Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-05 / 4. szám
www.ujszo.com | 2019. január 5. SZOMBATI VENDÉG I 9 Másodszor is övé a Micimackó Alföldi Róbert: „Benne volt a kés a gyomromban, hogy ne gügyögjem túl, de ne legyen vér komoly sem..." „Nagyon cizellált meló volt. Háromszori leülésre vettük fel..." SZABÓ G. LÁSZLÓ A. A. Milne örökbecsű Micimackójának hangoskönyv-felvótelóvel zárta a 2018-as évet Alföldi Róbert. Könyvesboltokban, nagyáruházakban hetek alatt elkapkodták a lemezt. Annak ajánlójában írja a jeles színész-rendező. „A szívem legmélyére költözött a Micimackó, és azóta is ott lakik." Gyerekek és felnőttek mondhatják most vele együtt ugyanezt, hiszen Alföldi Róbert úgy szólaltatja meg ezt a szép, filozofikus mesét, hogy közben kamarakórust működtet a torkában. Milne szövegét kottaként kezeli, hangjával még a legapróbb történéseket is mesterien érzékelteti. Micimackótól Malackán át Róbert Gidáig minden egyes figura hús-vér személyiségként lép elénk. Tud róla, mi van a torkában ? Egy száztagú zenekar. Pontosan érzékelteti ezt a kritikusa is, aki azt írja: „Minden figurának vokális karaktere van.” Rálik Szilvia történetét tudom elmesélni. Szerintem a világ egyik legjobb drámai szopránja. Azt mondta: az a csodálatos az éneklésben, hogy ha bármennyire beénekelsz, és minden rendben is van, mindent tudsz, ha kinyitod a szádat, nem tudod, mi fog kijönni belőle. Én most megpróbáltam nagyon klasszikus módon, nagyon egyszerűen, nagyon konzekvensen felolvasni a szöveget. Ebben biztos az is segített, hogy régebben, amikor a tévéfilmet csináltam, foglalkoztam már az anyaggal. Az olyan munka volt, akkora élmény, hogy az általam megszólaltatott figurákban biztosan ott vannak az öregek, akik akkor játszották őket. A lelkűkből merítettem. A Micimackóban ott van Kállai Ferenc, a Fülesben Darvas Iván, Malackában Törőcsik Mari... itt vannak bennem. Mikor érezte először, hogy mire képes a hangjával? Már a főiskolán? Vagy jóval később, amikor a Vészhelyzet fiatal dokiját szinkronizálta? Ez nem ilyen tudatos. A hang, mint minden más, eszköz. Hogy az ember mennyire tudja kézben tartani, jó hangszerként vagy eszközként használni, abban van meló. Hogy mennyire tudja színezni, mélyíteni vagy magasítani? Nem. Hogy a tiéd legyen! Hogy természetesen tudj bánni vele. Én nagyon zártan, vagy torokból, nagyon rosszul beszéltem. Ha nincs a főiskola és Ságodi Gabriella, a beszédtanárom, akkor nem vagyok ennyire képben a hangommal, biztos, hogy nem tudom ennyire használni. Tíz évig jártam vissza Gabihoz a főiskola után, minden egyes szerepemmel. De ebben nagyon erősen benne van a Vígszínház is. A nagyszínpad. Ma trend, hogy olyan természetesen beszélünk, ami nagyon sokszor átcsúszik civilbe, amit nem szeretek, mert nem értem, nem hallom. A Víg színpadán meg kellett tanulni érthetően beszélni, a főiskolán ugyanis kis teremben voltunk. Időbe telt, míg megerősödött, kinyílt a hangom, és a kezemben volt. Azért mondom, hogy eszköz a hang. Használod egy adott szerepre. A hangoskönyvnél pedig nincs más, csak a hang. Azon keresztül kell közvetíteni az adott helyzetet, pillanatot, figurát. Bizonyára gyakran hallja, menynyire szeretik a hangját. Nem. Egyáltalán. Nekem az első ilyenfajta sikerem, amire odafigyeltek, az a Vészhelyzet volt. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy a sorozat legemberibb, legcsetlőbotlóbb figurájának adtam a hangomat. Mivel nem voltam profi szinkronizáló, valahogy többet engedtem meg magamnak. Bátrabb volt? Szabadabb? Éspofátlanabb. Hülyéskedőbb. Azóta többször hívják. Ma már visszafogottabb, nem olyan bátor? De! Csak sok múlik azon, hogyan indulsz neki. Sajátos hangszíne van. Összetéveszthetetlen. Megismertek. Tudják, hogy ez a hang az Alföldié. Régen az volt, hogy ki ez a hang? Fura mód a hangom alapján kezdtek rám figyelni. Visszatérve a Micimackóhoz: 2005-ben huszonhat perces „versenyfilmet” rendezett belőle a televízió Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő műsorának. Parádés szereposztással dolgozott. A magyar színészet krémjével. Akkor azt mondtam: ez többet ér a Kossuth-díjnál. Sorra kértem fel a nemzet nagy színészeit, és húsz perc alatt mindenki igent mondott. Egyetlen kérdést tettek csak fel: ,A többiek elvállalták?” Ugyanis nem lehetett tudni, hogy mi lesz ebből. Jön megint ez az Alföldi, valamit itt izéi... Agárdi Gabi bácsi lett volna Nyuszi, de ő már szegény kórházban volt, így lett helyette Tordy, aki viszont nagyon vicces volt, mert ő lett köztük a siheder. Úgy is kezelték őt a többiek, akik viszont úgy viselkedtek, mint a legrendetlenebb gyerekek. Zrikáltak. Kicsesztek velem. Kiröhögtek. De az egész csodálatos volt, ők meg tüneményesek. Tévétörténeti alkotás lett a film. Főleg, hogy ők együtt voltak. Vegyük akkor sorra őket, így tizenhárom év után. Kiről, mi jut most az eszébe? Sorolom a neveket. Kállai Ferenc. Majdnem elesett, ahogy jött felfelé a lépcsőn, zöld lufival a kezében. Garas Dezső? Édes Dezső! Állandóan morgott, mint a tigris. Nagyon energikus volt. Máthé Erzsi? Mindenkit ismertem személyesen, csak őt nem. Ő volt a nyugalom, a békesség. Állandóan szorongott, (Talabér Tamás felvétele) hogy ő ezt jól csinálja-e? Csodálatos csaj volt. Darvas Iván? Ivánnal akkor, az Amadeus után, amelyben ő játszotta Salierit, én Mozartok már nagyon szoros viszonyban voltam. Tábori Nóra? Nagyon rossz állapotban volt már akkor egészségileg. Szegénykém, tényleg a végét járta. De ha elindult a felvevőgép, a színészet teljesen összerakta. Nem is láttam még ilyet. Azonnal képben volt. Egyébként pedig már nem. Bodrogi Gyula? O mindenkit röhögtetett. Tordy Géza? Meghúzta magát. A végére hagytam Törőcsik Marit. O beszélt, beszélt, beszélt. Imádtuk egymást. Hozzáteszem: ők sem voltak így együtt régóta. Ez a rendkívüli osztály. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire szerették egymást. Mekkora löket volt, hogy amikor a Hungaroton felkérte a hangoskönyvre, azonnal bevillant a régi emlék, hogy jaj, de jó, én ezt az anyagot már ismerem? Mentem volna én akkor is, ha nincs ez az élmény. A kérdés csak az volt, hogy sikerül-e másodszorra, más formában. Nem vagyok ugyanis hangoskönyv-rajongó. Sőt van is egy pici elméleti ellenállásom ezzel kapcsolatosan. A barátaim ugyan mindig elmondják, hogy ez nem olvasás helyett van, hanem inkább azokat a helyzeteket szolgálja, amikor hallgatni lehet valamik mert olvasásra éppen nincs lehetősége az embernek. Jó! Én mégis inkább olvasásra buzdítok mindenkit. Gyerekként volt, aki az ágya mellett ülve mesével altatta el? Nem volt. Szerencsére nagyon hamar, és könnyen megtanultam olvasni. Valósággal faltam a könyveket. De iszonyú mennyiséget! Olvasott mesét valakinek az ágya szélén ülve? Volt rá példa, de nem rendszeresen. A szertartása fontos ennek, nem is a mese. Az intim közeg, amit ez megkíván. A Micimackót mikor olvasta először? Amikor a filmet rendeztem. Ez nem is gyerekkönyv szerintem. A kis herceg sem. Ezek felnőtteknek szóló könyvek. Arra figyeltem, amikor a hangoskönyvet felvettük, hogy ne pusztán gyerekeknek mondjam a történetet. Benne volt a kés a gyomromban, hogy ne gügyögjem túl, de ne legyen vér komoly sem, ne hiányozzon belőle a humor, a szépség, a lelkiség. Ne legyen ez behatárolva, hogy kinek szól, miközben én mégis azt gondolom: ez felnőttekhez szóló könyv. Melyik volt az a figura, amely egy kicsit megnehezítette a munkáját? Nem emlékszem ilyenre. Az egész nehéz volt. Nem hosszú, csak nagyon sűrű szöveg. Kalandos. Sok párbeszéd, rövid dialógok. Nagyon észnél kellett lenni. Rájött már, miért szereti annyira ezt a történetet? Mert nagyon szomorú és nagyon ismerősek a figurák kínlódásai, a típusok, a helyzetek. Teljesen emberiek. A lényeget lehet belőle megérezni, megérteni. Minden figura külön tükröt tart elénk. És el is lehet mosolyodni a végén. Csehovtól, Shakespeare-től vagy Ödön von Horváthtól rengeteget lehet tanulni. Milnétől mit? Azt, hogy nem jó egyedül. Hogy mennyire fontosak a barátok. Csodálatos munka volt, írja a lemez ajánlójában. És megtisztelő, hogy én kaptam. Az öregek révén, akikkel dolgozhattam, ma is a szívem mélyén a történet. Nagyon cizellált meló volt. Háromszori leülésre vettük fel. Háromszor négyöt óra van benne. Fontosságát tekintve erre a munkára is ugyanúgy tekint, mint bármelyik színpadi rendezésére? Persze. Nagyon érdekelt ez is, azért csináltam. Önmagát, ott legbelül, mennyire rendezte? Csak annyira, amennyire minden színész rendezi magát ilyen helyzetben. Figyeltem a szándékra, hogy kijöjjön.
