Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-07 / 32. szám

Királyhelmecen a testület választ alpolgármestert 4J___________________________I LECZO ZOLTÁN iMwirarog Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere a törvényben meg­szabott határidő lejártáig nem je­lölte ki alpolgármesterét, így a jogszabályok alapján ebben a kér­désben mostantól az önkormány­zati testület hivatott döntést hozni. A bodrogközi városban nem sokkal a 2018. novemberi helyha­tósági választás után beiktatták tisztségükbe a voksoláson man­dátumot szerző képviselőket, a polgári esketések elvégzésével Nagy Gitát és Fedor Sándort bíz­ták meg, a polgármester távollé­tében az ülések összehívására jo­gosult személy pedig, ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt, Zelinsky József lett. Az új polgármester bé­rezéséről is döntés született, meg­alakultak az önkormányzat mun­káját segítő szakbizottságok, ám Pataky az alpolgármesterét az ala­kuló ülésen nem nevezte meg. Er­re a jogszabályok szerint 60 nap állt a város első emberének ren­delkezésére, ám ő sem ez alatt az idő alatt, sem azóta nem hozott eb­ben az ügyben döntést. Eddig az alpolgármesteri teendőket - rész­­munkaidőben -Nádasdi Péter lát­ta el, aki a 2014-es választáson Ki­rályhelmecen a legtöbb, 1146 sza­vazatot szerezve lett a helyi ön­­kormányzat tagja. Tavaly novemberben ő, ahogy a korábbi önkormányzat több tagja is, szintén mandátumot szerzett, de a mostani sorrend némiképp eltért AJÁNLÓ Február 9. (szombat) Párkány -18.00: farsangi tánc­ház a Platán étteremben a Pásztortűz néptánccsoporttal és a Varjos zenekarral. Táncházgazda: Madocsai Imre, vendég: Bertók Tibor cimbalmos. (kisp) Komárom -15.00: Februári Folksuli a Rév - Magyar Kultúra Házában; játszóház Méhes Katá­val, Ördöngős Népzenetanoda Horsa Istvánnal, gyerek- és felnőtt táncház. Fellépnék: a Csallóközi Táncegyüttes, a Horsa Banda és a Kalász Banda. Február 10. (vasárnap) Komárom -14.00: Egészséges gyermek, boldog család-Pollák Éva gyermek-gasztroenterológus, az ajkai kórház főorvosának elő­adása a Kortinában (Barátság ut­ca). Bátorkeszi -18.00: Giulio a négy évvel ezelőttitől. A legtöbb szavazatot Királyhelmecen Ze­linsky József (Híd) szerezte, 1433- ot, majd Máté Erzsébet (függet­len, 1306 szavazattal), Nádásdi Péter (független, 1237 szavazat­tal), Illés Zoltán (Híd, 1071 sza­vazattal), Pandy Péter (Híd, 1009 szavazattal), Fedor Sándor (Híd, 958 szavazattal), Nagy Gita (Híd, 955 szavazattal), Apacs Zoltán (független, 938 szavazattal), Sacko Géza (Híd, 900 szavazat­tal), Tancsák Péter (független, 742 szavazattal), valamint Zvolensky Gabriella (független, 732 szava­zattal) következett. Zvolensky Gabriella kivételével mindannyi­an a Patakyt támogató, Együtt a helmeciekért csoportosulás tagja voltak. A polgármester lapunknak elmondta, mivel a csapata mind a választáson, mind az azóta eltelt időszakban rendkívül egységes volt, nem szeretett volna ő „rang­sort” felállítani közöttük. S mivel munkatársainak ítéletében eddig is megbízott, most sincs ellenére, hogy az alpolgármester szemé­lyéről a képviselők hozzanak dön­tést. A hatályos jogszabály lehetősé­get ad a mindenkori polgármester­nek arra, hogy a megválasztott al­polgármestert bármikor levált­hassa, egy ilyen intézkedés után pedig további 60 nap áll a rendel­kezésére, hogy új helyettest vá­lasszon. Pataky úgy nyilatkozott, hogy az új királyhelmeci alpolgár­mester - elődjétől eltérően - nem részmunkaidőben, hanem főállás­ban látja majd el feladatait. Scamacci-Renzo Tarabusi: Ka­viár és lencse vígjáték a Pesti Művész Színház előadásában a kultúrházban; rendezte: Márton András. Érsekújvár -10.00: Három az igazság, a Kuttyomfitty Társulat meseelőadása Mátyás királyról a főtéri kultúrház bábtermében. Február 13. (szerda) Léva -17.00: Felvidéki szemmel, Karaffa Attila fotókiállítása a Re­viczky Házban. A kiállítást mél­tatja Rajkó vies Péter publicista, író, a Dunaszerdahelyi Hírnök szerkesztője. Február 14. (csütörtök) Érsekújvár-18.00: Csemus Imre pszichiáter előadása Olyan­amilyen címmel, Bálint-napi pár­kapcsolati elemzés a főtéri kul­túrházban, a KultúrKorzó szerve­zésében. RÉGIÓ 2019. február 7. | www.ujszo.com Lesz-e Érsekújvárban magyar oktatási központ? Érsekújvárban egy magyar alapiskola van, ahová két vegyes nevelési nyelvű óvodából, a szlovák óvodákból és a régióból jön az utánpótlás (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Régióbeli értelmiségi férum összehívását is fontolgatják, illetve iskolatanácsok talál­kozóját tervezik a közeljövő­ben Érsekújvárban, ahol ismét terítékre kerülne a helyi magyar oktatásügy helyzete. E313I333333 Több mint egy évtizede foglal­koztatja az érsekújvári és régióbeli magyar szülőket, pedagógusokat, valamint az egykori és volt diákokat az a kérdés, hogyan tarthatók fenn és fejleszthetők a leghatékonyabban a városi és megyei fenntartású okta­tási intézmények. A gimnázium jövője a tét Nem véletlen, hogy az MKP leg­utóbbi frakcióülését éppen a Páz­mány Péter Gimnáziumban tartották. Farkas Iván megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője elmondta, a megye MKP-s képviselőcsoportja az utóbbi öt évben rendszerint valame­lyik megyei fenntartású oktatási, kul­turális, egészségügyi vagy szociális intézményben tartotta a tanácskozá­sát. „Frakciónk legutóbbi ülésén az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázi­umban jelen volt a gimnázium és az érsekújvári Czuczor Gergely Alapis­kola vezetése, valamint Klein Otto­kár, Érsekújvár polgármestere, me­gyei képviselő. Az ülésen a Pázmány Péter Gimnázium jövőjét, lehetséges szerkezeti átalakítását boncolgattuk” - tájékoztatott Farkas Iván. Felmerült egy érsekújvári magyar oktatási központ létrehozásának a lehetősége, és több megoldást vitat­tak meg. „Előbb a gimnázium verti­kális összevonását a magyar alapis­kolával, esetleg óvodával, majd a megyei fenntartású középiskolák magyar tagozatainak horizontális összevonását egy erős iskolaköz­pont létrehozásával, amelyben he­lyet kapna a gimnázium, az ipari is­kola, a kereskedelmi akadémia és az egészségügyi középiskola. Végül leszögeztük, hogy mindkét lehetsé­ges út csupán alulról jövő kezdemé­nyezéssel kezdődhet, ha a diákok szülei és maguk a diákok, valamint az érsekújvári értelmiség fejezi ki óhaját, akaratát egy ilyen stratégiai jelentőségű változáshoz” - egészí­tette ki az elmondottakat Farkas Iván. Közérdekről van szó Petemai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója el­mondta, számára egyértelműen az iskolaközpontok jelentik a lehetősé­get a szlovákiai magyarság megma­radására, illetve a szlovákiai magyar oktatás fellendítésére. „Legyen szó bármilyen céllal való összevonásról, a mai viszonyok között egyértel­műen hálátlan a kezdeményező sze­repe, mert az emberek úgy vélik, az illetőnek bizonyára egyéni érdeke fűződik hozzá. A mai ember számá­ra elképzelhetetlen, hogy valaki va­lóban a saját gyermekei, családja és a közösség jövőjét, boldogulását tartja fontosnak” - mondta Petemai Zsuzsanna. Az igazgatónő úgy véli, az egyéni kezdeményezés nem ele­gendő és nem mérvadó. Véleménye szerint több érdekcsoportot (szülői szövetségek, iskolatanácsok, képvi­selők, fenntartók, hitközösségek) is be kell vonni, mert azok egységes támogatása és valós összefogás nél­kül nem lehet előrelépés. „Félre kell tenni az egyéni érdekeket, és fel kell mérni, mire van szüksége a közös­ségnek. Személy szerint támoga­tom, hogy a két iskola egy épületbe költözzön, a megfelelő feltételek ki­alakítása után, mert hosszú távon mindenképpen több előnnyel, mint hátránnyal járna a két iskolaköz­pont, illetve az érsekújvári magyar közösség számára” - tette hozzá Pe­temai. Iskolatanácsok fóruma Ozsvald Norbert, a gimnázium iskolatanácsának és szülői szövet­ségének az elnöke elmondta, feb­ruár 20-ára tervezik az alapiskola és a gimnázium iskolatanácsa tagjai­­naktalálkozóját, amelyen nem ven­nének részt az iskolaigazgatók. „Olyan megállapodásra jutottunk, hogy sem az iskolatanács, sem a szülői szövetség nem dönthet, szé­lesebb fómmra van szükség. A gimnázium négy osztályában is meg kell vitatni ezt a témát a szülőknek. Valamennyiünk számára fontos, hogy mi lesz öt-tíz év múlva az ér­sekújvári magyar oktatási intézmé­nyekkel. Jó lépésnek mutatkozik a fúzió, de ugyanannyian támogat­ják, mint ahány an ellenzik ezt a le­hetőséget. Értelmiségi fórumot kellene szervezni, ahol az érintettek kifejthetnék, hogyan látják a hely­zetet” - mondta Ozsvald Norbert. A gimnázium iskolatanácsának és szülői szövetségének elnöke úgy véli, egyelőre még sokkal több az emocionális töltetű reakció, mint a racionális. Jó megoldás kell „Első lépésben elindult egy belső párbeszéd az iskolai munkaérte­kezleten. Tekintettel arra, hogy a városban beszélnek erről a témáról, a tantestületben is gyakoribb téma lett az érsekújvári magyar oktatás­ügy helyzete. Nyitottak vagyunk olyan megoldásra, amely minden érintett félnek megfelel” - tájékoz­tatott Novák Monika, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója. Kis Péter, az alapiskola szülői szövetségének elnöke elmondta, a szövetség legközelebbi választmá­nyi ülésén, február 19-én foglal­koznak ezzel a kérdéssel. „Gyűjtjük az információkat, figyelembe vesszük az érsekújvári magyar ok­tatásüggyel kapcsolatos vélemé­nyeket. Ügy gondolom, nem a szü­lői szövetség feladata megtalálni a végső, megfelelő megoldást. Állást tudunk foglalni, de az iskola szülői szövetsége elsősorban a gyerekek érdekeit tartja szem előtt, ezért mindenben támogatja az iskola működését. A szülői szövetségnek nem az a feladata, hogy beleszóljon az iskola vezetésének a dolgába, legfeljebb arra hivatott, hogy fi­gyelmeztessen, rámutasson az esetleges problémákra” - fogalma­zott Kis Péter. Jócskán megoszlanak a vélemé­nyek a járási székhelyen arról, mi­lyen hatékony megoldás születhet, amelynek eredményeképpen még több magyar gyerek számára vá­lasztanák a szülők a Czuczor Ger­gely Alapiskolát, és még többen lá­togatnák a Pázmány Péter Gimná­ziumot. Az alapiskolába jelenleg 393, a gimnáziumba 103 diák jár. Pozsonyban csak tavasszal szavaznak a költségvetésről Mórciusvógón szavazhat a főváros kópviselő-testiilsts az idei költségvetésről. Leghamarabb áprilisban léphet életbe a büdzsé, addig költségvetési provizóriummal működik a főváros. POZSONY Tavaly ősszel az előző városve­zetés kidolgozta az idei évre szánt költségvetést. A novemberi önkor­mányzati választás után felállt új testület az alakuló ülésén azonban nem szavazott ajavaslatról. Matús Valló főpolgármester ezt a szakbizottságok és a városi tanács hiányával indokolta. A hatályos tárgyalási rend szerint a költségve­tés elfogadása előtt a szakbizottsá­goknak és a tanácsnak is foglalkoz­ni kell a tervezettel. A bizottságok összetételéről azonban csak a december közepén megtartott ülésen döntöttek a kép­viselők. A tavaly előkészített költségvetés 477,1 millió euróval számol. A ki­adások összege meghaladja a 396 millió eurót. A közlekedés, a közte­rületek, a környezet és a biztonság fejlesztése az elsődleges prioritás. Egyebek mellett villamosvonalak bővítésével, gyüjtőparkolók és par­kok építésével, valamint útjavítá­sokkal is számoltak. A költségve­tésben szerepelt a Szabadság téren álló szökőkút vagy a Grössling für­dő felújítása is. A tervezet előkészí­tői azzal számoltak, hogy idén 50 százalék alá csökkentik a főváros adósságállományát. Tavaly 142 millió euró volt a magisztrátus adós­sága, ami a 51,66 százalékos leter­­heltségetjelent. Peter Bubla, a főváros szóvivője a TASR hírügynökségnek azt mondta, hogy a képviselő-testület a március végi ülésen szavazhat a költségve­tésről, amely már április 1-én hatály­ba lépne. Addig azonban marad a provizórium, amely értelmében ha­vonta csak meghatározott összeget költhet el a főváros, a tavalyi költ­ségvetés tizenketted részét fordíthat­ják a kiadásokra. ,A- jelenlegi veze­tés célja, hogy az idei évre tervezett valamennyi prioritást figyelembe vegye a költségvetés összeállításá­­nál”-mondta a szóvivő. (TASR, béva)

Next

/
Oldalképek
Tartalom