Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-24 / 95. szám

Csallóköz és Mátyusföld 2019. április 24., szerda, 10-11. oldal Április 18-án avatták fel Nagymegyeren az első világháborúban elhunyt hősök emlékművét. Ezzel tiszteleg a város az 5146 szerb, 311 montenegrói, 204 olasz, 72 orosz és 13 román áldozat előtt, akik a nagymegyeri fogolytáborban vesztették életüket. A táborba 24 000 foglyot internáltak, akik között, a katonák mellett, számos civil volt, sőt, nőkés gyerekek is. A foglyok több mint negyede nem élte meg a felszabadulást. Az 1914-ben kitört járvány következtében volt olyan nap, hogy a halálos áldozatok száma meghaladta a százat. A Dunaszerdahelyi járásban három nagy császári és királyi in­ternálótábort létesítettek a nagymegyeri mellett, ahol többségében szerb foglyok voltak, Dunaszerdahelyen főleg oroszok voltak, és Somorján az olasz foglyok voltak többségben. (Somogyi Katalin felvétele) Aluljáró lehet a sínek alatt Kihelyezett kiállítások Taksony legrégebbi épülete az 1800-as években épült paraszt­ház (A szerző archív felvétele) Tavaly júniusban bőví­tették a Pozsony és Szene között közlekedő vonatok számát, az át­járó előtt torlódik a kocsisor. ma Forgalmi fennakadásokat okoz a járási székhelyen, hogy több vonat jár a Po­­zsony-Szenc szakaszon. A város és a megye is foglal­kozik a problémával, felme­rült, hogy aluljárót építhet­nének a sínek alá. A Szlovák Vasúttársaság (ZSR) tavaly júniusban 29 új járatot iktatott a menetrend­be. Am a szenei vasúti átjá­rónál torlódásokat okoz a já­ratok sűrűsége. De nemcsak Szencen, hanem Cseklészen is hasonló a helyzet. Szene önkormányzata már tavaly nyár óta tárgyal Pozsony me­gye vezetésével és a vasút­társasággal. A vasúttársaság a tárgyalásokon azzal érvelt, hogy jól működik a bizton­sági berendezés az átjárónál. Felmerült, hogy aluljárót építenének a nemrég felújí­tott vasúti átjáró alá, a város kidolgoztatott egy hely- és magasságrajz tervezetet. A vasúti átjárót keresztező út kanyarodik, ez is nehezíti a megoldást. Évek múlva rész­ben megoldódhat a problé­ma. A vasúttársaság az Eu­rópai Unió támogatásából modernizálhatja a vasúti át­járókat. A Pozsony és Galán­­ta közötti szakaszon levő vasúti átjárókat nemzetközi vonal korszerűsítésével együtt átépítik. (béva) Ma délelőtt ingyen látogatható a taksonyi tájház, és este 6-ig a tallósi malomba is várják az érdeklődőket. Ma tartják a Galántai Hon­ismereti Múzeum kihelyezett kiállításainak napját. A talló­si malom és a taksonyi tájház is ingyen látogatható. A múzeum a Szent György­­naphoz kötődő néphagyo­­mányra alapozva nyitja meg újra a kiállításokat a nyilvá­nosság előtt. „A hagyomá­nyos paraszti társadalomban Szent György napj a, április 24. jelentős nap volt, a néphagyo­mány ekkortól számítja a ta­vasz igazi kezdetét. A Galán­tai Honismereti Múzeum is a szabadba invitálja a látogató­kat, a taksonyi tájházban, il­letve a tallósi cölöpös vízima­lomban ingyenes programmal várjuk az érdeklődőket” - tá­jékozatott Dömötör Alena tárlatvezető. Taksonyon reg­gel kilenctől délig váiják a lá­togatókat a Fő út mentén álló tájházba. Az 1847-ben épített ház a falu legrégebbi épülete. A szobák berendezésével be­mutatják, hogyan élt egy jó­módú helyi és egy Tótkom­lósról áttelepült parasztcsalád. Az udvaron népi játékokkal is szórakozhatnak a gyerekek. A Tallóstól két kilométerre levő cölöpös vízimalom délelőtt 10-től este 6-ig tart nyitva. Tárlatvezetést is tartanak az 1893-ban épült műszaki mű­emlékben. A taksonyi tájház szombaton is ingyen látogat­ható. A tájházak napja alkal­mából délután 1-től 5-ig vár­ják az érdeklődőket. A gyere­keket feladványokkal, népi játékokkal és kifestőkkel is szórakoztatják, és kézműves­vásárt is tartanak. Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igaz­gatója elmondta, ma első­sorban iskolás csoportokra számítanak, szombaton pe­dig a családokat is várják a tájházba. (béva) ... 'O. 4? v -í-3 MUNj-PJLlS ^ Dunajská ^ Streda ^ 2019. április 26., 27. és 28-án W a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előtti téren, naponta lO°°-2200 óráig - élő zene, koncertek - fellépnek ismert és amatőr énekesek is. 650 európai bor „kóstolása"- virtuális utazás a borok világába a MUN-DUS 2019 segítségével. Kiváló borok több mint 10 országból H/lUN-D1^ Ne feledjék: 20^^ i s!- / : í ' DP 190273

Next

/
Oldalképek
Tartalom