Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-10 / 8. szám

Í12 UTAZAS ■ 2019. JANUAR 10. www.ujszo.com Róma, ahogyan látni szeretnénk (Fotó: Shutterstock) Térdig járnak a szemétben Rómában Trump káoszt okozott az amerikai turizmusban Az Amerikai Nemzeti Parkszolgálat által üzemeltetett több mint 400 helyszínnek körülbelül a harmada zárt be teljesen, ezek között vannak nemzeti parkok, történelmi és kulturális emlékhelyek (Fotó: Shutterstock) E gészségügyi vészhelyzetről ír az olasz sajtó hétfőn, miután az eiszál­­lítatlan háztartási hulladék ismét beborítja Róma utcáit. A kritikus szeméthelyzet miatt az olasz főváros mintegy 3 ezer iskolájának nem akarták megnyitni az épületeket a téli szünet után hétfőn újrakezdő­dött tanév első napján. Arra hivatkoztak, hogy az isko­lák körül hetek óta felgyülemlett hulladék és a patkányok megjele­nése egészségügyi veszélyt jelent. Végül az igazgatók engedtek és megnyitották az iskolákat, mivel ígéretet kaptak Virginia Raggi római főpolgármestertől, hogy a lehető leggyorsabban megtisztítja a fővárost a szeméttől. A hétvégén majdnem 6 ezer ton­na hulladékot szállítottak el az olasz főváros utcáiról, elsősorban az oktatási és más közintézmé­nyek közeléből. Rómában régóta problémát jelent a háztartási hulladék elszállítása, amelyet az olasz fővárosban a nyílt utcán álló kukákban és tárolókban kell elhelyezni. Ezek teljesen megteltek, így most a szemét körülöttük tornyosul. 2013-ban telítettség miatt lezár­ták az olasz főváros legnagyobb szabad ég alatti hulladékgyűjtő­jét, majd a többi telep is megtelt. A részben önkormányzati kézben levő római köztisztasági hivatal (Ama) pénz- és emberhiánnyal küzd, és nem képes a szemétszál­lítás rendszerességét biztosítani. December 11-én az egyik római külvárosi hulladéktelep is leégett, tovább nehezítve a városban összegyűjtött szemét tárolását. Az utakon a szeméthegyeket kerülgető rómaiak a főpolgármes­teri hivataltól várnak megoldást. Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa segítséget kért a rómaiaktól, fel­szólítva őket, hogy vegyenek részt a járdák megtisztításában. Valójá­ban azonban a szemét összesze­­dése önmagában nem elegendő, ha nem szállítják el a hulladékot. A római önkormányzati testület kedden dönt az esedeges intézke­désekről. A főpolgármester nem zárta ki, hogy feljelentést tesz ismeretlenekkel szemben, szerinte ugyanis a szeméthelyzetet poli­tikai ellenfelei okozták. Virginia Raggi emlékeztetett, hogy tavaly mintegy 500 utcai szeméttárolót gyújtottak fel. Az II Sole 24 Ore gazdasági napilap adatai szerint Róma városa 2017-ben több mint 277 millió eurót költött a területén előállított hulladék elszállítására Olaszország más tartományaiba, vagy a többi között Ausztriába feldolgozásra. (MTI) Az amerikai kor­mányzat részleges leállása ismét ne­gatív hatással van a turizmusra. A nem­zeti parkok bezárása több százezer dol­láros bevételkiesést jelent naponta. I dőről időre előfordul, hogy az Amerikai Egyesült Álla­mok törvényhozása nem hagyja jóvá az ország költ­ségvetését, emiatt állami intézmények zárnak be egy időre részlegesen vagy teljes mértékben, így van ez most is, sőt Trump el­nök a minap bejelentette, hogy az átmeneti állapot akár hónapokig vagy évekig is eltarthat — közöl ösz­­szefoglalót a témáról a skift.com. Már második hete tart a kor­mányzati fenntartású intézmé­nyek részleges zárvatartása, a döntés érinti a múzeumokat és a nemzeti parkokat is. A gondok forrása, hogy a képviselőház nem hagyta jóvá Trump elnök javas­latát a mexikói határra építendő kerítésről, ennek hatására pedig nem fogadták el az USA 2019. évi költségvetését. Az US Travel Association vezér­igazgató-helyettese, Jonathan Grella szerint a kormányzati in­tézmények részleges bezárása napi 100 millió dolláros bevételkiesést okoz a turisztikai ágazatnak. En­nek az összegnek a fele a csökkenő belföldi turistaforgalomból szár­mazik, a másik fele pedig indirekt módon jelentkezik a nemzeti par­kok bezárása, a kormányzati utazá­sok elhalasztása és más üzleti utak elmaradása miatt. Utoljára 2013-ban volt hason­ló vita az USA költségvetéséről, akkor az összes nemzeti parkot bezárták. Tavaly év végén azon­ban bevezettek egy vészforgató­könyvet, amelynek értelmében a parkok jelentős része nyitva ma­radhatott, bár a létszámot csök­kenteniük kellett. A látogatóközpontok azonban zárva tartanak és elmaradnak a vezetett túrák is. Több helyen ide­iglenes állami finanszírozás vagy nonprofit szervezetek segítsége ré­vén sikerül biztosítani a működést. Van, ahol önkéntesek takarítják például a mosdókat. Az Amerikai Nemzeti Parkszolgálat által üzemeltetett több mint 400 helyszínnek körülbelül a harmada zárt be teljesen, ezek között van­nak nemzeti parkok, történelmi és kulturális emlékhelyek. Akadnak részben és teljes mértékben műkö­dő létesítmények is. Több helyen az okoz problémát, hogy a létesít­mények honlapján nem frissítik az információkat, így a látogatók csak akkor szembesülnek a tényekkel, amikor megérkeznek valamelyik nemzed park zárt kapujához. A US Travel Association egy blogbejegyzésben azt közölte, hogy egy tipikus januári napon 425 ezer látogatót fogadnak a nemzeti par­kok, a vendégek pedig 20 millió dollárt költenek eí. Becslésük sze­rint a kormányzat részleges leállá­sa miatt naponta csak belépőkből 400 ezer dolláros kiesést szenved­nek el a nemzeti parkok. A nonprofit szervezet azt kéri a turistáktól, hogy ne látogassák a nemzed parkokat mindaddig, amíg azok nem üzemelnek újra „teljes alkalmazotti létszámmal”. A parkok felkeresése addig megítélé­sük szerint veszélyes. Amerikai sajtóhírek szerint egy ember meghalt december 25-én a Yosemite Nemzeti Parkban, miután lezuhant valahonnan, egy másik személy pedig a lábát törte egy másik parkban egy nappal ko­rábban. Washington DC-ben a Smithso­nian Intézethez tartozó 17 múze­um, galéria, valamint a város állat­­kertje is zárva tart. (Turizmus) Azt kérik a turistáktól, hogy ne látogassák a nemzeti parkokat mindaddig, amíg azok nem üzemelnek újra „teljes alkalmazotti létszámmal”. Melyik légitársaság „nyerte” a legtöbb ittas utast szállító díjat? A tavalyi évben is ren­geteg hírt hallottunk a fedélzeten ittasan hangoskodó, dula­kodó, vagy éppen a személyzet utasításainak ellenszegü­lő, renitens utasokról, egy felmérés pedig azt is kiderítette, mely légi­­társaság járatain történt a legtöbb rendbontás. A Which? brit fogyasztói elégedett­séggel foglalkozó internetes portál 7900 ember részvételével készített kutatást, amelyben azt akarták ki­deríteni, hogy a repülőn utazók közül hányán tapasztaltak problé­mát a fedélzeten az ittas vagy részeg utasok miatt, amennyiben volt már ilyen élményük. Lévén, hogy a szervezet a brit uta­sok körében kérdezte a vélemé­nyeket, az eredmények is a régió eredményét, az ottani emberek vé­leményét tükrözik. Talán nem meglepő, hogy a fel­mérés alapján a Ryanair járatain történt a legtöbb eset: a megkérde­zettek 17 százaléka találkozott már az ír fapados fedélzetén ittasan, kel­­lemedenül viselkedő vagy kiabáló, sőt olykor fizikai erőszakot alkal­mazó utastársakkal. A második helyen a Thomas Cook járatai végeztek (15%), a harmadik pedig aTUI Fly (l4%)lett, de a top 10-ben helyet kapott sorrendben az Easyjet (13%), a Jet2 (11%), az Emirates (8%), a Virgin (8%), a British Airways (7%), Flybe (5%) és a Norwegian (5%) is. A repü­lésben egyre nagyobb problémát okoznak a renitens és/vagy agresz­­szív utasok Az ilyen események hátterében a kutatás szerint túlnyomórészt az utasok túlzott alkoholfogyasztása áll. A brit Polgári Légi Közlekedési Hatóság szerint 2012 és 2016 kö­zött évente ádagosan 186 incidenst regisztrálnak, 2017-ben azonban ez a szám 417-re ugrott, 2018-ban a szám viszont még ennél is maga­sabb lehet. Az ittas utasok nem csak mások utazását teszik tönkre, ha­nem komoly biztonsági kockázatot is jelentenek, ezért a légitársaságok igyekeznek odafigyelni arra, hogy elkerüljék az ilyen incidenseket. Az Easyjetnél korábban előfordult már, hogy komoly pénzbüntetést kapott a részeg utas, aki miatt egy járat órákat késett. A diszkont lé­gitársaság továbbá szorgalmazza az ötletet, hogy a reptéri boltokban vásárolt italok fogyasztása a fedél­zeten (ami egyébként tilos minden légitársaság fedélzetén) bűncselek­ménynek is számítson, csakúgy, mint az USA-ban. A Ryanair szerint a repülőterek felelőssége is, hogy ne engedjék az utasokat a bárokban és várókban a kelleténél többet inni. Az ír fapados légitársaság továbbá tervezi, hogy nem árul alkoholos italokat reggel 10 óra előtt, vala­mint csökkenti az elfogyasztható alkohol mennyiségét fejenként két italra, ám hogy ezt mikor és hogyan vezetik be - tekintettel arra, hogy ez számukra is bevételkiesést jelentene -, egyelőre kérdéses. A fedélzeten kapható alkoholos ita­lok ára egyébként jelentősen nőtt az utóbbi években, az Easyjet egyik 2016-os jelentése szerint egy gin tonik ára például 40 százalékkal. Az emelések ellenére ugyanakkor például a British Airways járatain 212000 (!) üveg bort adtak el 2018 júliusában. (Airportal) A megkérdezettek 17 százaléka találkozott már az ír fapados fedélzetén ittasan, kellemetlenül viselkedő vagy kiabáló, sőt olykor fizikai erőszakot alkalmazó utastársakkal (Fotó: Shutterstock) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Uj Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom