Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-30 / 25. szám
www.ujszo.com | 2019. január 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 V álságkeresztelő A válságoknak is kéne nevet adni, mint Amerikában a hurrikánoknak erébnyi pelyhekben potyogott a hó, amikor Bandika és Ervin megtudták, hogy hónapokon belül megjelenik Bodor Adám új kötete. Be is ültek gyorsan A rakodópart alsó kövéhez címzett fővárosi pohárszékbe, hogy átbeszéljék, ami ezzel kapcsolatban átbeszélésre érdemes. Azt ugyanis nem tudták, hogy a készülő kötet regény-e, vagy novellagyüjtemény, csak azt, hogy a címe az lesz: Sehol. Bandika szerint ez biztosan regény, hiszen a regény verhetetlen a műfajok közt a piacon, vagyis egy író hülye lenne nem regényt írni, ha már egyszer írással múlatja az időt. Ervin vattakabátja ölelésébe süppedve mormolgatott maga elé néhány érthetetlen szót, és felidézte, amikor neki kezdő író korában azt üzenték a kiadóból, hogy ne termeljen eladhatatlan című könyveket. A Sehol ugyanis szerinte eladhatatlan című könyv, s félő, hogy csak azok veszik meg, akik tudják, ki írta. Mert míg a Szerelem a kolera idején vagy A kőszívű ember fiai már címükkel gondolkodásra és érdeklődésre serkentik a potenciális olvasót, nem is beszélve az olyan címekről, mint A kukorica gyermekei (Stephen King) vagy a Naplemente Saint Tropez-ban (Danielle Steel). A Sehol semmit nem generál a könyvesboltban ténfergő potenciális vásárló agyában. Ekkor kezdett beszélni a falra erősített tévéből egy makrogazdasági szakértő, aki elmondta, hogy a makrogazdasági mutatók azt valószínűsítik, hogy idén is bekövetkezhet a világgazdaságban egy kisebb vagy nagyobb pénzügyigazdasági válság. Rózsika, a csapos egyből megijedt, és kérlelte a két jó barátot, mondjanak már valami biztatót. Bandika és Ervin megnyugtatták Rózsikát, hogy ha valaki, akkor ő mint kocsmáros, csak nyerhet egy új gazdasági válsággal. Ha ugyanis az emberek elveszítik munkahelyüket, nagyobb eséllyel mennek kocsmába. Hiszen van idejük szomorkodni. Rózsika szerint ez abszurdum. De Bandika elmagyarázta: hát kik is alkotják jelenleg a törzsközönségét a kocsmának? A gazdagok? Nem. A szegények. És mivel tudjuk, hogy míg lesz szegény, mindig több szegény lesz, a válság idején meg pláne, vendég is lesz bőven. Ervin szerint továbbá a válságoknak is kéne nevet adni, mint Amerikában a hurrikánoknak. Katrina, Harvey, vagy Irene. A gazdasági válságok meg kaphatnának például kutyaneveket. Azzal is szimpatikusabbá tennénk őket az emberek szemében, és könnyebben megértenék, hogy a visszaesés, a recesszió is szükségszerű jelenség, hiszen a növekedés sem lehet állandó. Állandó növekedés? Ervin szerint az olyan, mintha azt kívánnánk, hogy sose legyen ősz meg tél, csak mindig nyár és tavasz. Hát ez szembemegy a természet logikájával. Szóval szerintük az idei válság, ha egyáltalán bekövetkezik, viselhetné valamelyik népszerű kutyanevet. Bodri, Buksi, Csöpi, Morzsa. Ezután is jó légy, Morzsa! A török-venéz-orosz-tengely (Lubomír Kotrha karikatúrája) Az újítás ereje DUDÁS TAMÁS N em kérdés, hogy az innováció napjaink egyik legfontosabb témája. Az új ötletek, technológiák, a termékek és szolgáltatások kifejlesztésének képessége a vállalati siker legfontosabb láncszeme, és ez természetesen kihat az országok gazdasági fejlődésére is. Nem véletlen, hogy a legtöbb innovatív vállalatot felsorakoztató országok a világ legfej lettebb gazdaságai közé tartoznak, és a fejlődő országok egyik legnagyobb gyengéje a hiányzó innovációs képesség. A Bloomberg gazdasági hírportál elemzői már több éve kísérletet tesznek arra, hogy rangsorolják a világ gazdaságait innovációs képességeik szerint. Valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy Szlovákiát hiába keressük a világ leginnovatívabb gazdaságai között, de az elszomorító, hogy a közép-európai régióban is a sereghajtók közé tartozunk. A legfrissebb rangsorban Szlovákia a 39. helyet foglalja el, és ezzel az eredménnyel a régióban csak Bulgáriát, Lettországot és Horvátországot előzi meg. Mindegyik visegrádi szomszédunk jobban teljesít e téren, és különösen fájó az összehasonlítás Lengyelországgal és Csehországgal, melyek bekerültek a világ 25 leginnovatívabb országa közé. Ezek az országok is küszködtek a szocializmus örökségével, és mégis sikerül rendszeresen jobban teljesíteniük, mint Szlovákiának. Legyinthetünk, hogy Szlovákia kis ország, és sosem fog tudni versenyezni olyan gigászokkal, mint az US A, Japán vagy N émetország. De a lista világosan mutatja, hogy a kis országok is lehetnek innovatívak. Remek példa erre Finnország a maga öt és fél millió lakosával: a Bloomberg listáján az előkelő harmadik helyet foglalja el. Nem sokkal hátrébb további kis országokat találunk, említhetjük például Dániát, Írországot vagy Izraelt. Egyiknek sincs 10 milliónál több lakosa, és mégis versenyben vannak a sokkal nagyobb erőforrásokkal rendelkező államokkal. Mi az oka Szlovákia gyenge innovációs teljesítményének? Röviden összefoglalva keveset költünk kutatásra és fejlesztésre, és kevés az igazán innovatív hazai vállalat. Ez a két tényező szorosan összefügg, ugyanis a vállalati szféra kulcsszerepet játszik a kutatásra és fejlesztésre fordított források nagyságában. Az állam bizonyos fokig pótolhatja ezt a kiesést, de innovatív vállalatok nélkül sosem fogjuk tudni érdemben növelni ezeket a forrásokat. Lemaradásunkban nagy szerepet játszik az elmúlt évtizedek gazdasági stratégiája is, amely a nagy külföldi beruházásokra épített. Ezek ugyan hozzájárultak a gazdasági növekedéshez és új munkahelyek teremtéséhez, de a globális vállalatok nem kutatni és fejleszteni jöttek Szlovákiába. Ezeket a feladatokat a globális vállalatok ma is leggyakrabban az anyaországukban végzik, és nehéz meggyőzni őket arról, hogy ilyen tevékenységeket telepítsenek hozzánk. Az autóiparban ugyan sikerült elérni bizonyos eredményeket e téren, de a jövő a hazai innovatív vállalatok támogatása lenne. A gond az, hogy működő tőkepiac hiányában az innovatív startup cégek nehezen jutnak tőkéhez, ezért az államnak kellene ezt a szerepet valamilyen formában átvennie. Az innovációra szánt állami és uniós pénzek elosztása azonban gyakran erősen megkérdőjelezhető, amit jól mutat a legutóbbi kutatási támogatásokat elosztó pályázat körüli botrány. Az innovatív vállalatok támogatása hosszú távú feladat, melyben sok a bizonytalansági tényező. Számos jónak tűnő termék vagy technológia elbukik, de a túlélő sikeres vállalatok képezhetik Szlovákia jövőbeni gazdasági sikereinek alapját. Csak így láthatjuk Szlovákiát az innovációs ranglistákon előkelőbb pozícióiban. Néhány tanyára és egy falura zsugorodott az Iszlám Állam Már csak 4 négyzetkilométer az Iszlám Állam területe Szíriában, de ennek elfoglalása is még egy hónapig tarthat. Utolsó sáncaik mögé szorítva a terrorszervezet harcosai és a vezetőik a „kalifátus” maradványaiért küzdenek, a Szíriái Demokratikus Erők (SDF) arab-kurd szövetsége és a Washington vezette nemzetközi szövetség szorongatja őket. A dzsihádisták kezén ma már csak maroknyi tanya van, valamint egy falu, Bagúz. „Az Iszlám Állam emberei mind ebben a zárványban vannak, többségük iraki. A kalifáról, Abu Bakr al- Bagdadiról nem hallottunk semmit” - mondta Heval Róni, az SDF térségbeli műveleti főnöke. Az Iszlám Állam vezetőjének sorsát homály fedi, többször bejelentették a halálhírét is, viszont tavaly augusztusban feltehetően ő üzent a harcosainak egy hangfelvételen. Szeptember óta több mint 1200 dzsihádista és az SDF több mint 600 harcosa halt meg a térségben, és legalább 400 polgári személy, közöttük 144 gyermek. Az Iszlám Állam elleni harc jól mutatja a Szíriában 2011 óta pusztító és több mint 360 ezer emberéletet követelő háború összetettségét. Aszad szíriai elnök rendszerének a demokráciát követelő tüntetések elleni megtorló intézkedései miatt kirobbant konfliktus egyre bonyolultabbá vált, több külföldi hatalom és a dzsihádisták beavatkozásával. Az SDF főparancsnoka szerint még még egy hónapra lesz szükség az Iszlám Állam maradványának semlegesítéséhez. A dzsihádisták bekövetkező veresége miatt Donald Trump amerikai elnök decemberben bejelentette, hogy visszavonják a Szíriából a mintegy 2000 amerikai katonát. Visszaszorításuk ellenére a dzsihádisták továbbra is rendszeresen hajtanak végre öngyilkos merényleteket. Szíria keleti részén sűrűn lakott településeket tartottak az ellenőrzésük alatt, mostanra szétszóródtak az ország közepéig húzódó sivatagban, egyetlen város sincs a kezükben. Heval Róni, szerint ha az Iszlám Állam földrajzilag minden ellenőrzést el is veszít Szíriában, továbbra is veszélyes marad. Megkezdte a titkos szervezetté való átalakulását, a sivatagba húzódva, illetve alvó sejtek létrehozásával az elvesztett területeken, ahol szimpatizánsai vannak. „Húsz éve akarják felszámolni az al-Kaidát, és nem sikerül. Ez lesz a helyzet az Iszlám Állammal is” - figyelmeztetett Róni parancsnok. (MTI) FIGYELŐ Házasodj menekülttel! A Mission Lifeline szervezet arra biztatja a németeket, hogy menedékkérőkkel kössenek házasságot - írta a Bild. A földközi-tengeri embermentő műveleteiről ismert szervezet Twitter-bejegyzése szerint aki még nem házas, „talán véletlenül beleszerethet valakibe, akinek még nincs tartózkodási engedélye”. „Megtörténhet, ugye? Maradjatok nyitottak!” - áll a bejegyzésben, amelyet több vezető politikus bírált. Á kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Philipp Amthor a lapnak azt mondta, a Mission Lifeline a színlelt házasságra felszólító abszurd és botrányos bejegyzésével leleplezte magát. Célja valójában nem a hajótöröttek megmentése, hanem a külföldiek németországi tartózkodását szabályozó előírások átalakítása egy baloldali ideológia alapján, és tevékenységével csak az embercsempészeket segíti - mondta a CDU-s politikus. A liberális Szabad Demokrata Párttól Michael Theurer szintén színlelt házasság megkötésére, vagyis törvénysértésre buzdító felszólításként értékelte a bejegyzést. A Mission Lifeline ezzel nemcsak magát, hanem más segélyszervezeteket is hitelteleníthúzta alá a liberális politikus, hozzátéve, hogy a drezdai központú egyesület „nem tisztán humanitárius, hanem szélsőséges politikai célokat követ”. A Mission Lifeline tiltakozott a Bild beszámolója miatt, állásfoglalása szerint a bejegyzés nem a színlelt házasságról, hanem a szerelemről szól, a lap viszont „igaztalan és szívtelen” módon állította be az ügyet, ami „szélsőjobboldaliak súlyos fenyegetéseinek és sértegetéseinek” tette ki őket. A szervezet valótlanság állítása miatt bepereli a lapot. (MTI) VERES ISTVÁN