Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-01 / 77. szám
KÖZÉLET 2019. április 1.1 www.ujszo.com Zuzana Caputová: „Erős legitimitást kaptam és nagy felelősség hárul rám" Zuzana Öaputová már megválasztott államfőként válaszolt vasárnap éjjel az újságírók kérdéseire (Somogyi Tibor felvétele) IBOS EMESE A megválasztott köztársasági elnök a választás éjszakáján beszélt elképzeléseiről újságírói kérdésekre válaszolva. Nem tart attól, hogy permanens konfliktusban lesz a legnagyobb kormánypárttal, a Smerrel és Robert Ficóval? Az élet arra tanított, hogy nem vagyok felelős a végeredményért, pusztán azért, amivel én hozzájárulok a végeredményhez. így tehát minden kommunikációban, legyen szó politikai vagy véleménybeli különbségről, arra fogok törekedni, hogy a párbeszéd rám eső részét erősen építsem fel. Egyértelmű számomra, hogy ez a kommunikáció nem lesz könnyű, ennek ellenére úgy érzem, erős legitimitást kaptam, és nagy felelősség hárul rám. Úgy érzem, a polgárok részben azért is választottak meg, hogy erre kísérletet tegyek. Szoros eredményt várt, végül ez nem igazolódott be. Ez nagyon kellemes meglepetés. Valóban szoros eredményt vártam, mivel már csak két jelölt maradt a második fordulóban, s a második forduló finisében a kampány, beleértve az ellenkampányt is, nagyon intenzív volt. Ezért gondoltam azt, hogy a számok közelebb lesznek egymáshoz. Nagyon örülök a végeredménynek, melyet nagyon erős mandátumként értékelek. Legyőzte a Smer által támogatott államfőjelöltet, tesz majd kísérletet arra, hogy találkozzon a kormánypárt képviselőivel, hogy rendeződjön a kapcsolatuk? Megválasztását követően milyen lépéseket tervez? Tervezem, hogy találkozom a kormánypártok képviselőivel, hiszen ebben a pillanatban többségük van a parlamentben. A közeljövőben számos fontos lépés vár ránk, ilyen az új főügyész megválasztása jövőre. Elképzelésem szerint - s erről sokat beszéltem a választások előtt - nemcsak az fontos, hogy jó jelöltet válasszunk, hanem ideális esetben az is, hogy módosítsuk a főügyész megválasztásának és kiválasztásának módját is. Igyekszem majd megszólítani a pártok elnökeit nemcsak ebben a témában, hanem általában az igazságosság, a környezetvédelem, valamint az idősek és a gyengék védelmének témáiban is. Szeretném napirenden tartani ezeket az ügyeket. Szeretném megismerni a pártok véleményét, hogy megtaláljuk a közös nevezőt ezekben a témakörökben. Hogyan válhat Szlovákia „tisztességesebbé” az ön hatására? A kampány és a viták során is arj ra törekedtem, hogy más hangnemet vezessek be. Nem azonosulok azzal, hogy a politikusok személyes vitákat és harcokat folytassanak, i Legitimnek tartom, hogy vannak : értékrendbeli eltérések a politiku: sok között, de elutasítom a személyes támadásokat. Tárgyszerű, nyugodt hangnemet szeretnék vinni a kommunikációba, annak érdeké; ben, hogy megtaláljuk a közös ne; vezőt. Miben különbözik, miben fog különbözni Andrej Kiska jelenlegi államfőtől? Azt gondolom, hogy a kettőnk közötti különbség természetesen megnyilvánul abból, hogy kik vagyunk, hogy hogyan formált a szakmai életünk. Engem jogászi végzettségem és azok a témák formáltak, amelyekkel foglalkoztam: az igazságszolgáltatás, a környezetvédelem, a szociális kérdések. Ezeket továbbra is prioritásként fogom kezelni. Ugyanakkor az EU-orientáltság kérdésében azonos az álláspontunk. Andrej Kiska példájából kiindulva van valami, amit másképpen szeretne csinálni, mint a jelenlegi államfő? Nem elemeztem aprólékosan Andrej Kiska államfői tevékenységét, de például én aktívabb lettem volna a jogot és az igazságosságot érintő témákban, mert ezeket kulcsfontosságúnak tartom. Szlovákia két táborra szakadt, hogyan szeretné egyesíteni ezt a két tábort? Sokszor úgy érzem, hogy a két táborra vonatkozó elképzelések kevésbé reálisak. Ezzel a kampány során is szembesültem például a liberalizmus és a konzervativizmus kapcsán. Elismerem, nagy kihívást jelent - s erre kísérletet tettem a kampány során is - meghívni a jóérzésű embereket és összefogni a jó oldalt, mert ahhoz, hogy a rossz győzni tudjon elegendő, ha a jó felaprózódik. Meggyőződésem: ez annak ellenére lehetséges, hogy nézeteink különbözőek, elég, ha megállapodunk az értékrendben, a többi már csak párbeszéd és akarat kérdése. Megtartja azt a hagyományt, hogy a szlovák államfő első külföldi útja Csehországba vezet? Hogyan vélekedik MiloS Zeman cseh államfőről? Az első külföldi út természetesen Csehországba vezet majd, testvérnemzetnek tartom a csehet, közös a történelmünk. Milos Zeman államfőt pedig tiszteletben tartom, hiszen legitim módon választották meg. Hogyan vélekedik arról, hogy Szlovákia történetében ön az első nő, akit államfővé választottak, illetve mi mindenről kell majd lemondania emiatt? Az, hogy nőként fogom betölteni ezt a posztot, bizonyos értelemben a másságot szimbolizálja. A kampány során arra törekedtem, hogy rátermett jelölt legyek, nem pedig arra, hogy ezt a különbséget hangsúlyozzam. Tény, hogy ez egy másféle hozzáállást is magával von a tárgyalások során. Bízom benne, hogy gazdagítja majd ezt a jobbára férfiak által uralt világot. Nyilván a magánéletem egy részét fel kell majd áldoznom az államfői feladatok ellátása miatt. Azt viszont szeretném megőrizni, hogy elsősorban anya vagyok, és jó anya szeretnék maradni. V V Sefcovic szerint Caputovának nyitnia kellene a Smer felé ÖSSZEFOGLALÓ Zuzana Caputovának államfőként aktívan kellene kommunikálnia a Smerrel, olyan mádon, hogy csökkenjen az esetleges feszültség - jelentette ki Maróé Sefáoviá, a második helyen végzett elnökjelölt, a Markíza televízió műsorában. Pozsony. „Nagyon fontos a szociális szempont, ezért én olyan kommunikációs stratégiát választanék, amely összeköti az embereket. Nemcsak a Smer, hanem a többi párt vezetőivel is párbeszédet kellene folytatnia” - javasolja Sefcoviő. Vissza Brüsszelbe A választásokkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy ha újrakezdhetné, megpróbálna nagyobb számú választót megmozgatni. „Mert az egyetlen dolog, amit bánok, hogy kevesebb ember ment el szavazni, mint az első fordulóban. A jó idő „Biztosan jobban jelen szeretnék lenni a szlovák politikában, de az Európai Bizottságban is maradni szeretnék". MaroS Őefőoviő sikertelen államfőjelölt miatt az emberek inkább a szabadba mentek, mint az urnákhoz. Ha magasabb lett volna a részvétel, a köztünk lévő különbség is alacsonyabb lett volna” - fejtette ki. Hozzátette: még gondolkodik a jövőjén. „Biztosan jobban jelen szeretnék lenni a szlovák politikában, de az Európai Bizottságban is maradni szeretnék. Gondolkodni fogok, hogyan tudnám kihasználni a 750 000 támogató adta lehetőségeket” - jelezte. Tudni kell veszíteni Sefcovic a TA3 hírtelevízió műsorában pedig arról beszélt, a legfontosabb üzenet az államfőválasztás után a világ felé, hogy Szlovákia Európa-orientált ország. „Tudni kell nyerni és veszíteni is, de nem kell hozzászokni. Az emberek döntése világos volt, efelől nincsenek kétségek” - mondta. Elmondása szerint sokan megszólították, hogy maradjon a hazai politikában. Egyelőre azonban semmi konkrétról nincs szó. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőt ígéretes fiatal politikusnak tartja, aki szerinte megérdemli a támogatást, ezért ha tud, segíteni szeremé neki. Sefcovic szerint az, hogy a Smer-SD képviselői nem vettek részt személyesen a választási éjszakáján, közös megegyezés volt. „Elégedett vagyok azzal, ahogy ezt az egészet végigcsináltuk”-zárta. (TASR) MaroS Sefőoviő