Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-30 / 76. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2019. MÁRCIUS 30. ÉLETUTAK 15 a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, a magyar rocktörténet első nagylemeze előbb jelenhessen meg az angol verziónál. A londoni partner egy esedeges őszi turnénkra ütemezte be a kiadást, de addigra az itthoni apparátus is. beindult, s letiltották az utazást. A lemez fogadtatása leírhatadan volt: a Kossuth Lajos utcában, a dedikáláson négyes sorokban álltak az emberek, s rendőrök is érkeztek a rend fenntartására. Ezzel megtört a jég, a magyar együttesek egymás után adhatták ki albumaikat. A siker messze hangzott, s meglepetésszerűen Nyugat-Németországból, Frankfurtból jelentkeztek be hozzánk, s le is szerződtünk a Bellaphon lemeztársasághoz, amit idővel egy EMI-szerződés váltott fel. A zenei közízlés egy évtized alatt sokat változott a kettészakított országban, a rock and roll háttérbe szorította az ottani fúvószenét, s az angol zenekarok kedvenc terepévé vált. Mivel a Ruhr-vidéken város várost követ, az angol bandák annyit koncertezhettek, amennyit akartak. Az új irányzat nem állt meg a két Németország határánál, mivel minden keled család is nyugatí tévét nézett, rádiót hallgatott. Az NDK ugyan nem tudott meghívni angol zenekarokat, de a hasonló stílusú magyar együttesek, mint mi vagy a Piramis hamar népszerűek lettek Honecker birodalmában. Rostocktól Karl-Marx-Stadtig buliztunk rendszeresen. Mindig - nagyon okosan - keletnémet bandák vezették fel a műsort, így szereztek nevet maguknak. Volt, hogy hazaérkezésünk után már a következő turnéra érkezett a meghívás. Világosan emlékszem egy koncertre, valaki a zenekari árokban élénken figyelt minket, s végig jegyzetelt. Néha az orgona mellől lesandítottam, de nem zavartatta magát. Legközelebbi koncertünkön meglepetten láttuk, hogy a kivetítőn mi kétszer szerepelünk, az előzenekar tökéletesen alakított minket, mivel az ügynöknek vélt figura lerajzolta ruháinkat, frizuráinkat, gesztusainkat. Visszaköszönt, ahogy Meki (Kóbor János) forgatta a mikrofonját, vagy Elefánt feldobta a gitárját, dublőreink mindent hűen utánoztak. Szerencsére más gúnyában léptünk fel, különben tudathasadást okoztunk volna a közönségnek. Természetesen itt is piacra dobtunk lemezeket, valamint az otthoni korongokat a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat berlini boltja árusította. Más helyi együttesek is műsorukra tűzték nótáinkat, például a Gyöngyhajú lány igazi sláger lett. Ezután még inkább kitágult a világ, a hetvenes években Palma di Mallorcára indultunk. Barcelonában szerettünk volna találkozni Cziborral és Puskás Öcsivel is, akiket még itthonról ismertünk, de a 80-as évekig még hazaárulónak számítottak, így az összejövetel elmaradt. A szigeten tartott fesztiválon nagy sikert arattunk, s különdíjat is kaptunk. Először nem értettük igazán, hogy miért zavarnak viszsza a színpadra, hogy az Olyan szépen mosolygott számot játsszuk el ismét, a közönség közben tombolt, s velünk is tudatták a dicső elismerést. Mivel a fesztivált nyár elején rendezték, a népszerű dalok a spanyol tengerparttól Szicíliáig, mindenütt szóltak. Na és a Szovjetunió! Budapesten a Népstadionban nem engedtek minket fellépni, tartottak a túl sok fiatal kordában tartásától, viszont a Sportcsarnokban és a Kisstadionban rogyásig szerepeltünk. Volt, hogy a Kisstadionban ötször ját-Az életem is lepergett előttem Külhonból is sokan kerestek betegségem alatt, s nem volt felesleges az aggódás. Igen, amíg az ember nem kerül ilyen közel a gondolathoz, hogy életének végét jelentheti a kór, addig nemigen törődünk vele. Engem sem foglalkoztatott, valahogy úgy voltam, mint a 70-es években éreztük, amikor az évezred végére céloztak, „hol van az még-gel" reagáltuk. De az ezredvég is eljött, a betegség is megragadott, és magam is számvetésre kényszerültem. Á, nem történhet semmi, volt az első reakcióm, pedig nagyon sok minden történt. Megúsztuk tragédia nélkül, de vigyázni kell, hogy még egyszer be ne következzen. Önmarcangolás, lehet mondani, de mégis átszövi álmaimat, létemet, szerepléseimet a színpadon. Az életem is lepergett előttem, mi az, ami sikerült, s mi az, amit fegyelmezetlenségem miatt elhanyagoltam az évtizedek alatt. Több korszakot megéltem, a gyerekkort, a közép-és időskoromat, politikai sorsfordulóknak lehettem tanúja. A második világháború alatt születtem, a szüleim szemüvegén keresztül éltem át a Rákosi-korszakot. Normális családi légkörben nőttem fel, szüleim megvédtek az őket érő káros külső hatásoktól. Most egy Krisztina téri kávézóban ülünk, ezzel szemben jártam általános iskolába. A kávézó egykor a Riedl órás műhelye volt, s mikor órák alatt kibámultam az ablakon, mindig tudtam, mi történik a boltban. Néha be is tértünk, a mester megsimogatta a fejünket: „Nézzétek meg, de ne nyúljatok hozzá!" De megint elkalandoztam, utána következett az igen fura beatkorszak, aminek már aktív részese lehettem. szórtunk egymás után, a hetvenes évek végén. Egyik este egy szovjet delegáció is felbukkant, a jellegzetes erkélyen, a VIP páholyban, ahol az Országos Rendező Iroda vezetőjével, s egy jókora demizson vodkával foglaltak helyet. Mi is rátettünk egy lapáttal, egy látványos nyitányrészszel kezdtünk, Meki egy láthatadan kötéllel a tetőről ugrott le, s az egész koncert túl attraktív volt egy szovjet elvtársnak. Azonnal rákerültünk az ottaniak tiltólistájára. Moszkvába mégis egy kulturális delegációval kerültünk ki, Major Tamás, Göbbi Hilda, Psota Irén, Boncz Géza, Nádas Bumbi, Markos utazott együtt velünk. A Leninmauzóleumban tört ki a botrány, s hiába intett bennünket Major es Gobbi, Boncz odaszólt a romos szovjet vezérnek: „Ide figyelj!..., Bármit dugtál, három!” utalt Lenin összekulcsolt kezére és az ismert pénzjátékra. Elszabadult a pokol, botrány lett, s ha nincs a híres szovjet énekes, Joszif Kobzon, biztos bekasztlizták volna az egész bagázst, és nem beszélgethetnénk most itt. A gorbacsovi peresztrojka idején melegítették fel ismét kinti szereplésünket. Eric Clapton és Sting társaságában hívtak meg iskolakezdésre, a Vörös téren léptünk volna fel külön-külön. Megrémültünk, a tévéből november hetedikéken látott hatalmas térre százezrek fértek be, s inunkba szállt a bátorságunk. Eric Claptonnal elutazása előtt Pesten találkoztunk, s megígérte, hogy.. Varsóból még üzen, lesz-e koncert. Nemleges volt a válasz. Viszont később, 2013-ban egy hatalmas sportcsarnokban léphettünk fel az orosz fővárosban. Ehhez is kapcsolódik egy sztori, az első sorokat ortodox egyházfők foglalták el. Később fény derült a rejtélyre, amikor meghívást kaptunk az említett egyházi méltóságokhoz, a Megváltó Krisztus-székesegyházba, hogy átadják nekünk a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékérmet. Kiderült, * hogy e főpapok szeminarista korukban zenekarukkal Omega-nótákat tanultak meg. A kapcsolat és a hiheteden szeretet és ragaszkodás a határon túl élő magyarsággal átszőtte életünket. Ők is velünk együtt élték fiatalságukat, s amikor egyre többet tudtunk velük találkozni, ez a kapcsolat sokat jelentett számunkra. A titói Jugoszláviában is sokat játszottunk, a magyarlakta területeken, valamint a tengerparton rendeztek koncertsorozatot. Nagyon színvonalasak voltak a jugó rockzenekarok, ők már korábban megérezték a szabadság ízét, s Nyugaton is előttünk csináltak karriert, s a Jugoton is jól menedzselte őket. „ A fellépések után a kocsmákban gyakran hallgattunk cigányzenét. A Ceausescu-érában Romániába is eljutottunk, de vendéglátóink kényesen vigyáztak arra, nehogy magyarlakta területre tévedjünk, így Ploestiben, Pitestíben álltunk színpadra. A ravasz székelyek viszont szagot kaptak, s felvásárolták a jegyeket, s minden koncertünk tele volt honfitársainkkal: sokan több száz kilométert utaztak, hogy találkozhassunk. Bukarest magyar lakossága is megmozdult. Sok helyen kicsinek bizonyult a sportcsarnok, ilyenkor a kívül rekedtek kivetítőkön követhették a hepajt. Akárhová mentünk, buszunkat ünneplő tömeg várta, s kikapták a koffereket a kezünkből, büszkék voltak, hogy segíthettek. A pozsonyi Lyra fesztivál különösen emlékezetes marad. Neves eseménynyé nőtte ki magát, olyan kiválóságokat hívtak meg, mint: Josephine Baker, a Shadojvs, a Beach Boys, a Procol Harum együttes, minket 1977-ben láttak vendégül. Németországi utunkat szakítottuk meg, és - felsőbb utasításra - siettünk a koronázó városba, koncertünket élő adásban közvetítette a csehszlovák tévé. Nagyon rosszul jártunk anyagilag, annyit kaptunk koronában, mint amennyit márkában kaptunk volna. Az amerikaiak is tele voltak csehszlovák lóvéval, amivel nemigen tudtak mit kezdeni. * Másnap a reggeli után „gyertek, költeni” felkiáltással léptünk ki az utcára, s mikor rajongóink megláttak, gyorsan körénk gyűltek. Ekkor elkezdtük osztogatni a megmaradt stekszet, aminek hamar híre ment. A balhé elkezdődött, a rendőrség is megjelent, ha az amerikaiak nincsenek, sokáig ott tartóztattak volna a szervek. Még napokig sorolhatnám az élményeinket, ami már történelemmé szelídült, s egy korszak lenyomatává vált. (Lejegyezte Csermák Zoltán)
