Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-31 / 26. szám
Nagyvilág MAGYAR CSÁRDÁSTÓL HANGOS a pakisztáni hindu lagzi Mi jut eszébe Pakisztánról? Az önzetlen vendégszeretet? Az összetartó családi idill? Netán tevegelés naplementekor a tengerparton? Vagy káprázatos esküvői nagyestélyik? És mit szólna, ha Pakisztán egy kirándulás úti célja lenne? Hasonló reakciókat kaptam én is, amikor egy igen szűk ismerősi kört beavattam roppant spontán ötletembe. A kiutazásom előtt nekem sem volt a fent leírtakhoz hasonló vízióm az országról. A bőröndömet telepakoltam egyszerű, hétköznapi holmikkal, mégse legyek túl kirívó szőke európaiként egy fejlődő országban. Nagy öngól volt ám ez! Anil Vatwani, a pakisztáni jó barátom, akivel Indonéziában ismerkedtem meg egy környezetvédelmi önkéntesprogram alkalmával, tavasszal üzenetet küldött nekem, melyben örömmel újságolta, hogy megnősül, és szívélyesen lát a decemberi esküvői ceremónián. Gratulációval viszonoztam a kedves üzenetet, és semmi egyéb fontosságot nem tulajdonítottam a dolognak. A nyári eljegyzésüket követően újból felmerült a téma, miszerint ő tényleg komolyan gondolta a meghívást. Ekkor már bogarat tett a fülembe, át is röppent az agyamon, mi lenne, ha tényleg belevágnék ebbe a kalandba, és ellátogatnék Pakisztánba az ötnapos hindu esküvői ceremóniára. Megvettem a repjegyet, elintéztem a vízumot, és azon kaptam magam, hogy a budapesti reptéren búcsúzom a szüleimtől, akik szegények hideget-meleget egyaránt kaptak, hogy el mertek engedni erre a MIELŐTT KIÉRTEM A REPÜLŐTÉRRŐL, FELTETTEM EGY KENDŐT A FEJEMRE, IGYEKEZTEM BEOLVADNI A KELETI KULTÚRÁBA. EGYSZER CSAK VALAKI SZALAD FELÉM, ÉS ÁTÖLEL A NÉGY ÉVE NEM LÁTOTT BARÁTNŐM, QURAT, AKIVEL ÚGYSZINTÉN INDONÉZIÁBAN ISMERKEDTEM MEG. HIHETETLENÜL JÓ ÉRZÉS VOLT. viszonylag nem hétköznapi kiruccanásra. Ugyanis a közeli környezetünkben mindenki meg volt róla győződve, hogy vagy egy tevéért, vagy rosszabb esetben pár tehénért eladnak engem, ha pedig mégsem, akkor biztosan csak a szerveim kerülnek haza valami szatyorban. Nagy meglepetésükre épségben és egészben hazajöttem, életem eddigi legkalandosabb élményeivel gazdagabban. De ne szaladjunk így előre! A röpke 12 órás repülőút után a tengerparti Karacsiban landoltam, ahol a kicsekkolás, bőröndfelvétel európai reptereket megszégyenítő gyorsasággal ment. Egy röpke vízum- és útlevélellenőrzés, és már toltam is a kijárat felé a csomagomat. Mielőtt kiértem, feltettem egy kendőt a fejemre, igyekeztem beolvadni a keleti kultúrába. Egyszer csak valaki szalad felém, és átölel a négy éve nem látott barátnőm, Qurat, akivel úgyszintén Indonéziában ismerkedtem meg. Hihetetlenül jó érzés volt. Nála töltöttem az első napot. Miután hazaértünk, ők muszlim vallásukhoz híven elvégezték a reggeli imát, majd megreggeliztünk. A tradicionális pakisztáni reggeli az omlett, melyhez a jellegzetes parathából (laskához hasonló tészta) csíptünk minden falathoz egy darabot. Megjegyzem, főként kézzel folytak az étkezések, kést és villát egyszerre ritkán láttam a kezükben. Reggeli után Qurattal és testvéreivel bebarangoltuk a majd' 15 milliós Karacsit. Ellátogattunk a helyi piacra, kóstoltunk néhány ínyencséget, vettünk pár csecsebecsét, majd leültünk egy jó kis tejes fekete teára, ahol megtárgyaltuk, kivel mi történt az elmúlt évek során. Quratnak a szülei már kiválasztották a jövendőbelijét, akivel a nyáron meg is történt az eljegyzési ceremónia. Muszlim elrendezett házasság esetén a szülők választanak a gyerekeiknek társat. Ekkor azért nyeltem egy nagyot, 4Utazás EXTRA mmmmm 2019. Január
