Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-23 / 94. szám

\ Tetanusz, a futball ősi ellensége 12. oldal 2019. április 23., kedd, XV. évfolyam, 16. szám S orozatban nyolcadik alkalommal nyerte a Juventus az olasz lab­darúgó-bajnokságot, miután a 33. fordu­lóban szombat este hazai pályán hátrányból fordítva 2-1-re győzte le a Fiorentinát. A torinóiak így öt fordulóval a Serie A befejezése előtt behozhatadan előnyre tettek szén a második Napolival szemben. A vendégek már a hatodik perc­ben megszerezték a vezetést Ni­kola Milenkovic révén, amit Alex Sandro egyenlített ki nem sokkal a szünet előtt. A bajnoki címet érő találatot végül German Pezzella, a Fiorentina argentin védője „vállalta magára”, miután saját kapujába to­vábbított egy beadást. A Juventus az első csapat az öt nagy európai bajnokságban, amely soro­zatban nyolcszor nyert bajnoki cí­met, eddig a rekordot holtverseny­ben tartotta a francia Olympique Lyonnal, amely 2002 és 2008 kö­zött volt egyeduralkodó hazájában. A Juventus összességében pedig 35. olasz bajnoki címét szerezte. A torinói együttes már eddig is fölényesen vezette az örökranglis­tát, mivel a mögötte álló két mi­lánói csapat, az AC Milan és az Internazionale egyaránt 18 alka­lommal volt bajnok. Ronaldo - megy vagy marad? Az ünneplés során Fabrizio Roma­no, a Sky Sports és a The Guardian újságírója feltette a kérdést, amely a legtöbb beszédtémát szolgáltatta a napokban Torinóban: mit tervez a következő idényre Cristiano Ro­naldo? „Távozás? A következő idényben is a Juventusnál fogok futballozni. Ez ezer százalék!” - zárta le a témát villámgyorsan Cristiano Ronaldo, miután a Corriere della Sera arról számolt be, hogy a játékost feldühí­tette a BL-kudarc, és már a nyáron búcsút inthet a Juventusnak. Massimiliano Allegri, a torinói gár­da edzője is igyekezett megnyugtat­ni a kedélyeket. „Cristiano Ronaldo a Juventus jö­vője. Nagyon jól teljesített az idény­ben, ahogyan a következőben is jó lesz. Természetesen csalódott, aho­gyan mi mindannyian, de nyugodt a jövőjével kapcsolatban.” Mindez nem mondható el száz­százalékosan magáról Allegriről, hiszen az második éve közismert, hogy a Juventust elsősorban a Baj­nokok Ligája érdekli, és nem a Serie A címet tartják a legfontosabb fel­adatuknak. Az érintett is rögtön ez­zel a témával nyitotta az Ajax elleni BL-kiesés értékelését. Allegri jövője sem biztos ,A futball gonosz, kaptunk egy vé­letlen gólt, és valóra vált, amitől leg­inkább tartottunk. Nagyon szen­vedtünk a második félidőben, talán másként kellett volna megpróbálni gólt elérni. Volt egy kis szerencséje a szünet után, de az Ajax megérde­melten ment tovább. Azt mondtam az elnöknek, maradok, viszont le kell ülnünk, és átgondolni a klub jövőjét” - mondta Allegri a búcsú estéjén. Az előzetes hírek szerint marad a #W8NDERFUL - zsinórban nyolcadszor bajnok a Juve Az olasz Trónok harca lenne a világ legkiszámíthatóbb sorozata A klub a #W8NDERFUL, vagyis „csodálatos" hashtaggel ünnepli az újabb bajnoki címet a Fio legyőzése után (Fotók: TASR/AP) Augusztus végén rajtol az új szezon A Serie A szervezői nyilvánosságra hozták a 2019-2020-as idény kulcsdátumait. Az olasz élvonal küzdelmei augusztus 24-én kez­dődnek, s május 24-én érnek véget. Roberto Mancini szövetségi kapitány bízott benne, hogy a 2020-as Európa-bajnokság miatt sikerül egy héttel korábbra hozni a rajtot és a zárást, de a liga vezérkara szerint ennél fontosabb volt az, hogy augusztus 17-én és 18-án még sok szurkoló nyaral, így nem tud elmenni a mérkőzésekre. A Juventus, az Inter és a Milan vezérkara jelezte, Mancinivel ért egyet. A 2020-as Eb egyik házigazdája Róma, az Olimpiai Stadionban lesz június 12-én az esemény megnyitója. Emiatt a Roma és a Lazio biztosan idegenben játssza az utolsó bajnokiját. A bajnokságnak három hétközi fordulója is lesz, szeptember 25-én, október 30-án és április 22-én. JUUENTUS D mester, ugyanakkor a klub minden eshetőségre felkészülve — legalábbis a Sky Sports News értesülései sze­rint - előzetes tárgyalásokat folyta­tott Antonio Contéval arra az eset­re, ha Massimiliano Allegri távozna a nyáron. A torinóiak a részletekbe nem mentek bele az egyeztetések al­kalmával, egyelőre csupán annyit szerettek volna megtudni, hogy a 49 éves olasz edző - aki iránt az Inter is élénk érdeklődést mutat - visszatérne-e a klubhoz, amely­­lyel játékosként, majd edzőként is sikeres volt. Allegri 2014-ben éppen Conte helyét foglalta el a Juventus kis­­padján, irányításával a gárda öt­ször hódította el idáig a bajnoki címet - és négyszer az Olasz Kupát, ugyanakkor a hőn áhított BL-siker még nem jött össze, hiába jutott el 2015-ben és 2017-ben is a fináléig a csapat, emiatt az utóbbi időben többször is szóba került Allegri le­hetséges távozása. A feszült helyzetben a Juve elnöke, Andrea Agnelli is megszólalt. „Teljesen megérdemelten ment tovább az Ajax az elődöntőbe, de a Juven­tus-projekt folytatódik. Az elmúlt öt vagy hat évben stabilan itt vol­tunk a BL-negyeddöntőben, a fej­lődést évről évre folytami akarjuk, ezért dolgozom én is. Az Ajax ezt a csapatot évekkel ezelőtt kezdte el építeni, megérdemelten ment to­vább, nem egy, hanem a két mér­kőzés alapján. Sorozatban a nyol­cadik bajnokságunkat nyerhetjük, ez rendkívüli, a Juventus a 43. volt az UEFA ranglistáján, most az ötödik, szóval így kell nézni a fejlődési folyamatunkat. Az Ajax a néhány évvel ezelőtti Monacóra emlékeztet engem, ám az Ajax így működik: nézzük meg őket pár év múlva, amikor ezek a srácok már máshol futballoznak majd. Per­sze most mi voltunk az esélyesek a párharc előtt, viszont a fut­ball már csak ilyen. A nyár óta mondjuk, hogy BL-t akarunk nyerni, de ez minden évben így történik. Amíg a BL-döntőbe jutások sike-Nyáron majd le­ülünk, és megvitatjuk a szerződéseket. Ezúttal vi­szonylag fiatal csapattal kezdtünk, amely nagyra nőhet Massimiliano Allegri kezei alatt. A klub garantálja a fejlődést.” A középpályán kell erősödni reit a csapat olyan bombaerős kö­zéppályásokkal érte el, mint And­rea Pirlo, Arturo Vidal, Paul Pogba vagy Claudio Marchisio, addig a jelenlegi keret jóval szerényebb ké-A hírek szerint Allegri még egy évet Torinóban maradhat pességű játékosokkal rendelkezik ebben a csapatrészben. Már a téli átigazolási időszakban is egyre többször lehetett hallani róla, hogy Aaron Ramsey szerző­dése nyári lejártakor, 11 év után elhagyja az Arsenalt, csak az nem volt biztos, hogy hol folytatja pályafutását. A kérők közül a Juventus lett a befutó. A 28 éves középpályás 58-szoros walesi válogatott, címeres mezben 14 gólt szerzett, a 2016-os Európa­­bajnokságon - amelyen Wales elődöntős volt - bekerült a torna álomcsapatába. Aaron Ramsey lesz a harmadik walesi futballista John Charles és Ian Rush után, aki a Juventusban szerepel. A nyár bombaigazolása egy másik középpályás lehet. A katalán Sport című napilap szerint elfogyott a türelem Philippe Coutinhóval szemben, így megfelelő ajánlat ese­tén a Barcelona megválna a brazil középpályástól. A lap úgy tudja, Coutinho legfőbb kérője a Juven­tus lehet. A 25 éves középpályás 2018 januárjában 160 millió eu­róért cserébe igazolt Barcelonába a Liverpooltól, azóta 68 tétmérkő­zésen lépett pályára és húsz gólt is szerzett,' formája azonban erősen ingadozó. Coutinho számára nem lenne is­­mereden Olaszország, 2008 és 2013 között az Inter futballistája volt, igaz, az első két idényében ne­velőegyesületénél, a Vasco da Ga­­mánál, majd 2012-ben fél évig az Espanyolnál szerepelt kölcsönben. És ha már középpálya: Sami Khedira újabb műtétre szorul. A német válogatott középpályást februárban szívprobléma miatt műtötték meg, s bár azóta a Mi­lan elleni bajnokin pályára lépett, most ismét pihenőre kényszerül - ezúttal a térde miatt. „Négy hónapnyi folyamatos fajda­lom - voltak különösen rossz na­pok - után úgy döntöttem, hogy megműttetem magam, időt adva a térdemnek a teljes gyógyuláshoz. Az operációra a következő két hét­ben kerül sor. Most arra koncent­rálok, hogy az új idény kezdetére százszázalékos legyek. Alig várom, hogy a céljaink eléréséért küzdhes­­sek a következő idényben” - írta Twitteren Khedira. Az biztos, hogy eseménydús idő­szak elé néz a Juventus, hiszen több változás is várható a keretben, és még az sem biztos, hogy ezeket a jelenlegi vezetőedző vezényli majd. Csak egy dolog tűnik biztosnak: a Juventus trónja továbbra sem forog veszélyben Olaszországban, és a kö­vetkező szezon első számú esélyese is a torinói csapat lesz. Hegedűs Henrik

Next

/
Oldalképek
Tartalom