Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-20 / 67. szám
melyek az emberiség előtt állnak. A második rész címe A politikai kihívás, és az előzőleg felvetett kérdésekre adható válaszok széles skáláját vizsgálja meg. A harmadik rész (Kétségbeesés és remény) amellett a hit mellett tesz tanúbizonyságot, hogy az emberiség felnőhet az előzőekben ismertetett kihívásokhoz, ha képes kordában tartani a félelmeit. A negyedik rész (Igazság) az igazság utáni, álhírek által bizonytalanságban tartott világgal foglalkozik. Az utolsó részben (Rugalmasság) a szerző összefogja a szálakat, és általános képet próbál adni, nem kevesebbet vállalva magára, mint hogy magáról az élet értelméről nyilatkozzon. Kicsit nagy vállalásnak tűnik ez egy könyvben, mondhatnánk, és ebben Harari is egyetért velünk. Mégis megírta a művet, mert - és ebben nyilván igaza van - kezdünk kifogyni az időből. ,A filozófusok türelmes emberek, a mérnökök azonban már kevésbé, a befektetők pedig még annyira sem. (...) A piac láthatatlan keze ránk fogja erőltemi a maga vak válaszát.” Nagy vállalásnak tűnik tehát egy ilyen könyv válnak. A helyzet pesze nem ilyen egyszerű, és ezt a szerző is látja. Mindhárom pont jelentéséről vita folyik, egy negyedik vita tárgya pedig épp az, hogy teljesíthetőek-e így ezek a pontok. Harari nem választja a könnyebbik utat, hanem mindegyik pont kapcsán végiggondolja az érveket és ellenérveket, nem megfeledkezve a felbukkanó „szürke zónákról” és paradox helyzetekről sem. A szerző szerint a bevándorlás körüli viták mögött egy sokkal mélyebb kérdés rejlik, mely a kultúráról való felfogásunkat érinti. Harari szerint ma már nem is annyira a hagyományos rasszizmus jelenti a problémát, hanem az ún. kulturizmus, ami a másik kultúrából érkező ember hátrányos megkülönböztetését jelenti. A hagyományos rasszizmus biológiai elméletekbe volt beágyazva, melyeket azóta megcáfoltak. Ma azonban a korábbi rasszista állításokat kulturális fogalmak segítségével fogalmazzák újra: „Olyat nem lehet mondani, hogy a feketék hajlamosak a bűnözésre, mert selejtesek a génjeik; olyat viszont, hogy hajlamosak a bűnözésre, mert ban a frontokat, melyek mentén a viták folynak, így máris sokkal világosabban látunk a kérdésben. Ez pedig máris több, mint amit a legtöbb témával foglalkozó írás nyújtani tud. És megint a szenvedés Harari szerint az emberiségre a 21. században három kihívás jelenthet végzetes veszélyt: az atomháború, az ökológiai összeomlás és a technológiai bomlás. Ezek egyenként is végzetesek lelteménél. A könyv ötödik része kissé elüt a korábbiaktól: általánosabb képet próbál adni korunkról, melyben a régi történetek már összeomlottak, de az újak még nem alakultak ki teljesen. Emberek lévén történeteket kreálunk magunknak, melyekkel a világot magyarázzuk, ezek azonban szinte minden esetben többet mondanak el rólunk, mint magáról az univerzumról. A 21. századra azonban a nagy világmagyarázó történetek kifulladtak. Harari szerint „a liberalizmus radikális lépést tett minden kozmikus dráma tagadása felé, de aztán újraalkotta a drámát YUVAL NOAH HARARI A _ • jT\ ) I v7 A *7 A rvn a A SAPIENS ÉS A HOMO DEUS SZERZŐJÉTŐL AZ UJSZO AJÁNLATA A legjobb könyvekből válogatunk Yuval Noah Harari. Az izraeli történész és író azt kutatja, hogy milyen összefüggés áll fenn az emberi történelem és a biológia között, van-e igazság a történelemben, illeltve, hogy milyen morális kérdéseket vet fel a technika és a tudomány robbanásszerű fejlődése. (Képarchívum) megírása, de Harari nem vette félvállról a feladatot. A problémákat nem egyszerűsíti le, a mélyükig hatol és számos perspektívából mutatja meg őket. Példaként nézzük meg közelebbről a kilencedik, bevándorlásról szóló fejezetet, mivel tájainkon ez okoz(ott) hisztériát bizonyos körökben. A migrációs szerződés Harari három pontból álló szerződésként ábrázolja a migráció folyamatát: 1. az ország beengedi a bevándorlókat; 2. a bevándorlók cserébe magukévá teszik a befogadó ország alapvető normáit, akkor is, ha ez eltér az ő tradicionális normáiktól; 3. ha a bevándorlók idővel asszimilálódnak, az ország teljes jogú tagjaivá »diszfúnkcionális szubkultúrából származnak«, nagyon is lehet.” Ez a váltás - biológiáról kulturális raszszizmusra - messzemenő következményekkel jár, ráadásul a kulturális érvekben még akár lehet is igazság. Hiszen a kulturális különbségek létezése nyilvánvaló. Ugyanakkor van velük egy nagy baj: túl gyakran használják őket egyének előzetes megítélésére. Az egyének pedig szokszor megcáfolják a statisztikai sztereotípiákat. A megoldás tehát itt is valahol középen van: „Hiba lenne »fasisztának« bélyegezni minden bevándorlásellenest, és ugyanilyen hiba lenne »kulturális öngyilkosságnak« beállítani a bevándorlás pártolását” - írja a szerző. Konkrét megoldással Harari sem igazán tud szolgálni, de ezt talán nem is várta senki. Világosan megmutatja azonnek, de így, együtt soha nem látott egzisztenciálist krízist jelentenek. A szerző végig amellett érvel, hogy ezekkel a kihívásokkal csak globális szinten lehet felvenni a harcot, a nemzetállamok ezen a téren tehetedenek. „Amíg a világ egymással versengő nemzetekre oszlik, nagyon nehéz lesz egyszerre szembenézni mindhárom kihívással - és ha a három közül csak egyeden kudarcba fullad, már az is katasztrófához vezethet.” Harari szerint ezért szükség van egy globális identításra, persze nem valamiféle világkormány révén. Inkább úgy, hogy a helyi, illetve országos döntések során jobban érvényesüljenek a globális érdekek. Nagyon érdekes, hogy Harari a könyve végén oda lyukad ki, ahonnan Peterson elindult: a szenvedésaz emberen belül: az univerzumnak nincs cselekménye, így a mi dolgunk az, hogy megteremtsük ezt.” Ez nagyon hasonló ahhoz, amit a buddhizmus hirdet már évezredek óta. Csakhogy a buddhizmus nemcsak „kozmikus drámát”, de az emberi érzelmek értelmét is tagadja. Nem tudunk olyasmit találni, ami teljes mértékig kielégít minket, ez pedig szenvedést okoz. Minél jobban kötődünk valamihez, annál csalódottabbak és nyomorultabbak leszünk. Tényleg ez lenne a sorsunk? Harari az utolsó fejezetben válaszol erre a kérdésre, szigorúan kikötve, hogy a megoldás, ami nála működött, másnál nem biztos, hogy működni fog. A 21. lecke tehát a korábbiakkal ellentétben meglehetősen személyes hangvételű. A szerző azt meséli el, hogyan segített neki a meditáció megfigyelni a valóságot és önmagát: ,A legfontosabb dolog, amire rájöttem, hogy a szenvedésem végső forrása a saját elmém mintázataiban rejlik. Ha akarok valamit, és nem történik meg, az elmém válaszul szenvedést generál.” Kilépni a világmagyarázó történetekből és jobban megfigyelni és megérteni önmagunkat? Enynyi lenne a válasz? Két könyv, egy üzenet Összehasonlítva a két könyvet, nagyon érdekes következtetésekre juthatunk. Első pillantásra szinte semmi közös nincs Petersonban és Harariban, ahogy a könyveikben sem. A 12 szabály az élethez lényegében egy önsegítő könyv (bár a műfáj meglehetősen egyedi megvalósulása), mely egyszerű utasítások révén próbál segítséget adni abban, hogy csökkentsük az életünkben a káoszt és a szenvedést. A szabályok súlyát az adja, hogy közben Peterson az egész emberi történelemből, a saját életéből és praxisából vett példákkal illusztrálja, mi történhet, ha nem viselkedünk ezeknek megfelelően. Harari teljesen más utat jár be: globális problémákkal, az egész emberiség előtt álló kihívásokkal foglalkozik, nem egy esetben hangsúlyozva, hogy ezek ellen csak összefogva, közösen léphetünk fel. Végül azonban ő is oda lyukad ki, hogy az első lépésnek a szenvedés minimalizálásának és az események lehető legobjektívebb megfigyelésének kell lennie, mert csak ez után tudunk a globális kihívásokra figyelni. Harari leckéket, Peterson pedig szabályokat közöl velünk, vagyis mindeketten kinyilatkoztatásszerűen, mindenféle kétség nélkül szólnak hozzánk Mindkét író szembesül a liberális demokráciák válságával, ugyanakkor mindketten figyelmeztetnek, hogy ez a társadalmi rendszer még mindig a legjobb az eddigiek közül. „Jómagam úgy tartom, hogy ez a legsikeresebb és legsokoldalúbb politikai modell, amelyet az emberek eddig kidolgoztak a modern világ problémáinak megoldására” - írja Harari. Peterson pedig általában szabadelvűként („libertarian”) definiálja magát, de nem tagadhatja, hogy bizonyos kérdésekben konzervatív álláspontot képvisel. Figyelemreméltó és egyben elgondolkodtató, hogy két ennyire különböző ember két teljesen különböző könyvben ennyire hasonló végkövetkeztetésre jut. Személyiségtől függően felszabadító vagy kényelmeden lehet a felismerés: igen, rajtunk is múlik. Szóval: hasat be, mellet ki, és csináljunk rendet a szobánkban! Hegedűs Norbert Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez - így kerüld el a káoszt! 21. Század Kiadó, 2018 430 oldal Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra Animus Kiadó, 2018 304 oldal A könyvek megvásárolhatók a Panta Rhei könyvesboltokban. Ami a stílust illeti, a könyvben keverednek a pszichológiai és filozófiai fejtegetések, álomfejtések, ideoda csapongó gondolatmenetek a néha kinyilatkoztatásszerű mondatokkal. Peterson szövegét olykor nehéz követni, előfordul, hogy csak sejthetjük, hova akar kilyukadni. Az is zavaró lehet, hogy bizonyos igazságokat adottnak, megkérdőjelezhetedennek tekint, így ezeket nem is veti alá kritikának. Ugyanakkor többször is leszögezi a könyvben: nem állítja, hogy teljes mértékben igaza lenne vagy helyes lenne az elgondolása. Inkább megpróbál együtt gondolkodni az olvasóval. Egy olyan attitűd körvonalazódik előttünk, mely ugyan meg van győzőződve a saját igazáról, de megpróbálja magát beleélni a vitapartnere pozíciójába, így több nézőpontból is körbejárva a kérdést. Globális kihívások Yuval Noah Harari szintén társadalomtudós, izraeli történész és író. Azt kutatja, hogy milyen összefüggés áll fenn az emberi történelem és a bilógia között, van-e igazság a történelemben, illeltve, hogy milyen morális kérdéseket vet fel a technika és a tudomány robbanásszerű fejlődése korunkban. Különösen ezen utóbbi kérdéskörről esik sok szó a továbbiakban tárgyalandó 21 lecke a 21. századra című könyvben. A 21 lecke Harari legutóbbi könyve, amely, folytatva a korábbi kötetek (a Sapiens - Az emberiség rövid története és a Homo Deus - A holnap rövid története) által kitaposott utat, rövid időn belül szintén bestsellerré vált. Harari rendszeresen publikál a Guardianben, a Timeban vagy a Washington Postban. A világhírt a Sapiens - Az emberiség rövid története hozta meg számára, melyet közel ötven nyelvre fordítottak le, és olyan hírességek ajánlották olvasásra, mint Barack Obama vagy Bill Gates. Harari - akárcsak Peterson - szintén azt állítja, hogy a kalapács és az üllő közé szorultunk. Csakhogy míg a kanadai professzor szerint az emberiség a értékrendszerek és a nihilizmus között őrlődik, addig Harari a globális problémák és a lokális identitások ütközésében látja a válság okát. Mint írja: „Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom.” A könyv megírásával az a célja, hogy felajánljon némi tisztánlátást, ezzel segítse a globális játszma esélyeinek kiegyenlítését - hogy érdemi információkkal szállhassunk be az emberiség jövőjéről folytatott vitába. Bár a szerző tisztában van azzal, hogy mindenkinek „sokkal sürgősebb problémái vannak, mint a globális felmelegedés vagy a liberális demokráciák válsága”, mindenképp szükségesnek tartja, hogy az egész bolygót érintő témákban is tájékozottak legyünk. „Mi történik ma a világban, és mi ezeknek az eseményeknek a mélyebb értelme?” - ez az a kérdés, mely struktúrát ad a könyvnek, s melynek mentén megfogalmazódik az összes többi dilemma: Mit jelez Trump hatalomra kerülése? Mit tehetünk az álhírek ellen? Miért van válságban a liberális demokrácia? Melyik civilizáció uralja a világot? Mi legyen a bevándorlással és a terrorizmussal? Az óra ketyeg A köny szerkezetileg öt nagy részből áll, ezek között oszlik el a 21 lecke. Az első rész A technológiai kihívás címet viseli és felválzolja azokat a globális problémákat, www.ujszo.com KÖNYVESPOLC 2019. MÁRCIUS 20.
