Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-04 / 277. szám
161 RÉGIÓSPORT 2018. december 4. | www.ujszo.com SPORTTARISZNYA Őszi sikerszériában Gasparovics László közel a dobogóhoz Sárkeresztúr. Négy szlovákiai hajtó indult a Dunántúli megyék és Dél-Szlovákia idei bajnokságán, s mindkét számban lecsúsztak a képzeletbeli dobogóról. A kettes fogatok egyéni versenyében a feketenyéki Gasparovics László, csapatban a Gasparovics László, Kajos Vivien és Vankó Imre alkotta trió lett negyedik a sorrendben. „Közös versenyünk volt a dunántúli megyék képviselőivel, velük kellett megküzdenünk a helyezésekért. Hibátlanul hajtottam Sárkeresztúron is Gasparovics László volt a legjobb dél-szlovákiai hajtó (Képarchívum) végig a pályát, velem együtt tizenöt ilyen hajtó volt a két forduló után a 38 tagú mezőnyben, Végül tizennégy század másodperccel volt rosszabb időm, mint a harmadikként előttem végzett Fejér megyei hajtónak - számolt be szerepkésükről lapunknak Gasparovics László tapasztalt hajtó, a dél-szlovákiai versenyzők vezetője. — A 16 éves alsószeli Kajos Vivien jobb idővel ért célba, mint én, remekül hajtott az élvezetes bajnokságon, de három hibapontjával csak a tizennyolcadik helyre rangsorolt. A felszeli Vankó Imre tizenöt hibaponttal a harmincharmadik helyen végzett a nagyon erős mezőnyben. Csapatban triónkból a két jobbik eredmény HÍRKOSÁR ■ Fogathajtás DUNÁNTÚLI MEGYÉK ÉS DÉL-SZLOVAKIA DÖNTŐJE, Sárkeresztúr - kettes fogatok, C kategória, akadályhajtás, egyéni (38 induló): 1. Semlyén Attila (Fejér megye, Mezősziías) 0 hibapont, 2. Geröly Tibor (Vas megye, Főnix LE) 0, 3. id. Semlyén Attila (Fejér megye, Mezó'szilas) 0,4. Gasparovics László (Feketenyék) 0, ...18. Kajos Vivien (Alsószeli) 3, ...33. Vankó Imre 15, ...35. Szabó János (mind Dél- Szlovákia, mindketten Felsőszeli) 18. Csapatverseny (9): 1. Vas megye 0 hibapont, ...4. Dél- Szlovákia 3. ■ Labdarúgás IFIK TEREMFOCITORNAJA A KOMAROMI TERÜLETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT: Bátorove KosihylmeT3:1 (1:0), g.: Tóth (2), Marikovecz Dávid, ill. Sporny. Díjazottak - legjobb kapus: Szemenyei Dávid (Imel), legjobb mezőnyjátékos: Gábor Áron Gábor (Bátorove Kosihy). legjobb góllövő: Tóth Balázs (Bátorove Kosihy). A tornagyőztes csapat: Sisik Szebasztián, Keszegh Attila, Mogyorósi Zsolt, Tóth Balázs, Marikovecz Péter, Sluka Ádám, Gábor Áron Gábor, Hegedűs Viktor, Marikovecz Dávid. (áb) ■ Erőemelés GPC-VILÁGBAJNOKSÁG, Eger- erőemelés, férfiak, open, 67,5 kg: 1a légi Tichy Flórián: 82,5 kg: 7. Nagy Mátyás, 8. Karácsony Péter. Teen 2,75 kg: 3. Méry Csaba; 140 kg: 1. Méhes Erik. Holthúzás, teen 3,90 kg: 1 Untermayer Adrián (mind dunaszerdahelyi SK Strongman Club). Ilik: 1. Deme Krisztián, 1. Péter Csaba. Veteránok: 2. Sajko Ferenc (mindhárman SK Powerlifting FTC Fiíakovo). WUAP-VILAGBAJNOKSAG, Nagyszombat - tekvenyomás, raw, férfiak open, 67,5 kg: 1. Oláh András 150 kg; ifik (T3), raw. 75 kg: 1. Péter Csaba 130 kg. Férfiak (M2), 100 kg: 2. Sajko Ferenc 167,5 kg. Erőemelés, ifik (T2), raw, 75 kg: 3. Deme Krisztián (mindhárman SK Powerlifting FTC Fiíakovo) 420 kg (guggolás: 145 kg, fekvenyomás: 120 kg, holthúzás: 155 kg). ■ Atlétika 2. AGROTlM RACE futóverseny, 8,6 km, Zemplínsky Kleíenov (Tőketerebesi járás, 25 résztvevő): 1. (A kategória 1.) Michal Cerveóák (nagymihályi) 30:54,69,12. (D kategória 1.) Vargaestók Géza 40:50,50,14. (D kategória 2.) Papp Zoltán (mindketten nagykaposiak) 41:36,43. (pan) számított be a végelszámolásnál. Nyolc dunántúli megye közé beékelődve végeztünk a negyedik helyen.” Sárkeresztúri versenytérnek a Hírkosárban. (jmk) Ketten voltak, a bátorkesziek nyertek Madar. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is csupán két résztvevője volt a Komáromi Területi Labdarúgószövetség által megrendezett ifi teremfocitornának. A 2x25 perces párharcban a bátorkesziek 3:1 arányban legyőzték az imelyieket. A csallóközaranyosiak és a nemesócsaiak sajnálatos módon nem vállalták a megmérettetést. „Tavaly a dulovceiek vitték haza az első helyezettet megillető serleget, most pedig mi örülhettünk a megérdemelt sikernek. Védenceimnek így sikerült visszavágniuk a területi bajnokság zárófordulójában elszenvedett 1:0-s vereségért. Már háromgólos előnyre tettünk szert, amikor az ellenfél szépített. Gyorsabbak, taktikusabbak voltunk és a helyzeteinket is magabiztosan kihasználtuk. Tóth Balázs és Gábor Áron Gábor kiérdemelte a legjobb góllövő, valamint legjobb mezőnyjátékos címet” - tájékoztatott Keszegh Attila, a bátorkesziek edzője. Tomatényeka Hírkosárban. (áb) A győztes csapat (Képarchívum) EUROPEAN KIDS ATHLETICS GAMES diákok nemzetközi viadala, Brünn (20 ország, közel 2000 induló) - 2005-ös születésű lányok, távolugrás: 1.2ibrita Rebeka (AC Nővé Zámky) 510cm. csehország-horvátorszAg-szlovénia-magyar-ORSZAG-SZLOVAKIA DIÁKOK (U15) NEMZETKÖZI VERSENYE, Győr - lányok, távolugrás: 1. Vodnyanszká Renáta (Megy Sport Dunajská Streda) 571 cm (+4,1 m/s hátszél), 3. Farkas Lea (AC Nővé Zámky) 555 cm - egyéni csúcsbeállftás. 18. JÁN MUTKOVlC- ÉS MILAN MELICHERÖlK-EMLÉKVERSENY, LEGFIATALABB ÉS FIATALABB DIÁKOK JÁRÁSI BAJNOKSÁGA, Vágsellye (11 iskola, 240 diákja indult) - legfiatalabb diákok, fiúk, 60 m: 1. Tóth Krisztián (Peredi magyar alapiskola) 9,53 mp; kriketflabda-dobás: 1. Tóth Krisztián 37,50 m. TÁB0R-ZN0JM0-N0VÉ ZÁMKY DIÁKOK HÁRMAS TALÁLKOZÓJA, Tábor- csapat: 1. Tábor 114,5,2. AC Nővé Zámky 110,3. Znojmo 72,5 pont. Egyéni eredmények - fiúk, 60 m: 2. Tóth Gergő 8,07 mp; 800 m - 2. Gönczöl Dominik 2:19,25. Lányok, távolugrás: 1. Zibrlta Rebeka (mindhárman AC Nővé Zámky) 507 cm: magasugrás: 1. Zibrita Rebeka 150 cm. ■ Sportlövészet VADÁSZ KÉTTUSA (vaddisznó, őz), Zselíz (35 induló) - nők: 1. Barbora Cudaiová (Pohronsky Ruskov) 198,2, Dominika Martiová (Branovo) 197,3. Daniela Ondruéeková (Srobárová) 195. Férfiak: 1. Roman Kalina (Branovo) 199,2. Tóth-Kurucz András (Kamenny Most) 197,3. Jozef Hubert (Zeliezovce) 197. A197 és ennél több pontot gyűjtők Mesterlövész címet nyertek, ezt nem kell megvédeni, s mindenki élete végéig megőrizheti. Szeniorok, 59 éves korig: 1. Urbán Zsolt (Ipeísky Sokolec) 197, 2. Frantiőek Márti (Branovo) 193,3. Mária Maturkanifiová 193. Szeniorok, 60 éven felül: 1. Vladimír Záóik 198,2. Stefan Cudai 192,3. Molnár László (mind Zeliezovce) 181. Mesterlövészek: 1. Csala Ferenc (Sahy) és Dobó László (Zeliezovce) 200-200,3. Ján Kovái (Rúbafi) 181. ■ Lovastorna NYUGAT-SZLOVÁKIAI TERÜLETI BAJNOKSÁG, Vágsellye - juniorok, lányok, egyéni: 3. Hakszer Lea; fiúk: 3. Fülőp Frederik (mindketten SOUP Sala), csoport: 2. SOUP Saía (benne: Hakszer Lea, Fülőp Frederik, Tyukos Zsófia, ló: AccordoT) 6,471. sütkérező hodosiak A hodosiakat (fehérben) a labdarúgó Szlovák kupában az élvonalbeli FC Nitra búcsúztatta (Lelkes Vince felvétele) ÁGH ISTVÁN Ősszel remekbe szabott eredményeket produkált, hét pont előnnyel veretlenül telel a tabella élén a kis csallóközi település együttese a nyugatszlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. Hálóőreik tizenöt bajnokin csupán négy gólt kaptak, tizenkét összecsapáson érintetlen maradt a Straka Gábor edző által irányított hodosi kollektíva hálója. Holtversenyben a nagysurányiakkal a listavezető labdarúgói szerezték a legtöbb találatot, szám szerint harminchármat. Zsinórban hét bajnokin kapott gól nélkül vették az akadályokat. „Nem tűztük ki célul a dobogó legfelső fokát, de együttesünk játékerejére való tekintettel a bajnoki rajtot megelőzően reálisnak tartottuk, hogy az első három közé ékelődjünk. Lépésről lépésre haladtunk, minden meccset meg akartunk nyerni. Eredményességünk magasan felülmúlta az elvárásokat. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy hasonló félévi bizonyítvánnyal kevesen büszkélkedhetnek. Ezen a szinten eszméletlen mutató a négy kapott gól, a veretlenségi széria. Ezért azt hangsúlyozom a fiúknak: élvezzék a diadalt, sütkérezzenek a sikerben. Ki tudja, lesz-e még hasonló sikerélményben részük pályafutásuk során. Ami engem illet, rendkívül büszke vagyok rájuk” - fogalmazott lapunknak a mezőny eminensének sikerkovácsa. S bár a Straka-legénység új bajnoki idényre való felkészülése nem volt zökkenőmentes, ugyanis még az előző idényben megsérült futballisták csupán menet közben kapcsolódtak be az edzésmunkába, a nyitányon elkapták a fonalat, riválisaik nem tudták begyűjteni a hodosiak skalpját. Vajon minek köszönhető szuverenitásuk? „Szervezettek voltunk. Hetven-nyolcvan százalékban sikerült ellenfeleinkre rákényszerítenünk akaratunkat. Igyekeztünk sokpasszos játékkal minél többet birtokolni a labdát. Labdavesztés után azonnali letámadással a játékszer visszaszerzésére koncentráltunk. A felsorolt meccsszituációk ugyan a gyakorlások unalmas részét alkotják, de a fiúk megértették, hogy a párharcokon a javunkra válnak, a sikeres helytállás összetevői. Hetente négyszer gyakoroltunk, és egy bajnoki meccset játszottunk. Mivel a labdarúgó Szlovák Kupában is érdekeltek voltunk, a fociősz során nagy fizikai és lélektani megterhelés hárult a játékosokra. Mindannyian amatőrök, munkájuk mellett hódolnak a focinak. Le a kalappal előttük” - folytatta értékelését a tréner. Kik voltak a húzóemberek? Melyik volt a legélvezetesebb meccsük, melyik találkozón volt elégedetlen a kollektíva teljesítményével? „Nem emelek ki senkit. Kiemelkedő eredményeinket az egy célért küzdő kollektíva sikereként értékelem. Ez csapatmunka a javából. Sokat nyomott a latban, hogy a keretünket alkotó tizennyolc futballista felváltva kezdőként jutott szóhoz, rendre motiváltak voltak. A marcelházaiak elleni 2:0-s hazai győztes meccsünkön a vendégek elpuskázott ziccerei után nagy csatában, izgalmas, nívós csatában sikerült felülkerekednünk. Párkányban rosszul reagáltunk, nem teljesítettük az elvárásokat. A kupameccsek utáni fordulókban, a Tovamíky és a negyediek ellen a második félidőben fáradtan mozogtunk, mégis pontot zsákmányoltunk. Előnyünkre vált, hogy jó eredményeinkből kovácsolt önbizalmunknak köszönhetően szorult helyzetben sem pánikoltunk be” — fogalmazott Straka Gábor, aki a tavaszi folytatást, bajnoki ambíciókat, feljutást illetően diplomatikusan fogalmazott: „Egyelőre nem beszélünk feljutásról. Amennyiben együtt maradna a gárda, esetleg még erősíthetnénk, akkor megőrizhetnénk tabella élén kibérelt helyünket.” Galántán tavasszal Bertok vezényel ÁGH ISTVÁN A téli holt idény elején edzőcsere zajlott a galántaiaknál, Jozef Kováőot Vladimír Bertok váltotta. Augusztusban remek rajtot vettek a galántaiak, a 4. forduló után a tabella élén álltak a nyugat-szlovákiai Tipos ül. ligában. Szeptember 1-jén, az 5. fordulóban a hősiek 4:1 arányban legyőzték a mátyusföldieket, akik azóta rossz passzban voltak. Vendéglátóként csupán a sereghajtó érsekújváriakat fektették két vállra, a ViOn-fakóval pedig döntetleneztek. Utóbbi hét bajnokijukat elbukták. Az idényzárót megelőzően, a Belusa elleni hazai vereséget (1:2) követően lemondott posztjáról Jozef Kováé, a mátyusföldiek fiatal vezetőedzője, aki a nyáron vette kezébe a karmesteri pálcát. „Ami azt illeti, más ambícióink voltak. Sajnos, a tabella 15. helyén telelünk. A kudarcoknak objektív okai (is) vannak. Sérülések miatt szétesett a csatársorunk. Szerb légiósunk, Ninkovics lábtörést szenvedett, ugyancsak kidőlt a sorból Pavelka, Tomié, Jakubjak és Jakabovic. Nem tudtuk őket megfelelően pótolni, ennek tulajdonítható, hogy gólínségben szenvedünk. Ez az érem egyik oldala. A gondokat tetézte volt edzőnk tapasztalatlansága, nem tudott megfelelő taktikát kidolgozni. Képtelen volt azonos hullámhosszra kerülni védenceivel, felrázni, motiválni őket. Feszült volt az öltözői hangulat, megromlott a kapcsolat a tréner és a játékosok között. Elvesztette az autoritását. Megjegyzem, jóban váltunk el egymástól. Egyébként néhány játékosunktól is elköszönünk” - tájékoztatta lapunkat a problémákról Takác Zsolt, a galántaiak klubelnöke. Vladimír Bertok visszatért a galántai kispadra (fcslovangalanta-felvétel) Az őszi idény zárón (FC Nitra jun.-Galanta 4:0) Tibor Drozd klubmenedzser és Kováé asszisztense, Rastislav Basa irányította az együttest. Időközben a galántaiak klubvezetése már megtalálta Jozef Kováé utódját. A téli felkészülést január 7-én Vladimír Bertok vezetőedző irányításával kezdi el a galántaiak alakulata. A negyvenkét éves szakmai gyakorlattal rendelkező hatvannyolc éves szenei szakember hét évvel ezelőtt már tevékenykedett a klubnál. „Régiúj trénerünket már Meszlényi Tibor halálát követően is szerettük volna szerződtetni. Akkor ez nem sikerült, ezúttal viszont igent mondott felkérésünkre. Előző szerepvállalásakor is hasonló helyzetben vette át a kollektíva irányítását. Vele kilábaltunk a gödörből. Az elvárások ezúttal is hasonlóak. Megújult a teljes szakmai stáb. Bertok asszisztensévé Tóth Lászlót, csapatvezetővé pedig Róbert Hupkát neveztük ki” - fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő. A gyatra szereplés ellenére van mivel büszkélkedniük a galántaiaknak. „Szövetségi és önkormányzati támogatásból, hatvanezer eurós ráfordítással felújítottuk stadionunkat, emeltük a szurkolók kényelemérzetét” - fogalmazott Takác Zsolt.