Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-30 / 100. szám
4 I RÉGIÓ 2019. április 30.1 www.ujszo.com Komáromban alacsony a szelektálási arány Múcska József, Keszegh Béla és Szegi Aranka sajtótájékoztatón ismertette a 480 kampány részleteit (A szerző felvétele) V.KRASZNICA MELITTA Kiderült, hogy mit takar a titokzatos 480-as szám, amely az utóbbi időben Komárom több pontján ás a közössági médiában is felbukkant. „Egy európai polgár évente átlagosan 480 kilogramm szemetet termel, azaz egy négytagú család közel két tonnát, egy Komárom nagyságú város pedig 16,5 ezer tonnát” - ezekkel a szavakkal kezdte a most induló, kömyezettudatosságra nevelő kampány részleteiről szóló sajtótájékoztatót Keszegh Béla polgármester. A kampány szakmai részét a KompAkt civil szervezet dolgozta ki — amely a régió első közösségi kertjét is létrehozta kreatív megjelenítése pedig a 22Media munkája. Komáromban jelenleg a szelektált hulladék aránya csupán 18-19 százalék, miközben a szemét akár 80-90 százaléka is újrahasznosítható lenne. A tavaly módosult hulladéktörvény szerint az önkormányzatok már az osztályozás arányától függően fizetnek a szemétlerakásért. Komáromnak idén ebből adódóan 85 ezer euró pluszköltsége keletkezik, ami jövőre 150 ezereuróra emelkedik. A városnak több mint egymillió euróba kerül a hulladékgazdálkodás, és ha ezt az összeget teljes egészében a polgároktól beszedett szemétilletékből fedezné, akkor a jelenlegi 27 euró éves díjat 34 euróra kellene emelni. „A hulladékosztályozás tehát nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági kérdés is - mondta Keszegh Béla. - A kampány célja egyrészt az osztályozás arányának növelése, másrészt az, hogy eleve kevesebb szemetet termeljünk. A városi hivatal igyekszik jó példával elöl járni, például megszüntettük a műanyag palackok, poharak használatát. A most kezdődő Komáromi Napokon a szolgáltatókat szerződésben köteleztük a környezetbarát, komposztálható eszközök használatára.” Szegi Aranka, a KompAkt képviselője elmondta, egész éves cselekvésitervetdolgoztakki, amely az oktatásra, a tájékoztatásra helyezi a hangsúlyt. Az elmúlt hónapokban kérdőíves felmérést végeztek, amit több mint ezren töltöttek ki, és a meglévő állapotok feltérképezésére szolgált. A Komáromi Napokon külön sátrat állítottak fel, ahol érdekes játékokkal, kvízzel, jó tanácsokkal várták az érdeklődőket. Olyan aprósággal is lehet kezdeni, mint a vászonszatyor használata a műanyag táskákkal szemben” - mutatott rá Szegi Aranka. Szeptembertől az iskolákra szeretnének fókuszálni, kimozdítva a diákokat a pádból. A kampány részeként a városi alapiskolák 2-2 ezer eurót kaptak az alapvető eszközök, például gyűjtőedények beszerzésére, de akár komposztálót is létesíthetnek a pénzből. Arról már Múcska József, a 22Media vezetője számolt be, hogy kétnyelvű honlapot indítottak (www.480.sk ), ahol egyebek mellett az 5R programról, azaz a hulladéktermelés megelőzéséről, a városban fellelhető gyűjtőpontokról, a szelektálással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról olvashatnak a látogatók. Úgynevezett zöld vonalat is indítottak, amelyen keresztül elektronikus levél formájában a KompAkt szakembereinek lehet feltenni kérdéseket a témában. Újságírói kérdésre, miszerint a jelenlegi 18-19 százalékos osztályozási arányról hová szeretne eljutni a város, Keszegh Béla azt válaszolta: ha jövőre 20 százalék fölé emelkedne ez az érték, már jó lenne és természetesen évről évre növelni akarják a szelektálás mértékét. „Minden százaléknyi növekedés akár több 10 ezer euró megtakarítást jelentene a hulladékgazdálkodásra fordított kiadásokon” - tette hozzá. Épületfelújításra fordítanák a Duna Menti Múzeum bérleti díját V. KRASZNICA MELITTA Évvégéig még ingyenesen kölcsönzi a város a Duna Menti Múzeum által használt Zichy-palotabeli kiállítótermeket a múzeum fenntartójának, a Nyitra megyei önkormányzatnak. A bérleti díj egy részét a későbbiekben az épület felújítására fordítanák. A működési költségeket természetesen továbbra is a megye állja. Új bérleti szerződés 2019. január elsejétől esedékes, addig kell megegyeznie a két félnek a bérleti díjban. A közel 1400 négyzetméternyi területet a megye eddig jelképes összegért, évi egy euróért bérelte az épület tulajdonosától, a várostól. Év elején viszont a komáromi képviselő-testület úgy döntött, hogy az április végével lejáró, öt évvel ez-A város és a megye még egyeztet a Zichy-palotabeli kiállítótermek jövő évtől esedékes bérleti díjáról (A szerző felvétele) előtt kötött bérleti szerződést módosítja, és ezentúl évente 40 euró/négyzetméter bérleti díjat kér a helyiségekért azzal az indoklással, hogy az épület, illetve a tető felújítására szorul, és a költségek egy részét a bérleti díjból fedezné a város. A megyei önkormányzat azonban nem tartotta elfogadhatónak a kért árat, egyrészt arra hivatkozva, hogy Nyitrán ennek az összegnek csupán egyharmadát fizeti ingatlanok bérléséért. Másrészt a megye 2019-es költségvetésében nem szerepelt ilyen kiadási tétel. A legutóbbi testületi ülésen Keszegh Béla, Komárom polgármestere arról tájékoztatta a képviselőket, hogy tárgyalnak a megye illetékeseivel a bérleti díj nagyságától, és igyekeznek kompromisszumos megoldást találni. A Zichy-palotán kívül további városi ingatlanok is felújításra szorulnak. A környezetvédelmi minisztérium Enviromentális Alapja március közepén újabb pályázati felhívást tett közzé a középületek energiahatékonyságának növelésére irányuló projektek támogatására. Ehhez az alaphoz nyújtott be a város, illetve több városi intézmény pályázatot a szabadidőközpont, a művészeti alapiskola, a városi művelődési központ, valamint az idősek otthona épületének felújítására, energiagazdálkodásának javítására. Az egyes beruházások elsősorban a nyílászárók cseréjét, az épület, a tető hőszigetelését foglalják magukba. A művelődési központ 2017-ben már kapott 120 ezer eurót ugyanettől az alaptól az ajtók és ablakok cseréjére, most a tetőszigeteléssel folytatnák a felújítást. Égy-egy tervezet maximális összege 200 ezer euró lehet, a pályázónak 5 százalék önrésszel kell hozzájárulnia a költségekhez. A képviselők jóváhagyták, hogy ha bármelyik pályázat sikeres lesz, akkor a város költségvetéséből finanszírozzák az önrészt. az Új Szóval! Program a tudás közvetítésére - szórakoztató formában A következő munkafüzet felső taqozatos tanulók részére készül Munkaerőpiac és pályaválasztás A program időtartama alatt (2019. május 23. - június 20.) a tanulók a munkafüzetet és hetente egyszer az Új Szót (tematikus oldalak: május 23., 30. június 6., 13., 20.) ingyen kapják. Amennyiben az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük az adatokat 2019. április 30-ig küldjék el a marketing^ujszo.com címre. Jelentkezési adatok Téma: Munkaerőpiac és pályaválasztás Az iskola neve és címe: ■; Telefon:........................................................................... : E-mail: ........................................................................... | A programba bekapcsolódó tanulók száma: A tantárgyat oktató pedagógusok száma: