Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-21 / 17. szám
www.ujszo.com I 2019. január 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Észérvek legyőzve A leszakadók lázadása már a Nyugat egyik legsúlyosabb válsága tők, hogy a népszavazást nem a racionális érvek, hanem az indulatokat kavaró, érzelmekre ható, a brit függetlenséget megalapozatlanul túlhangsúlyozó egyszerű üzenetek nyerik meg. Ahogy a brexitről szóló friss brit film is bemutatja, Dominic Cummings, a kilépési kampány élére álló kampánymenedzser kitalálta a kamu szlogenekre bátran építő stratégiát, a kampány leghíresebb szlogenét (Vegyük vissza az irányítást!) egy apaságról szóló önsegítő könyvből húzta elő. A közösségi médiát mesterien felhasználva a magukat vesztesnek érző alsó középosztálybelieket célozta meg, akik az észérvek helyett a könnyen manipulálható szívükre hallgattak. London számára most már nincs jó megoldás. Talán lehet még halogatni a kilépést a májusi EP-választásig, talán ki lehet írni egy újabb referendumot, talán néhány jogi csűrcsavarral kivédhető az egyre inkább fenyegető, egyezség nélküli kemény brexit, ami rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár. Az előttünk álló forgatókönyvek sokaságát inkább nem is zongorázzuk végig, arra a rendkívüli nyomasztó kérdésre kellene végre rendes választ adni, amit a svájci Alpokban holnap rajtoló davosi Világgazdasági Fórum résztvevőinek, a politikusoknak, a világcégek irányítóinak kellene megválaszolniuk. Jelesül, hogyan következhetett be, hogy a globalizáció olyan mértékben szétszakította a társadalmat az uralkodó világrendből egyébként bőségesen profitáló Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hogy a leszakadó régiókban élők lázadása mára a Nyugat egyik legsúlyosabb politikai válságát produkálta a két országban? Jórészt e képbe illeszthető be a francia sárga mellényesek hónapok óta tartó tiltakozáshulláma is. A tavalyi davosi jelentés már megpróbált magyarázatot találni, hiszen leszögezte: „X gazdasági, kulturális és technológiai szétszakadás már komoly feszültséget kelt a demokráciákban. Ha a győztes mindent visz egy társadalomban, akkor a politikai vitát felválthatja a szeparatizmus vagy a fizikai konfrontáció.” Ez bizony cseppet sem megnyugtató. Vagyis bármilyen végeredménnyel is zárul a dráma és a bohózat vonásait egyaránt felmutató brexit, a fő kérdés nyitva marad: miként lehetne a jólét máza és a technológiai forradalom csillogása miatt mindeddig kevéssé komolyan vett bosszús vesztesek, partvonalra sodródók gondjain enyhíteni, rosszkedvűk telét mérsékelni? (Lubomír Kotrha karikatúrája) SIDÓH. ZOLTÁN Már csak ez hiányzott: szombaton pokolgép robbant az északírországi Londonderryben. Ugyan senki sem sérült meg, de a támadás az 1998-as békekötés előtti időket idézte fel. Igen, már megint a brexitről lesz szó. Ha ugyanis az Egyesült Királyság március végén kilép az EU-ból, akkor a közös piac mellett búcsút int a határokat légiesítő schengeni övezetnek is. Vagyis újra kellene építeni a 499 kilométeres határt a királysághoz tartozó Eszak-írország, valamint Írország között, ezzel ismét kettévágva az ír szigetet. Márpedig e lépés ellentétes a legalább 3500 halottat követelő északír konfliktust bő 30 év után lezáró 1998-as nagypénteki egyezménnyel. A robbantás drámai esetben egy újabb fegyveres konfliktus előjele lehet a katolikusok és protestánsok között. Az indulatok elszabadulása jól jelzi, hogy Theresa May kormányfő ma hiába rukkol elő egy újabb megoldással, mert az uniós tagság témájában az észérveket már rég legyőzték az érzelmek. A britek mindig is végletekig megosztottak voltak az EU-val kapcsolatban. Ez még akkor is igaz, hogy a szigetország nem kevesebbszer, mint háromszor kopogtatott Brüsszel ajtaján, míg végül 1973-ban beléphetett az EU elődjébe, amit két évvel később a lakosság nagy többséggel meg is szavazott. Bizony, a britek 1975-ben egyszer már voksoltak e témában, ezért a 2016 júniusában a kilépéspártiak győzelmével járó referendumot sem kell annyira véglegesnek tekintenünk. A szoros eredményt hozó, érzelmeket felkorbácsoló referendum kiváltó oka a politikai elit szokásos meccse volt az unióval való viszonyról. Sajnos, ezeket a mérkőzéseket nem a Premier League szintjén játsszák. Azért volt népszavazás, hogy David Cameron kormányfő saját pozícióját erősítse. Tehát eleve nem azért kérdezték meg az embereket, hogy ők döntsenek, hanem hogy a Cameron-vezette Konzervatív Párt kisebbsége kieressze a gőzt. Azzal viszont nem számoltak a magukat politikai mágusoknak tar-Pápabuktatáson jár a püspökök esze Különféle katolikus körök a pápa bukását akarják - ki szárt, ki azárt. Az egyik ügy az egyházon belüli szexuális visszaélések problémája, amit Ferenc pápa ellen akarnak fordítani, új pápaválasztásban bízva, véli Walter Kasper német bíboros, aki a Corriere della Sera olasz napilapnak beszélt erről. Kijelentette, vannak katolikusok, akik Ferenc pápa ellenségei, és felelőtlenül másik egyházfőt akarnak. Ehhez új pápaválasztás kell, amihez Ferenc pápaságát romba kell dönteni. A német bíboros, a pápai tanács volt elnöke azt mondta, vannak, akik egy új, nekik kedvező egyházfő megválasztását akarják elérni. „Mindenki látja, mi történik. Egyesek Ferenc pápa tanítását, mások a szociális kérdésekről, szegénységről, migrációról, kapitalizmusról alkotott véleményét vitatják, és a konzervatív bírálók mellett létezik egy progresszív ellenzék is, amely például arra számított, hogy hamarosan nők is lehetnek papok” - fejtette ki a bíboros. Megjegyezte: minden pápa szembesült kritikákkal, de most minden korábbinál erősebb az ellenállás. Ma négynapos püspöki tanácskozás kezdődik a Vatikánban a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzéséről és a velük szembeni fellépésről. Kasper szerint ez a találkozó Ferenc pápaságának egyik legkényesebb fázisa, mivel az ellenlábasai, kezdve az egyesült államokbeli konzervatív szárnnyal, éppen a szexuális visszaélések nem megfelelő kivizsgálásával támadják. A bíboros hangsúlyozta, az egyházat nem lehet megdönteni, de egyes katolikusok felelőtlen magatartása zavart okozhat a hívőkben. Ferenc pápához 2015-ben bíborosok nyílt levelet írtak a püspöki szinódus módszereit bírálva. 2016-ban négy bíboros nyílt levélben fejtette ki kétségeit a pápa tanításaival kapcsolatban. Tavaly augusztusban Carlo Maria Vigano volt washingtoni nuncius, közölt dossziét arról, hogy szerinte Ferenc pápa tudott a volt washingtoni bíboros szexuális visszaéléseiről. (MTI) I 7 Ki segít annak, aki a Fideszhez vonzódik? STUMPF ANDRÁS Ugye egyértelmű, hogy a fenti kérdés láttán Bayer Zsolt úgy küldené el melegebb éghajlatra a jószándékú segítőkészeket, ahogy tizenéves diáklányokat szokott. Talán még annál is durvábban. Bántó, ugye? Már hogy a kérdés. Egyszerű kis kérdésecske pedig, látszólag semmi állítás, semmi durvaság. Mégis: kimondatlanul ott van benne, hogy akik fideszesek, azok bizony segítségre szorulnak. Mert fideszesek. A fideszesség tehát valami torzulás, betegség, nemkívánatos másság. Nem nehéz kitalálni, hogy ha egy Fidesz-szavazó, netán párttag ilyen kérdést látna képernyőre írva, milyen reakciót adna. Felháborodik, kikéri magának, hogy rajta segíteni akaijanak, hogy őt ki akarják gyógyítani a fideszességéből. Nem kért segítséget, hiszen szabad ember, ahhoz a párthoz vonzódik, amelyikhez akar, fideszesnek lenni nem betegség. Mások számára lehet viszolyogtató az ő fideszessége, de az legyen mások gondja, ő nagyon is jól elvan így - mondaná elképzelt fideszesünk. Reakciója ráadásul tökéletesen helyénvaló lenne. Igaza lenne. Valamit éreznének ebből azok is, akik a kérdést képernyőre tették, és jó szándékukról biztosítva egyszeri fideszesünket megértő, elfogadó és nagyon emberbaráti hangon közölnék vele: félreértette a dolgot, hiszen nem is rá vonatkozott a kérdés. Ők csupán azokon akarnak segíteni,, akik számára önnön fideszességük problémát jelent. Akik szabadulnának ettől az állapottól, léthelyzettől, életmódtól és visszatérnének az egészségesebb, boldogabb, a Fidesz-mentes útra (hiszen születésükkor, gyerekkorukban nem voltak még fideszesek és boldog emlékeik vannak arról az időszakról), de egyedül, segítség nélkül nem képesek végigmenni a fidesztelenedés rögös útján. Dehogy akarnak ők, a kérdésfeltevők, beleszólni a mi fideszesünk életébe! Eszük ágában nincs sérteni a jogait vagy megbántani őt! Hát ha ő tévelyegne tovább ezen a sehová sem vezető úton, dehogy szólnak ők abba bele! Csupán azok jogáért állanak ki, akik segítséget kémének a leszokáshoz, de ma sajnos el vannak nyomva a hivatalos tudományosság által. Mert ma a pszichiáterek nemzetközi szakmai szervezetei azt állítják, hogy a fideszesség nem betegség, ezért aki pszichiáterként mégis segíteni próbál az emiatt hozzá fordulón, azt kiközösítik. Ezért nem kaphatnak értő segítséget a fidesztelenedni vágyók, ami azért mégiscsak jogfosztás és tűrhetetlen! Fideszesünket érzésünk szerint még mindig nem hatná meg az érvelés. Ha netán Bayer Zsoltnak hívnák, úgy küldené el melegebb éghajlatra a segítőkészeket, ahogy tizenéves diáklányokat szokott. Talán még annál is durvábban. Márpedig a magyar köztévében ez a kérdés került képernyőre minap. Persze nem pontosan. „Ki segít annak, aki a saját neméhez vonzódik?” így. Félreértés ne essék: semmilyen álláspont létjogosultsága nem vitatható el. Lehet és szabad úgy gondolni, hogy a homoszexuális hajlam ferde, a homoszexuális cselekedet meg bűn. Például a katolikus egyház épp így gondolja. Egyébként elég következetesen: egész tanítása az áldozatra, az önmegtagadásra, a lemondásra épül - cseppet sem csak a homoszexuálisoktól vár el tehát önmegtartóztatást. Bizony, minden hívőtől. Szex csakis házasságban, ugye. A papjainak meg: sehogy. Azt váija el tőlük is, hogy nyomják el vágyaikat. Mivel azonban katolikusnak lenni nem kötelező, az egyház pedig nem hoz állami törvényeket, egy vélemény ez is. A véleményszabadságot pedig védi az alkotmány. Egyetérteni nem kell vele, vitázni is lehet róla. Amit nem lehet: közmédiában úgy tálalni a témát, hogy arról csak papot, meg egyházi rendnek dolgozó, mélyen vallásos kommunikációs szakembert kérdezünk. Utóbbiak jó szándékához kétség sem férszemélyesen is ismerem mindkettőjüket, efelől tehát kezeskedhetem. S hát persze, hogy azt fogják képviselni, amiben hisznek. Mi mást is tehetnének? Nem is kell mást tenniük! Mást tennie a közmédiának kellene. Ilyenkor oda kell ültetni a stúdióba olyan homoszexuális embert, aki kikéri ezt magának. Mellé pedig találni olyat, aki azt állítja, kijött „belőle”. Vagy összeültetni két pszichiátert: egyet, aki szerint gyógyítandó és gyógyítható a homoszexualitás, és egy másikat, aki szerint ez az állítás sarlatánság és tudománytalan. Úgy a néző is megtudna valamit a témáról, információhoz jutna. Ha a két vendég tudhatóan egy állásponton van, még akkor sincs minden veszve. Azért van a műsorvezető, hogy bemutassa az ellenérveket. Mennyi jó kérdésre lett volna lehetőség még egy ilyen téma kapcsán is! Például: lehet, hogy nem önmagában a melegségével van baja a problémájával paphoz fordulónak, hanem egyháza tanítása és a melegsége közti feszültség nyomasztja? Tehát, hogy a tanítás épp okozója a problémájának? Ha így van, harcoljunk azon szakemberekért is, akik a kereszténységből gyógyítanák ki pácienseiket? Ha önmagunk elfogadása nem jó út, akkor a társadalombiztosítás támogassa a nemváltó műtéteket is? Hogyan állhatunk ki a tudomány autonómiája mellett, hogyan harcolhatunk a kuruzslók, a tévéjósok, a citrom lúgosító hatásáról értekezők, valamint a szíriuszi magyarság elméleteit hangoztató sarlatánok tévtanai ellen, ha más esetben mi magunk is az igazságot elcsaló, lobbicsoportok érdekében mozgó összeesküvésként sajnáljuk le a „mainstream” tudományos álláspontot? Tehát biztosan jó-e, ha egyházi szolgálatban állók mondanák meg, mi tudományos, pszichiáterek meg esetleg azt, hogy az egyház mit tanítson? Nem jobb-e, ha mindenki teszi a dolgát, legjobb tudása és meggyőződése szerint segít a hozzá fordulókon - és békén hagyja a másikat? De. Minden kérdésről szabad beszélni - de nem biztos, hogy mindenről kell is. Nyilvánosan leginkább közügyekről kellene. Arról, amikor az államnak szerep jut: kapcsolatok törvényes státusza, nemlétező nemi identitások hivatalos okmányokba vezetése (lásd Németország), szólásszabadságot sértő túlkapások a politikai korrektség nevében: ezek bizony közügyek. Csakhogy semmi közük ahhoz, hogy ki hogyan éli meg a szexualitását. Az ugyanis tényleg a legszemélyesebb magánügy.
