Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-11 / 108. szám
2019. május 11., szombat, 12. évfolyam, 19. szám Nincs, ami megfogja a szállingózó szöszpamacsokat „Tavaszi hó" (Fotók: Wikipedia/Grin, CGTN/ Facebook/ News.cn, Shutterstock) Tavasszal minden csupa szösz Pekingben Sok városban okoz súlyos problémákat a nyárfákról és fűzfákról hulló szösz tavasszal, ám Pekingben és Kína északi területein már szinte tarthatatlanná vált a helyzet. A város vezetése különböző intézkedésekkel próbálja orvosolni a problémát - derül ki a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán megjelent cikkből. kerületeiben - az ötödik körgyű-A vattaszerű magszőrt a nőivarú fák a meleg és száraz idő beálltakor kezdik hullatni, és a közhiedelem ezt a Kínában „tavaszi hónak” nevezett jelenséget teszi felelőssé az ebben az időben sokaknál jelentkező allergiás reakciókért, melyeket azonban valójában nem maga a magszőr, hanem a beleragadó szennyeződés és pollen okoz. A nőivarú nyárfák és fűzfák ráadásul évente akár három kilogrammnyi magszőrt termelhetnek, a kínai főváros belső rűn belül eső területen - pedig 2018-as adatok szerint mintegy 284 ezer ilyen fa volt, vagyis egy évben összesen csaknem 850 tonnányi szösz repkedhet a levegőben Peking központjában. A tavasszal mindenhová beszökő fehér pamacsok azonban nem csupán az allergiától szenvedő embereknek okoznak gondot. A magszösz rendkívül gyúlékony, ráadásul gyorsan és nagy hőfokon ég, így ha egy nagyobb mennyiségben felgyűlt halom lángra kap, például egy eldobott cigarettacsikk miatt, az pillanatok alatt súlyos tűzvészhez vezethet. A „tavaszi hó” jelensége új keletű problémának számít azonban a kínai fővárosban, ugyanis a nyárfák és fűzfák telepítését a kilencvenes években kezdték csak meg Pekingben és környékén. A fák telepítésére azért volt szükség, mert az 1960-as években a kínai fővárost az elsivatagosodás fenyegette, amely legszembetűnőbben a tavaszonként jelentkező homokviharokban nyilvánult meg. Az elsivatagosodás elleni intézkedésként telepítették tehát a gyorsan növő és igénytelen fűz- és nyárfákat milliószámra. A lépés eredményesnek bizonyult, ugyanis a Pekingi Meteorológiai Obszervatórium adatai szerint az 1950-es évekkel összevetve 2010 utánra a homokviharos napok számának ádaga 26-ról háromra csökkent. Szakértők emellett a fáknak a levegő tisztítása szempontjából betöltött nélkülözheteden szerepét is hangsúlyozzák. Csang Csi-hsziang, a Pekingi Erdészed Egyetem professzora a CGTN-nek elmondta: a szöszölés megfékezésének egyik módja, hogy ritkítják a nőivarú fákat, a másik pedig, hogy gádószerekkel akadályozzák a magszőr termelődését, ez azonban csupán egy évre biztosítja a szösztelenséget. 2017- ben a főváros fái közül csaknem 400 ezret vetettek alá a gádószeres beoltásnak. Létezik egy végleges megoldás is, melynek során a nőivarú fákat hímivarú fák ágaival oltják be, ez azonban drága, így mindössze nagyjából ezer fa esetében alkalmazták, amelyek különösen érzékenynek tekintett részeken helyezkednek el, például kórházak, iskolák környékén. Csang rámutatott: Pekingben azért is okoz különösen nagy problémát a nagy mennyiségű magszösz, mert míg Európában a fűz- és nyárfákat elsősorban füves területekre ültetik, a kínai fővárosban keményborítású utak mentén sorakoznak, így nincs, ami megfogja a szállingózó szöszpamacsokat. Kína több intézkedéssel igyekszik orvosolni a helyzetet. 2015-ben Peking betiltotta a nőivarú fűz- és nyárfák telepítését, emellett 300 ezer hímivarú fa ültetését kezdte meg, 2018-ban pedig 667 hektárnyi városi zöldterület kialakításáról döntöttek annak érdekében, hogy legyen a magszőröknek hol felszívódniuk. (MTI) Idilli kép - nyáron. Májusban azonban a tó és a környék is tele van szösszel.