Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-16 / 13. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com I 2019. január 16. 7 50 éve gyújtotta fel magát Jan Palach Prágában 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a prágai tavasz eltiprása elleni tiltakozásul Jan Palach. Halálának 20. évfordulóján, 1989 januárjában kezdődött a csehszlovákiai rendszerváltó folyamat. 1968 elején váltotta a pártállam élén a keményvonalas kommunista Antonín Novotnyt a reformista Alexander Dubcek, ezzel kezdődött a prágai tavasz, a rövid életű kísérlet „az emberarcú szocializmus” megteremtésére. A reformfolyamat irányítása gyorsan kicsúszott a kommunista párt kezéből, megszűnt a cenzúra, rehabilitálták a koncepciós perek áldozatait, feléledtek a korábban megszüntetett társadalmi szervezetek. Ez kiváltotta a Szovjetunió nemtetszését, s miután a figyelmeztetések nem jártak eredménnyel, a Varsói Szerződés csapatai 1968. augusztus 21-én megszállták Csehszlovákiát. Az emberek nehezen törődtek bele a visszarendeződésbe. Az akkor 20 éves prágai egyetemista, Jan Palach úgy döntött, tiltakozásul magát áldozza fel. Palach a középiskola után történelmet és filozófiát szeretett volna tanulni, de csak agrárgazdasági szakra mehetett. Szorgalmas, komoly és idealista diákként ismerték. A prágai tavasz kezdete után összejöveteleken vett részt, az egyetem hallgatói tanácsának egyik alapítója lett. 1968 nyarán elfogadták kérelmét, átiratkozhatott a Károly Egyetem filozófia szakára, de mire megkezdhette tanulmányait, az invázió véget vetett a reformoknak. Palach barátaival megszállásellenes feliratokat írt a falakra, tüntetéseken vett részt, diáksztrájkot szervezett. Egyre többet fontolgatta egy radikális akció elkövetését, hogy felrázza a történtekbe beletörődni kezdő lakosságot. Tervei között szerepelt a Csehszlovák Rádió elfoglalása és általános sztrájkfelhívás beolvasása, de végül az önégetés mellett döntött. 1969. január 16-án a Vencel téren, a szökőkút közelében levette a kabátját, előhúzott egy éter feliratú üveget, magára öntötte és meggyújtotta. Lángoló ruhában az autók között a Vencel-szobor felé futott, majd egy bolt előtt összeesett, a járókelők próbálták eloltani a lángokat. A még eszméleténél lévő Palach kérésére felolvasták a táskájában lévő levelét, amelyben megindokolta tettét. A téren nagy tömeg gyűlt össze, a szökőkút közelében egy papírlapra egy szemtanú azt írta: Itt egy diák áldozta fel magát! Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, testfelületének 85 százaléka megégett. Palach a kórházban megerősítette, hogy nem öngyilkosságot követett el, hanem tiltakozásként gyújtotta fel magát. Az orvosok három napig küzdöttek az életéért, ezalatt csak anyja és testvére látogathatta, a halála előtti napon barátnőjét, majd az egyik diákvezetőt is beengedték, neki adta át a téren felolvasott levelét (búcsúlevelet nem írt). Utolsó szavaival azt kérte, mások ne áldozzák fel magukat. A csehszlovák hírügynökség rövid hírben számolt be a haláláról, csupán nevének kezdőbetűivel. A temetés, amelyen félmillió ember vett részt, rendszerellenes demonstrációvá változott, az elkövetkező napokban spontán tüntetések zajlottak, éhségsztrájkok kezdődtek. Példáját kérése ellenére többen követték, február 25- én a Vencel téren egy 18 éves diák, áprilisban Jihlavában egy férfi gyújtotta fel magát. 1969. január 20-án a pesti Múzeumkertben Bauer Sándor 17 éves szakmunkástanuló a zsarnokság és elnyomás ellen tiltakozva felgyújtotta magát. A kommunista hatalom Palachot elmebetegként, majd CIA-ügynökként próbálta beállítani, nevét és tettét a rendszer 1989-es bukásáig elhallgatták. Sírja mégis nemzeti zarándokhely lett, ezért 1973-ban exhumálták és elhamvasztották. Hamvait szülővárosába, Vsetatyba küldték édesanyjának, aki csak fél év múlva temethette el, a maradványokat 1990-ben helyezték vissza a prágai sírhelyre. Palach halálának huszadik évfordulóján, 1989 januáijában Prágában diáktüntetések kezdődtek, ezek brutális szétverése indította el a kommunista diktatúra bukásához vezető folyamatot. Az 1989-es bársonyos forradalom után Jan Palach nemzeti hőssé, az önfeláldozás jelképévé vált. A Vencel téren a Nemzeti Múzeum előtti járda kövei közül kereszt emelkedik ki önégetése helyszínén, a belvárosi Rudolfinum előtt emlékművet állítottak a tiszteletére, a Károly Egyetem falán halotti maszkjának bronzmásolata látható. (MTI) A húszéves Jan Palach egy 1968-ban készült fényképen (TASR-képarchivum) Iskolapélda: a nagyszarvai árulás MÓZES SZABOLCS A „nagyszarvai törvénymódosítás” iskolapéldája, hogyan lehet az útszélen hagyni a magyar érdekeket, s hogy hogyan nem szabadjogszabályokat írni. Sunyi módon, egy nagyobb törvényváltoztatásba csúsztatott módosításon keresztül tartotta be a nagyszarvai és környékbeli szlovákoknak tett ígéretét Peter Pellegrini. Az új szabályozás szerint ha az önkormányzat nem akar a minimális diáklétszám alatti iskolát nyitni, akkor az állam majd átnyúl felette és a járási hivatalokon keresztül megteszi. Az iskola létrehozását kötelezővé teszi, ám pénzt a működtetéséhez nem ad. Tökéletes arculcsapása ez az önkormányzatiságnak! A kisiskolák megmentését szolgáló korábbi szabályozás (amibe most a smeresek belekapaszkodtak) értelme ugyanis az volt, hogy ahol az önkormányzat fontosnak tartja az iskola megtartását és talál rá forrásokat is (egy bizonyos diáklétszám alatt ugyanis a fejpénzből nem lehet nullszaldósan működtetni az intézményt), ott nem kell bezárni az intézményt. Most ezt a parlament úgy erőszakolta meg, hogy ahová a járási hivatal rábök a térképre, ott üzemeltetni kell egy „veszteséges” iskolát is, akár akarják a helyiek, akár nem. Ez a törvénymódosítás állatorvosi lova a rossz törvényalkotásnak. Az egész csomag koalíciós képviselői indítványként került a parlamentbe, holott normális helyzetben a minisztérium készítené elő - azért is, hogy a tárcaközi véleményezési folyamatban minél többen hozzászólhassanak. A „nagyszarvai módosítás” pedig még problémásabb módon került bele, a parlamenti második olvasat során nyújtotta be egy smeres képviselő - képletesen szólva a végszavazás előtt öt perccel, amikor érdemi vitáról már szó sem lehet. Állatorvosi lovakkal az egész üléstermet meg lehetne tölteni a szlovák parlamentben, a mostani módosítás igazán szomorú és elgondolkodtató vonatkozása annak magyarellenes éle. A betelepülő nagyszarvai szlovákok lobbizásának köszönhetően erőszakolták meg a törvényt úgy, hogy az megfeleljen egy specifikus, a pozsonyi kertvárosba települő tehetős szlovákok igényeinek. A legdurvább pedig, hogy ehhez magyar politikusok is asszisztálnak. Ha egy szlovák pártokból álló koalíció emel törvényerőre ilyen csúfságot, mondhatnánk: ellenzékből nehéz megakadályozni. Koalícióban viszont minimális elvárás, hogy legalább a káros ügyekben vétózzanak az elvtársak. Főleg egy olyan kormánykoalícióban, amely az „eddigi lehető legjobb”, amiben a magyar kisebbség a „legtöbbet”, vagy még annál is többet el tud érni, mint amit valaha remélt! Az pedig a pofátlanság netovábbja, hogy ezt utólag kisebbségi előrelépésként próbálják eladni - akkor inkább tessenek csendben maradni! Vannak, akik naivan felteszik a kérdést: kinek árt egy szlovák osztály, egy közös iskola? Elszomorítóan sok példát tudnánk mutatni, hogyan váltak a közös intézmények szlovákká, hogyan szorult bennük háttérbe a magyar nyelv - esetünkben hatványozottan érvényes, hogy közös lónak túrós a háta. A legnagyobb veszély viszont az, hogy néhány magyar szülő majd esetleg úgy gondolja, gyereke jobban érvényesül a szlovák iskolával. Ha nincs helyben szlovák iskola, ez nem nagyon fordul elő. A törvénymódosítás betűje a fent ecsetelt változásokat hozhatja, üzenete a viszonyok tartósságát mutatja: önkormányzatiság, alulról építkezés jogegyenlőség, ám ha helyzet van, kiderül, ki itt az „államalakító”. Ha a helyi magyar többség nem úgy táncol, ahogy a frissen érkezett lakók muzsikálnak, lerendelik a miniszterelnököt, és ő rendet teremt - kapva kap az alkalmon, hiszen szlovák érdekeket védeni mindig hálás feladat. Mikor éljük meg, hogy kisebbségi, magyar ügyekben ennyire gyorsan reagálnak? Hová tegyük a Priort? Bandika és Ervin az év eleji energiadrágulástól fűtve rászánták magukat a falusi turizmusra. Karácsony óta azon vitatkoztak, kinek a lakhelyét alakítsák vendégházzá. Végül Ervinére esett a választás, mivel az ő portája a falu szélén terpeszkedik, így kifíxteni is nehezebb, hiszen Bandikáét a szomszéd házak melege is melegíti oldalról. Meg hát a fővárosi pihenni vágyók szeretik, ha fél lábbal a természetben tengethetik hétvégéiket, de azért fél lábbal a faluban is, hogy ki lehessen futni a kisboltba, ha elfogy a szódavíz. Hanem az udvar némi tereprendezést igényelt, meg bozótvágást, hogy a vakolat kijavításáról meg a festésről ne is beszéljünk. Be is mentek gyorsan a kocsmába, hiszen ott van meleg, meg újabban wifi. A kocsmáros, Rózsika, karácsonyra kapott a lányától egy táblagépet, azóta pedig a kocsmai viták hossza drámai módon lerövidült. Rózsikát ugyanis bármelyik vendég megkérheti, hogy guglizzon rá valamire, amiről az asztaltársaság vitatkozik. így már odajutnak lassan, hogy vitatkozniuk sem lesz min. Bandikáék most elhatározták, hogy Ervin verandáját újraköveztetik, retró terrazzo cementlapokkal. Rózsika a pult mögül, lila alapon rózsaszín virágos kötényruhájában ráguglizott, az egybegyűltek megtudták, hogy bizonyos Budapest melletti cég századfordulós mozaikcsempe-minták alapján újragyárt terrazzo lapokat, amelyeket különféle színben és mintában meg lehet rendelni. Már majdnem kiválasztották a megfelelőt, amikor valamelyikük a nagy mutogatásban felborította Bandika kis sörét, mely ráfolyt a táblagépre. Rózsika olyan reflexszel rántotta elő az övébe bújtatott szürke mosogatórongyot, mint a revolvert Clint Eastwood A jó, a rossz és a csúf című Sergio Leone-film zárójelenetében. De ez is kevés volt. A képernyő szolgálatkészen reagált a sörös rongy simogatására, és elkezdte lejátszani az egyik szlovák napilap online kiadásának videóját, melyben a szőke riportemő egy fiatal építésszel beszélget arról, mi legyen Pozsonyban a Kő téri Priorral, amely az elmúlt hetekben cserélt gazdát. Az új tulajdonos ugyanis át akarja építeni. A fiatal építész pedig arróí beszélt, hogy az 1960-as években emelt épületegyüttest, mely magába foglalja a Prior áruházat s a Hotel Kyjevet, tisztelnünk kellene, hiszen építészeti örökségünk emblematikus példája, lenyomata egy komák. Eltávolítani pedig barbárság. Rózsika próbálta megállítani a videót, de a táblagép nem reagált, valószínűleg még a ráfolyt tízes Közel hatása alatt volt. Nem tehettek mást, végignézték a beszélgetést. Miután a táblagép magához tért, Rózsika pedig kicsapolt egy új kört a nagy ijedtségre, arról kezdtek beszélni, mit kéne csinálni a Priorral és a Kijev Hotellel. Bandika azt mondta, szerinte amit a fiatal építész állít, az igaz, viszont ez az épületegyüttes megöli a teret, és szociálisan is lepukkantja saját környékét. Ervin szerint meg kell őrizni, de oly módon, hogy le kell fújni tartós hajlakkal, és szeretettel oda kell ajándékozni a Neptunusz bolygó lakosságának - vigyék el, és ingyen az övék. Rózsika szerint túl soká tart, míg a neptunusziak ideérnek, úgyhogy inkább ásatni kéne alatta a munkanélküliekkel egy gigantikus nagy gödröt, és engedni, hogy abba belezuhanjon. A helyén meg lehetne játszótér. VERES ISTVÁN
