A dokumentumfilm hatásai: ■ több mint 17 millióan nézték meg a YouTube-on, ■ a főszereplők közül három papot elmozdítottak, ■ a lengyel katolikus egyház prímása videóüzenetben kért bocsánatot, ■ a filmet méltatta a köztársasági elnök, ■ Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke bejelentette a gyerekmolesz­­tálásért kiszabható büntetés szigorítását, ■ az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a bemutatott ügyek kivizsgálására, ■ az ellenzék az EP-kampány központi kérdésévé tette a gyermekvédelmet, ■ a film készítői pedig már bejelentették, hogy annyi új áldozat kereste meg őket a film bemutatása óta, hogy biztosan készítenek folytatást is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom