Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-22 / 18. szám

www.ujszo.com I 2019. január 22 RÉGIÓSPORT A tornagyőztes marcelházaiak (Képarchívum) Idén is marcelházai diadal az R-Max-kupán ÁBEL GÁBOR Csallóközaranyos. A marcelházaiak diadalmaskodtak a hetényiek által rendezett R-Max-kupa teremfocitorna tizedik felvonásán. A döntőben 3:2-re nyertek az ekeliek ellen, előtte sikeresen vatták az előző akadályokat is. Mindössze a Csallóköze ranyosiakkal döntetleneztek, a többi meccsüket sorra megnyerték. Az elődöntőt az ekeliek a csalló­­közaranyosiakkal vívták. A területi bajnokságban szereplő csapat nem adta könnyen a bőrét az ekelieknek, sokáig szoros volt az eredmény, ám Szilágyi Szilárd pazar megviílaná­saival eldöntötte a mérkőzést. A má­sik ágon már könnyebb dolguk volt a marcelházaiaknak a perbeteiekkel szemben, akiket osztálykülönbség­gel fektettek két vállra. „A döntő igazi focicsemegét ho­zott, hiszen az ekeliek már a cso­portjukban is bebizonyították, hogy jól működik a gépezetük. A marcel­házaiak pedig a IV. ligában is meg­mutatták felkészültségüket. Mind­két alakulat a támadó focit válasz­totta. Érdekesség, hogy 2:l-es ekeli vezetésnél az ellenfél kapusa, And­rej Kosfukevic is besegített csapat­társainak, amikor tíz méterről bom­bagóllal egyenlített. Aztán a szeren­cse a Szórád-legénységet vette ke­gyeibe, és Bottyán Attila egyéni megmozdulás után csapatának megszerezte a tomagyőzelmet. A marcelházaiak megvédték tavalyi elsőségüket” - tudtuk meg Svarba Ferenc hetényi klubalelnöktől. „Nekünk, Petényieknek csak a ha­todik helyet sikerült megkaparinta­nunk, mivel az alapszakaszban el­puskáztuk a lehetőséget. Egyébként mindkét csoportban jó kis mérkőzé­sek voltak, óriási küzdelmeket, pa­rádés harcot és a szezon kezdetét meghazudtoló látványos kapusvé­déseket és szebbnél szebb csatár­megmozdulásokat láthatott a szép­számú közönség. Szomorú, hogy a torna nem múlt el sérülés nélkül, ugyanis egy összecsapást követően játékosunk, Tóth András rosszul esett a pályára, és néhány percre eszmé­letét vesztette. Kisebb agyrázkódást szenvedett, majd a komolyabb ki­vizsgálás után elhagyhatta a kórhá­zat” -tájékoztatott Svarba Ferenc. Tornatények a Hírkosárban. SPORTTARISZNYA Hódosra jön a Celldömölk Hodos. Csoportbeli második helye után ma (kezdés. 17.00) anegyed­­döntő első összecsapásán lép asztal­hoz a hodosi férficsapat az asztalite­nisz Szuperligában. A helyi kultúr­­házban a magyar Celldömölk lesz a csallóközi csapat vendége. A korábbi kiírások során a közép-európai soro­zatban az elődöntőben vagy a döntő­ben szokott találkozni a két együttes, idén korábban hozta őket össze a sors. „Teljes felállásban, vagyis Sa­muel Novotával, Zoltán Lelkessel és Stefan Pekóval vállalhatjuk a játékot, múlt héten két sima extraligás siker­rel hangoltunk a kupára - mondta ér­deklődésünkre lapunknak Jozef Krnef hodosi klubelnök. - Kiegyen­súlyozott csatát várunk, egy picit a Celldömölk az esélyesebb a Fazekas Péter, Kriston Dániel és Szita Márton trióval. Otthon és az egy héttel ké­sőbbi visszavágón is szoros mérkő­zésre számítunk. Formában van csa­patunk, ezt kell kamatoztatnunk a já­tékban is.” Qmk) Téli edzőtáborral kezdték az évet Nemzetközi volt a Seishin Kara­teklub IV. Téli Edzőtábora, mely­nek vendégoktatója a budapesti Sensei Fris Ferenc, a Talentum program megalkotója és vezetője volt. „Az első edzést mantrázással kezdtük, majd testtudatfejlesztés­­sel folytattuk. Fontos szerepet ka­pott a talajjal való kapcsolat, és a technikák talajról való indítása, a testrendszer helyes megtartása mozgás közben és a nagy izmok ellazítása helyes alátámasztással, s ezt követően ezek átvitele küzdel­­mi mozgásra - tájékoztatott év­kezdésükről Sensei Markovics Já­nos 4. dános klubmenedzser. - Másnap már bontott csoportokban edzettünk a tudásszintnek megfe­lelően. Az előző napra ráépítve ol­dalmozgásokkal foglalkoztunk, és ezek beépítésével a küzdelembe. Közben alkalmaztuk a mediballt, ami kínai labdajáték, és nagyonjó kiegészítője a harcművészeteknek, ugyanakkor kiváló fejlesztő esz­köz. Téli táborunk kiválóan sike­rült.” (jmk) Remák Dezső harmadik helye Csak fél ponttal lemaradva az előtte végzőktől a harmadik helyen zárt a szeniorok között a zétényi Remák Béla az Aranygyalogért folyó ka­rácsonyi sakktomán, amely egyben Erik Britan-emlékverseny volt, s tizenegyedik alkalommal zajlott a Sninai járásban fekvő Belá nad Ci­­rochouban. Kilencvenen ültek asztalhoz. „Már ötször vettem részt ezen a kiválóan megszervezett tor­nán, de most értem el a legnagyobb sikeremet, aminek nagyon örülök. Szívesen járok oda a szívélyes fo­gadtatás és vendéglátás, valamint a A legjobb szeniorok, jobbról az első Remák Dezső (Képarchívum) komoly játékerőt felvonultató ver­senytársak miatt. Remek felkészü­lést jelentett számomra az elkövet­kezendő kihívásokra. Remélem, idén is kijön a lépés. Eredménye­immel továbbra is a sakkot szeret­ném népszerűsíteni régiónkban, korosztálytól függetlenül”-nyi­latkozta lapunknak a 63 éves Re­mák, aki korábban Királyhelmecen és Tiszacsemyőben is játszott. He­lyezések a Hírkosárban. (pan) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás KERÜLETI LIGA (kelet-Szlovákiai téli sorozat, műfüves pá­lyán) csoportmérkőzések. 2. forduló, Szepsi I: Lokomotí­­va Kosice B-Tahanovce 1:1 (1:0), g.: Dluhos (31.), ill. Tomko (51.): Budimir-Perín 4:3 (2:2), g.: Hríb (23.), Ka­­linka (28.), Slávik (60.), Ondrej (74.), ill. Koribaniő (4.), Lochmann (39.), Kováé (86.); Bidovce-Koá. Nova Vés 0:4 (0:1), g.: Lumber(39.), Mikita (58.), Vavrák (64 ), Plichta (69., 11-esből); Medzev-Velká Ida 7:0 (4:0), g.: Leőko (5, 16., 73., 80.), Oliinyk (36.), Dzurik (42.), Zosenko (55.). 1. Kos. N. Vés 2 2 0 0 12:0 6 2. Medzev 2 2 0 0 10:2 6 3. Tahanovce 2 1 1 0 4:3 4 4. Bidovce 2 1 0 1 3:4 3 5. Budimír 2 1 0 1 4:11 3 6. Lók. Kosice B 2 0 1 1 3:4 1 7. Perin 2 0 0 2 5:7 0 8. V. Ida 2 0 0 2 0:10 0 Szepsi II: Malá Ida-Cecejovce 4:0 (0:0), g.: Balog (49.. 11-esből), Komecky (67., 77.), Nalevanko (75.): Geca-Se­­na 5:2 (2:2), g.: Pach (24., 77.), Buzoga (45.), Majoroé (82.), Figura (86.), ill. Horváth (13., 23.): FC Kosice-Poproc 3:2 (1:0), g.: Timko (22.), Podolák (51.), Skovran (74.), ill. Lackan (67.), Paulinsky (85.). Szabadnapos: Haniska. 1. M. Ida 2 2 0 0 13:4 6 2. FC Kosice 2 2 0 0 6:3 6 3. Geca 1 1 0 0 5:2 3 4. Poproc 2 1 0 1 7:5 3 5. Haniska 1 0 0 1 2:5 0 6. Cecejovce 2 0 0 2 1:7 0 7. Sena 2 0 0 2 6:14 0 Tőketerebes: Kráfovsky Chlmec-Pavlovce nad Uhom 2:4 (1:4), g.: Sta§ (15.), KaSko (81., 11-esből), ill. Lukáő (3„ 11-esből), Hornak (8., 35.), Smoíák (43.); 2dana-Cana 4:5 (2:1), g.: Miöőík (26., 57., a másodikat 11-esből), Lipták (35.), Demko (65.), ill. Steininger (29., 62., 76.), Török (49.), Mikita (73.); Kalsa-Zemplínska Teplica 9:0 (4:0), g.: Tim­­kovic (14., 70.), Vajda (34.), Takác (37 ), Patkanóci (38., 53., 77.), Zeher (62.), Spisák (82.). 1. Pavlovce n/U. 2 2 0 0 16:3 6 2. Kalsa 2 2 0 0 12:1 6 3.2dana 2 1 0 1 9:7 3 4. Cana 2 1 0 1 6:7 3 5. KráT. Chlmec 2 0 0 2 4:9 0 6. Zempl. Teplica 2 0 0 2 1:21 0 Sátoraljaújhely: Krisovská Liesková-Micbaíany 4:2 (2:1), g.: Pituk (3., 13., 78.), Dadu (68.), ill. Molnár (5.), Maíura (75.); Veiké Kapuiany-Maly Horei 7:3 (4:1), g.: Nagy (12., 26., 76.), Tirpák (30.), Némethi (36., öngól), Dozsicky (66., 69., az elsőt 11-esből), ill. Bálint (4.), Popália (84., 11- esből), Galambos (90.): Streda nad Bodrogom-Üpor 1:3 (1:1), g.: Gulyás (32.), ill. Rugolsky (42., 77,), Gracer (56,). Szabadnapos: Cicarovce. 1. V. Kapusany 2 2 0 0 13:5 6 2. Kris. Liesková 2 1 0 1 6:5 3 3. Michalany 2 1 0 1 7:7 3 4. Úpor 2 1 0 1 5:7 3 5. M. Horeé 2 1 0 1 6:9 3 6. CiCarovce 1 0 0 1 3:5 0 7. Streda n/B. 1 0 0 1 1:3 0 Nagymihály: Sobrance-Lastomír 2:2 (1:1), g.: Slisko (36.), Vine (77.), ill. Kié (11.), Hanko (83.); Petrovce nad Laborcom-Strázske 1:2 (0:0), g.: Hospodár (72.), ill. Zá­­potocny (52.), Túróik (75.); Nacina Ves-Topoíany 2:8 (1:3), g.: Haluéka (27.), Hajduöko (80.), ill. Hornák (11., 76.), PandoScák (35.), Mizlk (44.), Michaliv (50.), Porvaz (56.), Hruby (64., 86.). Korábban lejátszották: Vinné-Velké Revistia 0:5. t.Topolany 2 2 0 0 12:3 6 2. V. Revistia 2 2 0 0 9:0 6 3. Strázske 2 1 0 1 3:5 3 4. Lastomír 2 0 2 0 4:4 2 5. Sobrance ' 2 0 2 0 3:3 2 6. Petrovce n/l. 2 0 1 1 2:3 1 7. Vinné 2 0 1 1 2:7 1 8. Nac.Ves 2 0 0 2 2:12 0 Területi szövetség csoportja, kieséses rendszer, 1. for­duld: Gemerská Poloma-Betliar 1:14 (0:6), g.: Fajdek (81.), ill. Fábián (3., 45,52,69,74,88.), Lőrinc (13,16.), Lörincz (27, 30 ), Kortanta (47,11-esből), Cirbus (60.), Handloviő (63.), Róth (90.): Hrhov-Krasnohorská Dlhá Lu­ka 1:1 (1:1), g.: Bartók (30.), ill. Hegedűs (34.) - 11-esek­­kel: 2:4; Veiké Slemence-Kusín 1:5 (0:4), g.: Marczi (83), ill. Mati (15.), Romanec (17.), Kotlár (19, 20, 66.); Ple­­éivec-Roziiavské Bystré 3:2 (2:1), g.: Szaniszló (17.), Pró­nvai Iá1) \ lavprWRfi\ ill Han7lít M \ KnnP7 ÍR9 \ A POZSONYI TERÜLETI SZÖVETSÉG TÉLI TORNÁJA, 1 forduló, C csoport: Ivanka pri Dunaji-Janíky 0:4 (0:2), g.: Gombos (26.), Sánka (42. - 11-esből), Sinai (48.), Both (69); Slovensky Grob-Malinovo 2:2 (2:0), g.: Chudina (3.), Simoníiő (40.), ill. Peiler (65.), Koneöny (72.); Bernoláko­­vo-Chorvátsky Grob 7:1 (3:0), g.: Matejíík (3, 29, 80, 84.), Sporánek (18,89.), Procházka (63.), ill. Bergendi (64.). 0 csoport, Báhon-Jelka 1:2 (1:1), g.: Galovic (29.), ill. 01- öinsky (26,81. - 11-esből); Vinicné-lgram 5:6 (1:5), g.: Horváth (4. - 11-esből, 51,88.), M. Bucek (47.), J. Buíek (65.), ill. Troska (15,20,85.), Moravec (28.), Strázay (35.), Augustin (36.); Kráfová pri Senci-Nová Dedinka 1:4 (0:0), g.: Suplata (85.), ill. Raschmann (55, 65.), OndriSík (83.), Bodis (87.). (ái) 10. R-MAX-KUPA A HETÉNYI KLUB RENDEZÉSÉBEN, Csallóközaranyos - A csoport: Chotín-B. Kosihy 5:2; Oko­­liíná n/0.-Pribeta 2:2; Chotín-Pribeta 0:3; Okoliőná n/0.-B. Kosihy 5:0; Chotín-Okoloőná n/0.1:3; Pribeta-B. Kosihy 3:0. B csoport: Marcelová-Búí 3:0; Hurbanovo-Zlatná n/0 0:0; Marcelová-Hurbanovo 2:1; Búő-Zlatná n/0. 0:3; Marce­­lová-Zlatná n/0.0:0; Búc-Hurbanovo 1:3. Elődöntő: Okoliőná n/O.-Zlatná n/0.3:1; Marcelová-Pribeta 5:0. A 3. helyért: Zlatná n/O.-Pribeta 3:3, büntetőkkel 2:3. Döntő: Marcelová-Okolicná n/0.3:2. Díjazottak - legjobb kapus: Andrej Kosfukeviő (Marcelo­­vá) legjobb gOllövő: Szilágyi Szilárd (Okoliőná n/0.). (áb) I15 II. AMSTERDAM CUP idősebb ifjúságiak teremtornája, Ve­­rebély (14 induló) - A csoport: Lapás-Janíkovce 1:1, -H. KráTová 1:0, -Cabaj-Cápor 3:1; H. Kráfová-Cabaj-Cápor 4:0, -Janíkovce 2:0; Cabaj-Cápor-Janíkovce 4:1. Sorrend: 1. Lapáá 7,2. H. Kráfová 6,3. Cabaj-Cápor 3,4. Ja­níkovce 1. B csoport: Alekáince-Siladice 3:1, -Cifáre 4:1, -H. Saliby (U17) 3:0; Siladice-Cifáre 5:1, -H. Saliby (U17) 4:1; Cifáre-H. Saliby (U17) 2:1. Sorrend: 1. Aleksince 9,2. Siladice 6,3. Cifáre 3,4. H. Sali­by (U17) 0. C csoport: Nevidzany-Kmefovo 1:0, 2:1, -Branő 7:0, 5:0; Kmetovo-Branő 4:0,4:0. Sorrend: 1. Nevidzany 12,2. Kmefovo 6,3. Branő 0. D csoport: Kolínany-lvanka 0:0,1:0, Podluzany 0:0, 3:1; Ivanka-Podluzany 0:0,2:0. Sorrend: 1. Kolínany 8,2. Ivanka 5,3. Podluzany 2. Negyeddöntő: Lapáő-Siladice 0:7, Aleksince-H. Kráíová 0:4, Nevidzany-lvanka 2:1, Kolínany-Kmefovo 1:1, bünte­tőkkel 2:1. Elődöntő: Siladice-Nevidzany 2:2, büntetőkkel 3:2, H. Krárová-Kolínany 2:0. A 3. helyért: Nevidzany-Kolífiany 5:2. Döntő: Siladice-Horná Kráfová 3:2. Díjazottak - legjobb kapus: Jozef Popelka (Horná Kráíová), legjobb góllövő: Tornáé Hudcoviő (Siladice), legjobb me­zőnyjátékos: Radoslav Tatarkovió (Nevidzany). ■ Sakk 11. ARANYGYALOGÉRT FOLYÚ VIADAL (Erik Britan-em­lékverseny), Belá nad Cirochou (90 induló) - szeniorok: 1. Cyril Cehelskyl 5,5,2. Andrej Suták Andrej (mindkettő Sachy Reuter Humenné) 5,5,3. Remák Dezső (Zatín) 5. (pan) ■ Atlétika 35. TlZ KILOMÉTERES FUTÁS, Horovce (Nagymihályi já­rás), 225 résztvevő): 45. (D kategória: 2.) Hudák József (Abaújszina) 43:14, 47. (F kategória: 3.) Papp Viktória 43:19,56. (A kategória: 32.) Üveges Krisztián 44:23,60. (B kategória 11.) Tóth Miklós (mindhárom Nagykapos) 44:46, 72. (B kategória: 15.) Breznai Miroslav 45:38,73. (0 kate­gória: 3.) Ficzere Bertalan (minndketten Abaújszina) 45:45, 96. (G kategória: 4.) Papp Szilvia 47:28,100. (D kategória 10.) Vargaestók Géza 47:47,108. (B kategória: 21.) Pacho­­ta István 48;12, 109. (A kategória: 53.) Kondás Róbert 48:16, 111. (C kategória: 16.) Puskarik Benjamin 48:24, 112. (D kategória: 11.) Papp Zoltán (mind Nagykapos) 48:34,132. (G kategória. 6.) Anna Ovöariková 49:37,181. (G kategória: 12.) Hudák Erzsébet (mindketten Abaújszina) 56:08. (pan) ■ Kézilabda IDŐSEBB DIÁKLÁNYOK MIKULÁS-NAPI TORNÁJA (nem hirdettek győztest), Vágsellye - A csoport: Sara A-Stupava 15:12 (8:6), legeredményesebbek: Mydlová 5, ill. Holúbe­­ková 3, Dunajská Streda-Stupava 14:18 (7:9), Gányovics 3, ill. Paluéová 3, Karkusová 3. Sala A-Dun. Streda 22:19 (11:9), Kormúthová 9, Mydlová 4, ill. Hornyák 5, Mészáros 4. B csoport: Sara B-Stupava B 17:15 (9:8), Paulenová 8, ill. Smejkalová 4, Chandogová 4, SKP Bratislava-Stupava B 18:14(7:6), Bednárová 6, ill. Horváthová 4, Chandogová 4, Sara B-SKP Bratislava 24:26 (12:14), Chudáőiková 6, Osztényiová 4, ill. N. Nagyová 9. 23. MIKULÁS-NAPI NEMZETKÖZI TORNA, Veselí nad Mo­­ravou, kezdő lányok (2008-ban és korábban születettek) -14 csapat indult: 1. MSK Dunajská Streda. A dunaszer­­dahelyiek eredményei: -HC Zlín 14:3, HK Duslo Sala A 13:5, -Jiskra Havliőkuv Brod 18:2, -SHK Veselí nad Mora­­vou 14:2, -TJ Astra Praha 14:6, -HK Duslo Sala B 7:7, -SKH Velká nad Veliőkou 9:6, -TJ Sokol Písek 13:5. A győztes csapat: Bartalos Dóra, Bíró Rebeka, Cseh Viktó­ria, Gányi Kata, Kiss Rebeka, Komlós Eszter, Melicher An­tónia, Méhes Lucia, Nagy Bianka, Nagy Flóra, Papik Zsóka, Somogyi Borsika. Díjazott - legjobb mezőnyjátékos: Nagy Bianka (MSK Du­najská Streda). ■ Kosárlabda ALAPISKOLÁS FIÚK VERSENYE, Dunaszerdahely: Vám­­béry Ármin AI A (VAI A)-Vámbéry Ármin AI B (VAIB) 28:7, VAI B-Kodály Zoltán AI 30:16, VAI A-Kodály AI 54:8. Végeredmény: 1. Vámbéry Ármin AI A 2 2 0 0 82:15 4 2. Vámbéry Armin AI B 2 1 0 1 3744 3 3. Kodály Zoltán AI 2 0 0 2 24:84 2 A győztes csapat: Fekete Sebestyén 41, Mészáros Erik 11, Csiba Tamás 10, Németh Attila 6, Máhr Tamás 6, Hrapka Áron Bence 4, Sárkány Gábor 2, Bazsó Bence 2, Rásó Filip, Csiba Bálint. Edző: Kálmán Miklós. ■ Birkózás 2. MIKULÁS-KUPA szabadfogású torna, Pozsony (3 or­szág, 122 versenyző) - mini kezdők (2009-2011-es szüle­tésűek), 22 kg: 2. Andrej Poävanc (somorjai), 3. Balázs An­dor (gutái); 24 kg: 2. Gönci Nathan (somorjai); 26 kg: 1. Hegedős Attila (dunaszerdahelyi), 28 kg: 1. Gönci Mátyás (somorjai), 2. Vajas Viktória (dunaszerdahelyi); 40 kg: 1. Patkóié Dalibor (somorjai). Kezdők (2007-2009-es születésűek), 40 kg: 3. Kébé Fülöp (gútai); 44 kg: 2. Both Gergő; 48 kg: 2. Rajkovics Zsombor (mindketten dunaszerdahelyi); 56 kg: 2. Patkóié Rudolf (somorjai). Fiatalabb diákok (2005-2007-es születésűek), 31 kg: 2 Dinkó Nicolas (gútai); 33 kg: 1. Hegedűs Réka (dunaszer­dahelyi); 37 kg: 1. Lakatos Patrik (gútai); 40 kg: 1. Pollák Adrián (dunaszerdahelyi); 57 kg: 3. Durác Tibor (gútai); 62 kg: 2. Juraj íukan (somorjai); 68 kg: 3. Stojka Tibor (gú­tai); 73 kg: 3. Zsigmond Árpád (dunaszerdahelyi); 85 kg: 1 Czédli Krisztián (somorjai). NEMZETKÖZI KÖTÖTTFOGÁSÚ TORNA, Szatmárnémeti (9 ország, 176 versenyző): 1. Csörgő Áron és Mezei József (bősiek). ■ Úszás NYÍLT RÖVID PÁLYÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, Somorja -14 éves fiúk. 800 m gyors: 3. Dikácz Bence (XBS Swim­ming Samorln).

Next

/
Oldalképek
Tartalom