Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-13 / 88. szám

Nem akart sztár lenni. Főleg nem botrányos színésznő. Mégis az lett. Tizenkilenc évesen világsztár, és egy vajas tangó halált hozó hőse. Ötvennyolc évesen aztán önmagával is végzett. De már a valós életben, nem a mozivásznon. Maria Schneider Az utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-művel írta be a nevét az egyetemes filmművészet vaskos lexikonjába. Játszhatott volna magyar filmben is, csak elszúrta. Párizsban született, Párizsban élt, leghíresebb filmjét is ott forgatta. Nevéből következtetve németnek gondolhatnánk, de nem az volt. Igaz, franciának sem echte. Csupán apai ágról. Anyja román, könyvesboltot vezet Párizsban. Maria őt szereti jobban, hiszen apja kiskorában elhagyta. Haragos kedvében Maria is elhagyja - apai vezetéknevét. Gélin helyett édesanyja után Schneider lesz. Már modellkedik, amikor egy divatbemutatón hirtelen Brigitte Bardot mellett áll. Maria apja is színész, Bardot jól ismeri őt, a lány elárulja neki, hogy ő is filmezni szeretne. A sztár segít neki. Egy kisebb szerephez juttatja akkori szerelme, Roger Vadim filmjében. Egy évvel később már Bertoluccival forgat. Először és utoljára.

A véletlen hozta össze őket. Mint Pault és Jeanne-t, Az utolsó tangó Párizsban főhőseit. Felesége elvesztése után a középkorú férfi új helyen próbál talpra állni. Kiadó lakást keres, amikor belebodik az egyetemista lányba. Az új lakás szenvedélyes szerelmeskedéseik helyszíne lesz, igazán mély kapcsolat mégsem alakul ki köztük. A férfi ugyanis csak a testét akarja a lánynak, a lelke nem érdekli. Az sem, hogy ki is ő valójában. Még a nevére sem kíváncsi. Egyedül a testiség fontos számára. Kiszakadni az addigi életéből, nem foglalkozni a múlttal. A lányt a felfedezés vágya hajtja. Találkozni, keveset beszélni, szeretkezni a névtelenség leple alatt. Minden identitást kizárva. Együtt lenni, ameddig ez működik. Mert egy idő után már nem.

Bertolucci, aki a francia új hullám egyik nagy mesterétől, Jean Luc Godard-tól legalább annyit tanult, mint otthoni jó barátjától, Pier Paolo Pasolinitól, s kiforrott esztétikai érzékével és erős érzékiségével még az olyan amerikai mágusokra is hatni tudott, mint Coppola és Spielberg, egy magára maradt, szexualitásra nyitott, ötvenéves férfi portréját akarta megrajzolni, aki képtelen kordában tartani testi vágyait. És bátran kísérletezik. így lett a film harmadik „főszereplője” a teavaj. Igen, a forgatókönyvben még szó sem volt róla, de még csak finom utalás sem jelezte, hogy lesz itt még valami, ami ezt a filmet kultikus alkotás rangjára emeli.

A két főszerepre Bertolucci eredetileg Jean-Louis Trintignant-t és Dominique Sandát szemelte ki. Korábbi filmjében, A megalkuvóban, amelyet Alberto Moravia regénye nyomán készített, ők vitték a prímet, ezért úgy gondolta, könnyű lesz meggyőzni őket, hogy vállalják el ezt a merész jelenetektől izzó, mezítelen testüket is megkívánó, erotikus történetet. Trintignant kapásból visszautasította az ajánlatot, Sanda még csak nem is magyarázkodott, csupán a hasára mutatott. Gyermeket várt. Bertolucci mégis izgatottan távozott tőle. Meglátott ugyanis nála egy fotót. Egy bakfisarcú, göndör hajú, pikáns arcú lányról készült a portré, akiből sütött a lolitai csáberő. Maria Schneider volt a lány, Dominique Sanda

„Minden idők legnagyobb hatású erotikus filmje” - írta az alkotásról a The New Yorker. A botrány Európában tört ki. Spanyolországban be sem mutatták a filmet, Olaszországban pornográfia vádjával betiltották, Bertoluccit a bolognai bíróság öt évre eltiltotta a közügyektől, négy hónap felfüggesztett börtönre ítélték, a film kópiáját megsemmisítették. A csehszlovákiai mozikba el sem jutott, Magyarországon a nyolcvanas években láthatta a közönség. Furcsa mód Amerika egészen máshogy ítélkezett az alkotás felett. A New York-i Filmkritikusok Egyesülete, akárcsak a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díjazta is a színészi alakításokat, de Maria Schneider még csak „fájdalomdíjat” sem kapott sehol. Az utolsó tangó Párizsban kellemeden emlék maradt számára. Olyannyira kellemeden, hogy többé meztelen jelenetet sem vállalt semmilyen filmben. Brandóra nem haragudott. A színész haláláig barátok maradtak. Bertoluccival találkozni sem volt hajlandó soha többé. Öt is, ezt a filmet is egy életre megutálta. Vittorio Storaro, a film ugyancsak világhírű operatőre szerint senki nem követett el erőszakot Maria Schneiderrel szemben. Brando azért nem, mert ő csak tette a dolgát, a vaj pedig egyszerűen csak egy merész, akkoriban még szokadan erotikus segédanyag volt.

Maria Schneider ezzel a filmmel a pályája csúcsára ért, ahonnan már nem juthatott magasabbra. „Rám nyomták a szexszimbólum pecsétjét, pedig én csak színésznő akartam lenni” - nyilatkozta. Bertolucci után olyan rendezők hívták alkotásaikba, mint Michelangelo Antonioni, René Clément és Jacques Rivette, de sem a Foglalkozása: riporter, sem A gyerekfelügyelő, de még a Körhinta sem tudta magasabbra repíteni, mint Az utolsó tangó Párizsban. Forgatott Marco Belocchióval, Cyrill Collard-ral, Franco Zeffirellivel is, de újabb kultfilmeknek már a közelébe sem került. Huszonhét évesen bevallotta, hogy biszexuális, nem sokkal később már depressziók gyötrik, és drogozik. Szerepet kap a híres-hírhedt Caligulában, de mire a forgatás elkezdődik, nyomtalanul eltűnik. Nem sokkal ezután elmegyógyintézetbe vonul, ahol mentális állapota nagyon megromlik. Magyar filmbe Bódy Gábor hívta. 0 lett volna Weöres Sándor Psychéje, az izgalmas személyiségű, fiktív költőnő Udo Kiér Nárcisza mellett. Akkor már erős drogfüggő volt. Többször is túladagolta magát. Már a budapesti próbafelvételek sem úgy sikerültek, ahogy Bódy szerette volna. Hogy miképpen emlékezik a történtekre Cserhalmi György, aki Zedlitz bárót alakítja a filmben?

„Egy hétig lakott a Gellért Szállóban, ő volt akkor a NÖ az európai filmben. Evett, ivott, ahogy emberhez méltó. Nem állt el a kisujja a pohártól. Rokonszenves-lány volt, de nagyon sokat szívott. Nem lehetett rá bízni negyven napot.”

A depressziós rohamok továbbra sem szűntek meg, a kokaint pedig a heroin váltotta fel. Ötvennyolc évesen halt meg rákban.

„Nem adott lehetőséget sem bocsánatkérésre, sem arra, hogy megöleljem - sajnálkozott Bertolucci a hír hallatán. - Azzal vádolt, hogy ehontottam az ifjúságát. Nem tudom, így volt-e, de ha igen, borzasztóan sajnálom.”

Szabó G. László

A szerző a Vasárnap munkatársa

Maria Schneider

Vaj, tangó, kokain

barátnője. Bertolucci arra kérte őt: hívja fel a lányt, beszéljen neki a készülő filmről, és ha érdekli őt a dolog, jelezze mielőbb.

Trintignant helyett Marlon Brando lépett a képbe. Az amerikai koprodukciós partner mindent megtett, hogy másvalaki kerüljön a filmbe. Nem is vén trottynak, hanem fingós öregembernek nevezte Brandót, Bertoluccit azonban ezzel sem tudta eltántorítani tőle. Hatalmas testével, erős karizmájával Brando egyszerűen lenyűgözte. Senki másban nem gondolkodott, csak benne, a haldokló elefántban, ahogy ő nevezte a hollywoodi mozi ikonikus alakját. Pedig a hetvenes évek elején már nem is számított divatos színésznek, rosszul megválasztott szerepei után pedig újra be kellett bizonyítania, hogy igenis nagy színész. Az utolsó tangóra azonnal lecsapott. Jó szimattal azonnal megérezte benne a pompás lehetőséget. Bertoluccinak ugyanolyan gyorsan igent mondott, mint Coppolának A keresztapára.

Maria Schneider barátnője biztatására jelentkezett a rendezőnél. De nem azért, mert vele akart dolgozni. Marlon Brando érdekelte.

arra gondoltunk” - nyilatkozta később Bertolucci, a bizonyítványát magyarázva. A tizenkilenc éves lánynak lehetősége sem volt tiltakozni, az egész helyzet - a kamera előtt! — váradanul érte. Arról ugyan tudott, hogy Brando mint amerikai üzletember magáévá fogja tenni, csak a pózt nem tisztázták előre, és a reggelinél megmaradt vaj használatát. Ez utóbbi használatát érezte megalázónak Maria Schneider, nem az erőszakot, amelyet Brando a történet szerint elkövet rajta. Bertolucci épp ezért nem akarta beavatni őt a „részletekbe”. Nem szerette volna, ha a színésznő a megalázottságot érzékeltette volna a jelenetben. Valósághű reakciót várt tőle. Hogy igazi könynyeket ejtett, kimondottan jól jött az aktus hitelességéhez, vélekedett. Vigasztalásra, megnyugtatásra a felvétel után sem került sor, idézte fel évekkel később a történéseket az akkor már világhírű színésznő. Sem Brando, sem Bertolucci nem kértek tőle elnézést a helyben beiktatott epizódért. Megismételni szerencsére nem kellett a jelenetet, elsőre sikeresen hajtották végre. Pontosabban: valósághűen.

Francia lányként Alain Delonért rajongott elsősorban, de vele már játszott addigra, így azt gondolta, egy lépcsőfokkal magasabbra lép, ha Brandóval „tangózhat”. A mezítelen jelenetektől nem riadt vissza, de hogy másvalami is vár rá, hogy Bertolucci nem akármilyen helyzet elé állítja (fekteti), arra senki sem figyelmeztette. Neki magának pedig fogalma sem volt arról, hogy mi vár

rá. Hogy a film egyik jelenetében, amely a forgatókönyvben állítólag nem is szerepelt, Marlon Brando vajat használva síkosítóként ténylegesen megerőszakolja. Színész és rendező egy nappal a forgatás előtt, közös reggelijük során találta ki, hogy ez legyen a film erotikus csúcspontja. „Ott volt előttünk a bagett, a vaj, egymásra néztünk Brandóval, és mindketten ugyanwww.ujszo.com VISSZATEKINTŐ 13