Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-11 / 86. szám
^ __________________________________UTAZÁS ■ 2019. ÁPRILIS 11.____________________________________| Jön az utasok rémálma: az „állóhelyes” repülés Egyre közelebb az utasok rémálma - mind több információ és kép jelenik meg az interneten, amelyen a repülőgépek „ülései” láthatók, pontosabban ezek már nem is ülések, hiszen ezeken a helyeken inkább állni fognak az utasok. Mondanunk sem kell, hogy első ránézésre nemcsak kényelmetlen az új generációs szék, de a térdeink számára is megterhelő lehet. A legújabb képeket az Aviointeriors cég hozta nyilvánosságra, az olasz cég olyan székeket tervezett, amely már ülésnek szem nevezhető. A Skyrider 2.0-ról még tavaly jelentek meg fotók az interneten, a mostani, felújított verzió már a Skyrider 3.0 nevet viseli. Nem titok, hogy a légitársaságok versenyében mind több cég törekszik arra, hogy minél több utast bezsúfoljon egy repülőgépbe. Ebben a leginkább a fapados légitársaságok járnak élen, várhatóan az első megrendelések is éppen a diszkont cégektől érkeznek. Kényelmetlen az utazás, de a cégek szerint így olcsóbbak lehemek a repülőjegyek. A Ryanair vezére évekkel ezelőtt mondta, hogy megvizsgálják az állva utazás lehetőségét, akkor azonban mindenki azt gondolta, hogy ez csak egy marketingfogás, vicc, ilyen nem lesz. Most úgy tűnik, hogy mégsem vicc. Szabó Laci Első ránézésre nemcsak kényelmetlen az új generációs szék, de a térdeink számára is megterhelő lehet (Fotó: Aviointeriors) Kampány a rendbontó légi utasok ellen inte naponta jelennek meg hírek az olyan utasokról, akik balhéznak a fedélzeten - a problémás utasok viselkedésének gyakran kényszerleszállás a vége. Ezt elégelték meg a légitársaságok, amelyek összefogtak, hogy megállítsák az egyre gyakoribb jelenséget. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség kampányt indított, melynek célja, hogy visszaszorítsa a rendbontó és erőszakos viselkedését az európai légi járatokon, és ezzel megóvja az utasok jogát a nyugodt és biztonságos repüléshez. Az Európai Unióban egyre több repülőjáratot zavar meg az utasok rendbontó viselkedése, amelyhez az esetek 70 százalékban szóbeli vagy fizikai agresszió is társul. Az európai légi közlekedés egészét tekintve 34 százalékkal több ilyen esetet regisztráltak 2018-ban, mint egy évvel korábban. A teljes utasszámhoz viszonyítva a rendbontók aránya elenyésző, azonban a repülés zavartalanságára és az utastársak nyugalmára gyakorolt hatásuk így is jelentős. ' A túlzásba vitt alkoholfogyasztás, a mosdóban történő dohányzás, az utaskísérők vagy a többi utas ellen irányuló szóbeli vagy tetdeges erőszak, illetve a személyzet utasításainak figyelmen kívül hagyása elvonhatja az utaskísérők figyelmét szokásos feladataiktól, így szükségtelen fennakadáshoz és jelentős késésekhez is vezethet. (MTI) A problémás utasok viselkedésének gyakran kényszerleszállás a vége (Fotó: Shutterstock) A londoni The Dorchester Hotel is a bojkottálandó szállodák között van Clooney szerint ezek kifejezetten szép szállodák, o is megszállt némelyikükben, bár akkor még nem tudta, ki a tulajdonosuk. Az ott dolgozók szerinte kedvesek, segítőkészek, de nincs tulajdonrészük. HOTELEK CLOONEY FEKETELISTÁJÁN The Dorchester, London 45 Park Lane, London Coworth Park, Nagy-Britannia The Beverly Hills Hotel, Los Angeles Hotel Bel-Air, Los Angeles Le Meurice, Párizs Hotel Plaza Athenee, Párizs Hotel Eden, Róma Hotel Principe di Savoia, Milánó (Képarchívum) egyértelmű: az ezekben a házakban megszálló, találkozókat tartó vagy vacsorázó vendégek olyan emberek bevételeit gyarapítják, akik saját homoszexuális vagy házasságtöréssel megvádolt polgáraikat köveztetik vagy korbácsoltatják halálra. „Brunei monarchia, és bármilyen bojkott is csak kevés hatással lehet a törvények megváltoztatására. De tényleg segíteni fogunk az emberi jogok megsértésének finanszírozásában? Tényleg támogatni fogjuk anyagilag az ártatlan polgárok meggyilkolását?”- írta. Szerinte a gyilkos rezsimeket nem lehet megszégyeníteni, viszont a velük üzletelő és fejüket inkább elfordító bankokat és más intézményeket igen. (Turizmus) George Clooney szállodabojkottra szólított fel G eorge Clooney amerikai filmsztár brunei tulajdonban lévő luxusszállodák bojkottjára szólított fel, így tiltakozva az ellen, hogy az ország április eleje óta halálbüntetéssel sújtja a homoszexualitást. A délkelet-ázsiai Borneo szigetén fekvő Brunei Szultanátusban április 3-a óta halálra kövezhetik vagy korbácsolhatják azt az állampolgárt, akiről kiderül, hogy homoszexuális vagy házasságtörő. A kevesebb mint félmilliós lélekszámú monarchia olajban gazdag, „de persze 1962 óta nem tartottak választásokat és a saría legextrémebb verzióját vezették be” - írja felhívásában George Clooney, aki szerint az embertelen szigor mögött a brunei szultán áll. O a világ egyik leggazdagabb embere, aki a Brunei Befektetési Ügynökségen keresztül „néhány egészen mutatós” szálloda tulajdonosa is - tette hozzá a színész. Clooney szerint ezek kifejezetten szép szállodák, ő is megszállt némelyikükben, bár akkor még nem tudta, ki a tulajdonosuk. Az ott dolgozók szerinte kedvesek, segítőkészek, de nincs tulajdonrészük. Egyvalami viszont a színész szerint A VILÁG LEGNEPSZERUBB LÉGITÁRSASÁGAI Ezek a legnépszerűbb légitársaságok Nemcsak a szakmai szervezetek, de az utasok véleménye alapján is összeállítanak egy listát, amely a világ legnépszerűbb légitársaságait rangsorolja. A legjobb tízes listán kívül számos egyéb rangsor is kialakul, érdemes átböngészni az utasok szavazatai alapján összeállított rangsorolást a Tripadvisor oldalon. Az utasok körében a világ legnépszerűbb légitársasága 2019-ben a Singapore Airlines lett, a második helyezést a Qatar Airways szerezte meg, míg a harmadik a tajvani Éva Air légitársaság lett. Míg az első helyezettekkel kapcsolatban nincs kérdés, ami furcsa, mit keresnek a legjobb minőséget kínáló fuvarozók között az olyan fapados légitársaságok, mint a Jet2 vagy a Southwest Airlines. Számos más kategóriában is díjazták a legjobbakat, a legjobb első osztály címet az Emirates kapta, Az utasok körében a világ legnépszerűbb légitársasága 2019-ben a Singapore Airlines lett, a második helyezést a Qatar Airways szerezte meg, míg a harmadik a tajvani Éva Air légitársaság lett (Fotó: Shutterstock) a legjobb business class címet a Qatar Airways vitte el, a prémium economy class szolgáltatásával a leginkább az Air New Zealand nyűgözte le az utasokat, míg a turista osztály kategóriában a Singapore Airlines diadalmaskodott. Az utasok körében egyébként nagyon népszerű a katari légitársaság, további hat díjat is átvehetett. A legjobb európai légi társaság a Jet2 fapados lett. A nagyok között az alábbi sorrend alakult ki az európai régióban: 1. Virgin Adantic Airways; 2, KLM; 3. Swiss; 4. Turkish Airlines, (szí) 1. Singapore Airlines (Szingapúr)____ 2. Qatar Airlines (Katar) 3. Eva Air (Tajvan)_ 4. Emirates (Egyesült Arab Emírségek) 5. Japan Airlines (Japán) _6. Southwest Airlines (USA) 7. Azul (Brazília) ___ 8. Air New Zealand (Új-Zéland) 9. Jet 2 (írország)____ 10. ANA (Japán)___________ A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3