Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-27 / 98. szám
■_____________________________________SZALON ■ 2019. ÁPRILIS 27.____________________HHHHHKE Beschießung Belgrads von der Save aus Szerbia presztízse a háborúban egyre növekedett, a szerb nép a Balkán-félsziget hőseként jelent meg a brit sajtó hasábjain, (...) fontos szerephez jutott a brit politikai-geostratégiai tervezgetésben. elmondani. Mindez természetesen elsősorban abból a körülményből fakadt, hogy Nagy-Britanniának vajmi csekély gazdasági, területi és stratégiai érdekei voltak ezeken a területeken. Magát a Balkánt is csak a századfordulón fedezte fel a némileg szélesebb közvélemény az ott lejátszódó véres események (a szerb uralkodópár lemészárlása, a boszniai annexiós krízis vagy a balkáni háborúk) nyomán. Mindazonáltal a világháborúban Londonnak 1916-ig, Románia hadba lépéséig, egyetlen balkáni szövetségese volt, Szerbia. Ebből is kifolyólag a szerb háborús célok felkarolása, az iránta tanúsított empátia és szimpátia egyre nagyobb jelentőségre tett szert a brit politika csinálói körében, mondhatni, a szerbkérdés nem egyszer egyenlő volt a balkánkérdéssel. Részben emiatt is, a korábbiakban említett nemzeti elve megjelenése mellett a szűkén értelmezett szerb nemzeti célok mellett óhatatlanul megjelent a délszlávkérdés megoldásának problematikája is, ami magába foglalta a Monarchia délszlávok lakta területei hovatartozásának kérdését és így Közép-Európa kérdését is. A délszlávkérdés optimális megoldásának nagyon hamar igen komoly befolyással bíró, kormányzati körök által jegyzett „szakértő” támogatói akadtak Britanniában, mint Robert William Seton-Watson vagy Henry Wickham Steed. A szerb hadsereg első világháborús sikerei és a közös ellenség megléte megteremtették a feltételeket Szerbia brit pártfogói számára, hogy propagandájukkal a kicsiny balkáni országot a civilizáció és a kereszténység védelmezőjeként tüntethessék fel. Szerbia presztízse emiatt a háborúban egyre növekedett, a szerb nép a Balkán-félsziget hőseként jelent meg a brit sajtó hasábjain, s Konstantinápoly, vagyis a közelkeleti út, „kapujának őrzőjeként”, mintegy megakadályozva a német keleti előretörést, fontos szerephez jutott a brit politikai-geostratégiai tervezgetésben. Persze, csak balká-A nemzeti elv a kortársak felfogásában nem volt azonos a nemzeti önrendelkezés elvével. Előbbi alkalmas eszköz volt a politikai célok elérésére, míg az utóbbi, általános korabeli vélekedés szerint, az európai politikai struktúra forradalmi átalakulását eredményezte volna. Ennek ellenére a nemzeti elvből logikus, mondhatni természetes út vezetett a nemzeti önrendelkezési elvhez, ami igen korán, már a háború végén a magas politika szintjén is teret hódított. ni/regionális szinten, mert bizony Londont továbbra is a nagyobb geopolitikai játszmák, mindenekelőtt Németország kérdése, ennek mellékszálaként pedig a Monarchia szerepe az európai politikában és általában véve annak jövője érdekelte. Éppen ezért a délszláv mozgalom iránti szimpátia az első világháború során végig háttérbe szorult a brit katonai-birodalmi prioritásokkal szemben. A kortársak egy része, de napjaink történészeinek többsége is úgy véli, hogy az első világháború egyebek mellett abbban is eltér az összes többi korábbi háborútól, hogy a lezárását követő rendezéseknél a civilek, kvázi szakértők sokkal nagyobb szerepet kaptak, mint korábban bármikor. Abban, hogy ez így történhetett, fontos szerepet játszott a már emlegetett tudatlanság a térség vonatkozásában. Ugyanakkor a közvéleményt formáló brit sajtó, amely sokszor kiszolgálta a politikát, ezúttal fordítva is működött: a politika tette azt, amit a sajtó sugallt. Felismerve a szükségét egy olyan sajtóterméknek, amely a napisajtónál alkalmasabb az európai újrarendezést érintő elképzelések részletes kifejtésére és a döntéshozók informálására, Henry Wickham Steed és Robert William Seton-Watson megalapította a New Europe című hetilapot. Mégpedig azzal az eltökélt szándékkal, hogy propagálják a Habsburg Birodalom felbomlasztását. A lap, miként a neve is jelezte, egy új Európát vizionált. Nem véleden, hogy a lap köré tömörültek a Monarchia felbomlasztását kívánó emigráns szláv politikusok, a cseh Masaryk, vagy a Délszláv Bizottságot vezető dalmáciai Ante Trumbic és a horvát Frano Supilo. A Kelet-Európával foglalkozó külügyi szemle megalapítása nem volt új keletű ödet, ám megvalósítására 1916 őszéig kellett várni. A New Europe célul tűzte ki a brit közvélemény megfelelő irányú befolyásolását, valamint a londoni kormány és a brit vezérkar útbaigazítását. Ugyanakkor angol politikai és stratégiai gondolkodás megtestesítőjeként lépett fel. Erre azonban még évekig kellett várni, gyakorlatilag a háború utolsó évéig, amikor szoros összefüggésben a hadi helyzet alakulásával és nemzetközi politikai változásokkal a hivatalos brit politika, akár csak az amerikai, francia és olasz, radikális paradigmaváltást hajtott végre: ejtette a Monarchiát, s helyette, a romjain megalakítandó nemzetállamokra alapozva kívánta biztosítani Európa békéjét. Hornyák Árpád Az írás az NKFP OTKA „Kcletközpeurópai nacionalizmusok az első világháború éveiben”című kutatási program keretében készült. Alea iacta est 1918 tavaszáig a délszláv egység létrehozása teljességgel kivitelezhetetlennek tűnt, miután az logikusan eredményezte volna a Monarchia felbomlását, de legalábbis déli részeinek elvesztését, miközben a nagyhatalmak számára, Nagy-Britanniának mindenképpen ez nem volt opció a háború utolsó szakaszáig, legalábbis kimondva nem. Mert azzal, hogy különböző megfontolásokból bőkezűen ajánlgatta Szerbiának a Monarchia területeit, a londoni titkos szerződéssel Olaszországnak juttatta volna Dalmáciát, Isztriát, Dél-Tirolt, Horvátország függetlenedését vagy Szerbiához csatlakozását sem bánta, implicite mégis ebbe az irányba mozdult el már az első évben. Az 1918 januárjában nagy sokára nyilvánosságra hozott (ekkorra megfogalmazott) brit háborús program, hasonlatosan az amerikai 14 ponthoz, egy föderalizált Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradásával számolt. A balkáni államok határait a nemzeti elv alapján kívánta megvonni, Szerbia és Románia részére pedig közelebbről nem részletezett „valamilyen" kárpótlást helyezett kilátásba. Ez a program azonban a Monarchiával megkötni remélt különbéke jegyében fogant, a helyzet pedig nagyon gyorsan megváltozott. Miután a breszt—Iitovszki orosz különbéke és az azt követő franciaországi német hadisikerek eredményeként Bécs felülvizsgálta a brit-francia különbéke-megállapodással kapcsolatos álláspontját, időszerűtlennek nevezve azt, radikális fordulatra került sor a brit külpolitikában. Ezt követően került sor a Monarchia uralkodója által Párizsba eljuttatott különbéke-javaslatokat tartalmazó úgynevezett Sixtus-levelek nyilvánosságra hozatalára a francia elnök részéről 1918. április 12-én, amivel megpecsételődött a kettős monarchia sorsa. Ezekben a napokban tartották meg Rómában az elnyomott nemzetek kongresszusát, amelyen határozatot fogadtak el a Monarchia feldarabolásáról és romjain saját nemzetállamaik megalakításáról vagy anyaországaikkal történő egyesülésükről. Az antanthatalmak belátva azt, hogy nem lehetséges leválasztani Bécset Berlinről, egymás után karolták fel ezt a határozatot. Különbéke helyett a birodalmat alkotó nemzetiségek támogatásában, és általuk a dunai monarchia felbomlasztásában látták az elérendő célt. Ez a váltás Nagy-Britanniában egyúttal a Seton-Watson nevével fémjelzett irányvonal hivatalossá tételét jelentette. 1918 júniusában még csak a csehszlovákok és a délszlávok nemzeti igényeik iránti megértésről nyilatkozott őfelsége kormánya, egy hónappal később azonban már a szerbek, horvátok és szlovének egy államban történő egyesülése mellett tettek hitet. Ezzel a deklarációval, és persze a szövetséges hatalmak hasonló állásfoglalásával egyszer s mindenkorra a történelem süllyesztőjébe vetették a Monarchiát. Tehát nemcsak a Balkánon szabták át a korábbi erőviszonyokat, hanem korábban a lengyel és a csehszlovák kormányok elismerésével és céljaik felkarolásával, szövetségeseikkel egyetértésben, Közép-Európában is teljesen új államjogi helyzet alapjait rakták le. Ennek részletekben történő kidolgozása és gyakorlati megvalósítása a háború utánra, a párizsi békekonferenciára maradt. Egy anyagyilkos gyerekkora A Blanchard-gyilkosság az utóbbi évek egyik legjobban dokumentált bűnténye, melyet kiemelt médiafigyelem követett, és most egy nyolcrészes sorozat készült róla A tett címmel. S kezdődött, hogy % holtan találtak egy idős anyát a saját ágyában, akivel késszúrásokkal végeztek. Ez még nem lépte volna át az amerikai közvélemény ingerküszöbét, ám kiderült, hogy a nő - Dee Dee Blanchard - egy tolószékes, súlyos beteg lányt nevelt, akit nem leltek a házban, egyszerűen nyoma veszett. A rendőrök gyorsan rátaláltak, és kiderült: a kis Gypsy végzett az anyjával a barátja segítségével, akit az interneten ismert meg. De nem ez volt az igazán sokkoló, hanem az, amikor kiderült, hogy a tolószékesként megismert lánynak valójában sosem volt szüksége tolószékre, és az anyja állításaival ellentétben sosem volt súlyos beteg, és a feje is csak azért volt kopasz, mert az anyja mindig leborotválta, hogy betegebbnek látsszon. Hogy miért? Egyrészt azért, mert Dee Dee kivetített Münchausen-szindrómában (amikor valaki egy szeretettjének betegségeket talál ki, hogy ezzel felhívja magára és a szerető gondoskodására a figyelmet) szenvedett, másrészt azért, mert a lánya fiktív betegségeire építve combos kis támogatásokat tudott leakasztani jótékonysági szervezetektől, ahonnan még egy családi házat is kaptak A Dee Dee és Gypsy Blanchard sztoriját feldolgozó A tett alkotói szerencsére jól rátapintottak, hogy magánál a gyilkosságnál sokkal izgalmasabb ez a bizarr, kölcsönös kiszolgáltatottságon - később Dee Dee a cukorbetegsége miatt szorult rá a lánya támogatására — és hazugságokon alapuló anya-lánya kapcsolat. A tett olyankor a legjobb, amikor ezt a mikrocsaládot vizsgálja, ugyanis képes válaszokat adni arra, hogyan tudott két ember ilyen mértékű hazugságok közepette leélni egy életet úgy, hogy ne bukjanak le, és milyen pszichológiai játszmák mentek végbe kettejük között, hogy ez a bizarr kapcsolat ilyen hosszú időn át fennmaradhasson. Egészen sokkoló például, hogy a lány a látszat kedvéért a gyomrába bevezetett csövön át táplálkozott, miközben simán ehetett volna a száján keresztül is, mivel semmi baja nem volt, de ők még ezt az áldozatot is meghozták. A Hulu sorozatának ugyan akadnak más szereplői is (pl. az orvosok, a szomszédok vagy Gypsy fiúja), de alapvetően kama- Tadrámaként működik, ami a két főszereplőjére fókuszál. Patricia Arquette a Szökés Dannemorából után ismét zseniálisan antipatikus, mégis emberi, de a lányát játszó Joey King a vékony, gyerekes hangjával is telitalálat. Lapzártánkig az első hat részt tudtam megnézni, és sajnos pont a hatodik résznél válik egyértelművé, nem biztos, hogy volt nyolcórányi játékidő a sztoriban. A flashbackekre épülő, múltba révedő rész sajnos nem volt több puszta időhúzásnál, nem adott hozzá annyit a karakterekhez, amiért értelme lett volna elkészíteni. Persze, az utolsó két résszel még bőven tudnak javítani, de jelenleg úgy fest, hogy a bivalyerős indulás után a vége már kevésbé üti szíven a nézőt. Tóth Csaba
