Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-11 / 35. szám

4 I KÜLFÖLD 2019. február 11. | www.ujszo.com RÖVIDEN Trump: Hanoiban lesz a találkozó Orbán gyerekvállalásra biztat Kormányfő; az ellenzék bevándorláspárti politikusok gyülekezete, akiket Soros pénzel Washington. Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálko­zója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án - derült ki az amerikai elnök mikroblog-bejegyzéséből. ,.Munkatársaim éppen most in­dultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt” - írta Twitter­­oldalán Trump. Az amerikai el­nök szerint Eszak-Korea „egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz”. Donald Trump és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozó­ját tavaly júniusban Szingapúr­ban tartották. (MTI) Életfogytiglan a hét terroristának Tunisz. Életfogytig tartó bör­tönbüntetésre ítélték Tunéziában a tuniszi Bardo múzeum és a szúszai üdülőkomplexum elleni 2015-ös terrortámadás hét vád­lottját. A múzeumot 2015 márci­usában érte terrortámadás, az esetnek 22 halálos áldozata volt. 3 hónappal később egy magá­nyos merénylő támadt meg egy szúszai tengerparti szállodát, és 38 embert ölt meg, köztük 30 brit állampolgárt. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb ter­rortámadása. Mindkét merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. A 2011. évi forra­dalom után Tunéziában megje­lent egy dzsihádista mozgalom, amely évekig veszélyeztette az ország idegenforgalmát. (MTI) Porosenko: a Kreml be akar avatkozni Kijev. Petro Porosenko ukrán elnök szerint a Kreml be akar avatkozni a március végi ukraj­nai elnökválasztásba, és Vlagyimir Putyin orosz elnök „mániásán” törekedni fog arra, hogy az országot orosz befolyás alá vonja, ahogy az a szovjet időkben volt. Putyin terve egyértelmű: le akarja rombolni a független ukrán államot és a de­mokráciáját, meg akaija fosztani az ukránokat a békés és bizton­ságos élethez való joguktól - mondta Porosenko, hozzátéve: az elnökválasztás az Ukrajnáért folytatott „csata” lesz. Az ukrán parlament csütörtökön megtil­totta, hogy orosz állampolgárok megfigyelőként részt vegyenek a választásokon. (MTI) Fegyverletétel Etiópiában Addisz-Ababa. Az Ogadeni Nemzeti Felszabadító Front (ONLF) nevű etiópiai szakadár csoport 1700 tagja tette le a fegyvert - közölte az afrikai or­szág döntően szomáliaiak lakta keleti részén fekvő Szomália ál­lam ügyvivő elnöke. A nemzeti felszabadító front éveken át Eti­ópia felosztását követelte. Az or­szág keleti vidéke a 19. század óta tartozik Etiópiához, de Szo­mália magáénak követeli. A lá­zadók a szomszédos Eritreában voltak aktívak, ott képezték ki harcosaikat az Etiópiában elkö­vetett támadásaikhoz. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ B uda pest. Ez már a jó világ - ez az üzenet volt a legfontosabb általános újdonsága Orbán Viktor idei évértékelőjének. Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be a miniszterelnök, kifigurázta az ellenzéket és ismételten a menekültek ellen hergelt. Röpködtek a milliók Orbán Viktor tegnapi évértékelőjén, ahol bejelen­tette az új családvédelmi akciótervet. Bőszen migránsozott - Soros György nevét háromszor mondta ki, a Job­bikkal összefogó baloldal is alaposan megkapta a magáét. A körítés sem volt mindennapi: a Várkert Bazárhoz vezető utat fekete lepellel borított kordonokkal szegélyezték. Orbán azzal indított, hogy „soha rosszabb évet, mint a 2018-as volt”, mikor harmadszor is kétharmaddal nyertek, és a gazdaság is 5%-kal bő­vült. Azt mondta, mindkettőért ke­ményen megdolgozott az ország. Hosszan sorolta a gazdasági eredmé­nyeket, szerinte az ország készen áll a győzelemre. Orbán a szegénység fel­számolását ígérte, és azt mondta, a si­keres vállalkozókra történelmi fel­adat vár: nekik kell létrehozniuk Ma­gyarország területén kívül azokat a befektetéseket, amelyek profitját ha­zahozva kiegyenlítik a Magyaror­szág területéről kivitt profit mennyi­ségét. Nagyon erős hasonlatokkal él­ve ment neki a baloldal és a Jobbik összefogásának, a kormányfő azt mondta, kommunista-náci szövetség rajzolódik ki, szerinte ez már a poli­tikai pornográfia határát súrolja. Szinte tombolt a közönség, mikor a Magyar Televízió székházában akci­ózó ellenzékieken szórakozott. Or­bán szerint a „szocialista-náci koalí­ció tagjai” inkább tűnnek komédiá­soknak, mint vezetőknek. A közelgő EP-választás miatt Or­bán újra elővette a migránskérdést, visszahozta a régi szólamokat arról, hogy a migránsok a nőkre akarnak tá­madni és miattuk nő a terrorizmus. Hosszan beszélt a bevándorláspárti­akról és az ellene küzdőkről, Soros György nevét háromszor mondta ki. Szinte egy az egyben újra felmondta a 2018-as évértékelőből, hogy Nyugat-Európa még az ő életében el fog bukni, iszlamizálódni fog, a ke­vert népességtől megroggyan. A brüsszeli bürokraták „nem bírnak a vérükkel”, és Soros parancsára mindjárt ki akarják nyitni a határokat. Orbán végül bejelentette, a kormány hétpontos családvédelmi akcióterv­ről döntött. Jelezte, nemcsak azért kapnak a magyar szülők sok támo­gatást, mert jól megy az országnak, hanem azért is, hogy ne kelljen kí­vülről beengedni embereket a fo­gyatkozó népesség pótlására. Az ellenzéki pártok a beszéd ide­jére tüntetést szerveztek. „Amíg Magyarország miniszterelnöke Or­bán Viktor, addig gyermekeink jö­vője csak az elvándorlás lehet” - mondta az MSZP-s Bangóné Bor­bély Ildikó. (Index, hvg, ú) Iszlamisták össztűz alatt Segély nélkül maradtak Damaszkusz. Bejelentette az USA támogatását élvező arab-kurd milícia, hogy szombaton megkezd­ték a „végső csatát” az Iszlám Állam dzsihádista szervezet utolsó állásá­nak teljes felszámolására Szíria ke­leti részében. A Szíriái Demokrati­kus Erők (SDF) szóvivője szerint megkezdődött a „mindent eldöntő csata a terroristák megsemmisítésé­re”, a harcok várhatóan napokon be­lül véget érnek. Az Iszlám Állam egy nagyjából 4 négyzetkilométernyi te­rületet tart még ellenőrzése alatt Deir­­ez-Zór tartományban. A régióból menekülő szemtanúk szerint az Isz­lám Államnak még 500-600 harcosa küzdhet tovább a területért, ahol még mindig több száz polgári lakos is van. Az SDF szóvivője szerint a Deir-ez-Zórban még kitartó dzsihádisták többsége külföldi állampolgár. Az Emberi Jogok Szíriái Megfi­gyelő Központja (OSDH) szerint a milícia légi- és tüzérségi támadásokat zúdít a dzsihádistákra. Rámi Abdel- Rahmán, az OSDH vezetője közölte, ádáz küzdelem folyik, amit aknarob­banások robaja kísér. A szárazföldön nehéz az előrejutás, mert a terület na­gyon el van aknásítva. A CNN hírté­vé úgy tudja, a dzsihádisták az iraki határnál fekvő Bagúz al-Favgani fa­luban sáncolták el magukat, heves el­lenállást tanúsítanak, hőérzékelővel ellátott rakétákkal vágnak vissza. A terroristák alagútrendszert alakítot­tak ki az település alatt, ami lehetővé teszi, hogy egyik házból jussanak el a másikba észrevétlenül. (MTI) Caracas. Nicolás Maduro, a hi­vatalban levő venezuelai elnök nem tartja elsőrendű fontosságúnak, hogy új választásokat írjanak ki. Maduro az El Universal című lap­nak azt mondta: a választás nem prioritás, inkább a stabilizálást és az ország békéjét tartja fontosnak. Hozzátette, az egyetlen olyan in­tézmény, amelyet nem legitim úton választottak újra, az a nemzet­­gyűlés, és Juan Guaidó, az ellenzé­ki többségű törvényhozás vezetője csak az Egyesült Államok bábja. Guaidó több mint két hete nyilvá­nította saját magát a dél-amerikai ország ideiglenes elnökének, és fellépését elismerte az Egyesült Ál­lamok, az amerikai kontinens több más országa és az Európai Unió tagállamainak többsége. A venezu­elai hadsereg a hétvégén továbbra sem engedte be az ország területére azt a tíz teherautót, amely 100 ton­nányi nemzetközi humanitárius se­gélyt szállítana Venezuelába. Guaidó szükség esetén kész len­ne engedélyezni egy esetleges amerikai katonai beavatkozást, hogy rábírják Maduro államfőt a hatalom átadására. Az AFP francia hírügynökség azt kérdezte a poli­tikustól, lenne-e bátorsága élni ha­táskörével - mint ideiglenes elnök -, vagyis engedélyt adni egy ame­rikai katonai intervencióra. Guai­dó azt felelte: „Megteszünk min­dent, ami ahhoz szükséges, hogy emberi életeket mentsünk, s hogy ne haljon meg több gyerek.” (MTI) Kormányellenes tüntetések Nyugat-Európában Párizsban most kevesebb sárga mellényes vonult fel mint egy hete (TASR/AP) Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak szomba­ton országszerte a francia kor­mány adó- és gazdaságpoliti­kája ellen tiltakozó sárga mel­­lónyesek. A fővárosban egy tüntető súlyosan megsórült egy rendőrsági gránáttól. Pórizs/Róma/Madiid. Párizson kívül Marseille-ben, Bordeaux-ban, Toulouse-ban, Montpellier-ben és Nizzában is felvonulásokat rendez­tek a sárga mellényesek. A megmoz­dulásokat mindenhol incidensek kí­sérték, a fővárosban egy tüntető sú­lyosan megsérült egy rendőrségi grá­náttól. A belügyminisztérium szerint 51 ezren vettek részt a többségében be nem jelentett felvonulásokon, Pá­rizsban mintegy 4 ezren, ami keve­sebb, mint egy héttel ezelőtt. Párizs­ban a menet a Champs-Élysées su­­gárúttól indult az Eiffel-torony irá­nyába, ahol kora délután torkollott összetűzésekbe a tiltakozás. A nemzetgyűlés épülete elé érve többen levizelték az intézmény kerítését, majd megpróbálták ledönteni a bejá­ratot védő paravánokat. A rendőrök könnygázzal oszlatták az embereket, akik megdobálták őket. Az összecsa­pások során egy tüntetőnek leszakadt a keze. A párizsi prefektúra szerint a sérült elvesztette négy ujját, a hely­színről a tűzoltók kórházba szállítot­ták. A sérülést lefilmező szemtanú szerint a rendőrök olyan gránátot dobtak az emberek közé, amelyből apró gumilövedékek szabadulnak ki, s egy ilyen eszköztől sérülhetett meg a 21 éves férfi. Christophe Castaner belügyminiszter szerint a gumilöve­dékek alkalmazásával elkerülhető a fizikai kontaktus az erőszakos tünte­tőkkel, e nélkül még több sérült lett volna a megmozdulásokon. Több mint 200 ezres tömeg gyűlt össze szombaton Rómában a szak­­szervezeti szövetségek felhívására a gazdasági növekedést elősegítő po­litikát követelve a Liga és az Öt Csil­lag Mozgalom (M5 S) kormányától. A tüntetésen a nyugdíjasokat és a diá­kokat képviselő szövetségek és az el­lenzéki szociáldemokraták, a De­mokrata Párt is részt vettek, a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tüntető „sárga mellényes” moz­galom olasz támogatói. Előrehozott parlamenti választá­sok megrendezését követelte tegnap a tüntetők tömege a spanyol ellenzé­ki jobbközép és radikális jobboldali pártok felhívására rendezett nagy­szabású madridi felvonuláson. Áz „Egységes Spanyolországért. Vá­lasztásokat most!” jelszóval meghir­detett rendezvényre spanyol és euró­pai uniós zászlókkal, „Stop Sánc­­hez”, „Puccsistákat a börtönbe” fel­iratú transzparensekkel érkezők zsú­folásig megtöltötték a belvárosi Ko­lumbusz teret és környékét. A hiva­talos adatok szerint mintegy 45 ezren vettek részt a megmozduláson. (MTI) Orbán Viktor tegnapi évértékelőjén felvette a rózsaszín szemüveget (MTi-feiv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom