Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-24 / 95. szám

www.ujszo.com | 2019. április 24. KÖZÉLET 3 Kampány az EP-választás előtt: az MKP Európát félti, a Híd még kivár Míg az MKP plakátjai országszerte megtalálhatók, a Híd csak a jövő héten mutatja be a programját CZÍMER GÁBOR Pozsony. Egy hónap múlva Szlovákiában is európai parlamenti képviselőket választunk. A pártok egyelőre egészen különböző erőbe­dobással készülnek a meg­mérettetésre. Megnéztük a Híd és az MKP kampányát. Az MKP-nál már teljes gőzzel za­katol az EP-kampány-gépezet. A párt honlapján, a fejlécben látjuk az ÉPP pártcsaládnak a lógóját és a 14 jelöltet is. Az MKP a 14 képviselői hely betöltése érdekében teljes listát állít, amelynek élén a jelenlegi uniós képviselő, Csáky Pál, a második he­lyen pedig a korábbi pártelnök, Be­­rényi József áll. A párt kommunikációjában ki­emelt szerepet kapnak az uniós té­mák, maga a célzott kampány is már hetek óta tart, a jelölteket február 9-én mutatták be. A plakátokon többnyire Berényi vagy Csáky a lista egy másik tagjával közösen szerepel. Az MKP elnöke, Menyhárt József annak elle­nére maradt le a plakátokról, hogy a pártvezetők gyakran segítik népszerűségükkel a jelöltjeiket. Még akkor is, ha maga a pártelnök nem in­dul a választáson. Himnuszra alapozva Az MKP óriásplakátjairól márci­usban a „Változást Brüsszelben, jö­vőt Európának”, áprilisban pedig a „Védjük meg Európa értékeit!” és az „Isten, áldd meg a magyart” szloge­nek köszöntek vissza. Az utóbbi fél­reérthetetlen utalás az'elmúlt hetek­ben kirobbant himnusztörvény­­botrányra. A párt honlapján aztán már a biz­tonság, a hagyományos, illetve a nemzeti és keresztény értékek vé­delmére szólítanak fel. A rövid programismertető pedig így fogal­maz: „Azt akarjuk, hogy szokása­inkat és hagyományos értékeinket ne változtassák meg. Mi a megszo­kott életünket akarjuk élni, nem pe­dig azt, amit mások biztonságos üvegpalotákból ránk kényszeríte­nek.” Elsőre nem találtuk meg a közvetlen választ arra, hogy az MKP szerint kik szeretnék megváltoztat­ni az értékeinket és a szokásainkat, illetve, hogy kik laknak azokban az „üvegpalotákban”, ezért megnéz­tük a párt programját is. Itt a Tö­meges migráció Európába fejezet alatt azt olvasható, hogy az Afriká­ból és Közel-Keletrőj érkező be­vándorlóktól szeretné a párt meg­védeni a kontinenst. Ezzel az MKP stratégiai partnerének, a Fidesznek a kommunikációjához idomul. A program világosan szembehelyez­kedik Európa foderalizációjának gondolatával: „A mi célunk a szu­verén tagállamokra épülő Európa megvédése, amely az észszerűség elvén működik, nem pedig ideoló­giai utópiák alapján” - fogalmaz a program. A 23 oldalas dokumen­tum részletesen tárgyalja az ősho­nos nemzeti kisebbségek védelmét, illetve a szociális és családpolitikát, az agrárpolitikát, de a következő uniós költségvetés témáját is. Az MKP a transzparens számlája sze­(Felvételek: Sömogyi Tibor, Facebook) rint eddig valamivel több 35 500 eurót költött az EP-választás előtti kampányra. A Híd jövő héten rajtol Bugár Béla pártja egyelőre még nem inditotta be a kampánygépe­zetet, a Híd honlapján semmi sem utal arra, hogy egy hónap múlva tar­ják az EP-választást. A párt a Facebook-oldalán néha az Európai Parlamenttel kapcsolatos bejegy­zéseket is megoszt, de ez inkább ki­vételnek számít. A Híd EP-kép­­viselője, Nagy József a saját csator­náin, így közösségimédia-profiljain keresztül igyekszik jelen lenni, akár napi több bejegyzéssel is építi poli­tikusi imázsát. Ebbe belefér az ön­kéntes erdőtakarítás, az EP életéből való pillanatképek megosztása, de magánélete és családja is a bejegy­zések témáit képezik. Nagy vezeti a párt választási listáját. A második hely Norbert Kurilláé, a környezet-* védelmi minisztérium viszonylag ismeretlen államtitkáráé. Egyelőre ő is csak saját közösségimédia­kampányt folytat. Jól látható, hogy a párt által szervezett, központilag irányított kampány még nem indult be. Mindössze a párt Facebook­­oldalán található egy borítókép a „Válasszunk egy jobb Európát” szlogennel. A központi kampány még annak ellenére sem indult el, hogy a Híd már február 16-án be­mutatta az EP-listáját, így olyan ké­pet sem közöltek, ahol a lista 14 tag­ja együtt szerepelne. A sajtóban egyébként már közölt ilyet. Debnár Klára, a párt szóvivője elmondta, jövő hét elején terveznek egy sajtó­­tájékoztatót, ahol a választási prog­ramjukat ismertetik. A részvétel alacsony lesz Martin Slosiarik, a Focus közvé­lemény-kutató ügynökség igazgatója szerint az egyes pártoknak a kampá­nya a saját szavazótáboruk mozgósí­tására irányul, így összességében nem nagyon befolyásolja majd az EP- választáson való országos részvételt. Slosiarik szerint szinte biztos, hogy a választásra jogosultaknak most is csak kevesebb mint 20 százaléka já­rul majd az urnákhoz. A 2014-es EP- választáskor az országos választási részvétel 13,05 százalék volt, ezzel az eredménnyel Szlovákia produkálta a legkisebb részvételi arányt az összes uniós tagállam közül. Szlovákiában május 25-én kerül sor az EP-választásra, a lakosok 14 kép­viselőt választhatnak. Az ország te­rületén az EP-választáson részt vehet minden szlovák állampolgár, illetve az összes többi tagállam állampolgá­ra is, ha állandó lakhellyel rendelke­zik az országban. Az EP-képvise­­lőket öt évre választjuk. EP-választás: nagy kérdőjel a részvétel DEMECS PÉTER Mivel a korábbi európai parlamenti választásokon sorra Szlovákiában volt a legalacsonyabb a részvétel, az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) szlovákiai képviseletei közös roadshow keretében turnézzák végig az országot, hogy népszerűsítsék a lakosok körében az EP-választást, amelyet Szlovákiában május 25-én tartanak. Pozsony. Az Európai Unió (EU) intézményeinek képviselői a ren­dezvénysorozaton diákokkal, az adott települések polgáraival fog­nak beszélgetni arról, mit jelent az uniós tagság, s miről is fognak dön­teni az ország lakosai az EP- választáson, ám koncerttel, kultúrműsorral és számos ver­sennyel is várják a választókat. „Szlovákia 2004-től tagja az uni­ónak, azóta három alkalommal volt európai parlamenti választás. Azt szeretnénk, ha Európa és az EP- választás attraktív lenne az ország lakosai számára, s ne ismétlődjön meg a 13 százalékos részvétel, amellyel az európai ranglétra utol­só helyére kerültünk” - nyilatkozta Dionyz Hochel, az Európai Parla­ment szlovákiai irodájának megbí­zott vezetője. A roadshow-nak 17 megállója lesz, május 3-án látogat el Kassára, május 4-5-én tartják a rendezvényt Pozsonyban, a magyarok lakta ré­giók közül pedig május 16-án láto­gat el Érsekújvárba. Az ehhez hasonló rendezvények és kampányok Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügy­nökség igazgatója szerint legfel­jebb egy-két százalékkal lehetnek hatással a részvételre, megkétsze­rezni biztos nem fogják. A válasz­táson való részvétel kapcsán el­mondta, a Focus legutóbbi felmé­rése során a válaszadók 15 száza­léka mondta, hogy száz százalékra részt vesz az EP-választáson. Ha­sonló eredményt mutatott az Euro­­barometer összeurópai felmérése, melyben Szlovákia lakosainak 14 százaléka mondta, hogy biztosan részt vesz az európai parlamenti választáson. „Akármilyen is lesz a részvétel, egyelőre úgy tűnik, hogy az Európa­­párti és az unióellenes mozgalmak is aránylag sikeresen tudják majd mozgósítani választóikat” - mondta lapunknak Slosiarik azzal, hogy ez például a szélsőséges Marian Kot­­leba pártjának malmára hajtja a vi­zet. Tomás Valásek, a Carnegie Eu­rope think-thank brüsszeli központ­jának vezetője szerint viszont az Európa-párti választók is mobilizá­lódnak, azok, akik féltik Európát s úgy érzik, az uniót épp a szélsősé­ges, rendszerellenes pártok veszé­lyeztetik. „Ezért is valószínűsíthető, hogy ezen két tábornak a választói járul­nak máj d a legnagyobb mértékben az urnákhoz” - mondta korábban la­punknak Valásek azzal, hogy a má­jusi választáson magasabb részvétel valószínű annál, amit az előző évek­ben megtapasztaltunk, ám konkré­tumot megjósolni nem lehet. Kérhetünk választási igazolványt Május 3-ig kérhetünk levélben vagy elektronikus formában vá­lasztási igazolványt a május 25-én esedékes európai parlamenti választásra. Ez azok számára fontos, akik a választás napján nem állandó lakhelyükön, hanem más városban fognak tartózkodni. Személyesen legkésőbb egy nappal a választás kezdete előtt, te­hát május 24-én tudjuk átvenni az igazolványt az állandó lakhe­lyünk szerinti községi hivatalnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom