Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-31 / 26. szám
www.ujszo.com | 2019. január 31. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Tettestársak Nem áldozhatnak már fel senkit, mert magukat sodornák veszélybe MARIÁN LEŐKO Annyi megbotránkoztató és felháborító dolog történt a napokban, hogy nem emelhetünk ki egyet közülük, valamennyit fel kell sorakoztatni e kommentárban. A Smer parlamenti alelnöke, Martin Glvác azt az eljárást választotta, amit Robert Kalinák fejlesztett ki. Először úgy védekezett, hogy megpróbált hülyét csinálni az emberekből, s amikor ez nem működött, inkább idiótát csinált magából. Előbb letagadta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna Alena Zsuzsovával, aztán azt mondta, hogy a dologba beavatott „további személyeket” is, míg végül egészen odáig jutott, hogy azt állítsa, a Zsuzsovával való irogatást a Főügyészség és a katonai elhárítás javaslata alapján folytatta. Minden, amit az ügyben mondott, nemhogy nyilvánvaló és könnyen leleplezhető hazugság volt, hanem olyan szánalmas hazudozás, amihez már alighanem gyengeelméjűnek kell lenni. Glvác azt mondja, még védelmi miniszterként komoly pozíciókban levő személyekhez fordult azzal a kérdéssel, hogy mit tegyen, mert„kapcsolatba lépett vele egy ismeretlen nő”. Jaromír Ciznár e kijelentés után elküldte Glvácot a fenébe. Eubomír Skuhra, a katonai hírszerzés volt főnöke viszont állítólag azt tanácsolta neki Zsuzsová jelentkezése után, hogy „ilyen esetekben biztonságosabb további személyeket is bevonni”. Erre alapozva Glvác azt állítja, az „illetékes szervek utasítása alapján” küldözgetett szelüket Zsuzsovának, meg megírta neki, hogy gyönyörű, és megérdemli a kényeztetést. A tények azonban azt mutatják, hogy Glvácnak éveken át bizalmas kapcsolata volt egy nővel, aki Marián Kocnemek dolgozott és most három gyilkosság gyanúsítottja, és erre nem magyarázat vagy felmentés még az sem, ha a volt miniszter valóban csökkent értelmű. Peter Pellegrini kormányfő először azt mondta, Glvácnak nyilvánosan magyarázatot kell adnia Zsuzsovával kapcsolatban, és bár ezt máig nem tette meg, valami csoda folytán egyszer csak visszanyerte a kormányfő és a Smer vezetésének bizalmát. De nem ez az egyetlen eset, amikor Pellegrini bebizonyította, hogy semmivel sem jobb Ficónál. Martina Lubyová oktatási miniszterről a kutatási pályázati pénzek botrányos elosztása után kijelentette, hogy „utólagosan bizonyos dolgokra magyarázatot kell adnia”. Mintha Lubyová rendesen végezné a dolgát, csak éppen ezt nem tudná megmagyarázni. (És mit kéne megmagyarázni, ha rendesen végzi a dolgát?) A helyzet azonban az, hogy a megmagyarázhatatlant Lubyová sem tudja megmagyarázni. A következő ügy, hogy Pavol Vorobjov, a pénzügyőrség igazgatója állítólag Tibor Gáspár volt országos rendőrfőkapitány utasítására 2017-ben átvilágította Ján Kucik újságírót. Éppen akkor, amikor Marián Kocner információkat gyűjtött Kuciakról és más újságírókról. Mivel így felmerül a gyanú, hogy azokat a rendőrségtől kaphatta, az államfőnek is meg kellett szólalnia, „mert ez a maffia és az állam összefonódását jelenti”. A pontot az i-re, a habot a tortára Andrej Danko tette fel. Aki azt hitte, hogy egy ilyen komikus figura nem jelenthet veszélyt a társadalomra, most megint kapott tőle egy esélyt, hogy elgondolkozzon a szavain. Mégpedig, hogy a demokrácia jó dolog, „de végül valakinek úgy is meg kell mondania, hogy ki engedelmeskedjen és ki dolgozzon”. Az erős kéz politikáját emlegeti egy olyan ember, aki leginkább azzal tűnt ki, hogy a kezével képes lemásolni egy doktori munkát. Ahogy a Smer és az SNS védi saját magát és az embereit, már eljutott abba a stádiumba, amikor a bűntársak védik egymást és ezzel magukat. Már nem áldozhatnak fel senkit, mert azzal saját magukat is veszélyeztetnék. A szerző a Trend hetilap munkatársa Glváő, Richter és Fico (Cartoon izer) Miért jön Budapestre az amerikai külügyminiszter? FELEDYBOTOND Beindult a ködszurkálás: jön-e az amerikai külügyminiszter Budapestre? Hajön, akkor miért jön? Erre már minden oldal más választ ad: a kormány inkább azt látná bele, hogy az Egyesült Államok megértette, hogy Magyarországgal nem packázhat, ezért személyesen jönnek alkudozni a közreműködésről. Az ellenzék a kritikát látja benne: olyan súlyos gondok léptek fel a Budapest és Washington kapcsolatában, amelyet most még egyszer, utoljára megpróbálnak orvosolni, aztán elengedik Magyarország kezét. Mi a realitás? Magyarország az elmúlt években kitartóan és szépen teljesítette a legtöbb NATO-kötelezettségét, legyen szó a balti államok feletti légtérellenőrzésről vagy a közel-keleti (arányos) katonai jelenlétről. Az ukrajnai kisebbségi törvény miatt Budapest és Kijev között kialakult fe• szükség kétségtelenül eljutott a NATO szintjére is, de ez önmagában még megoldható lenne. Ehhezjön a lebuktatott orosz fegyverkereskedők ügye, akiket a magyar hatóságok végül nem az Egyesült Államoknak adtak ki, holott az amerikaiak állítottak nekik csapdát Magyarországon és segítették a műveletet. A legfrissebb vitás kérdés pedig az amerikai csapatok NATO-műveletekben való magyarországi mozgásának engedélyezése kapcsán merült fel, amit a magyar kormány a felajánlott formában nem szeretne jóváhagyni. Ám mivel a N ATO-csapatok mozgása a NATO-tagországok területén kardinális kérdés, itt aligha van nagy mozgástér. Arról szól az ukrajnai konfliktus óta minden, hogy milyen gyorsan és milyen útvonalakon lehet a szövetség erejét a keleti végeken mobilizálni. Miután rájöttek, hogy még a hidak közül is sok alkalmatlan arra, hogy nehézpáncélosokat szállítsanak át rajtuk, így előretelepített katonai raktárak és telepek létrehozása mellett döntöttek. Ennek ellenére egy-egy kisebb térségbeli gyakorlatra is hónapokkal korábban el kell kezdeni szállítani az eszközöket. Magyarország 1999-ben - népszavazás után - csatlakozott a NATO- hoz. A NATO legnagyobb állama kétségkívül az Egyesült Államok, amely nemzetbiztonsági dokumentumaiban Kínát és Oroszországot az euroatlanti közösség nemzetközi rendjét és dominanciáját veszélyeztető államoknak tekinti. Tehát a mi szövetségünk érdekeit sértik. A kérdés az, hogy egy NATO-tagország mit mérlegelhet a kínai vagy orosz érdekekkel kapcsolatban. A rossz történelmi tapasztalatok fényében érthető az idősebb hazai politikusgeneráció averziója e téren. Magyarul, hogy az akkori nyugati szövetséges tábor - az 1956-ban nem szövetséges, hanem éppen ellenséges Magyarországot - az egyik népszerű budapesti narratíva szerint cserben hagyta. Ennél nyilván árnyaltabb a kép, mindenesetre 2019-ben leegyszerűsítésnek hat Ausztriára mint mintára hivatkozni: Bécs semleges maradt a II. világháború után, nem lett NATO-tag, szemben a varsói szerződés közép-európai országaival. Hát igen: pont ennyivel vagyunk keletebbre Ausztriától. Az is világos, hogy a kínai-amerikai szembenállásnak rengeteg gazdasági oka van, de emellett a kínaiak kőkemény állami érdekérvényesítést hajtanak végre az EU-tagállamokkal szemben is. Például az 5G-hálózatok építésén keresztül. Ahogy a hardware szintjén beépülnek a következő generációs kommunikációs struktúrába, amely kis idő múlva a mostani adatforgalom sokszorosát fogja szállítani, stratégiai fontosságú infrastruktúrák között is. Persze azt is értjük, hogy a nagy NATO-tagállamok még pénzt is kereshetnek majd a kínai termékek piacról való kiszorításával, de mindez biztonságosabb geopolitikai környezetet teremt a kis- és közepes államoknak, mint például Magyarország vagy Szlovákia. Arról nem is szólva, hogy már középtávon munkahelyeket jelentene, ha elkezdjük a magunk IT - eszközeit gyártani Európán belül. Orbán Viktor a kibontakozó vitában megerősítette, hogy Magyarország elkötelezett NATO-tagállam és az Egyesült Államok szövetségese. A valódi kérdés viszont az, hogy a kínai és orosz befolyásszerzéssel szemben valóban történik-e gyakorlati fellépés. Nem csupán politikai kommunikáció. Hiszen azt régóta tudjuk, hogy nem ugyanazt jelenti tenni valami ellen, mint szóban szembeszállni vele. Vagy csak csendben tenni ellene. A klímaváltozás indította a háborúkat és a migrációt Ez az első alkalom, hogy konkrét adatok alapján bizonyították az összefüggést az éghajlatváltozás, a fegyveres konfliktusok és a migráció között. Az éghajlatváltozás hozzájárult a fegyveres konfliktusokhoz és az elvándorláshoz a Szíriái polgárháború esetében is - áll a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (HASA) tanulmányában. Emellett különösen fontos szerepet játszott az úgynevezett arab tavasz (az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tüntetéssorozat) felkeléseinek kirobbanásában Tunéziában, Líbiában és Jemenben 2010 és 2013 között. Szíriában a 2007 és 2010 közötti, az éghajlatváltozás által kiváltott, és a rossz közigazgatás által súlyosbított nagy szárazság gyenge terméseket eredményezett, ezért a lakosság egy része vidékről a városokba vándorolt. „ A városban élők száma 8,9 millióról 13,8 millióra nőtt 2002 és 2010 között. Ez túlnépesedéshez, munkanélküliséghez, politikai zavargásokhoz és végül polgárháborúhoz vezetett. Hasonló folyamatok mutatkoztak Fekete-Afrikában is ugyanebben az időszakban” - állítják a kutatók. A tanulmányban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a világ 15 7 országában 2006 és 2015 között benyújtott menedékkérelmekről szóló adatait vetették össze a hőmérsékletre, a csapadékmennyiségre és a fegyveres konfliktusokra vonatkozó mutatókkal. Ezekhez hozzáadták a társadalmi-gazdasági, demográfiai és földrajzi változókat, valamint a politikai helyzetre vonatkozó elemeket, és az etnikai és vallási közösségek meglétét az egyes államokban. A jelentés azt mutatja be, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok (különösen az aszály) miképpen befolyásolják a konfliktusok kialakulását, majd a népességmozgást. „Az éghajlatváltozás egy rossz kormányzással és alacsonyabb szintű demokráciával a szűkös erőforrásokért folytatott konfliktusokhoz vezethetnek” - foglalta össze Jesús Crespo Cuaresma, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Makrogazdasági Intézetének vezetője. A tanulmány megerősít számos korábbi geopolitikai elemzést. „Már eddig is sok összefüggést találtak e tényezők között, de ezúttal tanulmányozták először azokat az ok-okozati mechanizmusokat, amelyek a hőmérsékletben és a csapadékban bekövetkező változásoktól egy konfliktushoz, egy konfliktustól pedig menekültáradathoz vezetnek” - fogalmazott a spanyol kutató. „Okokozati összefüggésen alapuló statisztikai bizonyíték van arra, hogy ez történt Szíriában, Jemen és Dél- Szudánban is” - tette hozzá. A spanyol közgazdász hangsúlyozta, hogy ez a mechanizmus sokkal inkább észlelhető a kevésbé demokratikus országokban. (MTI)
