Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-30 / 100. szám

Az európai topfutball harca a rasszizmussal 10-11. oldal 2019. április 30., kedd, XV. évfolyam, 17. szám Kedden a Totten­­ham-Ajax, szerdán a Barcelona-Liverpool elődöntővel folytató­dik a Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezon­ja. A Tottenhamről és az Ajaxról senki nem gondolta, hogy eljuthatnak idáig, az ő párharcuk ezért lesz érdekes, a Barcelona és a Liverpool ösz­­szecsapása pedig egy előrehozott döntőnek tűnik, ahol az a nagy kérdés, hogy a világ legjobb védőjének tartott Virgil van Dijk képes lesz-e megál­lítani Lionel Messit, aki jó úton jár, hogy betartsa a szurkolók­nak tett ígéretét. f M l-l-es amsz­/ % M terdami meccs JL JL I 4 után a Juven­tus várta kedvezőbb helyzetből a visszavágót, ám az Ajax a Real Madrid elleni nyolcaddöntőben bebizonyította, hogy vert helyzet­ből is képes továbbjutni a nálánál sokkal esélyesebb ellenféllel szem­ben - mindezt ráadásul a saját, el­ragadó módján. A huszonévesek­ből álló holland csapat idegenben is otthon volt, lefocizta a Juven­­tust, és 1-0-s hátrányból fordítva 2-1-re nyert, amivel 22 év után először bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Egy csodás este „Újabb csodálatos estével ajándé­koztuk meg a szurkolóinkat és a holland futballt, ki kell élveznünk a siker minden pillanatát. Nem szeretnék a távoli jövővel foglal­kozni, tisztában vagyok vele, hogy Frenkie de Jong nyártól a Barcelona játékosa lesz, és Matthijs de Ligtet vagy éppen David Nerest is nagyon nehéz lesz megtartanunk, de most együtt szeretnénk történelmet írni, semmi más nem számít” - nyilat­kozta Erik ten Hag vezetőedző, aki 2013 és 2015 között együtt dol­gozott Pép Guardiolával a Bayern Münchennél. A jelenlegi Ajax egy teljesen ösz­­szekavart, a mai, szigorúan posztra szelektáló futballnak ellentmondó csapat, amely stílusában a Johan Cruyff-féle totális futballt idézi. Ezt bizonyítja, hogy Ten Hag ed­digi 69 meccsén 195 gólt szerzett a csapat, amelynek a gólkülönb­sége is egészen imponáló, +133. A Barcelonához hasonlóan ők is hátulról építkeznek, maximum egy-két érintéssel, labdacipelés nél­kül, annyi passzal, amennyire csak szükség van. Nem annyira domi­nánsak, mint a katalánok, de sok­kal pörgősebbek, és az elképesztő intenzitás ellenére is tűpontosak, amivel sem a Bayern München, sem a Real Madrid, sem a Juventus nem tudott mit kezdeni. A Hihetetlen Hulk Aki feltehetőleg tudott volna, az Pép Guardiola, csakhogy az ő Man­chester Cityje drámai végjátékban kiesett a Tottenham ellen. A londo­ni csapat a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történelmének egyik legfordulatosabb meccsén harcolta ki a továbbjutást. A találkozó 93. percében Raheem Sterling berúgta a City továbbjutását jelentő gólt, csakhogy a nagy örömködés köze­pette Cüneyt Cakir játékvezető les miatt visszafujta, így idegenben lőtt több góllal a Tottenham jutott az elődöntőbe. „Azt az érzelmi hul­lámvasutat, amit a meccs végén átéltem, nem kívánom senkinek- értékelt Mauricio Pochettino.- Sterling gólja után a Hihetet­len Hiúknál is idegesebb voltam, letéptem magamról a kabátot, és földhöz vágtam a pulóveremet, ösz­­szetörten leültem a kispadra. Aztán amikor láttam, hogy érvénytelení­tették a gólt, és mégsem estünk ki, olyan energiát és felszabadultságot éreztem, mint még soha. Rendkí­vül büszke és boldog vagyok, a játé­kosaim egytől egyik hősök, minden dicséretet megérdemelnek.” A Tottenham a csoportkor utol­só fordulójában vívta ki a nyolcad­­döntőbe jutást, ahol aztán a vármái sokkal simábban verte a Borussia Dortmundot (4-0). A City ellen kevés esélyt adtak nekik, viszont kíméledenül kihasználták az ellen­fél egyéni hibáit, és hogy Guardiola A Tottenham és az Ajax meglepetésre, a Barcelona és a Liverpool papírforma szerint jutott az elődöntőbe Messi a szezon elején eldöntötte, hogy BL-t nyer a Barcának (Képarchívum) összevissza variálta a csapatot. Ugyanerre lesz szükségük az Ajax ellen is, hiszen a hollandok játé­ka ugyanaz, mint a Cityé, leszá­mítva azt a tényt, hogy jelenleg mindenkinél gyorsabban gondol­kodnak és cselekszenek a pályán. A Tottenhamnél Harry Kane sé­rülés miatt maximum a döntőben léphet pályára legközelebb, ám a gólerős csatár kiesése lehetőséget ad Pochettino számára, hogy kvázi egy kontracsapatot kreáljon azzal, Luis Suárez a volt klubjait legyőzve nyerhet Bajnokok Ligáját A Barcelona-Liverpool elődöntő előtt az angol Guardian interjút készített Luis Suárezzel, aki 2014-ben a Liverpooltól igazolt a Barcelonához, előtte pedig az Ajaxban játszott. „Furcsa, de biztosan jó érzés lesz újra a találkozás, a pályán azonban már nem lesz barátság, ilyenkor már nem szabad, hogy eszedbe jussanak a régi szép emlékek. A mostani Liverpool támadó hár­masa nagyon technikás és gyors, úgyhogy egy nagyon jó csa­pat ellen kell pályára lépnünk. Az lenne a legjobb, ha az Ajax a döntőbe jutna és ott ellenük a Barcelonával megnyernénk a BL-t, a Liverpool pedig meg­nyerné a bajnokságot. Tudom, hogy mennyire ki vannak éhezve a sikerre a drukkere­ik" - vázolt fel egy lehetséges opciót az uruguayi csatár, aki bármennyire is gólerős a spanyol bajnokságban, az idei Bajnokok Ligája-szezonban még egyszer sem talált a ka­puba, idegenbeli BL-meccsen pedig legutóbb 2015 szeptem­berében szerzett gólt. hogy a Kane-nél sokkal gyorsabb és az egy az egy elleni játékban sokkal inkább használható Lucas Mourát tegye a támadósorba (Szón Hung Min eltiltás miatt nem játszhat a párharc első meccsén). Egy ember van, aki megállíthatja Messit Amikor a szezon elején a Barcelo­na játékosai köszöntötték a szur­kolókat a Camp Nou-stadionban, Lionel Messi arról beszélt, hogy számukra idén a Bajnokok Ligája­­győzelem a prioritás. Később Luis Suárez erre azt mondta, hogy ha Messi ezt így kijelentette, akkor csinálja is meg. A bajnoki cím és a kupadöntő ellenére láttunk már az ideinél sokkal jobb Barcelonát, de tavasszal ellenállhatadanul játszik a csapat, amely elsősorban Messinek köszönhető. Az argentin vezeti a spanyol bajnokság góllövőlistáját és gólpasszlistáját, emellett a Bajno­Suárez az Ajax ellen játszaná a BL-döntőt kok Ligájában is ő a legeredménye sebb játékos. A Manchester United elleni ne gyeddöntő visszavágóján Ok Gunnar Solskjaer csapata egy, a Pa ris Saint-Germain elleni bravúro: fordításra készült, és már rögtön x első percben kapufát rúgott, után; viszont Messi egyszemélyes mű sorba kezdett, és a komplett man ehesten védelemből hülyét csinálv; két gyors góllal eldöntötte a továbbjutást. „Messi jeler tette a két csapat közötti különbséget, a góljai után sajnos számunkra gyakor­latilag véget ért a mérkő­zés és a párharc is. Teljeser más szintet képvisel, mint a többiek, ezt m; is bebizonyítot­ta a pályán” — nyilatkozta Solskjaer a meccs után. Gary Lineker, a Barcelona volt fut­ballistája, az angol BT Sport mű­sorvezetője és Messi nagy csodálója azt írta a Twitteren, hogy Messit nézni értelmet ad az életnek. Az argentin eddigi pályafutása során 24 gólt szerzett angol ellenfelekkel szemben a Bajnokok Ligájában, de egyet sem a Liverpool ellen. AJ'remier League-címre hajtó Li­verpool megúszta a sorsolást, hi­szen a negyeddöntőbe jutott csa­patok közül megkapta a leggyen­gébbet, a Portót, amelyet 6-1-es összesítéssel ejtett ki. A tavalyi dön­tős szereplése azonban becsapós, hiszen a csoportkörben mindhá­rom idegenbeli meccsét elveszítette (még a szerb Crvena zvezda ellenit is), és csak nagy nehézségek árán lett meg neki a második hely. A nyolcaddöntőben aztán a Bayern Münchent pont egy idegenbeli győzelemmel búcsúztatta, de Jür­gen Klopp láthatóan sokkal vissza­fogottabban játszatja csapatával a gegenpresszinget (az ellenfél folya­matos letámadása). A letámadás to­vábbra is megvan, de csak a passz­­sávokat zárják le, a labdás embert nem támadják meg direktben, ami egy olyan labdabiztos e csapat ellen, mint a Barce­lona, visszaüthet. A Premier League-ből még két forduló van hátra, ver­hető ellenfelekkel játszanak, de a sorsuk nem ^ a saját kezükben '* van, hiszen ha a a City sem hibá­zik, akkor a manchesteri csapat a bajnok. így aztán Klopp nyugodtan fókuszálhat a Barce­lonára, amelynél csapatszinten egyértelműen jobb a Liverpool, de ezt a különbséget Messi bármikor képes eltüntetni. „Hogy hogy fog­juk megállítani Messit? Fogalmam sincs” - mondta mosolyogva-Virgil van Dijk, akit sokan a világ legjobb védőjének tartanak. A 193 centis védőben minden megvan, amit a posztja megkövetel, erős, gyors, elegáns, ráadásul jól is olvassa a játékot. Az idei szezonban még nem volt olyan játékos, aki egy az egyben meg tudta volna verni, úgy­hogy ha valaki, akkor ő lehet az, aki képes megállítani Messit. Kovács Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom