Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-11 / 9. szám
141 KÓPÉ 2019. január 11. | www.ujszo.com A JÓKAI ISKOLÁSOK Czucz Szandra, 4. osztály Kováő Stella, 6. osztály Ravasz Nikolka, 4. osztály A KISUDVARNOKI2. OSZTÁLY Mórocz Lilién Kedves Gyerekek! Addig örvendeztem annak, hogy csak kedden kell újra iskolába mennünk, hogy képzeljétek, elfelejtettem rendet rakni a táskámban. Ami még nem lett volna akkora baj, csakhogy nem volt benne sem a vonalzóm, sem a körzőm, de még csak a tolltartóm sem. Szerintem, amikor a hóembert próbáltam én is átvezetni az üres négyzethálóra, akkor hagytam az asztalomon őket. No, ez az év is jól kezdődik, gondoltam magamban, de tényleg jól kezdődött, mert Huncutkának szerencsére mindig mindenből van pót is, így rögtön az első óra előtt kisegített. Veletek is történt már ilyesmi? Nektek is segített valaki? És Ti valakinek? 3 Kedves Kópé! Az új év elején a mi kívánságunk: jó egészséget, sok szerencsét, szeretetet kívánunk, és azt, hogy felejtsék el egymás közt a gyűlölködést az emberek! Továbbá diáktársainknak jó tanulást, csupa jó jegyekkel teljen meg a tanulókönyvük! Cúr Erika és Vikiké, Tornaija KÓPÉSKODJ1 Erikával! A függőleges 1. és 3. sorban jókívánságokat találtok ÍGY RAJZOLTOK TI Schalek Kamilla, 7 éves, Lég Kántor Kristóf, 5 éves, Jóka 1. Közösségi játék. 2, Kicsikkel foglalkozók. 3. Zászlót levon. 4. Lezárja a palackot. 5. Arrébb lép vagy eltűnik. 6, A három királyok egyike. 7. Eltorlaszolt út. 8. Barlang szlovákul. 9. Színt világosít. 10, Vége nincs. 11 Táplálás. 12. Ács. A december 28-ai megfejtés: Kinek sikerül pontosan lerajzolnia. A Madách Egyesület ajándékát nyerte: Kiss Viktória, Nagymácséd. Címem: Duel-Press s.r.o. Új Szó szerkesztősége - Kópé P. 0. Box 222,830 00 Bratislava 3 E-mail: kopepujszo.com A HÉT VERSE i Feketerigó Ablakomban nagy a hó, halihó! ott sétálgat egy feketerigó. Jár a szeme: oda néz, ide néz: sétálgat, mint egy igazi zenész. Kányádi Sándor Betemetett a nagy hó Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet. Minden, minta nagyanyó haja, hófehér lett. Minden, minta nagyapó bajsza, hófehér lett, csak a feketerigó maradt feketének. De most nekünk nagy a hó, halihó! nem fuvoláz a feketerigó. Egyet-kettőt csitteget, csetteget, kifizeti ennyivel a telet. : « Csölle Bálint A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévé jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdprweboldalra . Ravasz Veronika, 6. osztály Kovács Ciprienn, 5. osztály Jónási Anna, 9 éves, Alistál