Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-20 / 43. szám
161 RÉGIÓSPORT 2019. február 20.1 www.ujszo.com Tinédzserek és falkavezérek Nagymegyeren Nagymegyeren a fiatalokra (zöld szerelésben) épül a felnőttcsapat (Kovács Zoltán felvétele) ÁGH ISTVÁN Új edzőpáros irányításával január 10-én rajtolt a nyugatszlovákiai V. liga déli csoportjában a tabella 9. helyén telelő nagymegyeriek felkészülése. Buka Pál helyébe Havas Mátét és Mitring Norbertét nevezte a csapat élére a termálosok szakvezetése. „Az előző edző elfoglaltsága miatt nem tudta volna teljesíteni a rá háruló feladatokat, ezért elköszöntünk egymástól. Havas Máté a Győri ETO egykori és a Puskás Akadémia jelenlegi utánpótlásedzője, segítője pedig Mitring Norbert. Az új edzőpáros irányításával nagy erőbedobással készülünk a tavaszi visszavágósorozatra. Négyen - Bíró Dániel, Öllé Róbert, Radványi Dávid, Markotics Dominik - távoztak, öten érkeztek. Csicsay Sándor és Szabó Richárd legutóbb a szapcsiliznyáradiak, Nagy Sándor és Kovács Viktor az ekecs-apácaszakállasiak, Vlk Rajmund pedig az alistáliak mezét viselte. Ifjúsági csapatunkból Valaskó Patrikot és Brindzik Mátét szeretnénk mielőbb beépíteni. Edzőmérkőzésen a IV. ligás marcelházaiakat 2:1 arányban fektettük két vállra, az V. ligás naszvadiakkal pedig 4:4-es döntetlent játszottunk - nyilatkozta lapunknak Pongrácz Dezső, anagymegyeriekklubelnöke, aki azonban továbbra is a helyi utánpótlás felkarolására, kinevelésére helyezi a fő hangsúlyt. — Tavaly nyáron, amikor elvállaltam a klubelnöki tisztséget, hetven gyerek alkotta nálunk az utánpótlást. Napjainkban már százhúszan vannak. U 13-as diákcsapatunk a IV. ligában az élről fordul. Nagymegyeren Bírta Gábor felügyeli a szakmai munkát, tőle sokat tanultak edzőink. Arra koncentrálunk, hogy idén több korosztályos csapatot nevezzünk a bajnokságba, a jövőben pedig a hazaiakra épüljön a helybeli felnőttcsapat. Jelenleg 21 év a felnőttek keretének átlagéletkora.” A nagymegyeri klubelnök tizenkét éve a Puskás Akadémia kötelékében is tevékenykedik. Csikócsapatról tett említést, de a kerettagok között két idősebb futballistát is felfedeztünk. A paksi Vayer Gábor 41, a szapi Csicsay Sándor pedig 36 esztendős... „A rend, a fegyelem érdekében falkavezérekre, példaképekre van szükség. Képesek fazont adni játékunknak, kiélezett helyzetben jó döntést hozni. A két rutinos labdarúgó egyébként az edzők meghosszabbított kezeként funkcionál a pályán. Összetartó kollektíva a miénk, a futballisták élvezik az edzéseket. Természetesen nekem is vannak segítőtársaim, sokat köszönhetek Csölle Norbertnek és Csémi Istvánnak” - fűzte tovább a gondolatsort Pongrácz Dezső, aki szerint tavasszal elsősorban a csapatépítésre fókuszálnak, de a tabellán is előrébb szeretnének kerülni. „Júniusban az első öt között szeretnénk célba érni” - bizakodott. SPORTTARISZNYA Visszakerültek a trónra a jányokiak Ötvenharmadszor díjaznak Rimaszombat/Hnúifa. Nagy hagyomány folytatódik pénteken: a hnúsfai kultúrházban (kezdés: 17.00) hirdetik ki a Rimaszombati és a Rőcei járás tavaly legjobb eredményeket elért sportolóit. „Immár ötvenharmadik alkalommal tiszteljük meg az előző év kimagasló teljesítményeit elérőket. Ezúttal is körlevélben fordultunk a járások sportklubja-HÍRKOSÁR ■ Kézilabda FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 13. forduló: Cífer-Kolárovo 34:25 (16:9), gútai gólok: Laky Zoltán 1, Marosi Attila 1, Richard Svéda 1, Bandri Dániel 9, Bihari Maros 2, Hajmran Marcell 1, Tóth Tamás 2, Tóth Sándor 1, Dómján Máté 2, Stanislav Maáek 2, Gogh Gergely 3 - legközelebb vasárnap (12.30) a Pezinok látogat a gútai városi sportcsarnokba; Pezinok-Bratislavská hádzanárska akadémia 30:21 (17:9). Nem tették közzé az eredményt: Vajnory-Martin. Az állás: 1. Martin 11 10 0 1 391:281 20 2. Pezinok 11 7 1 3 330:317 15 3. Stupava 11 7 0 4 321:314 14 4. Bratislavská HA 11 5 0 6 330:326 10 5. Vajnory 10 3 1 6 294:290 7 6. Cifer 11 3 0 8 280:325 6 7. Kolárovo 11 2 0 9 305:398 4 ■ Teke FÉRFI EXTRALIGA, 16. forduló: Zlaté Klasy-Rakovice 2:6 (3355:3606), nagymagyari pontok: Keszőcze László 569, Csermák Tamás 559, Varga Tibor 586, Lengyel Ottó/Zsigmond István 526, Stanislav Pospiäil 527, Maries István/Poloma Zsolt 588; FiTakovo-Rim. Sobota 3:5 (3460:3474), pontok: Gallo Erik 655, Ladislav Flachbart 567, Daniel Mihali 559, Szabó Sándor 598, Dusán Murin 502, ill. Pavel Pauleéko 568, Róbert Smatlík 628, Július Sendrei 576, Milan Kojnok 580, Király René 564. Az állás: 1. Podbrezová 29, ...5. Fifakovo 18,... 10. Zl. Klasy 11,11. Rim. Sobota 9,12. Pieáfany 6. (Iz) ■ Asztalitenisz GRACE-T0RNA, Nagypaka (52 induló) - kategóriagyőztesek, ifik: PetroviC Vivien; egészségkárosultak: Sárközi Tibor; nők: Petrovic Vivien; férfiak: Michal Mikula. ■ Atlétika ELSŐ LÉPÉS A JOBB GALÁNTA FELÉ FUTÓVERSENY - férfiak, 3,4 km: 2. Svajda Gábor (Adidas Runners Bratislava). NYUGAT-SZLOVÁKIÁI FEDETT PÁLYÁS RÉGIÓBAJNOKSÁG, Besztercebánya. 3000 m, itjúságiak: 2. Gönczöl Dóminik (AC Nővé Zámky). ihoz, ők kitöltötték azűrlapot, beküldték, majd egy héttagú bizottság kiválasztotta a nevezésekből az arra érdemeseket. Öt kategóriában - diákok, ifjúságiak, felnőttek, technikai sportok és csapatverseny - hirdetjük ki a legjobb három sportolót, akiket díjazunk is. Minden évben jubilánsokat is köszöntünk körükben, idén szintén így lesz” - tájékoztatta lapunkat az előkészületekről Balajthy Dezső, a Testkultúra Rimaszombati Járási Társulásának elnöke. (jmk) ■ Vívás KADETTOK EURÓPA-KUPÁJA, Róma, fiúk (9 ország, 160 versenyző): 14. Sármány Zoltán (somorjai). BlLÁ OPAVA nemzetközi torna - fiatalabb diákok (U13): 3. Branko Lancaric és Gyén Simon,.. ,11. Andrej Koprda. Mini diákok (U11): 1. Ambrus Bence, 4. Jakub Rozmus, 5. Tresztyánszky Denis, . ..104. Ciordás Máté (mind somorjai). ■ Labdarúgás A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI SZÖVETSÉG FIATALABB DIÁKOKNAK (U13) SZERVEZETT IX. TEREMTORNÁJA, Dunaszerdahely, résztvevők: Holice, Janíky, Topolniky, Kútniky, Dolny Ótál. körmérkőzések: Holice-Dolny Ótál 2:3, g.: Bugár, Németh, ill. Kosár A. 2, Kosár Cs.; Topoíníky- Kútniky 2:0, g.: Csölle 2; Janíky-Dol. Stál 2:1, g.: Sléz, Újvári, ill. Verbó; Holice-Topoíniky 1:8, g.: Bugár, ill. Csölle 4, Palkó 2, Németh, Érsek; Janíky-Kútniky 8:1, g.: Horváth 7, Újvári, ill. Farkas: Toporníky-Dol. Stál 4:2, g.: Csölle 3, Németh, ill. Kosár, Verbó; Holice-Kútniky 2:4, g.: Bugár, Mári, ill. Farkas 2, Cződör, Varga; Janíky-Topofníky 6:4, g.: Horváth 3, Sléz 2, Újvári, ill. Bohus 2, Csölle, Érsek; Kútniky-Dol. Stál 0:1, g.: Kosár A: Janíky-Holice 6:2, g.: Horváth 3, Újvári 2, Botló, ill. Bugár, Pécsük. Végeredmény: 1. Jányok 12 (22:8), 2. Nyárasd 9 (18:11), 3. Alistál 6 (7:8), 4. Hegyéte 3 (5:13), 5. Gelle 0 (7:21). DÍJAZOTTAK - legjobb kapus: Bíró Szabolcs (alistáli); legjobb mezőnyjátékos: Csölle Larion (nyárasdi); legjobb góllövő: Horváth Dávid (jányoki) -14 gól. (ái) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Safa-Raca 2:3 (0:1), vágsellyei gólok: Th. Huöko 2; Galanta-Pezinok 1:1 (1:1), galántai gól: Ninkovic; Komárno-MOL Vidi II 2:2 (0:1), komáromi gólok: Nurkovics, Rymarenko; Gabcíkovo-MOL Vidi I11:3 (1:2), bősl gól: Zsigmond; Olomouc-Komárno 1:2, komáromi gólok: Lupco, Mészáros; Nővé Zámky- Kmefovo 6:2 (3:2), g.: P. Horácek, Eáek, M. Blazi, Letko, E. Horácek, Marusic, ill. Krsák 2; Galanta-Surany 4:0 (2:0), g.: Obassi 2, Ninkovic, Tubonemi: Neded-Dvory n/2.1:1 (0:1), g.: P. Bakus, ill. Gulyás; Velky Meder-Nesvady 4:4, g.: Vayer G. 3, Csicsay a., ill. Kalmár L. 3, Hengerics G.; D. Saliby-V. Blahovo 2:4 (1:2), g.: Hadza. Keszely, ill. Bolza, Pénzéé, Tamási, Katona; Vydrany-Topoíníky 4:0 (3:0), g.: Németh 2, Durica, Abiola; H. Saliby-Kolárovo 1:2 (0:1), g.: Kiss D., ill. T. Vanek 2; Sládkovicovo-Váhovce 4:1 (2:0), g.: Szabó, Mészáros Cs., Kováé, Aleksic, ill. P. Hodúr. ÁGH ISTVÁN Dunaszerdahely/Jányok/ Nagymagyar. Két óv után ismét a jányokiak elsősége került a krónikába a fiatalabb diákok (U13) mezőnyében a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetság elnökének vándorserlegéért, terembajnoki címért zajló teremfoci-sorozat kilencedik felvonásán. Az egyébként veretlenül menetelő jányokiak győzelméért, ahogy azt a sárga mezeken virító lógó is jelezte, a nagymagyari FC Roma focistapalántái küzdöttek. „Hetvenhat gyerekkel foglalkozok, több csapatra való játékosom van. Szeretnék mindegyiküknek játéklehetőséget biztosítani. Ezért elosztom, a kömyélbeli települések klubjaihoz irányítom őket. Jányokon kívül még Csenkén, Patonyréten. Jókán, Pozsonyivánkán is vannak futballistáink. Ahogy azt a mai teljesítményük is igazolja, rendkívül tehetségesek. Ami viszont nagyon elszomorító, hogy elkallódnak, idejekorán befejezik pályafutásukat. Ifjúságiként már nem érdekli őket a foci. A lemorzsolódás nem csupán a roma fiatalok problémája. Pár év kihagyás után ugyan megpróbálkoznak a visszatéréssel, de ekkor már késő” - ecsetelte tapasztalatait a rutinos nevelőedző, fociszervező Lakatos Antal, aki immár harmincöt esztendeje foglalkozik a roma gyerekek nevelésével. A tornán három nyelven osztotta a taktikai utasításait védenceinek, akik a gólgyártás mellett a külcsínre is nagy hangsúlyt fektettek. Volt, aki fülbevalót viselt, vagy Messi trendi frizuráját idéző hajviselettel, jól csengő becenévvel (Patríció) is igyekezett a figyelem fókuszába kerülni. Az őszi idény 72 találattal jányoki/nagymagyari félidei gólkirálya, Horváth Dávid viszont a produkcióra fókuszált. A tornán 14 találattal szerzett gólkirályi címet, a hegyéteiek elleni találkozón hétszer (!) volt eredményes. Érdekesnek találtuk, hogy Dávid tavaly a kezdőknél lett gólkirály hasonló eredményességgel. A tomaelső teljesítményén meglátszott, hogy a nagymagyari alapiskola tornatermében jól begyakorolták a teremfocit. Egyébként a nyárasdiak is jó benyomást keltettek, de a jányokiak elleni ki-ki meccset elbukták, ezzel az egy vereséggel a második helyen zártak. „Megérdemelten szereztünk terembajnoki elsőséget, az idény végén pedig a bajnoki cím begyűjtése a cél” - értékelt, tervezgetett a rendezvény befejezését követően Lakatos Antal. A szervezők a csapatokat serleggel, oklevéllel, az összes labdarúgót éremmel, a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt pedig különdíjjal jutalmazták. Tornatények a Hírkosárban. Támadnak a jányokiak Atornaelső csapat (Lelkes Vince felvételei)