Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-02 / 28. szám
Korda György slágerénekes 80. születésnapja alkalmából Orbán Viktor magyar kormányfőtől is kapott üdvözlő levelet, egyből kettőt. Ez a gesztus a kitüntetéseknél is többet jelent neki, pedig az elmúlt két évtizedben egyik kormány sem halmozta el díjakkal. A feleségével, Balázs Klári énekesnővel együtt adott interjúban arról is beszélt, lehet, hogy új albumot készít, de azt is elárulta, miért dugdosott egy viseltes zoknit két héten keresztül a házastársa elől. Január elején ünnepelte 80. születésnapját. Ha jól számolom, a nyolcvan esztendőből hatvanat a zene szolgálatában töltött Miként birkózik meg ennek a súlyával? Korda György; Akárhogy nézzük is, nehezen. És nagyon jó, hogy a súly kifejezést mondta, ezt újságíró ritkán említi. Ez a súly nemcsak azért nehezedik az emberre, mert a nyolcvan és a hatvan év is komoly dolog, hanem azért is, mert nem olyan emberről beszélünk, akinek már csak annyiból áll a karrierje, hogy ötévente tart egy búcsúkoncertet. Hanem valaki olyanról, aki sokszor hetente háromszor, néha ötször is fellép. Aki minden fontos megmozduláson ott van, aki pókert kommentál, akiről sokat írnak, aki sokat nyilatkozik. A roppant nehézséget pedig az adja, hogy nem tudom, miként lehet úgy folytami, hogy az emberek számára vonzó maradjon a pályafutásom. Hogy mondjon még valamit. De igyekszem túllendülni az akadályokon, erőnlétileg és hangilag sincs okom panaszra. Törekszem arra, hogy azok a koncertek, pókerkommentálások ugyanazon a színvonalon maradjanak, amelyre egykoron feltettem őket, sőt, azon dolgozom, hogy jobbak legyenek. Akkoriban, amikor már látta, hogy elkerülhetedenül közelít felé, megijedt a nyolcvantól? K. Gy.: Valamennyire igen. Először is, az én áldott szüleim közül a drága anyám hetvenkilenc, az édesapám nyolcvanegy évesen hagyott itt. Azt mondják, az ember örökli a szülők sokfajta tulajdonságát, egyebek mellett az elmenetele is nagyjából annyi idősen lesz, ahány évesen a szülei távoztak. Ettől egy kicsit szorongtam is, meg nem is, mert a családomnak van egy hosszú életű ága is - a nagynénim, Rózsika kilencvenhat évig élt. Állandóan eszembe jutott az 14 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2019. FEBRUAR 2. www.ujszo.com Korda György azon dolgozik, hogy még jobb legyen is, hogy te jó isten, nem mondhatom, hogy hetvenvalahány, mostantól már nyolcvannal kezdődik az életkorom. Na, ez azért nyomasztó tud lenni, de 2019-ben nem ugyanazt jelenti nyolcvannak lenni, mint amit 1939-ben jelentett. Akkor a nyolcvanéves már matuzsálemnek számított. Arról nem beszélve, hogy a múlt század előtt aligha lehetett megélni ezt a kort. Ez azt jelenti, vannak olyan gyógyszerek és gyógymódok, amelyek azelőtt nem voltak, és ame-Végrendelkezik, egy mederbe tereli a karrierjét, esedeg csak célzottan vállal fellépéseket? Készül arra, Hogy mi lesz akkor, ha már nem él? K. Gy.: Hazudnék, ha azt mondanám, még nincs meg a fejemben a forgatókönyv. Mindent a feleségem örököl. A munkásságommal kapcsolatban pedig szeretnék minél több jegyet letenni az asztalra. Az oroszlán is megjelöli a karmával a saját területét, otthagyja a névjegyét. Én is ezt meghalnak. Gondolt valaha a visszavonulásra? Balázs Klári: Ugyan, miért gondolkozna ezen Gyuri? Van, aki negyvenévesen már leül, azt mondja, ennyi volt, nem csinálom tovább, és kész. Az alkotás nincs korhoz kötve. Akarom vagy nem, ennyi az egész. K. Gy.: Klárika mindenre tud válaszolni, akár a nevemben is! De elmondom a véleményemet. Az elmúlt tíz évben három olyan évem is volt, amikor nem tudtam róla, mégis életveszélyben voltam. Akkoriban nem fordult meg a fejemben a visszavonulás. Most, a nyolcvannál viszont leültünk Klárikával, beszélgettünk erről-arról. „Hogyan, meddig lehet ezt csinálni? Te hogyan bírod, te is élvezed még?” És rájöttünk: a feleségemben akkora ambíció és akarás van, hogy ha én elgyengülök is, ő átsegít mindenen. Tőle függ, mikor hagyjuk abba az éneklést. A pókerkommentálástól viszont soha nem veszek búcsút. Az éneklésnél azonban lehet, egy idő után már elkezd fájni itt vagy ott. Lehetséges, hogy nem lesz kedvem elutazni két-háromszáz kilométerre. Nincs félórája sem annak, hogy az őszi erdélyi turnékról beszéltünk a szervezőkkel. Még vállalnak külföldi fellépéseket? Valaha rendszeresen járták Eszak-Amerika és Ausztrália városait; Lévi Dezső (Des Lee) ausztráliai Brightonban lévő szállodája, a Hotel Brighton Savoy egykori törzsvendégként tiszteli önöket. K. Gy.: Igen, Dezső kedves barátunk, remek ultipartnerem, és valóban szinte a fél világot körbeénekeltük a feleségemmel. Most ugyancsak repülővel vinnének minket Erdélybe, de ezt azért bíráljuk csak felül, mert kell a saját autó, hogy a térségben tudjunk mozogni. Mellesleg Klárika nem szeret repülni. Miért nem? B. K.: AhogyGyurielmondta, többször körberepültük a Földet. Voltunk olyan helyzetben, hogy azt hiszem, örülhettünk, hogy leszállt velünk a gép. Közvetlenül előttünk lezuhant egy repülőgép, és még sorolhatnám. Aki sokat repül, az tudja, hogy sok minden előfordul a levegőben, bár a repülés statisztikailag a legbiztonságosabb utazási mód. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a születése napján, ugyancsak ebben a villában adta át önnek Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyben a 80. születésnapja alkalmából köszönti fel. Meglepte az állami megemlékezés? K. Gy.: Abszolút, azóta többször nyilatkoztam is arról, hogy ez egy annyira baráti hangvételű levél volt, amelyre nem lehetett számítani. Bár hivatalos stílusban írtról sem álmodtam. Ugyanakkor kitüntetést nem kapott az évforduló alkalmából. K. Gy.: Azt nem, de számomra ez a levél kitüntetés, nagy-nagy boldogság. Azt nem tettem nyilvánossá, hogy november közepén, az Erkel Színházban tartott életműkoncertünk alkalmával is kaptam egy levelet. Az ugyancsak a miniszterelnök üzenete volt, abban a 60. évfordulóhoz gratulált. Tudnunk kellene arról, hogy Orbán Viktor kormányfő esedeg Korda-rajongó lenne? K. Gy.: Nem hiszem, hogy én lennék a kedvence. Legalábbis nem tudom, de majdnem biztosan állíthatom, hogy nem rajonghat értem, elvégre teljesen más-más korosztályba tartozunk. És mielőtt megkérdezné, egy szót sem beszéltem még vele. Annál nagyobb megtiszteltetés tudni, hogy becsüli a munkásságomat. És azt hiszem, a művész mögötti embert is tiszteli, különben nem emlékezett volna meg kétszer is rólam. Egyébként a legféltettebb ereklyéim közé került ez a két levél, egyből mellettük ott van például a Magyar Köztársasági Érdemrend kis- és tisztikeresztje, az Artisjus Életműdíj, a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetés. Ugyanakkor igazi művészeti díjam kevés van, bár sok nívódíjat kaptam, tizenegyszer vehettem át a Made in Hungary könnyűzenei verseny elismerését. De 1998 óta, vagyis huszonegy éve nem vehetett át állami kitüntetést. Bántja ez? K. Gy.: Ön hiányolja, úgy veszem ki a szavaiból, én is hiányolom. A roppant nehézséget az adja, hogy nem tudom, miként lehet úgy folytatni, hogy az emberek szántára vonzó maradjon a pályafutásom. lyek meghosszabbítják, legalábbis élhetőbbé teszik a földi létünket. Ettől függetlenül ember legyen a talpán, aki egy ilyen vízválasztónál nem gondolkozik el. Például az elmúláson. K. Gy.: Igen, az is idetartozik. Igazából nekem már eljutott az agyamig az a tény, hogy ezt még ember élve nem úszta meg. Mármint nem a nyolcvanat, hanem az életet! Volt Da Vinci, Verdi, Puccini, ők is éltek, ők is meghaltak. És úgy néz ki, kibírták, hogy az életnek van egy rendje, amely születéssel kezdődik és halállal zárul. szeretném elérni a dalaimmal, a szállodával, a Hotel Villa Kordával, amelyben most beszélgetünk, a pókerkommentárral, amelyet hosszú évek óta szenvedélyesen csinálok, illetve a mondataimmal, amelyek közül több szállóigévé vált. És az egész lényemmel, az egész „kordagyurisággal”. Sajnos fiúörökösöm már nem lesz, két lánygyermekem van, ezen már nem tudok változtatni. A Klemből Kordára változtatott nevemet nem viszi tovább senki. Számos alkotó úgy tartja, a művészek nem vonulnak vissza, csak