Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-22 / 18. szám

4 I RÉGIÓ 2019. január 22. I www.ujszo.com Nem tudni, mitől lettek rosszul a sárosfai fiatalok Nem derült ki, mitől lett roeszul az a három fiatal, akik az R7-ee gyorsforgalmi út építésénél dolgozó munkásokhoz hasonlóan hányásra és rosszullétre panaszkodtak csütörtökön. ESmEpmisn Több munkás is rosszullétre pa­naszkodott azon a napon Sárosfán. A szakemberek méréseket végez­tek a helyszínen, és nem mutattak ki veszélyes anyagot a levegőben. A három sárosfai fiatalt a duna­­szerdahelyi kórházba szállították. Egyikük lapunknak elmondta, hogy már csütörtök délután fájt a gyomra, és amikor megtudták, mi történhetett az építkezésen, a helyszínre mentek. Később sú­lyosbodott az állapota, hányt és vérzett az orra, ezért bevitték a kórházba. Összesen három fiatalt tartottak megfigyelés alatt, több­ször vettek tőlük vért, valamint a vizeletüket és a székletüket is ki­vizsgálták. Azt azonban továbbra sem tudni, miért lettek rosszul. „Már jobban vagyok, vasárnap hazaengedtek bennünket, de nem tudjuk, mi okozta a tüneteket, a zá­rójelentésből sem derül ki semmi” - nyilatkozta lapunknak az egyik sárosfai páciens, aki még néhány napig otthon lábadozik. Jana Fedáková, a kórházat üze­meltető Svet zdravia társaság szó­vivője a vizsgálatok eredményére hivatkozva még pénteken cáfolta, hogy a fiatalok állapota összefüg­gésben lenne az állítólagos szivár­gással. A közlekedésügyi minisz­térium, a tűzoltóság és a kivitelező is visszautasítja a feltételezést, hogy veszélyes anyag szivárgott volna Sárosfánál. Zacher Gábor toxiko­­lógus szerint azonban nem véletlen a rosszullétek sorozata. Zacher ko­rábban azt mondta, előfordulhat, hogy nehezen kimutatható illékony vegyszer miatt lettek rosszul a munkások és a fiatalok. (béva) AJÁNLÓ Január 22. (kedd) Dél-Komárom-18.00: Tetemre hívás - Tóth Tibor, a Jókai Szín­ház igazgatójának előadói estje Arany János balladáiból és kései lírájából a Jókai moziban. A ren­dezvény a magyar kultúra napjá­hoz kötődő esemény. Január 23. (szerda) Komárom-18.00: A Himnusz születése és története - emlékest nemzeti imánk születésének 175. évfordulója tiszteletére a Cse­­madok Kossuth téri székházában; történeti ismertetőt mond Stu­­bendek István karnagy és Tarics Péter újságíró. Január 24. (csütörtök) Komárom -10.00: Selye János - emléknap a komáromi Selye Já­nos Egyetem Konferencia­­központjában. RÖVIDEN Útlezárások Somorján Somorja. Újabb útszakaszokat zárnak le a D4/R7 gyorsforgalmi út építése miatt Somorján. Az Úszor felé vezető 503-as út egy részét, a 63-as út Dunaszerdahely felőli szakaszát lezárták, Dénes­den egy újonnan kiépített elkerülő útra terelik a forgalmat. Ezzel egy időben, megszűnt az elterelés Sá­­mot irányában, mert az új ideig­lenes útról akadály nélkül le lehet térni aIII/1375-ös, Sámot felé vezető útra. A kivitelező időben értesíti a sofőröket az esedékes további korlátozásokról és útle­zárásokról. (sk) Tovább foldozgatják a pozsonyi főállomást A májusban kezdődő jég­korong-világbajnokság előtt csak kisebb javításokat tervez a Szlovák Vasúttársaság (2SR) a főállomáson. Továbbra is a hosszú távú tervek között szerepel a nagyon rossz állapotban lévő, korszerűtlen állomásépület teljes felújítása. POZSONY Új világító felirat elhelyezése, a világítás cseréje, a virágcserepek át­alakítása, alapos takarítás és a rek­lámfelületek eltávolítása - így tenné kellemesebbé a Szlovák Vasúttársa­ság a főállomás épületét a jégkorong­világbajnokság előtt. A tervek sze­rint áprilisig elvégzik a változtatáso­kat. Négy új pénztárat is nyitnak a vá­róteremben, ahol lecserélik az üveg­felületek kopott ragasztásait, új tájé­koztató grafikont is elhelyeznek, le­takarítják és kicserélik a lámpákat és alaposan megtisztítják a padlót, a lépcsőket, a korlátokat és a burkola­tot. Michal Lukác, a vasúttársaság szóvivője a TASR hírügynökségnek Ha a világbajnokság kez­detéig szeretnék felújítani az épületet, az jelentősen megdrágítaná a munkát, és az utasoknak is kényelmet­lenségeket okozna. azt mondta, a vasúttársaság fizeti a tervezett munkák költségeit, de csak a versenypályázatok lefolytatása után derül ki, mennyibe kerül a foltozga­­tás a társaságnak. Decembertől külön munkacsoport foglalkozik a főállo­más felújításával, az ő feladatuk volt az is, hogy kivitelezhető részleges megoldásokat j avasolj anak. A kormány tavaly 2,8 millió eurót különített el a főállomás felújítására, de a pénzt csak a később használná fel a társaság. A szóvivő azzal érvelt, hogy ha a világbajnokság kezdetéig szeretnék felújítani az épületet, az nemcsak jelentősen megdrágítaná a munkát, hanem az utasoknak is ké­nyelmetlenségeket okozna. Matús Valló, Pozsony főpolgármestere szerint azonban a további toldás­­foldás nem megoldás, csak arra jó, hogy kevésbé lesz szégyellnivaló a pályaudvar épülete. A főpolgármes­ter nyílt építészeti versenypályázat keretében átalakíttatná az állomást és környékét. Valló a napokban talál­kozik a ZSR és a közeledésügyi mi­nisztérium képviselőivel. (TASR, béva) Zöldcsütörtökön lesz nagypéntek SZÁZ ILDIKÓ Ajándéknak szánta a város a lakosoknak az idei asztali naptárt is, ám az éreekújvá­­riaka közösségi oldalakon méltatlankodtak a hibák miatt. HSHiBPJiMtEI Kimaradt a naptárból április 15., április 16-ával kezdődik a hét. A húsvéti ünnepek hetében zöldcsü­törtökhöz, április 18-ához került a nagypéntek felirat. Érsekújvár ön­­kormányzata végül a város hivata­los honlapján kért elnézést a lako­soktól az asztali naptárban előfor­duló hibákért. Első alkalommal ta­valy kapott minden érsekújvári család ingyenes asztali naptárt a postaládájába. A város idén 16 600 darabot nyomtatott ki a 2019-es naptárból, a nyomdaköltségekre 15 570 eurót különítettek el a költség­­vetésből. A naptár kétnyelvű, szép felvételekkel illusztrált. A törté-Az asztali naptár egyébként mutatós, szép történelmi felvételek illusztrálták (Képarchívum) nelmi képeslapokon régi érsekúj­vári utcák, épületek és terek látha­tók. A húsvéti ünnepeket megelőző napokat azonban jobb, ha inkább más naptárakban keresik ki a meg­ajándékozottak. Eredményes volt a lakossági tiltakozás, nem bővítik az érsekújvári kórházi hulladékfeldolgozót SZÁZ ILDIKÓ Elutasította a környezetvédel­mi minisztérium az Egyéb hul­ladékok termikus hasznosítá­sa projektet, nem támogatja a megvalósítását, öt írásbeli állásfoglalást kapott a környezetvédelmi tárca, ebből három elutasító volt. tj ll-JJ li A minisztérium azzal indokolta döntését, hogy bár a jelentéshez csa­tolt írásbeli állásfoglalások nem tá­masztották alá, hogy fennállna a sú­lyos környezetszennyezés veszélye, mégsem engedélyezheti a javasolt tevékenységet, mivel nem felel meg a 228/2014-es számú rendelet által támasztott feltételeknek. Mintegy kétezerötszáz lakos írta alá a tiltako-A lakossági fórumon elhangzott, hogy az érsekújváriaknak nem tetszene, ha más kórházak hulladékát is a lakóhelyük közelében dolgoznák fel (A szerző felvétele) zó petíciót, tavaly májusban és júli­usban lakossági fórumot tartottak a városházán, ezt követően fogalmaz­ták meg az érsekújváriak a petíció szövegét. „Nem értünk egyet a vál­lalkozói elképzeléssel, mert tartunk a környezetszennyezéstől és a forgal­mi dugóktól a Szlovák utcában. A veszélyes egészségügyi hulladék tá­rolása és osztályozása élhetetlenné teszi a lakóhelyeinket” - állt a petí­cióban. Az Érsekújvárt Egyetemi Kórház és Rendelőintézet közvetlen közelében tervezte a pozsonyi Was­­tech cég a jelenlegi szemétfeldolgo­zó bővítését. Tartálykocsikkal szál­lították volna más kórházakból is az egészségügyi hulladékot a tárolóba és az osztályozóba. A lakossági fó­rumon elhangzott, hogy másfél per­cenként fordulna meg egy-egy sze­métszállító autó a feldolgozónál. Je­lenleg is mintegy 980 tonna hulla­dékot dolgoznak fel a kórház melletti területen, ennek alig húsz százalékát termeli az érsekújvári intézmény. A Duslo vegyi gyárba szállítják a ve­szélyes egészségügyi hulladékot, a feldolgozó bővítését követően már helyben dolgozták volna fel a sze­metet. 2018 szeptemberében Érsek­újvár önkormányzata úgy döntött, nem támogatja a beruházó terveit. Az érsekújvári kórház területének bővítéséről, a területrendezési terv ezzel kapcsolatos módosításáról legutóbb 2016-ban döntött a testü­let, ám akkor még csak arról volt szó, hogy a helyi egészségügyi intéz­mény hulladékát dolgozzák fel a kórház mögötti komplexumban. Külön szavazott a testület arról, hogy ne bővítsék a kórház parcelláját a te­rületrendezési terv módosításában. A javaslattal huszonkét képviselő egyetértett, egy ellenezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom