Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-07 / 56. szám

2 KÖZÉLET 2019. március 7.1 www.ujszo.com Bugár: az államfő fogja össze a társadalmat Népszavazást akar az OllaNO Daniel Kerekes szakértő szerint a választási rendszer átalakítása nem indokolt Igor Matovic (TASR-felvétel) Pozsony. Sefeovic nem vett - részt a Tisztességes Szlovákia által szervezett megmozduláso­kon. Szerinte a szervezők is azt kérték, hogy a politikusok ma­radjanak távol a rendezvények­től. Sefcovic kampányának első szakaszában a nyugdíjasokat célozta meg. Kiállt a nyugdíja­sok számára biztosított ingyenes tömegközlekedés és a gyógy­szerekért fizetendő illetékek el­törlése mellett. Ezen túl a 13. ha­vi fizetéssel, minimálbér emelé­sével és az ingyenes iskolai ebé­dekkel is kampány olt. Bugár Bélánál a Híd elnökénél és egyben államföjelöltjénél az­iránt érdeklődtünk, hogy a köz­­társasági elnöknek szerinte mi­lyen pozíciót kell elfoglalnia a mindenkori kormánnyal szem­ben. Bugár szerint egy tapasztalt államfő képes arra, hogy minden kormánnyal kiegyensúlyozott, partneri viszonyt alakítson ki. Hasonlóan fontosnak tartja az ál­lamfő pártatlanságát is. Ján Kú­riák és Martina Kusnírová meg­gyilkolása nyomán bekövetke­zett politikai változásokról pedig elmondta: „Egy évvel ezelőtt is, most is azt tartom a legfonto­sabbnak, hogy ennek a példátlan bűncselekménynek az elkövetői rács mögé kerüljenek. A kettős gyilkosság elkövetőit már ismer­jük. Fontosnak tartom, hogy a megrendelő vagy megrendelők nevét is megismerje az ország.” Bugár szerint az államfő leg­fontosabb belpolitikai szerepe a jelenlegi helyzetben az, hogy összefogja a társadalmat és biz­tosítsa az ország euroatlanti irá­nyultságát. (czg) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tizenhét kérdésből álló népszavazást javasol az ellenzéki OllaNO. Egyebek mellett megváltoztatnák a választási rendszert és szabadnappal jutalmaznék az urnákhoz járulé polgárokat. A kérdésekről a lakosság véleményét is kikérik. „Arra törekedtünk, hogy ez a nép­szavazás ne legyen felszínes, hogy ne a saját problémáink populista megoldásáról szóljon, illetve, hogy ne éljünk vissza vele politikai célja­ink érdekében” - mondta Igor Matovic, az OEaNO vezetője. A mozgalom Matovic szerint meg akarja mutatni Szlovákiának, hogy képes a felelősségteljes magatartás­ra, illetve képes teljesíteni a népsza­vazás előkészítésére tett ígéretét. Három tárnakor A kérdéseket három csoportba so­rolták, ezek az Igazságos Szlovákia, a Családok Szlovákiája és a Gyen­gék Szlovákiája címet viselik. Matovic hangsúlyozta, hogy a kér­désekről az emberek véleményét is kikérik. Az elnökválasztás után a polgárok véleménynyilvánítására két hét áll majd rendelkezésre. „Egyes kérdések kieshetnek, mások kiegészülhetnek” - mondta az ellen­zéki politikus. Az állampolgároktól a népsza­vazáson azt kérdeznék, egyet­­értenek-e a politikusok anyagi fe­lelősségének bevezetésével, illetve hogy mi a véleményük arról, ha szabadnappal jutalmaznák a vá­lasztáson való részvételt. A refe­rendum kérdései olyan témákat is érintenének, mint a dolgozó vagy tanuló édesanyáknak fizetendő se­gélynek a terhesség negyedik hó­napjától való kifizetése, vagy az óvodai helyek kötelező biztosítása minden gyerek számára. A további kérdések témái között szerepel a 40 ledolgozott év utáni nyugdíjba vo­nulás, a gyógyszerekért fizetendő pótdíj eltörlése, az ingyenes idő­pontok biztosítása a pácienseknek az orvosnál, illetve a játékautoma­ták betiltása. Új választási rendszsrt Az OEaNO ezen- kívül a népsza­vazás segítségével úgy változtatná meg a választási rendszert, hogy minden járás saját képviselőt küld­­hessen a parlamentbe. Matovicék elképzelése szerint azok a jelöltek képviselhetnék az egyes járásokat, akik ott a legtöbb preferenciaszava­zatot, másnéven karikát kapták. Ez­zel 79 mandátumot osztanának ki, 71 további parlamenti helyet pedig a ma is ismert pártlistás módszer szerint osztanának szét. Ezt azzal indokol­ták, hogy ma 17 olyan járás van, amely egy parlamenti képviselőt sem küldött a törvényhozásba. Ezen já­rások többsége a leszakadó régiók közül kerül ki. Daniel Kerekes választási szakértő szerint egy ilyen reformnak nem len­ne értelme. „Szlovákiában mindig arányos választási rendszer volt, az ún. többségi rendszernek nincs ná­lunk hagyománya” - mondta a szak­értő, és hozzátette, hogy az OEaNO javaslata egy a magyarországihoz hasonló, vegyes választási rendszert alakítana ki, amelyben nagyon kicsik az egyes választási körzetek. Kere­kes szerint egy ilyen rendszer valószínűleg azt eredményezné, hogy 2-3-ra szűkülne le a nagy parlamenti pártok száma: „Egy erős jobboldali, egy erős baloldali és a nemzetiségi kisebbségek egy pártja lenne a par­lamentben” - mondta Kerekes, aki szerint a szlovákiai választók nem készültek fel egy ilyen változtatásra. Jogi akadálya azonban nincs egy ilyen kérdés népszavazásra bocsátá­sának. Kerekes szerint azonban nem reális, hogy egy ilyen kezdeménye­zésnek megfelelő politikai támoga­tottsága lenne. Egy népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírás szükséges. A referendum akkor érvényes, ha az összes választópolgár 50%-a részt vesz rajta, ez több mint 2,2 millió le­adott érvényes szavazatot jelent. Ha ez a feltétel teljesül is, a népszavazás csak akkor sikeres, ha a szavazók 50%-a plusz egy polgár a változta­tásra voksol. Ez sem jelenti azonban a kérdéses reform azonnali beveze­tését. A referendum csak egy felha­talmazást adhat a parlamentnek, amelynek így a témával foglalkoznia kell. (TASR, czg, ie) Túlfeszítették a húrt az oroszok RÖVIDEN Az AB elé kerül a választási törvény Pozsony. Az Alkotmánybíróság­hoz fordul az ellenzéki SaS, az OEaNO és a Sme rodina, mert diszkriminatívnak tartják, hogy a jelenlegi választási törvény alapján kizárólag a parlamenti választás alkalmával szavazhat­nak a külföldön élő, dolgozó ál­lampolgárok. A többi voksolásba csak itthonról kapcsolódhatnak be. Az ellenzék szerint nincs le­gitim oka annak, hogy mintegy 350 ezer polgárnak nem teszik lehetővé a külföldről való szava­zást, mely már a jövő héten ese­dékes államfőválasztást is érinti. Emlékeztetnek, hogy a környező országokban nincs ilyen korláto­zás. (TASR, ie) Elutasítva Roáková fellebbezése Pozsony. A Speciális Ügyészség elutasította Eubica Rosková volt smeres parlamenti képviselő fel­lebbezését. Roskovát és cégét tá­mogatási csalással és az uniós forrásokkal való visszaéléssel vá­dolják. Rosková neve Ján Kuciak meggyilkolását követően került a figyelem középpontjába. Kuciak legutolsó írása ugyanis arra muta­tott rá, hogy a smeres politikus je­lentős összegű agrártámogatást igényelt olyan mezőgazdasági és nem mezőgazdasági területekre, melyekhez nem volt jogviszonya, illetve törvénysértő volt. (ie, Sme) Feljelentették Tibor GaSpart Pozsony. Jozef Rajtár (SaS) bün­tetőfeljelentést tett Tibor Gáspár (Smer) volt országos rendőrfőka­pitány ellen, mert az ellenzéki képviselő szerint Gáspár hamis ta­núvallomást tett és visszaélt a jog­körével. Rajtár szerint Gaspamak a Ján Kuciak meggyilkolásával és az újságírók átvilágításával kapcso­latban tett vallomásában nem ülnek a dátumok, és hiányoznak a hiva­talos dokumentumok. Emlékezte­tett, hogy Gáspár és az átvilágítást végző rendőr vallomása is ellent­mondásos. (ie) Kiska: sosem kérnék kegyelmet Pozsony. Andrej Kiska államfő szerint Maros Sefcovic államfő­jelölt olyan fikciót terjeszt, mely szerint Kiska a jövőben kegyele­mért folyamodhatna. „Nincs mi­ért kegyelmet kémem, és ajövő­­ben nem is fogok kegyelmet kér­ni” - szögezte le Kiska, akinek immár harmadszor vizsgálja az ügyészség a 2014-es választási kampányát. Szerinte Sefcovicnak saját karrierje miatt kellene ag­gódnia. (ie) CZlMER GÁBOR Pozsony. Az orosz nagykövet­ség diplomáciai üzenetben kifogá­solta Ondrejcsák Róbert (Híd­jelölt) védelmi államtitkárnak a Krím orosz megszállásáról tett ki­jelentéseit. A Híd miniszterei kiáll­nak az államtitkár mellett, a kül­ügyminiszter azonban taktikázik. A szlovák külügyminiszter Miroslav Lajcák (Smer-jelölt) sze­rint Ondrejcsák Róbert nem az or­szág hivatalos külpolitikai állás­pontját fogalmazta meg a sajtóban megjelent írásában. Az államtitkár szerint viszont amit ő mondott, az teljesen összhangban van az ország külpolitikájával. Ondrejcsák a blogján a Krím orosz megszállásá­ról írt. Lajcák ugyanakkor az államtit­kár állításainak védelme helyett in­kább az orosz külképviseletet fedd­­te meg. Elítélte a nagykövetség nyilatkozatát, amely a közösségi hálón Ondrejcsákról azt írta: „amíg ilyen hivatalnok foglal helyet a honvédelmi tárca vezetésében, a szlovák nyilvánosság valóban nem érezheti biztonságban magát”. A külügyminiszter szerint ezzel a mondattal a nagykövetség áthágta az illendő viselkedés szabályait. „Egyáltalán nem feladata értékelni azt, hogy ki, milyen alkotmányos tisztséget lát el az országunkban, ezt a válaszunk is tartalmazni fogja” — hangsúlyozta. Ondrejcsák mellett a tegnapi kormányülésen kiállt a Híd párt két minisztere is. „Ami a védelmi po­litikát illeti, Ondrejcsák úr a leg­jobb szakemberek közé tartozik Szlovákiában, tehát ragaszkodunk hozzá, hogy továbbra is ő töltse be ezt a hivatalt. Az, hogy ez valaki­nek nem teszik, az az ő dolga” - je­lentette ki Gál Gábor igazságügyi miniszter. „Nem gondolom, hogy bármilyen módon veszélyt jelente­ne erre az országra nézve, inkább hasznosnak tartom őt” - tette hozzá Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Az ügyben az ellenzéki OEaNO árnyékkormányának védelmi mi­nisztere, Jaroslav Nad’ is megszó­lalt. Nad’ elfogadhatatlannak ne­vezte, hogy Oroszország beavatko­zik Szlovákia belpolitikájába, és felszólítja a szlovák kormányt, te­gyen határozott válaszlépéseket a védelmi államtitkár blogja kapcsán. „Az oroszok otthon nem szoktak hozzá a kritikához, hiszen az már ré­gen nem demokratikus állam” - mondta az ellenzéki politikus, és hozzátette, hogy bízik benne, sosem térnek vissza azok az idők, amikor Szlovákiában is Moszkva mondta meg, hogy ki mit írhat. Nad’ az SNS, az ESNS és a Smer egyes politiku­sait ugyanakkor az oroszok „trójai falovának” nevezte. Valorizálják a rendőrök, tűzoltók nyugdíját Pozsony. Valorizálja a bel­ügyminisztérium a rendőrök, a tűzoltók, a hegyimentők, a kato­nák, a vámosok, a titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági hivatal munkatársainak nyugdíját. A va­lorizáció azokra vonatkozik, akik több mint 15 évet szolgáltak. De­­nisa Saková (Smer) belügymi­niszter szerint az emelésnél az ér­demek és a szolidaritás elve alap­ján fognak eljárni. „A pénzügy­minisztériummal abban állapod­tunk meg, hogy az átlagnyugdíj­ból indulunk ki” - magyarázta Saková. A gyakorlatban ez azt je­lenti, hogy az átlagnyugdíj 2 szá­zalékát beszorozzák tizenöttel, ennyi ledolgozott év után mehet­nek ugyanis nyugdíjba a rendvé­delmi erőkben szolgálók. Saková szerint ez most átlag 60 centet je­lent. „A valorizáció pontos összegét mindenki ki tudja szá­molni, hatvannal kell beszoroz­nia a ledolgozott évek számát” - közölte a tárcavezető. Ez átlago­san 9 eurós emelést jelent. Sako­vá nem tudta megmondani, mennyibe kerül a nyugdíjak va­lorizációja. Hangsúlyozta, hogy az emelést saját forrásokból gaz­dálkodjék ki, viszont a katonák­nak járó összeghez a pénzügymi­nisztériumnak hozzá kell járul­nia. Egyelőre három évre szóló emelésre vannak meg az anyagi források. (TASR, ie)

Next

/
Oldalképek
Tartalom