Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-21 / 44. szám

\Í2 UTAZAS ■ 2019. FEBRUAR 21. www.ujszo.com Mindenki Párizsba akar menni A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négyszá­zalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővá­rosban - derül ki az lle-de-France régió turisztikai bizottságának ada­taiból. A tavalyi rekord elsősorban annak köszönhető, hogy a 2015-ös terrortámadásokat követő vissza­esés után a külföldi turisták visz­­szatértek Párizsba, számuk kilenc százalékkal növekedett egy év alatt. Az Airbnb konkurenciája miatt a szállodaipar is gyengélkedőbb évet zárt 2016-ban és 2017-ben, tavaly viszont 35 millió vendég érkezését könyvelhették el a párizsi hotelek. A hotelvendégek száma tavaly 3,6 százalékkal nőtt 2017-hez képest a külföldi turistáknak köszön­hetően: Párizsba és környékére csaknem másfél millióval több külföldi látogatott el, miközben a belföldi turizmus 1,1 százalékkal visszaesett. A hazai látogatók teszik ki egyébként a Párizsba látogatók felét, 17,5 milliót. A turisták által tavaly elkötött 21,5 milliárd eurós összeg 974 millió eurós emelkedést jelent az előző évhez képest, és 2,3 milliárd euróval nagyobb a 2016. évinél. A növekedésben az olaszok vették ki leginkább a részüket: a szomszé­dos országból 27,5 százalékkal többen látogattak el Párizsba és környékére tavaly, mint 2017-ben, a japánok 18,5 százalékkal többen érkeztek, a spanyolok száma pedig 16,1 százalékkal emelkedett. A legtöbb külföldi turista továbbra is az Egyesült Államokból érkezik, számuk tavaly 2,8 millió volt, őket követték a britek 2 millióval (+15,7 százalék), a németek (1,2 millió +15 százalék) és a kínaiak (1,2 millió +3,9 százalék). A szállodák kihasználtsága 3,3 százalékkal 76,5 százalékra nőtt tavaly, ami meghaladja a 2015-ös terrortámadások előtti szintet, decemberben azonban a sárga mellényesek erőszakba torkolló tüntetései miatt 2,5 százalékos volt a visszaesés. (MTI) Reszkessetek, baktériumok, jönnek a robotok! Akár ki is tilthatják Rómából a randalírozó turistákat Drasztikus büntetéseket tervez a műemlékek rongálói ellen a római önkormányzat (Fotó: Shutterstock) frissen takarított szálloda­szoba, bár tisztának tűnik, tele van baktériumok millióival. így van persze ezzel a saját hálószobánk is, csak nem alszik benne nap mint nap más. Az egyik új fejlesztésű gép ezzel az örökzöld problémával próbál megküzdeni. A közelmúltban a Houstoni Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy egy szállodai szobában a felületek 81 százaléka káros baktériumokat tartalmaz. A CleanseBot névre keresztelt robot mesterséges intelligenciá­val valamint számos érzékelővel bír, és az UV-fény segítségével próbálja eltüntetni a baktériu­mokat és poratkákat. Nemcsak a szállodai szakembe­rek részére fejlesztették ki a kis méretű készüléket, de a pedáns turisták számára is: máris nagyon sok utazó érdeklődik a szerkezet iránt, hogy saját maga végezhesse el a tisztogatási műveletet. Központi szerepben a szállodai ágyak vannak. A fáradt utazók első dolga, hogy rávessék magu­kat ruhástól a szépen megvetett ágyakra, így a frissen mosott ágyneműre rárakódnak a repülés során felszedett szennyeződések. Elsősorban tehát az ágyakat fertődenítik majd a baktériu­moktól. Ez azért is fontos, mert előfordul, hogy a kétszemélyes ágyban csak egy valaki fekszik majd, aki nem használja a mellette megvetett fekvőhelyet — vagy legalábbis úgy tűnik, hozzá sem ért, legfeljebb rápakolta az estére kikészített ruháit. Ilyenkor hajlamos a szállodai személyzet arra, hogy ne cserélje ki a másik ágy textiljeit. A készüléket ráhe­lyezik az ágyra, és beállítják az időt 30 vagy 60 percre. Ez alatt meg lehet inni egy capuccinót vagy egy koktélt a bárban, közben pedig a szobában a robot megtisztítja és fertőtleníti a párnákat és paplanokat. A készülék bekúszik a legnehezebb paplanok alá is, és nem esik le az ágyról. A robot kézben is tartható, hogy a WC-ülések, lámpák, kilincsek, távirányítók és még sok más felületet fertődenítését elvégezze. Mindezt vegyszerek nélkül teszi, ami fontos az allergiára hajlamos vendégek számára. (Turizmus) D rasztikus bünteté­seket tervez a műem­lékek rongálói ellen a római önkormány­zat: jelentősen növel­ni akarják a pénzbír­ságot, és feketelistára is kerülhetnek, azaz nem térhetnek vissza Rómába azok, akik kárt tesznek az örök város idegenforgalmi látványosságaiban. T, avaly mintegy 16 millió turista láto­gatott Rómába, szá­muk az elmúlt negy­ven évben mintegy 16-szorosára nőtt. A műemlékrongálás min­dennapos, a közelmúltban Pietro Bernini 17. századi elefánt és obe­­liszk szobrának ormányát törte le egy látogató a Pantheonban, egy másik Bemininek a Spanyol lépcső közelében álló, félig lesüllyedt Hajót ábrázoló szökőkútját, a Barcacciát rongálta meg, egy harmadik pedig egy magángyűjteményben lévő reneszánsz festményből próbált ki­vágni egy darabot. Számtalan turistát büntettek meg amiatt, hogy a Trevi-kútban fiir­dött, vagy festékkel lefújták az óko­ri nevezetességeket. Bár a tömegtu­rizmus elterjedésével a vandalizmus szerte a világon egyre elterjedtebb, Róma különösen sérülékeny a vá­rosban lévő hatalmas számú mű­emlék miatt. Az önkormányzat bejelentette, hogy drasztikus büntetések tervén dolgozik, határozottan fel akar lép­ni a vandálokkal szemben. A pénz­bírság növelése mellett a notórius károkozókat kitiltanák a városból, a rendbontó szurkolók ellen a stadi­onokban bevezetett intézkedéshez hasonlóan. Egy másik tervük arra irányul, hogy még több forrást biz­tosítsanak biztonsági kamerák tele­pítésére a műemlékeknél. „Leheteden nullára csökkenteni a vandalizmust a turisták növek­vő tömege és a műemlékek nagy száma miatt. A látogatóknak meg kell érteniük, hogy ezek a műem­lékek nemcsak Róma, vagy az olasz örökség részét képezik, hanem a vi­lágörökségét” - magyarázta Vanna Mannucci, az Italia Nostra örök­ségvédelmi szervezet római részle­gének alelnöke. (MTI) Nemcsak a szállodai szakemberek részére fejlesztették ki a kis mére­tű készüléket, de a pedáns turisták számára is (Fotó: képarchívum) % A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 Rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére (Fotó: Shutterstock)

Next

/
Oldalképek
Tartalom