Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-16 / 64. szám

együttműködése jött létre köztünk, mindkettőnk javára.” Szerénysége őszinte, türelme végtelen, önmagával szembeni maximalizmusa határtalan volt. Erich von Stroheim, a kor nagy rendezője a legtehetségesebb, a legeredetibb és a legszebb nőt látta benne. John Barrymore, a híres színész szerint Garbo az egyszerűségének köszönhette világraszóló sikerét. „Bár nagyon sokan azt állítják, hogy az egyedüllét utáni vágya nem más, mint reklámfogás, azok, akik dolgoztak vele, tudják, hogy munkája teljesen leköti és lefoglalja. A jelenetek szünetében még beszélgetni sem hajlandó. Szíwel-lélekkel a szerepében, a szerepének él. Félénksége nem póz, egy-egy jelenet leforgatása után szinte elmenekül a helyszínről” - emlékezett rá Barrymore.

Tartózkodásával kapcsolatosan Garbo azt nyilatkozta: „Én vagyok az a nő, aki férfiak millióihoz hűtlen.” Közönsége kíváncsiságát azonban éppen ezzel korbácsolta fel. Maurice Chevalier, a franciák híres sanzonénekese mesélte róla: „Többször is találkoztam vele, de mindig azt éreztem, hogy nem csadakozhatom imádói táborához. Nem tehettem mást, mint békén hagytam. Kérdéseket nem intézhettem hozzá. Azzal mindent elvágtam volna.” Cecil Beaton, a világhírű fotóművész, aki egyformán vonzódott a férfiakhoz és a nőkhöz, s állítólag szerelmi viszony fűzte Garbóhoz is, egy írásában megjegyezte: „Garbo azért olyan boldogtalan, mert merő

véledenségből, akarata ellenére vált azzá, aki soha nem akart lenni.” Ezt az észrevételt mások is alátámasztották, hozzátéve: függetlenségének, magányának kultusza mindig fölébe kerekedett pillanatnyi szenvedélyének. A mozivászon egyik legnagyobb szeretője az életben furcsa mód sohasem bonyolódott végleges vagy tartós szerelembe. John Gilbert, akit több film kötött

Garbóhoz, sokáig áltatta magát azzal, hogy magához tudta láncolni a színésznőt, a végén azonban rá kellett döbbennie: szeretett Gretája újra és újra kisiklott a keze közül. A sokak által annyira várt házasság nem jöhetett létre. De mások is hasonlóképpen jártak. Hiába gondolta a világ, hogy Leopold Stokowski lesz majd a kiválasztott, akinek kimondja a boldogító igent, Garbo

életében a karmester is csak egy szenvedélyes románc volt. És mint minden komolyabb kapcsolatát, ezt sem verte nagydobra. Nem is beszélt róla. Megtette ezt helyette a The New York Times 1938. március 2-i száma, amelyben a vezető hír az volt, hogy Garbo és Stokowski Capri szigetéről utazott Ravellóba, ahol a Villa Cimbronéban bújtak el a világ elől.

Stokowski igazi sztárdirigensnek számított az idő tájt. Szerette őt a zeneértő közönség. Fotója gyakran szerepelt a magazinok címlapján. Két hollywoodi produkcióba kapott meghívást 1937-ben, s mindkettőben önmagát kellett alakítania. Nézőként ő is rajongott Garbóért. Első találkozásukra egy közös ismerősüknél, Anita Loos írónőnél került sor. „Okvedenül gyere el, lesz itt egy másik vegetáriánus is - invitálta barátnőjét Loos, aki később ki is teregette a lapoknak, hogy Stokowski azonnal bevallotta Garbónak, hogy régi imádója, s amint meglátta, rögtön szerelemre lobbant iránta. A karmester ötvenöt éves volt akkor, s akárcsak a színésznő: gazdag és egészségcentrikus. Csak éppen nős. De amint komolyra fordult a kapcsolatuk, Stokowski jelezte: készen áll a válásra. A karácsonyt Svédországban töltötték, a tavaszt, Stokowski tanácsára, Olaszországban. Caprit titokban hagyták el, hogy az amerikai tudósítók ne tudják követni őket, de Ravello polgármestere képtelen volt nem eldicsekedni

azzal, hogy a pár az ő városában szállt meg, méghozzá egy pompás, tengerre néző szállodában, amelyet február 25-én maga Garbo foglalt le. Szerelmüket már októberben világgá kürtölték az amerikai lapok, így senki nem lepődhetett meg azon a híren, hogy a pár éjszaka sétálgatott Ravello főterén. Stokowski akkor már elvált ember volt, két gyerekét feleségénél hagyta, aki

régóta tudott szeretett Leopoldja kilengéséről. Egy New York-i partin táncolni látták Stokowskit és Garbót, Manhattanben egy éjszaka kéz a kézben andalogtak.

A ravellói villát egy hónapra foglalta le Garbo. Capriból jövet megálltak egy rövidke időre Nápolyban, ahol Stokowski, követve Garbo példáját, sem húst, sem spagettit

nem evett, csak spenótot és répát. Ezt a nápolyi szálloda pincérei adták hírül, mit sem törődve a pár addig titokban tartott utazásával. Ravellóban, hogy véget vessenek az újságírók hajtóvadászatának, Stokowski vállalta magára, hogy az egyik szálloda halijában fogadja a riportereket. Magánéletéről és új szerelméről azonban hiába faggatták, minden kérdésre kitérő választ adott. Zenéről, dirigálásról, művészetről hosszasan beszélt, Garbóról egy szót sem ejtett. A harminckét éves színésznő ezalatt türelmesen várta a Villa Cimbrone szobájában, amelyben ma potom 900 euróért tölthet el egy éjszakát a vendég. De hosszú a várakozók listája, senki ne ringassa magát abban, hogy egykönnyen le tudja foglalni az egykori szerelmi fészket. Sokan szeretnék ott megélni azt az érzést, amit 1938. március 15-e és 17-e között Stokowski és Garbo megélhettek. Házasság azonban ebből a kapcsolatból sem lett, és nem a karmester lépett vissza, hanem a színésznő.

A Villa Cimbrone mindenesetre büszkén hirdeti: itt, ebben a festői környezetben élték meg szerelmük legszebb napjait. A szállodához vezető út és a pontosan megtervezett kert egykori angol tulajdonosának ízlését tükrözi ma is. A kolostor udvara nem változott, mint ahogy a sétány végét jelző terasz sem, ahonnan az egész öbölre lélegzetelállító kilátás nyűik. Nem véledenül hívta fel olvasói figyelmét Gore Vidal, a

jeles amerikai író, hogy ez itt „a világ leggyönyörűbb terasza”. A látvány ugyanis magáért beszél. Garbo és Stokowski a kert különböző zugaiban megbújva dönthettek kapcsolatuk további alakulásáról, élvezve azt a csodát, amelyben az ide vetődő turistának az év minden napján része lehet. Életre szóló élménnyel lesz ugyanis gazdagabb, aki ellátogat ide. A salemói öböl képe úgy ég be az emlékezetébe, hogy később behunyt szemmel is lámi fogja.

Garbo, miután lezárta kapcsolatát Stokowskival, két nővel került szerelmi viszonyba. Előbb Mercedes de Acostával, aki több verset írt hozzá, később pedig Tamara de Lempicka festőnővel, aki Lengyelországból került Amerikába. De ezeket az éveket már nem filmezéssel, hanem utazgatással töltötte. Hagyta, hogy sodorja az ár. Még csak terveket sem szőtt a jövőjére nézve. Visszavonulását követően New Yorkban telepedett le. Baráti körét ő maga szűkítette le, hosszabb utazásai során Cecile de Rotschild bárónő volt a társa. Tüdőgyulladás végzett vele 1990 tavaszán. Tizenöt évvel később előkerült leveleiből derült ki, hogy egyeden igaz szerelme Mimi Pollak színésznő volt. Nem John Gilbert, nem Cecil Beaton és nem Leopold Stokowski. A Villa Cimbrone csak egy kellemes emlék lehetett az életében.

Szabó G. László

A szerző a Vasárnap munkatársa