Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-16 / 13. szám
www.ujszo.com | 2019. január 16. KULTÚRA I 5 „Leveti magáról a csend szkafanderét" Tóth László tíz év után jelentkezett új verskötettel, amelyben a kimondhatatlant igyekszik szavakba foglalni JUHÁSZ KATALIN Mit kezdjünk a nyelvvel, a szavakkal, amelyek megszabják, hogyan fejezhetjük ki magunkat? Lehet, hogy a csend a legszabadabb önkifejezési mód? A zenében még csak-csak érvényesül, de ha az ilyesmin dilemmázé művész mondjuk költő, akkor bizony nincs könnyű helyzetben. Tóth László ezt a problematikát (is) boncolgatja Wittgenstein szóvivője című kötetében. A rendkívül sokoldalú, Dunaszerdahelyen élő szerző tíz éve nem jelentkezett verskötettel, talán pont azért, mert „a nyelv előtti” világ érdekli. Nagy paradoxon ez, és be kell vallanom, számomra is nehéz feladatnak tűnt erről a kötetről írni, ezért halogattam csaknem fél évig. Mentegetőzni azonban szintén csak a nyelv által behatárolt szűk térben lehet, ezért maradjunk annyiban, hogy régi adósságot törlesztek most (az adósság jobb szó, mint a tartozás, mert szótöve pozitívabb). „Árnyaltan, leleményesen mondjuk a szobrászatra vonatkoztatva: a szoborról el kell távolítani, le kell faragni a fölösleges fát (követ stb., vagyis: anyagot). Irodalmi mű létrehozásával a semmit - a papír (a képernyő) végtelen fehérségét - kerítjük körül nyelvi eszközeinkkel” - íija Tóth László rendhagyó előszavában. „A nyelvvel rögzített vers a végtelen végesítése. Olvasóját (befogadóját) is megköti; alkotója magát igyekszik transzlokálni értelmezőjébe, magát szabadítja fel befogadójában”- olvasható ugyanott. Na, erre varrjunk gombot! - gondolhatják most. Pedig ez a keresés rendkívül izgalmas. „Amikor az ember,/ mert torkára csavarodik minden / papírra írt sor,/csak tekintetével, s az ég kékjére ír./ A semmibe. A semmivel./ A semmit.”- áll a Versen túli című, bevezető költeményben. Nehéz megállni a folytonos idézgetést, mivel rengeteg jól eltalált, megvilágító erejű, tömör sort citálhatnánk. Aki ezek után azt hiszi, valami lila ködös, bennfenteseknek szánt kötetről van szó, nagyon téved. Mert ki nem érezte még, hogy képtelen szavakba foglalni, ami a szívét nyomja? Ez bizony a való élet, a verbális kommunikáció lehetetlenségének, félreérthetőségének, szűkösségének felmutatása. Van, amit csak öleléssel, pofonnal, grimasszal, legyintéssel lehet kifejezni, sem a nyelv, sem a papír nem alkalmas többre. Persze van, hogy az ember nagyon ráér, „bővített mondatok tréningruhájában lustálkodik”, de legtöbbször gyorsan kell reagálnia, és nem mindegy, mit mond egy konkrét helyzetben. A papírra/monitorra írt, és publikált nyelvi megjelenítésekről nem is beszélve - aki valaha kiadott már a kezéből írott szöveget publikálásra, érti, mire gondolok... A konceptkönyvek rendszerint egy témát járnak körbe, vizsgálnak minden oldalról. És mivel a költők általában saját lelkűkkel vannak elfoglalva, (illetve látják a dolog buktatóit), ritkán elemzik a kommunikáció nehézségeit. Ezért is tartom bátor kötetnek a Wittgenstein szóvivőjét. A címben szereplő osztrák nyelvfilozófús neve talán szintén elrettentő faktor lehet, ezért gyorsan védjük meg őt is, méghozzá egy saját gondolatával: „Mi a filozófia célja? Az, hogy megmutassa a légynek a csapdából kivezető utat”. Egy költő pedig akkor is költő, ha éppen Wittgenstein szóvivője. Vagyis mindig önmagát keresi a szavak mögött, nekünk olvasóknak is kapaszkodókat kínálva a továbbgondoláshoz. Mert hiszen minden verset az olvasó értelmez, fejez be, egészít ki, az ő lelkében érik tovább, ha szerencsésen eljut odáig. Tóth Lászlónak továbbá egészen finom, okos, „fájntos” humora is van, amelyet főleg komoly témáknál csillant meg, mint például az öregedés: „Paradicsomot nyomkod szét a villájával a tányérán, s levét szürcsöl- / geti kéjjel. Harapni, rágni nem tud, tegnap húzták ki öt alsó fogát.” A Tíz párizsiban leszámol a Párizst belengő pátosszal: „Nekem biz nem Bakonyom/ Sok itten a bakanyom/ Ám ágyam az máris van/ Hunyok Párizsban.” A frenetikus tojás-versek pedig egyszerre szürreálisak és viccesek: „Nem szereti a húsvéti ünnepeket./ Akár locsog, akár ragyog,/depressziója mindig kiújul ezen a napon./Ha parlamenti képviselő lenne,/ biztosan megszavaztatná/a zéró tolerancia elvét/ a húsvéti nyuszikkal szemben.” Vannak egészen megrendítő versek is, a csúcs talán a Virág helyett - Flóra emléke, amellyel 2016-ban Arany Opus díjat nyert, azaz övé volt az év irodalmi alkotása. Szó esik még a kötetben az öregedésről, Ádám is felbukkan néhány „hétköznapi”, vagy éppen abszurd helyzetben, és a szerző édesapja is kap három rendkívül erős költeményt. Az otthon hidege (Egy lehetséges ciklusból) versei elhidegülő párkapcsolatot mutatnak be, szívszorítóan. Az egyes Egy költő akkor is költő, ha éppen Wittgenstein szóvivője. Vagyis mindig önmagát keresi a szavak mögött, nekünk, olvasóknak is kapaszkodókat kínálva. ciklusok további „alciklusokat” rejtenek, gazdaggá, változatossá téve ezt a jól szerkesztett kötetet. Az új versek mellett helyet kapott benne néhány régebbi is. Érdekes például arról olvasni, milyen hatással volt a szerzőre 1998-ban az internettel való első találkozás, vagy hogyan fogadta 1996-ban, 47 évesen az első fehér szálakat a szakállábán. A Wittgenstein szóvivője nemrég jelent meg szlovákul, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának gondozásában. Egészen friss hír, hogy március 7-én bemutatják Pozsonyban, szlovák közönség előtt. Micsoda csavar: egy másik nyelven is bebizonyosodhat, hogy sok mindenre nincsenek szavak. Tóth László: Wittgenstein szóvivője, avagy Mondatok a ’mondatlan' és ’mondhatatlan' regényéhez. Gondolat, Budapest, 2018 Búcsú Lovas Enikőtől Január 12-én hosszú betegség után elment közülünk Lovas Enikő. Mennyire erős kontúrú a hiány, amely belénk ékelődik vigasztalanul, amikor egy közeli, szeretett, nagyrabecsült lényt veszítünk el! És mennyire megrajzolhatatlan ez a kontúr, hiszen megfoghatatlan a lélek és a szellem formátuma, pedig ennyi maradna csak. Vigaszul. Lovas (sz. Leczo) Enikő 1966. november 11-én született Királyhelmecen, ahol iskoláit végezte, s ahová pozsonyi egyetemi tanulmányai után visszatért. Dolgozott gimnáziumi tanárként, szerkesztőként, műfordítóként, dramaturgként, majd a kassai Rovart online kulturális folyóirat főszerkesztője lett, közben rendszeresen publikált színházi témájú írásokat a Rovarton kívül az Irodalmi Szemlében és a Dunszt online kulturális magazinban. A színház lett választott szakterülete, a művészi alkotásban a csoda születése érdekelte, amit egy társulatnyi elszánt ember szavakból, gesztusokból, hagyományból, szenvedélyből építkezve próbál megközelíteni és elérni, a csoda Lovas Enikő (1966-2019) maga, ami minden előadás tétje valamennyi játszott alkalommal. „Mert ennél kevesebbet minek?” Tizenéves koromtól ismertem. Nem lehetett vele úgy beszélgetni, hogy rövid úton ne valami lényegiről legyen szó. Szellemi és lelki formátuma megérintette, átjárta és megemelte az embert. Szenvedélyes érdeklődése tárgya iránt, ugyanakkor (ön)iróniával fűszerezett kérdésfelvetései inspiráló távlatot adtak. így írt levelet. így olvasott könyveket irodalomszakosként. így rendezett főiskolás darabot. Talán így beszélt az irodalomóráin is, mindenesetre az irodalomról magánbeszélgetésekben biztosan. így szerkesztette a rábízott honlapot. így tekintett a színházra és a színházcsinálókra, ez a tétesség szól ki színházi esszéiből. Enikő kis műfajokban, szűk közegben dolgozott, s alkotott fontosat. Nem vonzotta a „nagy porond”, habár az számot tartott volna rá. Az ő bravúrja a kis felületeknek a valódi kérdésekkel történő feltöltése. Mérceként a valódi kérdéseknek a soha, semmilyen műfajban és tevékenységben a szem elől nem tévesztése. Mindannyian hálásak lehetünk, akik ismerhettük őt. Többek lettünk általa. A hiány kontúrját talán pont ez adja, a fájdalommal keveredett hála. Ma veszünk tőle búcsút Királyhelmecen. Görözdi Judit Sátortábort építenek az Eurovíziós Dalfesztiválra Jeruzsálem. Sátortábor épül az Eurovíziós Dalfesztivál Tel- Avivba érkező közönségének a versenynek otthont vásárváros mellett. A városháza kezdeményezte a 2000 férőhelyes ideiglenes kempingezőhely megteremtését a májusi nemzetközi versengés rajongótáborának elszállásolására a fesztiválhelyszíntől nem messze fekvő Josúa park területén. A sátortábort a verseny után sem szándékoznak lebontani, hanem tovább két hónapig fenntartják, hogy a júniusi melegfesztiválra érkező sok ezer fiatal külföldi vendég is olcsó éjjeli szálláshozjusthasson. A kemping háromféle szolgáltatást nyújt majd: a leginkább pénzkímélő megoldás az otthonról hozott sátrak felállítása lesz egy erre kijelölt részen. Ennél többe fog kerülni a központilag felállított, kényelmesebb egyensátrakban elfoglalt hely, a legdrágább pedig a klímaberendezéssel és fürdőszobával felszerelt lakókocsik kibérlése lesz. A táborban lesznek nyilvános illemhelyek és zuhanyzók, valamint pihenő- és szórakozóhelyek, étel- és italárusok, biciklikölcsönző és rendszeres minibuszok a fesztivál helyszínére. „Tel-Aviv önkormányzata mindent elkövet a csodálatos Eurovíziós Dalfesztivál, a rendkívüli élmény érdekében a városba érkező turisták számára” - jelentette ki tegnap Ron Huldai, a tengerparti város polgármestere a sátorváros-projekt meghirdetésekor. Izrael idegenforgalma jelenleg rekordszinten van, és ez új kihívásokat jelent számunkra különösen a szálláshelyek tekintetében - mondta Jarív Levin turisztikai miniszter. Tavaly Lisszabonban Netta Barzilai énekesnő Toy (Játékszer) című dalával megnyerte a dalversenyt, és ezzel 20 év után ismét Izrael szerezte meg a rendezés jogát. A rendezvény május 14-től 18-ig zajlik, ebben az időszakban 10 ezer látogatóra számítanak a 430 ezer lakosú városban. (MTI)
